Regisztráció Blogot indítok
Adatok
uni1002

0 bejegyzést írt és 1766 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„A félművelt teológus: színtiszta eretnek.” Szalkay Balázs ferences szerzetes - 1438     1. Miről szól a vita? A napokban három írás is megjelent a feltétel nélküli alapjövedelem témájában a Dinamó Műhely blogján. Elsőként Braun Róberttől A Párbeszéd…..
Ha komolyan gondolta Kamu Miska azt, amit tegnap benyújtott, akkor ezek a narancslegények tényleg nem szarral gurigáznak. A nagy külföldi kiskerláncok régóta tartó molesztálása úgy tűnik, gyilkossági kísérletté fajul, többfrontos támadással most már azt üzenik a fiúk a mocsok…..
uni1002 2014.11.19 17:33:16
@mennyémá: Pár éve ugyanez volt a Lidl baromfivirslijével. Lecserélte a szlovákot magyarra. Iszonyú undorító ehetetlen trutymó volt az eredmény. Most lengyelt árul, magasan veri a többit minőségben.
Sajtóhírek szerint a Magyar Nemzet Bank hétfőn bejelenti, hogy 2018-ig lecserélik a forintot az állam által garantált, új biztonsági elemekkel és Matolcsy György aláírásával ellátott papírdarabokra. Leszámolva a korábbi, mára meghaladott neoliberális iskola tanaival, a…..
A tavaszi országgyűlési választások előtti téli hónapokban a felduzzasztott közmunkás létszámmal a kormány képes volt kozmetikázni a szezonalitásnak köszönhetően alacsony foglalkoztatottsági adatokat: az idei első negyedévben a foglalkoztatottak száma meghaladta a 4…..
uni1002 2014.07.16 09:08:44
@maxval, a gondolkodó birca:
"Az, hogy a minimálbér a létminimum alatt van nem gond, azaz gond, de ez a normális."

Mi ebben a normális?
Lehet hogy Bulgáriában az, de ez itt Magyarország.
Normális, hogy európa közepén 4,6 millió ember a munkájából még a szerény létszükségleteit sem tudja fedezni?
uni1002 2014.07.16 09:48:48
@maxval, a gondolkodó birca:

"Mo-m már az is eredmény, hogy az ÁTLAGBÉR meghaladja a létminimumot. A világ legtöbb országában ez nem így van."

