Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Menci

0 bejegyzést írt és 113 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Berg Gusztáv báró 1903-ban már elég ramaty egészségügyi kondíciónak nem-örvendhetett, ebben az évben napjai nagy részében jóformán csak a sezlonyon héderezett, és ez az év jelentette halálát is. Elpatkolása miatt egy új létesítmény átadását is el kellett halasztani,…..
minden kapuvár Ítéletidő 2013.03.15 22:02:47
"Röpködtek a cinikus, elmés ötletek, hogyan ússzák meg a felelősségre vonást, miközben az ország éppen csak szembesült a tragédiával. Nagyobb baj is lehetett volna - állapította meg tegnap Takács Albert ombudsman-helyettes. Tegyük hozzá: nem az ország irányítóin múlt, hogy…..
Menci 2013.03.17 12:08:47
@miami press: Ennél kisebbe már buktak bele kormányok. Ennél kevessebbért már röpültek fejek. De nem Orbanisztánban. Itt ez siker. Unortodox siker.
Szerintem Orbán nem Brüsszelben kapta a legnagyobb pofont, hanem az M1-en. Hogy a KDNP-nek is legyen kis öröme: A Jóisten nem bottal ver.
Menci 2013.04.25 06:31:16
@-i: Hiszed.
"Térdre, imára, csuhások" (Orbán Viktor, 1991)   "Elutasítjuk a világnézetileg elkötelezett államot, az egyházi és állami jelképek összemosódását, az egyházak pártpolitikai manipulálását, a kereszténység ideológiai fegyverként való használatát" Fidesz…..
Menci 2012.08.27 17:42:57
@miami press: Igen, a vallás magánügy. Az ember elmegy a családjával a templomba, vagy éppen egyedül, ha arra van igénye. Amikor egy testület testületileg gyakorolja mindezt, az leginkább arra emlékeztet, amikor az átkosban a brigád színházba ment, oszt utána beragasztották bizonyítékul a jegyeket a brigádnaplóba. Kultúrprogram demonstartíve (kipipálva). Demonstráció. Nem több. És hiteltelen.
Orwelliában a pállgium az nem pállgium, mert a pállgium olyan nem pállgium, amelyben a pállgium az nem pállgium az nem. Erre a szar emberre egy szót is pazarolni sok, de azért az indoklás veri a lécet: "A Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot…..
minden kapuvár Két képaláírás 2012.03.01 12:54:00
Első képaláírás: A kommunizmus áldozataira emlékeztek Kapuváron. Második képaláírás: A Fidesz a parlamentben leszavazta a kommunista állambiztonság ügynöklistáinak nyilvánosságra hozataláról szóló Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről című ellenzéki…..
  Kapuváron is betonoznak.             A beton erős anyag, érdemes hát kihasználni előnyeit. Hol kilenc évre betonoznak, hol kétharmados betonnal, hol meg salátatörvénybe elbújtatott hipertextuális törvénykezéssel. Jorge Luis Borges írhatna most már egy másik…..
minden kapuvár Legénykedés 2012.02.08 17:34:00
 Olvasom, hogy a Kapuvári Legénycéh február 4-én legényavató bulájt tartott. A kommunikáció szerint hagyományőrzésről van szó, de számomra ez a szóösszetétel nem gyengén tűnik ellentmondásosnak. Bár a hagyományőrzést gyakran a kulturális formák változatlan…..
Menci 2012.02.15 19:46:14
@gao: 1. Tőlünk Nyugatra: Igen, ismerem kicsit a jelenséget. A Tracht, a Dirndl, a Steieranzug a divat része lett. Integrálódott a mai társadalomba, része lett annak. Ezért ÉLŐ. Itt és most.
