Regisztráció Blogot indítok
Adatok
tomcsi71

0 bejegyzést írt és 254 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Aki eddig nem értette, miért akarja kiirtani az írmagját is a független médiának a kormány, az olvassa el az utóbbi napok híreit. A luxusrepülővel Budapestre érkező Habony Árpád helikopterrel menekült az utazását megszimatoló újságírók elől, Farkas Flórián pedig szinte inkognitóban választották meg…..
Az öt hónappal ezelőtti fegyveres-szavazós poszt sikerén felbuzdulva (közel hatvanezer kattintást és 335 kommentet kapott, ami a Lemilblog eddigi legolvasottabb cikkévé tette) úgy gondoltam, hogy ismét valami hasonlóval lepem meg a hadtörténelem iránt érdeklődő lemiles olvasóközönséget. A múltkori,…..
Filmőrült apukaként nem hagyhattam ki ezt a ziccert, így összeállítottam a teljesség igénye nélkül az alábbi szubjektív listát. Más összetételű listákat is örömmel fogadok...
tomcsi71 2016.08.02 23:13:08
Imádom Rejtő Jenő műveit, különös humorát, szójátékait, nyelvi leleményeit. Úgy gondolom, hogy a legméltóbban akkor tudok megemlékezni a száztizenegy éve született zseniről, ha a kedvenc idézeteimből választok ki néhányat. Így is sokat ki kellett hagynom közülük. Az 1905. március 29-én született és…..
Miközben a kormány azt kommunikálja, hogy nemzetközileg is versenyképes felsőoktatást akar, az oktatók bére megalázó, a kutatói előmenetelhez pedig hiányoznak az alapvető feltételek. Ahelyett, hogy elsődlegesen ezeket a problémákat orvosolnák és a magyarországi egyetemek kellő pénzt kapnának a…..
Az olasz konyha menő, mindenki imádja, az olasz cégérrel mindent el lehet adni...de biztosak vagyunk benne, hogy minden olasznak tűnő fogás a Csizmából származik, és nem valami körúti vendéglő szakácsának agyszüleménye? Íme egy lista a leghíresebb nem olasz fogásokról a teljesség igénye…..
tomcsi71 2016.01.15 16:39:04
@body_andras: Nem a milánóiak lopták a bécsit, hanem fordítva! Pontosabban Radetzky tábornok vitte magával "haza", miután évtizedekig Lombardia katonai kormányzója volt.
tomcsi71 2016.01.07 22:58:24
Nagy áttörés történt a köztévében az újévnek ezen a fagyos reggelén. Mivel az M1-et sokan azzal vádolják, hogy minden ott kiejtett és kiírt betűt alaposan megvizsgálnak, jóváhagyatnak, előzetesen cenzúráznak, és hogy a vendégek csak alapos szűrés után kerülhetnek be,…..
tomcsi71 2016.01.03 16:41:15
@Tsteinar: Szerintem tévedsz. Tibi atya a tökéletes átlagember: szexista, homofób, rasszista-idegengyűlölő, igénytelen, szellemi toprongy. Sajnos nem görbetükör, hanem maga a rögvalóság. Zacher doki ezzel szemben bárhol beszél, ha adnak időt neki, akkor alternatívát is mutat a szerekkel szemben. A stílusa meg mindig ilyen szabadszájú, pont mint a pácienseié... :)
Nemrég olvadtunk el Az ételművész egyik vetítésén a rengeteg szexi ételkölteménytől, és rájöttünk, hogy a sóvárgás ellenére is imádjuk a gasztro-filmeket. Össze is gyűjtöttünk tíz nyalánkságot, melyektől garantáltan megrohanjátok a hűtőt. Bradley Cooper csokimázt…..
A magyar történelemben is szép számmal tűntek fel kiváló, nagy hatású szónokok, blogunkban róluk és emlékezetes beszédeikről sem szeretnénk megfeledkezni. Várjuk ebben is javaslataitokat, mi elsőként Kossuth Lajos függetlenségi kiáltványát idéznénk fel, amit 1849. április 14-én szavazott meg a…..
tomcsi71 2015.07.08 19:48:23
@Bagoly1: Azt hiszem nem kell elmagyarázni, hogy a történész szakma bizonyos kérdésekben mindig megrendelésre dolgozik. Kossuth hihetetlenül gondosan építgette még életében saját emlékműveit (rendkívül sikeresen). A szaktörténészek (tudom kb. 300 embert érdekel mit írnak össze) körében finoman szólva is ellentmondásos Kossuth személye. Én azt szoktam mondani, hogy Kossuth nélkül valószínűleg nem tör ki a szabadságharc (értsd, nem fajult volna el ilyen mértékben a Dinasztia és Magyarország viszonya), de ha már szabadságharc kellett nekünk, annak politikai vezetésére egyértelműen ő volt a legalkalmasabb. Az más kérdés, hogy a forradalmak által felszínre vetett politikusokhoz hasonlóan neki is szent meggyőződése volt, hogy mindenhez ért (mindenhez jobban ért)... Ez katonai vonatkozásokban tudott katasztrófális is lenni...
