Adatok
Jamal Jamal
0 bejegyzést írt és 553 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
![](https://m.blog.hu/ju/juventuz/image/.external/.thumbs/f0ebfe06656b64ef1ae1772835d1082a_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Pavel Nedvěd megerősítette, hogy Andrea Pirlo és Cristiano Ronaldo marad a Juventusnál, az Öreg Hölgy pedig a végsőkig harcban lesz.
A Juventus idén nagyon hatékony, ami az Aranytapírok gyűjtését illeti, hiszen szezon elején kapott Andrea Pirlo, majd a Porto elleni kiesés után a csapat is, most…..
![](https://m.blog.hu/ju/juventuz/image/.external/.thumbs/284e1b678a51308a31035c43ff0d53c0_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
A Sky Sport Italia értesülései szerint az UEFA pénteken úgy dönthet, hogy eltiltja a Szuperligát megalapító klubokat az európai sorozatoktól.
Pénteken kerül sor az UEFA végrehajtó bizottságának ülésére, s az európai labdarúgást irányító testület úgy dönthet, hogy kizárja a Bajnokok Ligája és az…..
Jamal Jamal
2021.04.19 21:35:17
@venember83:
Ti írtátok:
"Következésképpen a megegyezés alapján mindegyik alapító klub köteles 2 millió eurós kezdeti befektetést eszközölni, ennek az összege pedig további 8 millió euróval nőhet, szükség szerint."
Az izé mibü fizeti ki a 2 milliót amikor a tönk szélén állnak? S majd a 8-at?
Ja értem, őket megveszi Agnelli, hogy utána leépítse...A dögevők meg amúgy is mindig odagyűlnek a pénzszagra. Csodálom hogy a kukások nem fogtak szagot erre, legalább lenne pénz a kukásautók üzemeltetésére. Vagy Insigne meg a többi senkiházi is kukásautón nyomják melósként vajon, ha nem lesznek zuppaliga tagok?
Ti írtátok:
"Következésképpen a megegyezés alapján mindegyik alapító klub köteles 2 millió eurós kezdeti befektetést eszközölni, ennek az összege pedig további 8 millió euróval nőhet, szükség szerint."
Az izé mibü fizeti ki a 2 milliót amikor a tönk szélén állnak? S majd a 8-at?
Ja értem, őket megveszi Agnelli, hogy utána leépítse...A dögevők meg amúgy is mindig odagyűlnek a pénzszagra. Csodálom hogy a kukások nem fogtak szagot erre, legalább lenne pénz a kukásautók üzemeltetésére. Vagy Insigne meg a többi senkiházi is kukásautón nyomják melósként vajon, ha nem lesznek zuppaliga tagok?
![](https://m.blog.hu/ju/juventuz/image/.external/.thumbs/a269ffadc704cb1f4508b2030ddedb66_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Továbbra is izzanak az indulatok a tegnapi bejelentés miatt, s az UEFA elnöke, Aleksander Čeferin éles szavakkal szólt az európai Szuperliga szervezésében kulcsszerepet vállaló Andrea Agnelliről.
"Nem tudom még erősebben kihangsúlyozni, hogy az UEFA és a labdarúgás világa közösen kiáll ez ellen a…..
Jamal Jamal
2021.04.19 21:18:16
@alexGicamo: inkább "ma született hátrány"
Jamal Jamal
2021.04.19 21:21:02
Jamal Jamal
2021.04.19 21:22:34
@Type-R: nem inkább szociopata?
![](https://m.blog.hu/ju/juventuz/image/.external/.thumbs/431ba090f5e761bee80e57c4d54583b3_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Massimiliano Allegri szószátyár barátja, Giovanni Galeone szerint a livornói születésű mester kész visszatérni a futball világába, de azt nem tudja, hogy melyik klubnál tervezi a jövőt a Juventusszal számos sikert jegyző mester.
„Pár napja beszéltem Maxszal, és bizonyos abban, hogy júniusban…..
Jamal Jamal
2021.04.07 09:30:01
![](https://m.blog.hu/ju/juventuz/image/.external/.thumbs/aaae649df300ea05d8a445137db58d61_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
A Goal.com, Romeo Agresti által fémjelzett cikke szerint a Milan és a Juventus játékoscserét hajthat végre a nyáron Federico Bernardeschi és Alessio Romagnoli bevonásával.
