Regisztráció Blogot indítok
Adatok
prolee

0 bejegyzést írt és 2182 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az elmúlt napokban nagy vihart kavart a Nők Lapja július 7-én megjelenő számában a Návai Anikó által publikált Scarlett Johansson-interjú. A patinás periodika, valamint a hetilap kiadója gyakorlatilag azonnal megszakított minden szakmai kapcsolatot a szerzővel, miután – ahogy a szerkesztőség…..
Az utóbbi napokban elgondolkodtam egy dolgon. Egy korábbi szorongásom tárgya szöveggé érett bennem. Döbbenettel tekintünk vissza a középkorra, amikor az emberek pusztán vallási ellentétek miatt ölték halomra egymást. Rémülettel gondolunk a huszadik század borzalmas népírtásaira. Pusztán származásuk…..
prolee 2021.08.03 08:48:26
A társadalom a szexuális forradalom hatására a melegeket és a biszexuálisokat már régen elfogadta, ahogyan a házasságon kívüli együttélést és gyermekvállalást is.Ehhez megérettek a társadalmi és gazdasági feltételek (úgy, mint túlszaporodás és nemek egyenlősége, meg persze a női munkavállalás általánossá válása. Ezeket a folyamatokat sosem egy retkes lobbi járja ki, hanem megérik rá a társadalom. Aztán jött az üzleti és a politikai érdekek összefonódása, beindult a szexturbóztató ipar a pornóval, felfújva transzeműekkel és az ő igényeiknek orvosi szolgáltaásokkal való kielégítésével, tehát dől a lé, növelni kell a potenciális fogyasztók számát. A politika pedig rátelepedik erre. Az ellenzők táborukat erősítik, a támogatók feladatot kreálnak maguknak. Leszbikus, homoszexuális, biszexuális és aszexuális témakörben nyitott kapukat döngetnek, ezért erre e közösségre normális körre egyszerűen rátolták a transzneműeket, queereket és a többit, amit még kitalálnak a jövőben, meg bevették az interszexuálisokat is és a jó nagy kavalkádot nyakon öntötték a genderelmélet szószával.Ezzel sikerült elérni, hogy ma már mindenki kellően begurulva a ki kivel milyen technikai megoldással tud baszni kérdéskörrel van elfoglalva. Addig sem foglalkozik az egészségüggyel, az oktatással, a nyíló vagyonosodási ollóval, és a közelgő klímakatasztrófával, mert azt a politikusok és az üzletemberek úgysem tudják megoldani. Így aztán a gendercirkusz folytatódik. Időnként frissítenek azért BLM és hasonló hisztikkel, nehogy belefásuljunk, de a cél az, hogy ne a mindannyiunkat érintő, lényeges problémákkal foglalkozzunk. A baszás azért jó téma, mert széles tömegeket érdekel és alacsony intellektussal is megérthető, néha körítenek hozzá morális és jogi fűszerezést, hogy ne legyen annyira átlátszó.
prolee 2021.08.03 09:03:39
@élhetetlen: Talán nem kellett volna az életszerűtlenségig tupírozni a gendercirkuszt. Évezredekig élt úgy az emberiség, hogy a meleg is megházasodott, ha gyereket akart és lett gyereke természetes úton, azt nem vehették el tőle, ha meghalt a házastársa.Csak ma lett ilyen kurva fontos a meleg házasság és az örökbefogadás. Egyébként ha rajtam múlna, engedném mindkettőt, mert a házasság egy meghaladott, kiüresedett jogintézmény, a melegek örökbefogadása pedig semmivel sem rosszabb, mint pl. az állami gondozás, vagy a hivatalos nevelőszülői rendszer.