Pont ezért nem normális.
A világ legtöbb országa normális, magyarország nem normális.
Nem fogadhatjuk el normálisnak a nyomort sehol a világon...
Tisztelt Munkahelyi terror blog!   A segítségüket szeretném kérni. Egy magyar kereskedelmi cégnél dolgozom, mint eladó már 2 és fél éve. Sajnos elég rossz körülmények közé vagyunk kényszerítve, rendszeresek az ok nélküli szidalmak és megalázó hangnem, sajnos legtöbbször…..
uni1002 2014.06.28 18:08:38
@Andrassy Gabor: A szocializmusban is előfordult ilyen.
Ledes kijelzőtáblák kis sorozatát szereltük a műhelyünkben. A programozás ATX billentyűzettel történt. Ha véletlenül valaki kihúzta, vagy bedugta, a bekapcsolt készülékből, az akkor 12000Ft-os billentyűzet elszállt. Két és félhavi akkori fizetésem. Kollégám két ellenállásból, és egy Jfetből alkotott egy áramgenerátoros védőáramkört, és javasoltuk, hogy be legyen építve.
Úgy leseperte a fejlesztés, mint a huzat.
Hogyisne, egy műszerész akar okoskodni?
Én meg selejteztem a döglött billentűzeteket, kit érdekelt...
Naiv ügyfél belefutott az egyik legklasszikusabb számítástechnikai malőrbe, amikor a neki berendelt egyelten termék hibás, ezért aztán cserélni se tudják: Úgy döntöttem beszerzek egy tintasugaras nyomtatót. Választásom a HP Photosmart 5510-re esett, nem utolsó sorban azért,…..
uni1002 2012.08.03 17:11:04
@FDToth: Ez a baj.
Az eladót nem tájékoztatják a készülékcsere lehetőségekről, megtiltják hogy ilyet intézzen, és amikor kellően dühös rá a vásárló, és az áruházvezetőt követeli, az megjelenik, és megengedi a cserét, jóságot gyakorol.
Ez a boltvezetés szemétsége, a saját dolgozóival, és a vevőkkel szemben.
Persze sokan lemondanak így a reklamációról, tiszta haszon az áruháznak...
uni1002 2012.08.03 17:16:42
@FDToth: Nem a pultos volt a hibás, hanem a "kedves Úriember", akinek a kötelessége lett volna a dolgozót tájékoztatni a lehetőségekről, mint vezető...
Tamás Galaxyjában egy év alatt pusztult el a GPS-vevő, amit hivatalos szervizben nem garanciálisan 50 ezer forintért javítottak volna. Szerencsére azonban bátran rákeresett a jelenségre az interneten, ahol kisvártatva megtalálta a 0 forintos megoldást: Megosztanék egy saját…..
Új büntetőjogi kategóriát javaslok bevezetni, egy új bűncselekményt: visszaélés minőségi élelemmel. Aki minőségi élelmet termeszt, előállít, megszerez, tart, az országba behoz, onnan kivisz, vagy az ország területén átvisz, bűntettet követ el, és öt évig terjedő…..
Tisztelt blog!   Rövid leszek. Portásként dolgoztam egy intézményben az elmúlt két és fél évben. Sajnos az utolsó pár hónapban az egyik váltótársam kilépett és egy ideiglenes váltótársat kaptunk, akit be sem jelentettek. Alapvetően 24/48 rendszerben dolgoztunk, de az…..
Aki még nem olvasta a jövő évi költségvetés tervezetét vagy összefoglalóját, annak annyit mondanék, hogy az irány ugyanaz: meglehetősen ortodox megszorítás és befagyasztanak mindent a dicséretesen kicsi hiánycél érdekében. Azaz csak majdnem mindent... Igen, mert míg a…..
uni1002 2012.06.16 13:25:01
@spongya.bob: Bocs. Tényleg nem. Rossz helyre klikkeltem. :-)
uni1002 2012.06.16 13:32:25
@Hepci: És aki nem felelősen gondolkodik?
30 évvel a nyugdíj előtt fontosabb a mobiltelefon, minthogy mi lesz később.
Aztán 65 évesen veri az asztalt, hogy nem szeretne ő sem éhen halni, adjon az állam.
Itt vannak a művészek. Degeszre keresték magukat, járták a világot, most meg sírnak, hogy alig kapnak nyugdíjat.
Igaz hogy szinte semmi járulékot nem fizettek, mégis követelik a nemzet háláját...
uni1002 2012.06.16 13:34:30
@stoic79: "Sarkosan fogalmazva: én eltartom az én szüleimet, te eltartod a tiédet."
Természetesen addig, amíg ki nem rúgtak a munkahelyedről.
Azután kérsz magadnak és a szüleidnek?
Vagy minden munkanélküli szülője haljon éhen?