Mindkét játékos nehéz szezont tudhat maga mögött, szerződésük pedig jövő nyáron lejár, miközben nagy érdeklődés egyikük iránt…..
![](https://m.blog.hu/ju/juventuz/image/.external/.thumbs/cc7e1f78514ff88237078a1770a7a421_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Miközben a Juventusnál komoly generációváltás és keretátalakítás zajlik, a vezetőség jól ismert problémákkal találhatja magát szembe, hiszen dönteniük kell, hogy a bevétel vagy az akutális húzóember megtartása mellett teszik le a voksukat.
A pletykák szerint a Manchester United szemet vetett a…..
Jamal Jamal
2021.03.17 14:55:17
@Del Butus: Te kis butus :))))
![](https://m.blog.hu/ju/juventuz/image/.external/.thumbs/a3029d2ae2d626821a0262f95ff6bc88_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
A Juventus bejelentette, hogy a csapat újabb játékosát vesztette el sérülés miatt, mert Merih Demiral könnyebb izomsérülést szenvedett az FC Porto elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő során, s így előreláthatólag 20 nap pihenőre kényszerül.
A török válogatott védőnek nem volt jó estéje kedden, mert…..
![](https://m.blog.hu/ju/juventuz/image/.external/.thumbs/1d3ea68e73fbd8ed6b54706818cbb6e2_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
A Juventushoz nyáron érkezett Dejan Kuluševski nemrégiben a CalcioShop számára adott interjút az Instagram-fiókján keresztül, s nem meglepő módon nagy boldogságának adott hangot, amiért 20 évesen már a Juventusnál játszhat, s azt is elmondta, hogy érkezése után kivel tudta a legkönnyebben megtalálni…..
![](https://m.blog.hu/ju/juventuz/image/.external/.thumbs/965a943eb01a1fa30d0fdb04ec07d243_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
A spanyol sajtó értesülései szerint a Juventus, az Inter és az FC Barcelona egyaránt tárgyalásokat kezdett a Manchester City támadója, Sergio Agüero leigazolás érdekében.
A 32 esztendős támadó szerződése nyáron lejár jelenlegi klubjánál, s az El Chiringuito úgy tudja, a Juventus és az Inter is…..
Jamal Jamal
2021.02.22 20:49:45
@bartender: pont ezért jöttem kommentolni, hogy emongyam hogy a srác ha elmegy valahova is az EU-ban, akkor az Olaszba a kukások szemétdombja lehetne inkább.
De nem elvetendő hogy a Juventusba két évre még csak jó lehet. De neeem? Suarez is tündököl oszt mán 34 (is). Ezek a Dél-Amerikaiak még ebben a korban is simán tudják hozni a csúcsközelit (is).
De nem elvetendő hogy a Juventusba két évre még csak jó lehet. De neeem? Suarez is tündököl oszt mán 34 (is). Ezek a Dél-Amerikaiak még ebben a korban is simán tudják hozni a csúcsközelit (is).
![](https://m.blog.hu/ju/juventuz/image/.external/.thumbs/b675a5b487188467f34d7d2d3818fbec_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
A Juventus gyenge teljesítményt nyújtva szenvedett 1:0-ás vereséget a Napoli otthonában, s ezzel komoly lépéshátrányba került a bajnoki versenyben.
"Nem hiszem, hogy lett volna kapura lövésük, s végül egy vitatható büntető megítélésével szenvedtünk vereséget. A szükséges teljesítményt nyújtottuk,…..
![](https://m.blog.hu/ju/juventuz/image/.external/.thumbs/89cbac0e4b283817e7418140b85d2e58_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
A Tuttosport hírei szerint a Juventus elnöke, Andrea Agnelli a kupameccsen történtek nyomán nem kíván bosszúhadjáratba kezdeni, és ötletként sem merült fel Antonio Conte csillagának az eltávolítása.
Andrea Agnelli és Antonio Conte között az Inter és Juventus közötti Olasz Kupa-elődöntő torinói…..