Számos meleg, leszbikus és biszexuális arisztokrata és királyi személy fordult elő a történelemben. Volt közülük, akinek titkolnia kellett, hogy szexuális irányultsága eltér a megszokottól, volt, aki nyíltan vállalta vonzódását saját neméhez, és volt olyan szerencsés is köztük, akinek eltérő…..
prolee 2021.07.27 21:26:34
A technológia a 21. században olyan gyorsan fejlődik, hogy el sem tudjuk képzelni, milyen lesz a világ pár évtized múlva. Ric Edelman, az Edelman Financial Services, az Egyesült Államok egyik vezető pénzügyi tanácsadó cégének alapító-elnöke szerint a mesterséges intelligenciának, a machine…..
prolee 2020.08.02 10:11:50
@bontottcsirke: Igen, egyetértek. A tanya, meg az ingatlankiadás is sok dologgal jár, nem azt jelenti, hogy ölbe tett kézzel ülsz egész nap. De nem vagy kiszolgáltatva alkalmazottként annak, hogy 60+ évesen ad-e valaki munkát, vagy el tudod-e végezni azt a munkát, ami van. Senki ne gondolja, hogy az íróasztal mellett végzett munka könnyű. Onnan is zsinórban rúgják ki azokat az embereket - munkajogilag támadhatatlanul -, akik nem hozzák a teljesítményt, nem hoznak elég ügyfelet, nem intéznek el elég ügyet, hibáznak, vagy nem tanulják meg elég gyorsan az új informatikai rendszerek használatát. És persze azt sem szeretném, ha bealvós/stroke-esélyes hetvenes taták vezetnék a kamionokat, így is nagyon sok balesetet okoznak. Nem szeretném, ha megkeseredett, türelmetlen, elavult tudású öreg tanárok tanítanák a gyerekeket, inkontinencia problémás nénik árulnák a fagylaltot, 90 éves bácsikák kevernék a maltert, vagy 80 éves szobafestők lépegetnének a létrán. Volt egy munkahelyem, ahol két, könyörületből felvett nyolcvan felé közeledő néni takarított. Dűlöngélve csoszogott szegény, mindig féltem, hogy elesik, felmosóronggyal törölte le az asztalomat, koszos, ragacsos volt minden két hónap után, még a ruhám is koszos lett. Végül mondtam a főnöknek, hogy nem kérek takarítást, magam fogok takarítani.
prolee 2020.08.02 12:24:18
@Szőrös Kaméleon: Nem is azzal van a gond, hogy egyes emberek, akik jól bírják, azok dolgoznak 70-80 éves korukban is. Az a baj, hogy ebből általános elvárás lesz, ami nonszensz. Az idős korban dolgozó orvosokról annyit, hogy ők jellemzően vidéki körzeti orvosok, akik a rendelővel egybeépített szolgálati lakásukból átbattyognak 8-12 ig rendelni, az orvosírnok minden adminisztrációt intéz, "gépből" írja a megszokott gyógyszereket, vért vesz, vérnyomást mér, stb. Aki kórházban, szakrendelőben dolgozik, azt pedig a csapat támogatja és kontrollálja.
A legújabb részben egy elhagyatott parasztházat nézünk meg, ahol máig ott lógnak az utolsó lakos ruhái a hálószoba szekrényében...
téveszmék "A tanítás nem vicc" 2020.06.14 00:03:53
  Még a koronavírus-járvány kezdetén jártunk, amikor a híradások beszámoltak a jópofa makói tornatanár akciójáról, aki - a karanténoktatás jegyében - a nappalijában felállított vasalódeszkán mutatta be az úszás helyes mozdulatait. Nem állítom, hogy egy Karinthy-gyűrűt érő produkció, így az sem…..
prolee 2020.06.15 16:25:01
@szajberpiraty: Hát ez az! Félhülye lurkóknak ilyen ötleteket adni legalább annyira gáz, mint a tanár csuklóztatása.
Ízvilágom Rizstej házilag 2020.06.03 07:50:02
Azon embereknek, akik érzékenyek a tej valamely összetevőjére, más alternatíva után kell néznie. Ezekre lehet remek megoldás a növényi tej. Hiszen sem laktózt sem az érzékenységet okozó fehérjét nem tartalmazza. A bolti növényi tejek azonban elég borsos áron vannak. Viszont ha a tej, mint olyan…..