  Pusztító termék kategóriában rég nem volt mozgás, úgyhogy tiszta mázli, hogy Pál ismét szerzett egy emberiségellenes háztartási gépet. A Holden ZL-42 vasaló a végtelenségig és tovább hevíti magát, ami hosszútávon egyet jelent a biztos halállal: Volt már nekem gondom…..
uni1002 2012.06.15 09:34:47
@marcee5:
A bimetall azért volt a régebbi kenyérpirítókban, hogy a ráhúzott fűtő ellenállás melegére kioldja a mechanikát.
A beállított időre.
uni1002 2012.06.15 10:17:49
@ColT: Lehet hogy egy peches példány volt az enyém. 6-8x gyártottam bele bimetall fűtőellenállást kantálszallagból, mikor megszakadt a főfütütest, kuka.
uni1002 2012.06.15 15:15:23
@ColT: 20 éve beszereztem 5m kantálszallagot, és tíz évig tekergettem a fűtőellenállást belőle.
Műszaki kihívás :-))
  Csatlakozzon a Civilek a Munkahelyi Terror ellen Közhasznú Egyesülethez! További részletekért kattintson IDE!   Kedves MHT,   Nemrégiben kaptam kézhez a Nemzeti Konzultáció aktuális kérdőívét, mely most tényleges aktualitást hordoz a számomra, mivel egyebek mellett a…..
uni1002 2012.06.14 10:30:21
@munkasterror:
Láttam már idős vadászokat is, attól hogy 55 éves elmúlt, tud célra tartani, és meghúzni az elsütőbillentyűt.
Azzal egyetértek, hogy bizonyos koron túl a fizikai állapot romolhat, bár láttam már 20 évest is gyengének.
Azzal viszont nem értek egyet, hogy bár 62 év a nyugdíjkorhatár, de a munkáltató meghúzza a határt önkényesen 55évnél és afelett senkit nem vesz fel, még az orvosi vizsgálatig sem engedi ha már 56 éves.
Meg sem győződik az alkalmasságáról, csak az évszám számít.Ráadásul önmagával is ellentétbe kerül, mert ha az illetőt korábban vette fel, és az túllépte az 55 évet közben, akkor már nem ragaszkodik ehhez a diszkriminációhoz.
Szerintem csak egy számít, vagy eltudja végezni a feladatot, vagy nem, a munkahelyén.
Ezt a Dr.Mengele jellegű előszelekciót súlyosan büntetném...
Jó napot kívánok. Én egy pékségben dolgozom napi 8 órában.Három hét táppénzre kényszerültem,és a munkáltatóm az első 15 napot nem hajlandó kifizetni.Ugyanis a jogszabály úgy szól hogy az első 15 napot a munkáltatónak kell fizetnie.Itt nem igy működik a dolog.Szabadság…..
uni1002 2012.05.20 15:05:26
@tff: Hogy beleszóljak...
Bérletörés pl. a 47ezer forintos közmunka.
A nemtudommilyen polgármester úr már ott tart, hogy a magánföldjén dolgoztatja őket, azokat akiket tavaly még napszámba foglalkoztatott.
De önkormányzatoknál már megy ezerrel a különböző közszolgálati segéderők kirugdosása, és közmunkásként való alkalmazása.
Tavaly még 70ezerért szerelte az iskolai berendezéseket, ma már 47ezerért.
Ez volna a munkaerő piac?
Tamás fennakadt az Auchan logisztikai rendszerén, a kinézett gyerekágyon ugyanis rossz vonalkód volt. Hiába vitte volna oda a pénztárhoz a kiállított példány cetlijét, csak bútorosztályos kolléga azonosíthatja, aki pedig nem volt az üzletben épp: A feleségem kinézett egy…..
  Gyurcsány Ferenc távozott a magyar közéletből. Talán nem örökre, de hosszú időre – függetlenül attól, hogy a Fidelitas vagy a Jobbik ezt követeli-e tőle, vagy sem. Kérdés, hogy belátja-e ezt maga is, vagy tovább küzd, rakkol a pályán, űzi-hajtja a pettyest,…..
Nem csoda, hogy a poloskák szeretik a meleg, nedves helyeket, inkább az a furcsa, hogy a helyi szállodások nem akarják megzavarni a populáció természetes gyarapodását: Márciusi wellness hétvégénk történetét szeretném megosztani veletek. Négyen indultunk neki a 180 km-es útnak,…..
Tisztelt Szerkesztőség! Előre is elnézést kérek, hogy nem pontosan témába vágó kérdéssel jelentkezem, de a blog.hu oldalon olyan aktív blogot nem találtam, mely jogi kérdésekkel foglalkozik. Ezért fordulok Önökhöz.  Röviden a kerettörténet. Apósom vasárnap váratlanul…..
uni1002 2012.04.19 19:53:51
@_Lolka: A szocializmusban meg állampolgári jogon járt az egészségbiztosítás. A hetvenes évek körül vezették be. Csak egy személyi kellett a doktornak. Fúúújjjj...
uni1002 2012.04.21 11:19:26
@öreg tyúk:

"Két éve kivittem a pénzemet a sógorékhoz. Azóta tudom mi az a kamat."

Remélem nem befektetési tanácsadó vagy. Akár százezreket is veszthettél ezzel az akcióval.
1. Forint-euró átváltási díj.
2. 3-4%-os euró kamat

Ha kiveszed az OTP-ből, vehettél volna magyar államkötvényt,kincstárjegyet, pillanatnyilag 8-10%-os kamattal, behelyezve egy államkincstár Tartós Befektetési Számlára.
Költség nulla, rendszeres ingyen számlakivonatot küldenek, és 5 év mulva adómentesen kamatostól visszakapod az összeget.
Nem véletlen, hogy a sógorok ide hozzák a pénzüket, mert sokkal magasabb haszonnal fektethetik be, Magyarországon, mint Ausztriában.
A legrosszabb húzás megtakaritott forintokat átváltani, és kivinni.
De ezt az interneten sok helyen megírják...
uni1002 2012.04.21 14:36:45
@tff: "az előző magyar réteg megtakarít, vállalkozik, _munkahelyet teremt_"
Naaaa!
És feketében dolgoztatja a munkásait, igyekszik minden adóforintot zsebre vágni, Svájcba utalni.

A multik befizetik a melósok utáni járulékokat, befizetik a külön Orbán adót, mert őket állandóan ellenőrzik.
Ők járulnak igazán hozzá a magyar költségvetéshez, nem a magyar mutyizó, trükkölő kisvállalkozó.
Nézd már meg, hol dolgoznak igazán sokan.
Audi, Mercedes, Hankook, Suzuki, és még sorolhatnám.
Mit gondolsz mi maradna itt, ha egyszer kivonulnának?
Mari néni garázsboltja?
Lesüllyednénk Észak-Korea szintjére?
Bár azok legalább önerőből tudnak rakétát csinálni...
Az biztos: jön a tranzakciós adó, de hogy milyen formában arról csak sejtéseink vannak. Az Origo információi szerint - ahogy azt tegnap mi is megírtuk - a kormány egy olyan megoldást vezetne be, ami azokat a pénzügyi műveleteket adóztatná meg, amelyet a lakosság és a termelő…..
Még a magyar Aldi nyitásakor kiderült, hogy német anyaföldön 50-100%-kal olcsóbbak a termékeik, és ez azóta sem változott drasztikusan. Az adathordozók valóban hátrányos helyzetűk errefelé a rohadék jogdíjak miatt, de ez sem indokolja ezt a drágulást: Ha mar Ausztria, a…..
Tisztelt Mt!   A következő problémám lenne. Jelenleg Közfoglalkoztatás keretében közmunkán dolgozom raktárosként egy megyei jogú város városgondnokságánál, mint munkáltatónál.A munkáltató nem biztosít részemre munkaruhát, rendszeresen megsérti jogaimat. Olyan munkát…..
uni1002 2012.03.30 11:19:06
@Kono: Én meg azt mondom, hogyha otthon maradna, nem rohadna le a ruhája, nem menne el a napja utazásra, nem sérülne meg a munkahelyén, és jutna ideje valódi munkát keresni.
A rendszerben a legaljasabb, hogy olyan munkát csináltatnak az emberekkel, szinte ingyen, kényszerből, amit egy normál munkaszerződéses dolgozónak, legalább minimálbérért kellene elvégeznie.
Ezzel letörik a munkabéreket, kivégzik a munkaerő piacot, és tulajdonképpen állami pénzt, a Te adódból, dugnak az alkalmazó vállalkozó zsebébe...
Hozzád szólok, aki a Fideszre szavaztál. Nem kérdezem miért szavaztál rájuk. Tudom előre a választ. Azért mert eleged volt az előző kormányokból. Talán meg is értelek (bár a Fidesz első kormányzásából már lehetett következtetni milyen lesz a második), nem is rovom fel, hogy…..
uni1002 2012.03.23 07:46:29
@Kalmár: "Viktor szigorú költségvetési politikája"
Már csak azt kell vizsgálni hogy kihez szigorú.
Országlása másnapján kidob 500milliárdot az egykulcsos adó miatt, aztán még 500milliárdot MOL és Rába részvényekre, aztán jönnek a milliárdos stadion építések, Kossuth téri átalakítások, és így tovább.
Valahogy egyes dolgokra mindig jut pénz, a társadalom nehezen élő tagjait viszont tovább szipolyozza.
Fordított Robin Hood lett belőle.
Elvenni a szegényektől, odaadni a gazdagoknak.
Tisztelt Terror blog! Lányom esetét szeretném leírni, válaszokat kapni erre a fura esetre. Öt hónapja dolgozik egy munkahelyen, ahol nincs kézmosási lehetőség sem, sem WC. amikor odament dolgozni, a főnök mondta ő gyakran bejár majd, olyankor eltud menni a dolgait elintézni a…..
uni1002 2012.03.23 05:53:11
@gnme: "annyit tennék hozzá, hogy a technológia folytonosan fejlődik.
Vagy legyen minden ötven feletti munkavállalóból minimálbéres portás, mert már nem tudja a hasznot megteremelni a modern gépekkel (saját mb-jét sem tudja kitermelni)ami a munkáltató túléléséhez szükséges?"

Csak ne feledd, hogy azok az ötven év feletti emberek egy csoportja találta fel a számítógépet, hogy Te termelhesd vele a javakat!
A primitív portásokra manapság inkább a fiatal korosztály jellemző, úgy látszik közöttük is vannak egyedek, akik nem értenek a korszerű számítástechnikához, egyetlen tudásuk, hogy még képesek jobban futni az idősebbeknél.
De ez majd elmúlik...