2. Tőlünk Nyugatra: láttam 3x-4x akkora parasztházakat, portákat, mint amit errefelé ismerünk. Ők sem tv-ztek, ők sem interneteztek, dolgoztak mint mindenhol, - de más volt a lakás-kultúrájuk. Jó, hogy nagyapámat emlegeted. Mai napig sem értem, miért épitett 3 gyerekkel 2 szoba-konyhát, amiből 1 szobát boltnak használt. Helye volt elég, segitsége is, téglája is, faanyag is. Mi akadályozta, hogy nagyobbat épitsen? Tudom, hogy boldogok voltak. Tudom, hogy beszélgettek, mulattak alkalomadtán, emberi dolgokat műveltek. ÉN akkor sem értem őket, a mai fejemmel. Az Ő fejűkkel? Ez volt a szokás, itt mindenki igy és ekkorát épitett. Élég, mert "elég". Olvastam eleget a témában, láttam is példákat. Megérteni akkor sem tudom, csak tolerálni, elfogadni. Ők ők voltak, én én vagyok. Ők ismerték Kapuvárt, én már talán többet.
Menci 2012.02.16 22:22:49
@gao: Biztos, hogy más malomban őrlünk? A fröccsel viszont egyetértek.
Menci 2012.02.16 23:01:14
@gao: Bár én télen inkább viz nélkül preferálom.
 Nemrég toppantam be a zajtón a ma esti tüntetésről.            Az ugyan mindegy is, hogy voltunk-e 100 000-en, vagy Rákay Kétmillió Fülöp tévéje szerint néhány százan lézengtek, bár őszintén szólva számítottam arra,…..
Menci 2012.01.05 10:19:38
A tákolmány minden soráról lehetne vitatkozni, de nem érdemes. El sem kell olvasni (sokszor az az ellenérv, hogy el sem olvasták, úgy kritizálják). Ahogy az IMF és az EU delegáció sem kezdi meg az érdemi tárgyalásokat bizonyos feltételek teljesülése nélkül, úgy erre a fércmunkárasem sem érdemes időt pazarolni. Mert nem (csak) a tartalommal van probléma (fércmű), hanem elsősorban a létrejöttének körülményeivel. Ez egy oktrojált "alkotmány"!
Egy ALKOTMÁNY (fentebb szólók elmondták ismérveit) nem ájpadon íródik, vonaton suhanva. Nem 2-3 hónap alatt veretik át és nem 1,001 párt egyetértésével fogadtatik el. Mert az olyan is. Az ilyenről pedig nem nyitunk tartalmi vitát - mert nincs miről vitatkozni. Pont. Majd ha lesz ALKOTMÁNY, akkor azt majd ellvassuk, és vitatkozunk róla. Mert szubstancia nélkül nincs vita.
Az ALKOTMÁNYhoz akkor majd nem kell asztalka, nem kell rituálé, nem kell mitoszteremtés, nem kell vallásos hevület, nem kell kabaré, mert azt mindenki magénak érzi grafikus ábrázolás nélkül is (analóg: román templomok freskói, - mint a szegények bibliája -, az analfabéta alattvalók számára), és mindenki respektálja szinpadias ripacskodás nélkül is. Ezek a fijugg kiüritették az alkotmány fogalmát (ezért is nem nevezik annak, meg ezt érzi maga Kerényi is, aki fél minden polgár kezébe tákolmányt nyomni: túl sok végezné a kukákban), útszéli kabarévá degradálták mind a parlament működését, mind pedig az alkotmányozás folyamatát.
Az állitólag mindig hűvös, de viszonylag jól és (egy király alatt) demokratikusan senyvedő svédek, ha rászánják magukat az alkotmányozásra, akkor az bizony hosszú szülés eredménye lesz: egyik ciklus (nem egy párt!) megszüli, megtárgyalja, megvitatja, elfogadja, - ha elfogadja, akkor elteszi. A következő ciklus előveszi, megtárgyalja, jóváhagyja, kihirdeti!!! Legalább öt év!!! Igaz, forradalmi hevület nélkül. Errefelé viszont új idők új szele fújdogál: a történelem szellentése. De az akkorára sikeredett, hogy a gatyába is belement.
BÚÉK!
