Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Theodossziusz

0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kidobták Robby Starfucker gitárost a horgosi Lábszagú Csótányimádók nevű punkzenekarból, miután kiderült, legalább négy akkordot ismer.– Robby megalakulás óta a zenekar tagja volt. Együtt jártunk iskolába, sőt még osztályt is együtt ismételtünk, úgyhogy komolyan…..
Theodossziusz 2012.04.19 19:05:38
Tisztelt NKPress (ál)hírportál!

Úgy érzem, kénytelen vagyok, ha mást nem, hozzászólással hozzájárulni az objektív tájékoztatáshoz, melyet kizárólag ezen a hírportálon tapasztaltam hazánkban. Tehát következzen a hír:

Az Anonyomus mégsem indul az elnökválasztáson.

Mint azt nem hivatalos forrásokból megtudtuk, az Anonyomus egy hete szüntelenül e-mailekkel bombázza Szerbia igazságügyét, mégpedig azért, mert a közösség egyik tagját súlyos sérelem érte az igazságügy részéről. Amikor ugyanis a politikai sikerekre számító Névtelen átadta kérelmét, hogy a választásokon való részvételhez szükséges büntetlenségi bizonylatot kiadja neki a bíróság, a bizonylat helyett egy többoldalas bűnlajstromot kapott büntetlenségi bizonylata helyett. A tévedésért Névtelen az igazságügy tolóablakánál dolgozó alkalmazottat hibáztatja, ugyanis a hölgy, miután Névtelen természetesen nem adta meg a nevét az űrlapon, saját maga töltötte ki az űrlapot "NN lice" személynévvel, melyre sajnos számos undorító és alattomos bűntény ismeretlen elkövetőit listázta ki a rendszer. Azonban ezzel az ügy még nem fejeződött be, hiszen számos fórumról, blogról is jelezték, hogy igen, ő volt az aki rosszmájú, ellenséges, lázító, sértő, megalázó vagy gyűlöletkeltő kommentárokat publikált, ezért a névtelen bejegyzések sértettjei körülbelül 1000 perindítványt adtak át ellene. Az Anonymous természetesen névtelen képviselője azóta képtelen ellátni napi teendőjét, már saját számítógépe jelszavát sem tudja megfejteni, ezért kénytelen volt egy számunkra ismeretlen elmegyógyintézetbe vonulni, és a karhatalmi üldöztetés miatt bújkálásra adta a fejét. Honlaptörlés helyett a képviselő most a hazai bírósághoz ad be nap mint nap beadványt, és mint azt kérdésünkre elmondta, a rehabilitáció maradt az egyetlen reménye, de azt sem zárja ki, hogy félelmében a nemzetközi bírósághoz fordul alapvető emberi jogainak megvédéséhez, és bepereli az államot, ugyanis paranoiát okoztak neki a verekedő rendőrök és a kapun beugráló végrehajtók.
Mint ismeretes, a Magyar Fordulatba tömörült vajdasági magyar pártok úgy döntöttek, kiszélesítik koalíciójukat és több másik nemzeti kisebbség pártjával együtt indulnak a választásokon.Az NKPress értesülései szerint ebben a koalícióban a magyarok, a szlovákok, a románok,…..
műfordítóblog Miért csinálom? 2008.08.11 20:38:00
A célom egyrészt az, hogy minél több emberhez eljussanak a műfordításaim, és általuk főleg a latin-amerikai (kortárs) irodalom. Szeretném, ha a blogon kialakulna egy többé-kevésbé állandó olvasói, kritikusi közösség. Cél az is, hogy könyvkiadók, irodalmi folyóiratok is…..