Adatok
prettyinpink
0 bejegyzést írt és 89 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az álláskeresés egyik legkritikusabb része rögtön az első lépés, egy igazán jó és figyelemfelkeltő önéletrajz megírása. Kezdésként tekintsünk vissza az eddigi állásainkra és tapasztalatainkra, majd találjuk ki, hogy ezt hogyan sűrítsük bele egy oldalba. Ezután ügyeljünk arra, hogy minden egyes…..
A környék átlagárának közel négyszereséért lehet valaki tulajdonosa egy Vörösmarty téri lakásnak. A 42 négyzetméteres kétségtelenül exkluzív helyen és helyszínen, egy igazi palotában, található lakás ára 72 millió forint. Hát, leesett az állunk.
Ráadásul ebben a…..
Rögtön a kivétellel kell kezdenem, folytatódott a napos, szélmentes idő (legalább is délelőtt). A bőséges és finom reggeli (made by Nándi) után Killarney-ben, ebben a bájos és tipikus kisvárosban (13 ezer lakos) miután közösségi munkával legyőztük a mindenütt jelenlevő…..
Az alábbi poszttal eredetileg a Spart akartuk kutyázni, aztán mielőtt megjelent volna, olvasónk beszámolt a fejleményekről. Bár természetesen az említett üzlet összes dolgozója továbbra is sürgősen nézzen magába, azt is mondjuk ki, hogy a Spar kommunikáció remekül csinálja…..
Szégyenérzettel kevert izgatottsággal jártuk be japán újdonsült szellemvárosait a monitor elől. A helyszín a Fukusima prefektúra, egy nagyjából két Békés-megye nagyságú közigazgatási terület, amelynek nevét Japán történelmének legnagyobb földrengése óta ismeri a világ.…..
prettyinpink
2015.03.12 09:49:46
@Máth Dávid: Azt nem értem csak, hogy egy autókeresgélős poszthoz miért kell bedobni a paksi troll-bombát, aztán még leállni vitatkozni is velük. Ezzel csak azt éred el, hogy olyanokat írnak, hogy a napelem hatásfoka 30%-al emelkedett. LOL. Inkább linkelnének autókat.
Itt van pl. egy szép Merci 500SL, amit épp lemos valaki. Legalábbis úgy tűnik. goo. gl/maps/Nn9ea
Vagy itt épp szembe jön két ürge, ami ugyancsak ritkább dolog: goo. gl/maps/b9HcQ
Itt van pl. egy szép Merci 500SL, amit épp lemos valaki. Legalábbis úgy tűnik. goo. gl/maps/Nn9ea
Vagy itt épp szembe jön két ürge, ami ugyancsak ritkább dolog: goo. gl/maps/b9HcQ
A bringás aktivista, az újságíró és az orvos beszélgetnek. Kellenek nekünk a piás biciklisek? Döntse el.
Az Égéstér 129. adásának kommentposztja.
Direktlink a letöltéshez...
A szombati évnyitó Futóklubban úgy döntöttem, megpróbálok egy szintmérő szigetkört futni. Nem mentem a tömeggel, az elején bénáztam az órámmal, kijött a fülesem, aztán végül sikerült nekilódulnom. Az első néhány km-en viszonylag jó tempót tartottam (magamhoz képest),…..
prettyinpink
2014.01.13 10:08:19
Naiv ügyfélnek elege lett belőle, hogy a Telenor képtelen megállítani vagy beazonosítani a butatelefonjáról külföldre induló smseit. Ránézés nélkül szinte biztos, hogy a telefon fertőzött, hiszen a régi Nokiákra 2004-ben dokumentáltak először emeltdíjas smseket küldözgető…..
prettyinpink
2013.10.11 12:48:39
De nem azért, mert Drakula vagy Báthori Erzsébet feltámadt vagy vérhas ütötte volna fel a fejét az országban. A folyó vér azon kutyák ezreihez tartozik, akiknek a kiirtására a román parlament bólintott rá, mégpedig elsöprő többséggel — 266 igennel a 23 nemmel szemben. (1) Az…..
prettyinpink
2013.09.24 14:40:17
A World Series by Renault-versenysorozatot nem kell bemutatni a műértő közönségnek. Az, hogy a néhai spanyol Formula Renault-bajnokság utódjából időközben egy igazi Forma-1-es sztárnevelde lett, már csak a befektetett munka, pénz és a kőkemény bajnokság hírének köszönhető.…..
prettyinpink
2013.09.08 20:59:48
2007 elejére tulajdonképpen minden új ötlet, részlet, irány összeállt, ami a mai Indexet meghatározza, már csak annyi maradt, hogy rádobjuk az utolsó néhány kanál maltert az elkészült épületvázra. Amit akkor és ott finalizáltunk, az az onnan következő hat évben verhetetlen…..
Az izsáki tragédia sajnos nem magyar specialitás. A szabadság állítólagos hazájában, Amerikában is esett már meg, hogy az éppen igazoltató rendőrnek eldurrant az agya és úgy lelőtte az áldozatát, hogy az rövidtávon bele is halt a sérüléseibe. Mondanám, hogy az ilyen esetek…..
prettyinpink
2013.04.15 11:34:08
A világ környezetvédelem iránt elkötelezett, egyre nagyobbik fele mostanában kétségtelenül Japánra figyel. Két évvel a fukushimai atomkatasztrófa után a legvegytisztábban ott feszül most egymásnak az atomlobbi és az energiaigényeket egyre nagyobb arányban, szelíd és megújuló…..
prettyinpink
2013.03.19 20:25:45
prettyinpink
2013.03.19 20:27:08
Kiváló útitárs
Jelenvoltam mikor az autó megérkezett a kereskedő telephelyére, nagyobb hibát nem találtam rajta, de néhány bosszantó apróságot igen. Az autó egyik (pont a motorindító) akkumulátora teljesen le volt merülve. Kérésemre sem cserélték ki, csak…..