Menci 2012.01.06 11:15:54
A Népszava közöl egy fotót, a beharangozott válságtanácskozás részvevőiről, amint éppen elhagyják a helyszint. Csak sejtem, mit fog Szijgyártó mesélni a szintén beharangozott sajtótájékoztatón. Nem érdekel. A kép elmond mindent. Nem kell psychológusnak lenni, ha az ember a figurák testbeszédét akarja elemezni. Jó nem vár az országra. Fellegi már az ablakon kémleli a távolt zsebretett kézzel. Mindennek vége. Varga karba tett kézzel figyeli Simort: hát mégis elmész? Miért? Folytassuk még! Matolcsy pedig éz, mint az edényes, most sem érti, mi történik, miért veszi kabátját Simor. Orbán már nincs a teremben. Valósznűleg, ő vágta be először a szoba ajtaját. Igy lesz, és kész!

És úgy lesz.

Nem voltam/vagyok a számonkérés hive. Aki projektet vezetett már, tudja, egy rossz döntés, és bukik minden. Le kell váltani az illetőt, lehetőleg még időben. Aztán elfelejteni egy időre. Pont.
De itt megkérdőjelezném a jóhiszeműséget, a jóindulatot, a hozzáértést. Egy maroknyi csapat, a választókat félrevezetve szerezte meg a hatalmat, anélkül, hogy annak felelősségével tisztában lenne. A hatalom megszerzése egy dolog, egy dolog a hatalom bebetonozása, az ország vakvágyányra állitása, de a gazdasági dilettantizmus egy másik dolog. Az ország ott tart ahol. Az emberek ott tartanak, ahol. És ez még csak rosszabb lesz. Most jön még a fekete leves. Orbán el fog tűnni, a slep szintén, mintha sosem lettek volna. (Ismerős, nem?) No, de az ország gazdasági tönkretétele, valamint a családok gazdasági tönkretétele erősen kimeriti a hűtlen kezelés minősitet esetét. Független, nemzetközi jogászokat kéne felkérni és közösen fellépni az elszámoltatás és számonkérés miatt. Nem Budai Gyula szinten, hanem magasabb, komolyabb, szavahihető szinten. Mert itt szándékos gyújtogatáshoz hasonló esettel állunk szemben, amikor egy piromán egyén azért gyújt a szalmakazal alá, mert arra elégül ki. Hát elégüljön! Valahol a számüzetésben (Dél-Amerika? Szibéria?...) Ott verheti a családját is, meg mást is. Minél messzebb, annál jobb. Pénze van elég külföldön, élete végéig (kicsi sziget, yacht az Adrián a Pintérrel megosztva, stb. amit az egykori hátrányos helyzetű joghallgató keresett össze). Ennek az embernek ebben az országban nincs helye. Ha eddig nem zárták be intézetbe, akkor meg az illető orvosok felelőssége is felmerül, akik engedték idáig fajulni a dolgokat. Mert nemm igaz, hogy nem látta senki, hogy egy mániás skizofrénnel állnak szemben. Ha nem látták, akkor meg olyanok is... Ha Szálasiról évtizedek után ki tudták deriteni, hogy elmebeteg volt, akkor egy élő betegről már csak meg kellene tudni állapitani, hogy zavarodott elmével bir. Nehogy mindenki mossa kezeit visszamenőleg, mert nem látta, vagy mert "de hát mit tudtam volna tenni".
minden kapuvár Hídemberek 2011.12.19 11:29:00
 Ha már a fővárosi Igazi Polgármester milliók együttes óhajára Moszkva városát átkeresztelte Széll Kálmánnak, a Lágymányosi hidat pedig Rákóczinak, az up-to-down struktúrában épülő Nemzeti Együttműködés Rendszerének keretében az el-, át-, össze-, vissza- és…..
 Amikor uszkve egy évtizede a szocreál giccsparádé alkotásait tárgyazó A művészet katonái. Sztálinizmus és kultúra c. ragyogó albumot kacarászva lapozgattuk barátaimmal, olyan remekműveket nézegetve, melyeken Sztálin elvtárs intő mutatóujja egy csendéleten is befigyel,…..
 „Nyilvántartanaknyilván tartanaktőledtartanaktőlednyilván tartanak tőled.” Kontroll Csoport..
             Don-kanyarnak a megboldogult Don Vendéglő nyomán azt az útszakaszt szokás titulálni Kapuváron, ahol a Szent István király út a Fő térre ívesen befut. Amikor nyugatról a wulkaprodersdorfi Frantzi berobog…..