Ha soha nem vagy elégedett magaddal vagy teljesítményeddel és megszállottan hajszolod a tökéletességet, minden bizonnyal maximalista vagy. Nem véletlen, ha teli vagy félelmekkel és nem mersz új helyzetekben lépni. A rossz hír az, hogy egyre több fiatalt és gyermeket is mérgez a perfekcionizmus, a…..
prolee 2020.06.06 10:21:00
@steery: Igen, ez így van. Elbaszott világban élünk. Undorodom tőle.
Senkinek ne legyenek kétségei. Gyermeket vállalni nem olcsó mulatság, főleg, ha az első gyermek születésére készülünk. A babatermékek piaca óriási biznisz, ha egy kicsit is elkapja a leendő szülőket a meggondolatlan vásárlási láz, súlyos tízezreket dobhatnak ki az ablakon anélkül, hogy hasznos…..
https://index.hu/belfold/2020/05/04/szilagyi_istvan_felesege_a_boltba_rohant_segitseget_kerni/ Sajnos a családon belüli erőszak (domestic abuse) nemcsak védtelen nőket, és gyermekeket érint, hanem nagyon sokszor időseket is. Itt a közös pont a kiszolgáltattság és az, hogy az állam szakszerű…..
A COVID19 járvány miatt elrendelt korlátozásoktól megriadt fogyasztók több országban kifosztották a boltok polcait. Felmerült, elhúzódó járvány esetén lesz-e mit enni, hiszen a globálissá vált élelmiszer forgalmazási lánc működése a határok lezárása okán akadozni kezdett. Ebben a helyzetben érdemes …..
Az egyik legutóbb magáról hallató szakember, aki ellenérzését fejezi ki azokkal a koronavírusra vonatkozó hírekkel kapcsolatosan, amelyeket a napokban hallhatunk a fősodratú média tolmácsolásában, Németország legismertebb valamint legtöbbször említett és hivatkozott professzora, a mikrobiológia és…..
Kösz Norbi, hogy megihlettél a tapló videóddal! Rég nevettem ilyen jót emberi butaságon. Nem megyek bele mélyen abba, hogy mekkora hímsoviniszta ember képét festetted magadról, felesleges, látja mindenki. Abba sem megyek bele, hogy mit és miért mondtál rosszul, mert azt is látja…..
prolee 2020.01.21 20:33:27
@Törpvadász: Szövegértési problémák vannak. Azért nem világos. A poszt lényegét meg aztán végképp nem értik.
Tyúkfarm Kezdetek-Krédli tyúkok 2015.09.06 10:45:03
Sziasztok! Tegnap annyira megtetszett ez a blogos környezet,hogy úgy gondoltam ma is írok, de valamivel lassabban. (talán kicsit rohanósnak találtam a szöveg végét) Az utolsó bejegyzést, a krédli tyúkjaimmal fejeztem be, de gondoltam kicsit részletesebben írok erről a…..
 Az utolsó bejegyzésben írástudatlan parasztasszony ükanyámról írtam, és azt állítottam hogy szerintem az akkoriban az ő társadalmi osztályában szokásos életmódnak köszönhette, hogy megérte a 85.-ik életévét. Persze kellett hozzá a szerencse is, vagyis hogy ne vigye el a tüdővész vagy tüdőgüműkór…..
prolee 2020.01.18 16:58:29
@Hajnal Anett: Igazad van, hogy kihagytad. Rettenetesen torzít a csecsemőhalandóság. Sőt, a járványok is.
Megállapíthatjuk, hogy a televíziókészülék mint olyan, jelen fejlettségi szintjénél foglalja el a legkevesebb helyet, viszont a kinézete pedig a legunalmasabb periódusba érkezett. Nézzünk pár őrült konstrukciót és különleges formát a múltból.  A legelső készülékek között nem nehéz ilyet találni,…..