prettyinpink
2013.03.11 16:45:45
Urbanista
Újabb 2 milliárd feletti villa. Valamint pompás törökkori dizájnpince Pécsett - ingatlansaláta
2011.11.23 10:00:00
Újradizájnolt törökkori pincerendszer eladó Pécsett (im)Budapesti luxusvilla potom 2,25 milliárdért (tipp: Zoltán)Üvegpadlójú nappali, ahonnan lelátni az alagsori medencéreTV a teraszon is?Vajon milyen állat van a falra festve?Fülesköcsög-kemenceFelesleges kommenteket…..
prettyinpink
2011.11.23 12:22:25
Brian Atwood 2011-es resort kollekciójához készült a lent látható videó. Nincs kétségem, afelől, hogy ez a videó mindenkit leköt... Íme egy újabb példa arra, hogy kell jól reklámozni. Hozzávalók ez esetben: egy szép nő, egy gyönyörű cipő és egy nagy adag…..
prettyinpink
2011.11.17 19:04:16
Felkészülni a Fuss Budapest Trióra? Jajj...
Az elmúlt 6 hétben egy km-t sem futottam, a térdsérülésemnek köszönhetően az Ultrabaltont is ki kellett hagynom. A térdemben és a combomban éreztem egyre erősödő fájdalmat, aminek az eredménye az lett, hogy elmentem ultrahangra és egy…..
Milyen autó lenne, amit mi tervezünk? Betiltanánk minden felesleges vackot, ami csak bosszúságot okoz és köteleznénk a gyártókat néhány dologra. Sértegetésig menő vita alakult ki. Mai cikkünk blogposztja...
Diákigazolvány nélkül utazni nem szép dolog, de valljuk be azért, hogy egy gyereknél erősen megállapítható, jogosan veszi -e igénybe a diákkedvezményt. Marietta mostani levelében arról mesél, hogy párjának nagyobbik gyereke egyedül utazott, de elkövette a hibát, hogy otthon…..
2011.06.18-án este 8 óra körül beindult a "gépezet", és hamarosan megindult a regisztráció a Fuss Budavárra a Clark Ádám téren. Többekkel megvolt a szemkontakt, próbáltam köszönni annak, akit megismertem, a képe illetve az előzetes facebook kiválasztás alapján. Mivel…..
prettyinpink
2011.06.28 16:07:13
A nyárias napok beköszöntével én is elgondolkodtam, hogy fóliáztatom autóm hátsó üvegeit (csak legálisan:)). Viszont elbizonytalanít, hogy a hatósági emberek, a rendőrök és az autószerelők vajon kellően tudják-e, mi legális és mi nem az. Azt tudom, hogy műbizonylat kell…..
prettyinpink
2011.05.13 17:45:32
Lelkileg se nagyon tudtam felkészülve: az ebéd utáni kajakómában kaptunk egy telefont az Autóvadász munkatársától, Vezda Lacitól, hogy a BRFK GBEO nyomozói és az NNI munkatársai autótolvajokat fogtak a Népszigeten, ott egy csomó lopott autó, meg a műhely, meg akarjuk-e nézni.…..
prettyinpink
2011.05.05 20:06:53
@Gomulka Béla: Mindenki fasiszta, aki akár csak kimondja az akasztás szót? Mi ez az előítélet kéremszépen :):)
prettyinpink
2011.05.05 20:14:05
@vagodeszka: Meg amikor lelopnak pár km felsővezetéket, ami a vasasnál ér 50e Ft-ot, de a MÁV-nak 2-3.000.000-s kárt okoz. Nice.
Fent és lent - gátlástalan patriotizmus
Orbán hétfőn még az egyiptomi diktátorral smúzolt
2011.01.30 13:00:00
Egyiptomban, nyugodtan mondhatjuk, forradalom van (akár sikeres lesz, akár nem). A hatalom már nem képes betartatni a kijárási tilalmat, a pártházakat a nagyvárosokban felégették, a rendőrség sok helyről visszavonult, a hadsereg lojalitása kérdéses. Miközben izgatottan követjük…..
A sok könyv közül amit párhuzamosan olvasok, jelnleg az egyik a Biblia. Ezt értelmezzétek!Mózes I. Teremtés könyve, III. rész, 15. bekezdés:Annak-felette, ellenkezést szerzec te közötted és az aszszonyi állat között, a'te magod között, és az ő magva között: Es az…..
prettyinpink
2010.11.28 21:37:47
Az ostoba állatja élete legnagyobb dobására készül. Sorsának jobbra fordítását erőszakkal próbálja megoldani: elveszi más(ok) pénzét. Szűkös agya a pénz szóról csak bankra képes asszociálni, így kiszemel magának egy bankfiókot. Tapasztalatból tudjuk, hogy az…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Az hogy leirod mit csinalsz a szabadidodben mutatja, hogy nem egy depresszios, otthon ulo, pszichopata vagy, meg ha irrelevans is. Aki ezzel nem tud mit kezdeni, az, ahogy az elso kommentelo is szepen megfogalmazta, nem engem minosit.
Ket dolog meg. A CV-det atlagosan 30mp alatt futjak at elsore. Ugy legyen meszerkeszte, hogy a fontos dolgokat ennyi ido alatt ki lehessen szurni. A masik, hogy minden ember az emberi fajba tartozik, igy nem hiszem, hogy ennek leirasa valaha is elofordult oneletrajzban....vagy mire gondol a poszt iro? Hogy netan a kutyam jelentkezik call centeresnek? Vagy netan a szarmazasra? Akkor kereteik ne a faj szot hasznalni.