Menci 2010.11.03 22:50:28
@oszkár írja:
Nem, Oszkár nem röhögünk rajta! Esetleg kínunkban. Minden szavad igaz neked is. A sorsa megpecsételődött, marad a bontás, a telek értékesítése, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Ahogy meg az utcaképet kialakították, a telket kimérték, a két házat összebiggyesztették, az valami bájos! Ha a Honvéd utcában történik, akkor sem helyes, de nem böki a szemet, no de a Donkanyarban, a legexponáltabb pontján a városnak....! Hát főépítész legyen, meg műszaki előadó, meg építési osztály a talpán, aki ilyet kitalál, sőt aláír! Mert valaki megtervezte (10 centit belevésett az üvegház tűzfalába!!!! Mert minden centiért kár!) Meg valaki engedélyezte!!! Az építészekről meg P. Mester valahol elmondta a véleményét. Nekem meg csak Bertók Kálmán jut eszembe: "mi a különbség a fülemüle, meg a veréb között? Semmi. Mindegyik Zeneakadémiát végzett, csak a veréb levelezőn." Madár-madár. Építész-építész. Tornyocskák-csöcsök. Esetleg biggyeszt a "civil szervezet" valami szobrot oda a ház előtti háromszegbe, a gazba. Városképileg. Meg városfejlesztésileg. Meg politikailag. Oszt jónapot! (Bár inkább ház, mert abban lóvé van, nemcsak önmegdicsőülés.)
Menci 2010.11.04 18:19:40
@oszkár írja:
Hogy most a hungarocell miatt vagy a kőművesek által, vagy csak úgy trehányságból lett elkövetve a befalazás (ilyet már láttam ókori meg középkori falrészletek találkozásánál igy kötve össze 1000 évet), a lényeg már nem ezen van. Amit elb...tak "eleink", azon már ne bosszankodjunk, csak szörnyülködjünk. Hanem ami még ezután jön (mert jön, abban biztosak lehetünk), AZ ne legyen ennyire elq..va. Városközpont (városháza környéke, park,...), tűzoltóság melletti terület (Wass Albert onnan kiált hegyeinkért, további szobrok várhatók), a Hanság és a Kisrába épületei (mert előbb-utóbb úgyis bontás lesz a megérdemelt sorsuk), ....
Nehogy kósza leveledző, de vonalas épitészek kezébe kerüljön az archicad (ld. csöcsök), meg ne versengő épittetők kezébe kerüljön a buksza, és főleg ne pincérek kezébe a városfejlesztés. Van ennek a városkának valamelyes patinája (ha a cifra vakolatoktól, a rusnyafehér portáloktól, meg a kib...tt feliratoktól megszabaditanák, akkor még több is lenne), amit szolidan lehetne ötvözni a 21. századdal. De ahhoz izlés kell, szakember kell. Közterekről van szó, a köv. 50 évre, nem pedig üzletről, nem pedig önmegdicsőitésről szól a történet. Ameddig ez nincs garantálva addig nem szabad hozzáfogni az alkotáshoz, mert abból csak olyan sül ki, mint a Krón-ház esete a városfejlesztéssel.
Menci 2010.11.05 00:01:37
@oszkár írja:
Azt hiszem, ez régi hiba, országos hiba (mostanában meg különösen). Mondjuk a magunkét, igy kéne, meg úgy, de igazából nem emeljük fel a hangunkat. Várunk a "másikra". Persze, hogy érdekli a szakembereket, a képviselőket a dolog, dehát vannak más szempontok is... És azok mindig vannak.
Pontosan ez az, ami hiányzik ebben az országban: a civilcourage, a polgári társadalom, aki maga intézi az ügyeit. Vagy képviselői útján, vagy saját kézbe véve. Mert "más" nem intézi őket. Az orrunk alatt dörmögni, meg a fórumokon okoskodni kevés! De ez munkával jár, kellemetlenséggel jár, és főleg felelősséggel jár. Az önkormányzati ülések nyilvánosak, mégsem megy el senki. A városszépitő egylet nyitott, ott is lehetne érvényesiteni az érveket. Meg aztán jogunk van megismerni a terveket, oszt véleményezni. Oszt ki csinálja (velem együtt)?! Hát addig valóban ne fantáziáljunk a fórumokon, ne durrogjunk a kocsmákban, - és főleg addig ne várjunk nekünk megfelelő változást. Subsidiaritás.