Jamal Jamal
2021.02.11 11:12:37
Jamal Jamal
2021.02.11 11:47:46
![](https://m.blog.hu/ju/juventuz/image/.external/.thumbs/5dcba9184138815fbd71c7a1c71d64f0_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
A Juventus 0-0-ra hozta a torinói visszavágót, miután Milánóban 2-1-re nyert a múlt héten, Antonio Conte pedig ismét elmondhatta, hogy a teljesítménnyel elégedett lehet, de az eredménnyel nem.
„Úgy gondolom, hogy jobban ki kellett volna használnunk a lehetőségeket, amiket kialakítottunk, és kár…..
Jamal Jamal
2021.02.10 07:58:08
![](https://m.blog.hu/ju/juventuz/image/.external/.thumbs/815cb7fe18ef296860b05b7d06f69277_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Aaron Ramsey olaszországi professzionális kirándulása nem sikerült mindeddig a legjobban, és legjobb arcát nem is tudta megmutatni a játékos a számos sérülése miatt.
A walesi futballista játszatását támogatja Andrea Pirlo, azonban a folyamatos egészségügyi problémák miatt a középpályás nem jelent…..
![](https://m.blog.hu/ju/juventuz/image/.external/.thumbs/2e5eb02aa6ddd49d5095a44524f15365_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
A Juventus klasszisa, Cristiano Ronaldo ma ünnepelte 36. születésnapját, s erről a jeles alkalomról ő maga is megemlékezett a közösségi médiában.
"36 éves, hihetetlen! Olyan érzés, mintha az egész tegnap kezdődött volna, de ez az utazás már tele van emlékezetes kalandokkal és történetekkel. Az első…..
![](https://m.blog.hu/ju/juventuz/image/.external/.thumbs/e83711530d2bbb5841e377940f2a2695_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Ma töltötte be 36. életévét a Juventus portugál világklasszisa, Cristiano Ronaldo, aki úgy tűnik, hogy soha sem akar megállni, újabb és újabb rekordokat dönt meg, s ír újabb oldalakat a labdarúgás történelemkönyvébe. A jelenlegi szezon során már 23 mérkőzésnél és 22 gólnál jár, míg összességében…..
Jamal Jamal
2021.02.05 14:19:41
![](https://m.blog.hu/ju/juventuz/image/.external/.thumbs/562f4f72b80a0975bf2d56b3cdd2c456_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
A Juventus kedd este az Inter otthonába látogat az Olasz Kupa elődöntőjének első mérkőzésére, s így lehetősége nyílik arra, hogy elégtételt vegyen a néhány héttel ezelőtti 2:0-ás bajnoki vereségért.
"Egy olyan csapatot akarok látni, amely tudatában van az erejének. Az első mérkőzést játsszuk, amely…..
Jamal Jamal
2021.02.01 22:20:13
@Apuleius: forget it... :)
![](https://m.blog.hu/ju/juventuz/image/.external/.thumbs/827885a937a975fb3bb76df95e826905_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Nicolò Rovella óriási lépésként éli meg a Juventushoz igazolást, azonban továbbra is prioritásként tekint a Genoával való bizonyításra.
A 19 éves játékos négyéves szerződést kötött az Öreg Hölggyel, azonban 2022. június 30-ig a Genoánál marad, és a szerződtetése keretében a griffekhez csatlakozik…..
![](https://m.blog.hu/ju/juventuz/image/.external/.thumbs/aa765fbbd4cad429f422e11c5df0e682_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
A Juventus veterán kapusa, Gigi Buffon ügyét a fegyelmi bizottság vizsgálja, mert a Parma elleni mérkőzés során "istenkáromló" kifejezést használt.
Az esetet a december 19-én, a Stadio Tardiniben lejátszott, a Juventus 4:0-ás győzelmével záruló mérkőzés során rögzítették. Buffon a találkozó 80.…..
Jamal Jamal
2021.01.26 19:37:42
@m.martin91: Na de kérlek alássan....
Amúgy neki ne lesz oly nehéz az eltiltást letölteni, nem is értem mire ez a vihar a biliben.
Amúgy neki ne lesz oly nehéz az eltiltást letölteni, nem is értem mire ez a vihar a biliben.
![](https://m.blog.hu/ju/juventuz/image/.external/.thumbs/4d44c0f699d15c022fde02c3d1da7523_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Az Inter elleni csalódást keltő vereséggel a Juventus komoly hátrányba került a bajnoki versenyfutásban, hiszen pillanatnyilag tíz pont távolság választja el a listavezető AC Milantól, de a Napoli elleni Szuperkupa-győzelem újabb lendületet adhat a zebramezeseknek.