Ma hangzottak el a perbeszédek az "Angyalgyökér ügyben" a Debreceni Törvényszék előtt. A tényállást leginkább egy tanulságos népmese formájában lehet leninkább megérteni, amit a könnyebb befogadhatóság érdekében jó, ha a kedves olvasó Szabó "Columbo" Gyula hangjával képzel el, mközben…..
Tombol a zöldbabszezon! A kertben 4 ágyásban ontja a babot a növény, 15 méteres kerítésen meg fejtenivalót termeszt a feleségem. Amit leszed, azt gyorsan meg is főzi, így már bő egy hete zöldbabot eszünk zöldbabbal. A kedvencünk a kevés vízben párolt szálak egy kis pirított prézlivel és tejfellel…..
prolee 2019.09.04 22:02:28
@kobold63: Szerintem a Kecskeméti jubileum nevű paradicsomra gondolsz, ami nem hibrid és csodálatos. Én is most fedeztem fel.
prolee 2019.09.04 22:02:34
@kobold63: Szerintem a Kecskeméti jubileum nevű paradicsomra gondolsz, ami nem hibrid és csodálatos. Én is most fedeztem fel.
A rendőrség szerint véletlen baleset történt 1983-ban, ám sokan a leghíresebb politikai gyilkosságot emlegetik...
Hetedik éve dolgozzuk fel a nyilvános agrártámogatási adatokat, ami alapján pontos képet kaphatunk a magyarországi mezőgazdaság erőviszonyairól. Egy év tekintetében is tekintélyes adatbázisról van szó, több tízezer sorral, melyből először 2016-ban készítettünk egy keresőt (amit 2017-ben…..
Igazából a sólet csak a kelet-európai zsidók klasszikus étele, legalábbis abban az értelemben ahogy mi ismerjük. Ez is, mint majd minden klasszikusan zsidó étel a vallásjogból ered. A szombatnapi egyik tiltott munkavégzés ugyanis a főzés illetve a tűzgyújtás, ezért Sábátkor csak olyan ételt tudunk…..
Blogkocsma Mirelit spenót házilag 2019.08.04 07:00:00
Valahogy nekem mindig több spenótom terem, mint amit egy szezonban megeszünk. Így azután az utolsó adagokat lefagyasztom későbbre. Nem egy bonyolult feladat, ráadásul egy cseppet meg is fűszerezem, mert az jól jön, amikor felhasználom őket...
prolee 2019.08.05 09:00:43
Az elmúlt héten az izraeli közvéleményt az etióp közösség tüntetései tartották lázban. Történt ugyanis, hogy egy szolgálaton kívüli rendőrtiszt meglőtt egy 19 éves etióp fiatalembert, Solomon Tekah-t, aki belehalt sérüléseibe. A rendőrtiszt elmondása szerint egyik este feleségével és három…..
Emlékszel arra az érzésre, amikor azért aggódsz, hogy a gyereked vajon haza ér-e egy hétvégi buli után? Arra, amikor álmatlanul forgolódsz az ágyban, nézed az órát, figyeled az ajtóhoz vezető lépteket, azt, ahogy fordul a zár és belép? Akkor megnyugszol és egy sóhajjal végre elalszol. Nem számít,…..
prolee 2019.06.22 14:07:58
@Pipas: Igen, ez így van. Én falun nőttem fel, ahol egymás fazekába láttunk. Szinte minden faluban volt olyan eset, ahol a homoszexuális nő, vagy férfi házasodott, felnevelte a gyerekeit, aztán idősebb korban válás és elköltözött egy távolabbi VÁROSBA az azonos nemű párjával. Ezt már a hatvanas években Borsodban is toleráltuk (bár volt persze némi pletyi körülötte), ezért nem értem, hogy most, 50 évvel később mi a fene ez a nagy homofóbia, ami valóságos divattá nőtte ki magát.