Addig pedig nézhetjük (bosszankodva), hogy azok érvényesitik az akaratukat, akik vették a fáradságot és odaállnak, és keresztülboxolják ilyen-olyan érdekeiket. De ők legalább odaállnak. Lehet, hogy nekünk is oda kellene állni?
minden kapuvár Kisvasút, kisfilm 2009.12.16 23:29:00
 A hetvenes évek első felében a Magyar Televízió sorozatot indított a még ereje teljében lévő, ám alig pár év múlva a közúti közlekedés preferálása miatt halálra ítélt helyi érdekű vasutak történetéről. A Kisvasutak Magyarországon összefoglaló címet viselő…..
Menci 2010.10.17 08:37:51
@élő-rokon:
Kedves élő-rokon, kedves P. mester!
Mindkettőtöket ismervén, hadd közvetitsek: az infók a tábláról jó kezekbe kerülnének, ha megosztanád, kedves rokon. P.mester eddigi munkássága is jelzi, hogy lokálpatriótizmusán túl szakmailag is nagyon korrekt módon kezeli a megkerült, kikutatott, eljuttatott adatokat. Egy fénykép, egy forrásmegjelölés elég lehet. Mailben, diszkréten.
Menci 2010.10.17 11:31:08
@élő-rokon:
Igy van ez jól!
Mert nem történelem van, hanem törénelmek vannak, mert nem igazság van, hanem igazságok vannak.
A 2010-es polgármester-választást Kapuváron - talán nem meglepő módon - Hámori György, a Fidesz/KDNP jelöltje nyerte Csákány Annamária (Jobbik) előtt. Hámori a szavazatok 85, 66 %-át nyerte el, míg riválisa 14, 34 %-ot kapott. A Fidesz/KDNP polgármester-jelöltje 3 148…..
Németh Rozália énekeskönyve  (Kapuvár, Szabadság utca)…..
Menci 2010.06.14 17:14:30
@P.mester:
Csak unne járgy, mint az ecceriasszon Klivlendbe, vagy Ámerikában, aki betette a macskát a mikróba száradnyi, oszt a macska nemcsak nyávogósra sűtt, de pattogott is. Azúta van ráirva a mikróra, hogy macska áthuzva. Ellenbe a tikoknak dobhatnék, mer azok fazikba főnek, csöndesen. Illusztrisör ide vagy oda, a menyecske formás. Mondta is az aptyuk, de. De én meg rániztem, osztán azúta nem mondgya. Csak ül mind a moziba, sör, pattogatott kukrica, oszt lesi a kékest. Pedig valamit nekem is vakkanthatna, vagy rámnizhetne, min rigen...
No, menek, dobok a tikoknak.
Csíkos káposzta Első hallásra meglehetősen bizarr párosítás, másodikra még inkább. Hja, de mit lehet tenni, ember lánya abból főz, amilye van. Valaki virslit hitlerszalonnával, más mákos teketóriát tonhallal, a japán a polipcsuszára esküszik, nekünk marad a hardcore…..
Menci 2010.04.26 18:05:11
@P.mester: Kis Kapuvári Topográ fia: Kanka: klasszikus műintézet a gartai templommal szemben, a sarkon (Kanka-sarok). Bejárat a szórakoztató negyedbe a Szt. Katalin utca felől. Ottan vala korcsma, takarmánybolt, valamilyen átvevő, cukrászda, hentesbolt... Ma többek között a Garta vendéglő terpeszkedik a telken. AZ ivóban klasszikus dalok szóltak, pengék csak néhanapján villantak (vala a közönség kecskés, nem pedig bicskás. Iskolai koncertek alatt ottan elmélyülten lehetett kártyázni, lévén a Műv.Ház messze, a Pista bácsi meg Sánta. Igy leend. És lőn. És ma már falait és stilusát veszejtve, csak a hasi élvezeteknek leend ott nyomdokain áldozni, a főpinczér-tulaj meg a Mammonnal évődik évről-évre. Piha. És temeti feleit szalmakrumpli hegyeknek alája. Ez van.
