Adatok
Snakeins
0 bejegyzést írt és 22 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Nem tudom, hogy vagytok vele, de én kimondottan kedveltem Ötvös Csöpi karakterét. Már volt róla szó nálunk többször. Tudom, hogy a sikerben sok minden közrejátszott anno, de mégis. Elkezdtem hát kutatni, vajon más országban volt-e példa, hogy utánozzák Terence Hilléket.…..
Végre elérhető Gazdag Gyula Válogatás című filmje online. A film, amiben egy KISZ alapszervezet keres magának beat zenekart a korai Kádár korszak egyik legjobb korképe. Gazdag Gyulának a Balázs Béla filmstúdió rendezőjének anno nem egy alkotása került dobozba (azaz nem…..
Rendhagyó lesz ez a mai poszt. Robi nevű kedves olvasónk keresett meg néhány héttel korábban azzal, hogy elutazik a Moszkva melletti Zsukovszkij repülőtéren megrendezésre kerülő MAKS repülőbemutatóra és megkérdezte, érdekelne-e a beszámolója? Természetesen igent mondtam: az…..
Augusztus 20. BoldoganyaA boldoganyák mai megtestesülései a hitújító, a világháló, az állatvédő, a szocmunkás, az evolúció, az együttműködő és az alkotmányozó anyaúrnők. Takács Mária filmje mára: Az ősmagyar mondák hét egében hét boldoganya…..
Snakeins
2011.08.21 10:04:17
El kell ismerni, hogy aki azzal vádol valakit, hogy mindenről „csak az” jut eszébe, annak többnyire mindenről „csak az” jut eszébe. De nem tudunk mit tenni. Kezünkben egy könyv, 1953-ban jelent meg, szerzője Madarász Andor, a címe pedig A Balaton világa. A…..
Cork77 ugyan naezmieznek szánta az alábbi Mustangot, én lelövöm a poént, és íme, egy határozott vonalakkal átépített amerikai csoda.Ebből a szögből aztán találgathatna az ember..LSD, mi más. Innen egy kicsit már Morgan-es az orra..Veszélyes orr, veszélyes popsi.Én szóltam. Ez…..
Snakeins
2011.07.20 21:33:24
A nyolcvanas évek szelleme kísért a kerékpárok felszereltségét előíró rendeletben, ami alapján simán büntet a rendőr is. Legutóbb egy hegyikerékpáros versenyzőt bírságoltak meg, pedig neki aztán tudnia kéne. De mit is? ..
Snakeins
2011.06.06 18:08:13
Korábban már írtam arról, hogy vasárnap sem áll le az élet Budapesten, mert a Gozsdu udvarban minden héten kézműves piac van: vicces pólók, jópofa ékszerek, régi dísztárgyak, zenészek, előadók lepik el a hétköznap tetszhalott passzázst.Akkor még nem mondtam, de van más…..
„Itt voltak-e mindig ezek az omladozó, tizenkilencedik századi házsorok, fagerendákkal megtámasztott falaikkal, deszkalapokkal befoltozott ablakaikkal, redős bádoglemezzel fedett tetejükkel, összevissza düledező, gyatra kerítéseikkel? És a bombáktól felszántott…..
Lolalal nevű kedves olvasónk emlékezett egy régebbi posztban lévő graffre, és most Milánóban járva nem volt rest lefotózni és elküldeni nekünk, had lássuk mi is, hogy lezúzták a bunkó milánói firkászok...
Még egy hónap van hátra a DW új (valamiért hatodiknak nevezett, pedig igazából harminckettedik) évadjáig, és igen furcsán adagolják az infókat, hogy mire számíthatunk. A héten volt már előzetes a nemsokára várható előzeteshez (nem vicc!), most pedig kaptunk egy…..
Snakeins
2011.03.26 09:12:53
Nagyon jól viselkedhetett előző életeiben Mukesh Ambani, India leggazdagabb embere, hiszen karmája (és a Forbes szerkesztői szerint) 2014-re ő lesz a világ legvagyonosabb milliárosa. A 29 milliárd dollárjával jelenleg negyedik leggazdagabb, gonosz jóllakott napközis külsejű Ambani…..
