Adatok
matia
1 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Napi történelmi forrás
Kelet-római aranypénzek és perzsa lovak a Tibeti-fennsíkon
2016.02.12 09:00:00
Szerző: Balogh Mátyás
A Tibeti-fennsík zord, terméketlen vidék. Területének jó részén, jelenleg Kína két, gazdaságilag legelmaradottabb tartományi szintű közigazgatási egysége, a Tibeti Autonóm Terület és Csinghaj tartomány osztozik. Ez utóbbi kellős közepén, Wulan és Dulan megyékben, az…..
Ebben a bejegyzésben közlünk egy levelet, amelynek valójában a hozzászólások között lenne a helye. A levelet Obrusánszky Borbála mongolista-történésztől kaptuk, aki előzetesen arról tájékoztatott, hogy Dr. Baski Imre írása kapcsán fogalmazna meg kritikát, kutatásmódszertani…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Pár évvel ezelőtt volt szerencsém egy Mongóliában és Kínában forgatott filmsorozat vágási munkálataiban segédkezni.
Az egyik snittben Obrusánszky Borbála készít interjút egy Csinghaj tartománybeli mongol lánnyal és megkérdezi tőle, hogy milyen állatokat tartanak az ottani mongolok. A lány felsorolja: "ükr, hony, jamá, temé luk baina", azaz: "ökör, birka, kecske, teve, ez mind van".
A munkámhoz (a fordítás ellenőrzése) kapott segédanyagban olvasom Borbála fordítását: "ökör, birka, kecske, teve és ló!!!" Az "ükr" valóban rokona a magyar ökörnek, ezt senki sem kétli. A "luk" azonban egy elég gyakran használt, valószínűleg tibeti eredetű szó a csinghaji ún. déd- mongolok nyelvjárásában, és azt jelenti, hogy „mind”. Az, hogy valakinek a "luk"-ról eszébe jut a "ló", még nem bűn. Viszont az, hogy ezt minden utánajárás nélkül, három felkiáltójellel leírja, hogy az aztán a feliratos fordításban megjelenjen és így menjen le a TV-ben, felelőtlenség és nagyon amatőr dolog. A "ló" egyébként ebben a nyelvjárásban "mör", ami egyezést mutat a többi mongol nyelvjárás "mori, morin, mörn" stb. szavaival, melyeket Borbála is ismer.
Obrusánszky Borbála másik, két mongol nyelvekkel kapcsolatos állítása Mongólia c. útikönyvében jelent meg (11. old)
Az első:
"A déli mongolok megőrizték őseik archaikus nyelvét."
A déli mongolok alatt itt a belső-mongolokat érti. Az igazság az, hogy a belső-mongol nyelvjárások messze nem tekinthetőek "archaikus" nyelvjárásoknak. Valahogy úgy érzem, mintha a változást és megújulást
tagadó, őseikre büszke belső-mongolok dicsérete lenne ez a mondat. Tény, hogy vannak a belső-mongol nyelvjárásoknak olyan jegyei, melyek más nyelvváltozatokban átalakultak, ugyanakkor a többi nyelvjárás is bőven hordoz olyan régies nyelvi jellegzetességeket, melyek a belső-mongol nyelvjárásokból már eltűntek. Ha mindezeket összevetnénk, nem tudom melyik mongol nyelvváltozat nyerné el a "legarchaikusabb" címet, de biztos, hogy nem valamelyik belső-mongol. Archaikus mongol nyelveknek a Hingán-hegység környékén beszélt dahúrt, az afganisztáni mogolt, valamint a Csinghaj és Kanszu tartományok mongvor, dongsziang, pao-an, és sárga ujgur nyelveit szoktuk nevezni. Obrusánszky Borbála ezeket is megemlíti ugyanazon az oldalon. Az utóbbi néggyel kapcsolatban megjegyzi:
"Létezik néhány, elszigetelten élő mongol archaikus népcsoport, amelyek a Dzsingisz kán kori beszélt nyelvet őrizték meg."
Az igazság megint csak más. Ezek a nyelvek valóban hordoznak olyan régiségbélyegeket, melyek pl. a Dzsingisz kán korában beszélt mongollal (akkor sem egy nyelvjárás létezett) mutathatnak egyezést, azonban ez a négy nyelv is annyira eltér egymástól, hogy beszélőik nem értik meg egymást. Tanúja voltam egyszer két különböző faluból származó mongvor beszélgetésének, mely kínaiul folyt. Kértük őket, hogy próbáljanak meg mongvorul beszélni egymással, hadd halljuk milyen is ez a nyelv. Nem sikerült. Nem csak ez a négy csoport nem érti egymás beszédét, hanem azonos csoportba tartozók sem, ha mondjuk 200-300 km választja el lakóhelyüket egymástól. Hogyan őrizhették meg akkor ezek a népcsoportok a Dzsingisz kán kori beszélt nyelvet?
Obrusánszky Borbála kritikájában azt sérelmezi, hogy a "szobatudósok" anélkül tesznek megállapításokat, hogy a vizsgált népek körében végeznének terepmunkát, közvetlen közelről ismernék meg ezeknek, az embereknek a nyelvét, kultúráját. Vajon ő maga a déd-mongolok közt végzett beható terepmunka során fedezte fel a déd-mongol "luk" és a magyar "ló" szavak közti azonosságot? Esetleg a mongvorok, pao-anok, dongsziangok és sárga ujgurok közt jártában-keltében Dzsingisz kán nyelvén beszélgetett velük?
Az ilyen kijelentések azok, melyek miatt az akadémikusok "nem akarnak teret adni berkeiken belül" azoknak, akik ezeket írják. Aki nyomtatásban a fenti kettőhöz hasonló túlzást közöl, illetve hajlamos az olyan marhaságok kiagyalására, vagy azok feltétel nélküli elfogadására, mint amilyen a luk-ló azonosítása, joggal vív ki magának ellenszenvet tudományos körökben. Érthető tehát, hogy ha Obrusánszky Borbála, vagy más hozzá hasonló tudományos színvonalat képviselő személy felveti vagy állítja különböző népek, nyelvek
azonosságát illetve rokonságát, azt sokan kétkedéssel fogadják, megmosolyogják.