 „… a bűvész a gyakorlatban kezdettől fogva kevéssé rejtette véka alátevékenysége valódi jellegét, és műsorának második felétmost már egészen nyíltan és kizárólag a speciális kísérletezés,az akaratfosztás és -átvitel demonstrálása töltötte ki,noha a…..
Menci 2010.03.08 14:01:03
@tom hagen: Kedves tom hagen!
Teljesen igazad van! Ez egy ilyen zwickmühle. Valahol, valakik mindig skatulyáznak. Aztán leshetsz ki a fejeden: ki is vagyok én? Hogy kerültem ide?
Én, mint kommonistazsidócigánynéger, +bérenc kerülöm az ilyen vitákat. Nem éri meg. Valaki mondta, hogy észérvekkel, racionálisan, higgadtan, ..., lehet hatni. Szerintem nem lehet. A politika nem racionalitás kérdése, hanem emocionális kérdés. (95%)
P. Mesternek is igaza van eközben, hiszen bűnösök közt bűnös, aki néma. De minden megnyilatkozásoddal csak muníciót szolgáltatsz annak, aki támadni akar. Észérvekkel ezekre nem hatsz. Hát ne tudjon támadni! Szava legyen pusztába kiáltó szó. Aztán ott a homokban elhal. Hadd homokozzanak! Sajnos én még vagy 2 ciklust látok a homokozáshoz. Hogy közben mi minden megy tönkre...?!
Menci 2010.03.08 15:45:50
@P.mester:
Igen, a hazugság könnyen igazságként tálalja magát. Engem nem kell meggyőznöd, tom hagent sem, a másikat sem. Ezeket meg, akikkel vitázol nem tudod meggyőznöd. Nem győzi meg őket Eisenhower sem, a dokumentumok sem, a hullahegyek látványa sem. Mert nem akarják. hogy meggyőzd őket. Ők a holokausztot nem tagadják, hanem tapsolnak neki. A tolerancia teljes hiánya, az emberiesség teljes hiánya jellemzi őket. Nem befogadó társadalomról álmodnak, hanem kirekesztő társadalomról. Ez megtalálható minden társadalomban, csak a civilizáció foka az, ami őket féken tartja. Ezek itt a mieinkek, akik éppen "magyar köntöst" húznak (mert mást nem tudnak) az intoleranciájukra. A magyar társadalom tükrei. De már sem Te, sem én nem vagyunk "magyarok", csupán azért, mert nem értünk velük egyet. Hitler mondta, hogy "ki a zsidó, azt én mondom meg". Ez ma is, itt is érvényes, meg a reciproka is: hogy ki a magyar, azt ők mondják meg. Nekem meg emberi jogom, hogy megválogassam, kivel akarok közösséget alkotni és kivel nem. A hatszáz éves családfámmal meg nehéz lenne vitatkozni. Nekik.
 Pátzay Pál, Kapuvár szülötte készítette az első Wallenberg-emlékművet a világon. A történelem éles kanyarjainak köszönhető, hogy aligha van Magyarországon még egy olyan szobor, amely ilyen kalandos pályát tudhatna magáénak, szimbolikus szinten megismételve ezzel a svéd…..
 Az első világháború végén a harcterekről hazatérő feltüzelt katonák vereségérzetüket és általános elkeseredettségüket – amint az azóta is virágzó magyar hagyomány – a zsidókba projektálták, a kudarcokért a zsidókat tették meg bűnbaknak. Egyfelől az…..
Menci 2010.02.03 10:41:32
@Tip_Top: Kicsit tanultam máris. A helyi történelemről és általában a történelemről. Ime:

Nach Carr gibt es Ereignissen und daraus, durch die Fragestellungen des Historikers, konstituierten Tatsachen. Nicht alle Ereignisse werden zu Tatsachen in einem Kontext, aber in einer anderen vielleicht gerade die andere Ereignisse werden herangezogen. Auch nach Parsons ist die Wissenschaft auch die Geschichtswissenschaft, nicht anderes als „an die Wirklichkeit gerichteten selektive Systeme kognitiver Orientationen“.