Snakeins
2010.10.15 16:53:36
Ma délután nagygyűlést tartott a Fidesz-KDNP a régi jó bulik helyszínén, a Kossuth téren. A tömeget a Balázs Fecó-Varga Miklós-Palcsó Tamás drímtím melegítette be egy remek dallal, ami, ha jól emlékszünk, az összefogásról meg egy új világról szólt. Ezután Semjén…..
Sziasztok!Közel 12 évnyi közoktatási pályafutásom alatt jó néhány intőt és rovót sikerült összeszednem. Talán ez sikeredett a legidétlenebbre, holott teljesen ártatlan vagyok. Csak annyi történt, hogy német órán tetszett a nálam csak 4-5 évvel idősebb némettanárnő ruhája, (meg persze a tanárnő...)…..
Snakeins
2010.03.14 11:11:28
Már baljós felhők gyülekeztek a hazai politika egén, amikor 1994 tavaszán a fenti mondat elhangzott a közszolgálati rádió egyik adásában. Az ország első szabadon választott - s ekkor már negyedik hónapja halott - miniszterelnökének szavai voltak ezek, részletek egy vele…..
Elegem van az orvosokból, hogy egyik ezt mondja másik azt mondja és a laikus képtelen eldönteni mivel tesz jót: ha oltat, vagy ha nem oltat. Ki az istenre hallgassak ha nem rájuk hisz ők ezt tanulták. De ha ők se tudják eldönteni akkor én hogy? Nagyon pipa vagyok. Magamért is aggódok…..
Ez a palóc horror régi dolog számomra. Még Mikszáth kapcsán jött elő bennem, hogy valamiképp végig lehetne járni azt, amit ő csak elkezdett a "Jó palócok"-ban. Ott csupán sejtetésként, színezőelemként jelenik meg a természetfeletti, de nem kap hangsúlyos szerepet. Ezért éreztem mindig valamiféle…..
Snakeins
2009.11.30 05:56:53
Rövid hír, ami akár mottó is lehetne: A szlovák rendőröknek hivatalos kapcsolatban kötelező államnyelven beszélniök, más esetben viszont nem.Tót Manyi szlovák állampolgár, amivel neki semmi baja nincs, hiszen mint ilyen, ő is európai lakos. Egyetlen problémája, hogy…..
Nincs is szebb annál, mint amikor különböző nem túl sietős állami és önkormányzati fenntartású cégeknek össze kellene hangolni egymással a munkáikat, hogy ne legyen lezárva az a pár négyzetméter egy hétig. Promontor sztorijában is ez volt a helyzet napokig, a túrást már…..
Most pedig beszéljünk az antiszemitizmusról.Tétel: Magyarországon antiszemitizmus van, és egyre súlyosabban jelentkezik. (Sajnos tisztán, buborékmentesen az ügyet nem tudtam megvizsgálni, ti. azt, mekkora lenne az antiszemitizmus mértéke úgy, azesetben, ha az okos jógyerekek…..
Snakeins
2009.09.29 12:30:57
Poszt-apokaliptikus animációs film Tim Burton és Timur Bekmambetov produceri felügyelete mellett - eddig nem hangzik rosszul. Az előzetes már tavaly télen kijött, most egy majd öt perces részletet tett a gyártó Focus Features elérhetővé a neten. A történet röviden: az emberek…..
Snakeins
2009.07.22 16:26:44
A belvárosban bandukolva, és egy picit felnézve láthatjuk, hogy számos bérház homlokzatán ott éktelenkednek az '56-os harcok golyólyuggatta nyomai. Több mint ötven év alatt senki sem szerette volna őket bevakolni, tudom magasan van, mi lesz ha lepottyanunk, és még bibisek is…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
No de ők mindketten olaszok voltak, nem hatott hülyén, hogy nem a saját hangjukat adják a karakterükhöz?
Belegondolok, Bujtort egy Bujtor-filmben itthon mondjuk Koncz szinkronizálná...