A Juventus a tabella…..
![](https://m.blog.hu/ju/juventuz/image/.external/.thumbs/d0f98b2ed39f36b9e72dd37f3c224e9b_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Számos olasz forrás szerint az RB Leipzig szemet vetett a Juventus fiatal védőjére, Radu Drăgușinra, akire nyáron rendkívül kedvező keretek között le is csapna a fiatalok felfuttatásában jeleskedő német csapat.
A 18 éves futballista egyéves szerződést kötött a Juventusszal, ez pedig júniusban…..
Jamal Jamal
2021.01.22 15:41:39
![](https://m.blog.hu/ju/juventuz/image/.external/.thumbs/db1e736671875c90d270b4aa6392a350_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Andrea Pirlo a Napoli elleni meccset megelőzően arról beszélt, hogy a Napoli gyorsasága és labdakezelési technikája különbséget jelenthet a szerdai Olasz Szuperkupa-döntőn, de a Juventus meg akarja mutatni, hogy nem az a csapat, amelyiket a szurkolók az Inter ellen látták csúfosan kikapni.
„A…..
Jamal Jamal
2021.01.20 06:41:31
![](https://m.blog.hu/ju/juventuz/image/.external/.thumbs/7dc33d3bce150f018f1bf66e1a83610f_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
A Juventus középpályása, Arthur egyike azon játékosoknak, akiknek megadatott, hogy az utóbbi évtized két legfényesebb csillagát, Lionel Messit és Cristiano Ronaldót is csapattársaként tudhatta.
A nyáron az FC Barcelonától a Juventushoz igazoló brazil játékos a Desimpedidos do Brasil kérdésére…..
Jamal Jamal
2021.01.20 06:38:44
![](https://m.blog.hu/ju/juventuz/image/.external/.thumbs/216ce57ddb7c88c5b3bf457a64af77c1_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Andrea Pirlo a Juventus hosszabbításban 3-2-re megnyert meccsét követően elmondta, hogy csapata jól játszott, de rosszul kezelte a meccset, és a koncentráció kimaradása miatt végül 2-0 után kénytelen volt hosszabbítást játszani egy amúgy is telített szezonban.
„A saját életünket nehezítettük meg,…..
Jamal Jamal
2021.01.14 06:56:05
@Il Principino: Én Rovella-ban sem láttam azt az átütő erőt vagy azt a fajta tehetséget, amivel ha megfelelően fejlődik akkor még nagyon hasznos lenne. Scamacca sem lehet erősítés. Vagy a fene tudja. Ezeknek a fiataloknak ha elszáll az agya hogy a Juventus-ban rúghatják a pöttyöst, akkor totálisan elvesznek ebben az arcoskodásban. Kulusevski is ennek az áldozata kezd lenni.
![](https://m.blog.hu/ju/juventuz/image/.external/.thumbs/d772c228885e2b76b404b5498e1a1b90_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Spanyol források szerint a Manchester United szeretné szép keretbe zárni Cristiano Ronaldo pályafutását, miután 2003 és 2009 között a manchesteri vörös ördögök mezében tett szert világhírnévre a szélvészgyors portugál futballista, majd rekordot jelentő összegért távozott a Real Madridhoz.
Kilenc…..
Jamal Jamal
2021.01.13 10:52:44
@Rocky80: Szinte mindent meccset látva, szerintem is a lövések vannak túlsúlyban.
![](https://m.blog.hu/ju/juventuz/image/.external/.thumbs/db1e736671875c90d270b4aa6392a350_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
A Juventus már az Inter elleni hétvégi rangadóra készülődik, de ezt megelőzően, szerda este az Olasz Kupában is bemutatkozik, ahol a Torinóba látogató Genoa lesz az ellenfél.
"Ez egy fontos mérkőzés, egy új sorozat kezdete." - mondta a Genoa elleni mérkőzésről a Juventus mestere, Andrea Pirlo a…..
Jamal Jamal
2021.01.12 22:23:51
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Tehát nyáron nyugodtan mondhatja Pirlo menesztése után hogy ha kérdőre vonnák emiatt, hogy nem mondta hogy meddig marad(nak).