Wenn diese Unendliche Geschichte, die unendliche Reihe oder Summe von situierten, aber vorsprachlichen Ereignissen, ein Aspekt der Wirklichkeit ist, dann ist sie und das selektive System der Geschichtswissenschaft als kognitive Orientation bzw. deren Betätigungsfeld, sind miteinander nicht ident. Geschichte, die sich in Bücher, Studien, Analysen usw. sich niederschlägt, ist nicht die Geschichte, nicht einmal die Summe unendlichen Geschichten, sehr wohl zeigt sich aber in diesen Geschichten die Geschichte. Meiner Meinung nach sollte die Geschichtswissenschaft aber auch die für uns erfaßbaren Geschichten (oder Geschäften, nach Droysen) möglichst auf diese Komplexität überprüfen bzw. untersuchen. Auch Baumgartner sagt: „Geschichte ist nicht identisch mit dem, was sich im Raum und Zeit ereignet. Geschichte und Geschehen [Hervorhebung von mir] sind nicht dasselbe. Geschichte erfordert vielmehr ein Deutungsmuster, das es erlaubt, ein in Raum und Zeit vorkommendes Ereignis als ein historisches Ereignis auszuzeichnen. Erst durch ein solches Deutungsschema wird das raum-zeitliche Vorkommnis auf die historische Dimension hin transzendiert und seine Bedeutung im Rahmen mehr oder weniger großer Geschehenszusammenhänge ersichtlich.“

Igen, igazad van. Tanulni kell, hogy felállithassuk ezeket a "Deutungsmuster"-okat. Mert ez a nagyobbik feladat.
Menci 2010.02.24 08:40:02
@Tip_Top: Hol van az ellentmndás a két szövegben? (Nemcsak Carr szöveget MÁSOLTAM be, hanem mástól is idéztem.)
Sőt, általad idézett professzorod mondja ugyanott:
"the standard of historical significance is the historian's ability to fint causes into a pattern of rational explanation and interpretation."
Hmm...

A történésznek természetes és elemi kötelessége a (lehető legnagyobb) objektivitás, akkor is, ha interpretál. Történészről csak ezután beszélhetünk.

Kérdés: ki irja a történelmet, és ki állapitja meg a "hamisitást"?

A németemből pedig megélek.
Menci 2010.02.24 19:10:43
@Tip_Top:
Kedves Tip_Top!
Nem tudom, ugyanazt a blogot olvassuk-e, nem tudom ugyanarról beszélünk-e.
Nem tisztem megvédeni P. Mestert, de irásaiból, a kommentekből nem egy kirekesztő firkász jelleme és blogja bontakozik ki. (ld.pl. Sötétség villanófénynél)
A kapuvári túlélők pedig nem félnek, nem rettegnek ha Kapuvárra jönnek (pl. 2000. aug.), hanem a városvezetéssel karöltve felújitják őseik temetőjét. Ismerik a város jelenét, kultúráját és barátságosan, sőt szivélyesen elbeszélgetnek azzal a fiatal kapuvárival, aki alkalomadtán fel- és meghivja őket. Talán nem véletlen harcoltak ki egy "Kapuvár" utcát is Londonban. Ergo: ez alkalommal nagyon melléfogtál.

Én ezennel kiszáltam ebből a diskurzusból, ez nekem túl "magas". Azt hittem, itt értelmes emberek jönnek össze, akiknek ha más is bizonyos témákról a nézete, az érveket értelmesen, a másikat respektálva ütköztetik. Eddig ez itt igy működött. Eddig.
  Az emlékművek önmagukon túlmutató, szimbolikus jelentéseket hordoznak, ezért értelmezésük is szimbolikus dekódolást kíván. A szimbolikus interpretáció célja pedig az, hogy a látható fizikai felszín mögött a láthatatlan kódot előbányássza, láthatóvá tegye. Az…..
 „Wild boys – never lose itWild boys – never chose this way” Duran Duran: Wild Boys    Alább Hany Istók angol nyelvű recepciótörténetének (fogadtatásának) – alighanem – kezdeti szakaszáról lesz szó, vagyis arról, miként…..