A Meidzsi-restaurációról és annak hatásairól és ellentmondásairól már beszéltünk a Kuroszava mester remekműve, a Yojimbo kapcsán. Most ismét egy olyan filmet veszünk elő, ami ezt a témát dolgozza fel, egészen átfogóan és valósághűen. A film nem konkrét történelmi…..
Szokásos: váratlanul beállít a baráti társaság, szokás szerint éhesen, vagy átugrik a kollégiumból az öcsém, aki mindig éhes, vagy véletlenül én magam vagyok éhes és ennék egy tésztát. Divat manapság különféle listákat felállítani, hogy az öt legszebb, a tíz…..
A fiumei Rijeka fociklubot az európai labdarúgószövetség arra ítélte, hogy az Európa Liga következő mérkőzését a francia Lyon ellen a D "szektor" (a rijekai B-közép, ahol az Armada nevű ultrák szurkolnak) kiürítése mellett játssza le. Az indok: a szurkolói drapikon Kelta…..
Szomorúan olvastam a hírekben, hogy az isteni Jack valószínűleg visszavonul a filmezéstől, mert már kezd romlani a memóriája. Nos, valójában már 2010 óta nem forgatott, tehát már egy ideje élvezi a nyugdíjas életet. Na persze, amúgy Jack-esen: kosárlabdameccsek, bulik, nők. Mit…..
Segítség! Elfogyott a pénzem! „De csóró lettem nincs kenyerem Elvesztettem a munkahelyem Jaj Istenem most mi lesz velem Hej de betörjek vagy guberáljak Jaj Istenem mit csináljak Mondjátok meg, hogy most mit tegyek Felmegyek a hivatalba Rávágok majd az asztalra Elmondom hogy éhen fogok…..
 Egy slágertermék a mama-hotel konyhájából: az influenzás menü gyöngyszeme!  Szerintem mindenki erős nosztalgiával emlékszik a jó kis gyerekkori megfázásokra, influenzákra, a lógásra a suliból. Az ágyban töltött szép napokat nemcsak a végtelenített rajzfilmek és a meseolvasás édesítette…..
  Ez a sorozat egy kissé különbözik a többitől, hiszen itt nem csupán alternatívákról lesz szó, hanem a megtörtént események értelmezéséről, esetleg újraértelmezéséről is.  Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposzának alapgondolata, hogy dédapja, Zrínyi Miklós…..
csox Szaloncukorteszt 2011 2011.12.23 12:36:00
Miközben mindenki a válságról és blokádról beszél, mi beszéljünk a szaloncukrokról. Idén elveimhez híven egyáltalán nem lesz pont, lesz viszont vélemény. Tízfélét kóstoltunk, előrebocsátom, hogy nem csak teendőim akadályoztak abban, hogy korábban írjam meg a tesztet…..
tomcsi71 2011.12.24 10:55:08
@retekblog: Bizony... Nosztalgia trüffeles... :) De szerintem a Milka csokiözön és feketeerdő is jó... Kellemes Karácsonyt mindenkinek!
Ps: A konzum... brrr... mindig borzalmas volt.
 Nem tudjuk miért akar lefogyni Schmuck Andor. Nem teljesen tiszták a részletek, valami homályos fogadás van a háttérben. Fura ugyanis, hogy az Aktív azonnal bekajálja a sztorit és ha jön a média jön Norbika és jön Lajsz András. Önök melyik szereplőtől vásárolnának…..
Ki ne fektetne be??!!Kérek egy hallelúját!  ..
comment:com Dr. Halál elvei 2011.02.07 10:30:00
Kevés olyan téma van, ami annyira polarizálja a társadalmat, mint az eutanázia. Ez az a kérdés, amiben nemigen lehet vállvonogatós álláspontot képviselni, egyik oldalon az egyház és az élet szentségét védők, a másikon a kegyes halál támogatói, akik az egyén fájdalmát…..
tomcsi71 2011.02.07 11:59:38
@simon says:: Soha ne kerülj ilyen helyzetbe... De nem biztos, hogy ott és akkor is úgy gondolod majd. Édesanyám többször megpróbálkozott az öngyilkossággal... de amikor többszörös áttéttel haldoklott, az utolsó pillanatig kapaszkodott az életbe. :/
Durva Nem értem a rinyát 2011.01.07 21:16:00
Mindenféle állampolgárok könnyei fürdetik Magyarország utcáit, tereit, amióta a Fideszes többségű kormány bejelentette, ráteszi a kezét a magánnyugdíj-pénztárakban felhalmozott zsetonra. Nézzük sorba, hogy az isten adta nép miket pityereg..."A Fidesz ellopja…..