Menci 2010.01.23 10:08:48
Talán továbbsegit forrásmegjelöléseivel:
othes.univie.ac.at/6924/1/2009-10-07_0207933.pdf
Bár a te rövidke gondolatfuttatásod magvasabb, mint a kollegina dolgozata.
 A Rados-Péczely építészduó az ötvenes évek első felében az ország több települése mellett szorgalmasan kolbászolta végig Kapuvár utcáit is, hogy lajstromba vegyék a török, a német, az orosz, valamint a mindközönségesen városrendezéseknek eufemizált tatárdúlás…..
Menci 2010.01.09 12:38:12
Hanságtól, Kisrábától függetlenül: A polgári házak bontásával egyenértékű a régi portálok felszabdalása, 2 m-ként más szin, más izlésvilág, más bugyi/melltartó/mosógép-ékszij a járdán...) Most meg a legújabb, a fehér műanyag ablak/ajtó. Nem az anyag a baj (mert műanyagból is lehet stilusosat alkotni), hanem az, hogy sem a megrendelőnek, sem a gyártónak fingja sincs a stilusról, arculatról, városépitészetről. Meg az 1 forintos és 1 eurós bótok műanyag bannerei. A léyeg, hogy ócsó legyen! A stilus is!
Ergó: Nem lehetne, kellene egy arculati szakembert alkalmazni, vagy legalább egy arculati kézikönyvet kidolgaztatni, hogy legalább legyen mihez mérni, mi alá ne!?
P. Mester emlitetted, hogy bizonyos új házak épitészei valahol a 2 alá kategóriában mozoghattak az egyetemen. Igen. Mert épitész az nem = épitésszel. Van ilyen, van jobb. Van aki ennyit tud, van aki csak annyit ad, amennyit kérnek tőle.
Mert ugye 3-mon áll a vásár: a megrendelő (aki nem városépitész, nem egy Finta, nem Makovecz, hanem inkább csak egy befektető); az épitész (aki nem egy Le Corbusier, de mégcsak nem is Hundertwasser), meg az engedélyező (akinek megint nem kötelező, hogy látomásai legyenek a 21.sz. városával kapcsolatban...)
Pedig már csak a modern marketing szempontjai szerint is jó lenne, ha arculatot, netalán stilust adnánk a városnak (hamár a régit jól nyakon gyaktuk). Visszahozná a rá forditott pénzt.
Menci 2010.01.09 23:08:17
@P.mester:
Nem a családi házakra gondoltam az ócsóság kapcsán, hanem a szinvonalra. A Fő téri patinás házak patinájának az elgyakására. A művanyag ajtókval, ablakokkal meg kirakatokkal, a teljesen véletlenszerű beosztásokkal, a vitamin kuckókkal, a kenyérbóttal, a rozárió/megamásikbót kombinációjával, ami portálra is kiült, vagy a belül még eredeti vasbóttal, amivel nem tudnak a tulajok mit kezdeni, hát teszönk rá egy bazi nagy művanyag kirakatablakot.... Minek? Kinek? Igy? Aztán lehetne folytatni egészen az Ivikig. Mer hogy néz ki a régi esztéká épülete a sok bazi fölirattal? Kapuvár egyik legszebb épülete, fölcicomázva, kivetkőztetve eredeti mivoltjából, megcsúfolva, kibelezve.
A két tűzfal gyengéd érinkezése pedig már szinte az erotika határát súrolja... Valami b...s lehet a dologban. Ja, elb...s!!! Azt hiszem, ez a megfelelő terminológia. Bár tévedhetek, én nem jártam az elefántcsontparti ME-re.
A tornyocskák meg a belvárosban egyszerűen cukik. Nincsn új ház tornyocska nálkül. Mert az olyan cuki. Városépitészetileg. Kapuvár meg mezőváros. Oppida. Volt. Most meg nem tudjuk, mik vagyunk és mit akarunk.
1978-ban a szilveszter nemcsak az év utolsó napja volt, hanem a Kapuvári Gazdasági Vasút is ezen a napon közlekedett utoljára. A kisvasút 1978. december 31-én szűnt meg, utolsó útjáról az alábbi képek narrálnak. Személyek azonosításához nem restellem a tisztelt publikum…..