Adatok
fcsaba
0 bejegyzést írt és 27 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
System error / rendszerhiba – ez a számítástechnikai kifejezés jutott először eszembe, amikor megnéztem az HBO csernobili balesetről szóló minisorozatát. A film fő üzenetei a véleményem szerint valójában nem is elsősorban a csernobili balesetről és nem is az atomenergiáról, hanem arról a hibás…..
Ausztrália több szempontból is a világ egyik legsokszínűbb országa. Lenyűgöző természete és állatvilága, hatalmas mérete mellett rengeteg érdekesség is kapcsolódik hozzá, amit talán eddig nem tudtál.
Az országban 1991 óta nem volt gazdasági visszaesés, még a 2008-as világválság idején sem…..
fcsaba
2018.12.11 22:41:30
Ebben a felsorolásban azokat a játékjellemzőket- mechanizmusokat listázom, amik szerintem kifejezetten kellemetlenek. Bár szerencsére viszonylag kevesebb játékban jelennek meg, de sajnos itt-ott beléjük lehet akadni, s ha nem is teszik tönkre az adott játékot, de szerintem sokat elvesznek az…..
Újabb levelet kaptam egy séftől, én pedig szívesen engedek teret a szakmai diskurzusoknak, hiszen közben a laikusok is nagyon sokat megtudhatnak arról, hogy miért is kerülhet egy rántott hús 6000 forintba. Vagy akár még többe.
A kép csak illusztráció
Ez pedig a világ legjobb rántott húsa, amiért…..
fcsaba
2017.07.16 12:06:58
@GiaMarie: Köszönöm a pontosítást! A kérdésem igazából arra vonatkozott, hogy 60 millióból nem lehet a nulláról felépíteni egy 50 fő befogadására alkalmas éttermet? Abból indulok ki, hogy 30 millióból fel lehet húzni egy viszonylag tágas családi házat, és gondolom, ennek a kétszerese elég kell, hogy legyen a egy étteremhez. Ez esetben ugyanis nem kellene kitermelni az egyszeri befektetési és a bérleti díjat is, ahogy az a példában szerepel. (De lehet, hogy nagyon el vagyok tájolva az összeget illetően...)
fcsaba
2017.07.16 20:06:10
@GiaMarie: köszi a pontosítást! Ahogy egy későbbi hozzászóló írta, egy várhatóan frekventált vendéglő telekára a 60 millió.
Magyarország idézőjelesen legjobb hírműsora, a Juhász Péter/hajléktalan/Spéder/stb-bashning miatt (is) meglehetősen ironikus című Tények újabb megújuláson van túl, a cél a világszínvonal volt, az eredmény egy bazinagy asztal, egy ívelt ledfal és néha felálló műsorvezetők lettek. Nagyjából ennyit…..
Az alábbiakban összeszedtem a Hotel társasjáték, a Monopoly (1933) 7 olyan tulajdonságát, ami miatt ki merem jelenteni, hogy szerintem a Földkerekségen ez a legrosszabb társasjáték. Ne is nevezzük társasjátéknak, nem érdemli meg, nevezzük csak…Monopolynak. Következzen a vádpontok ismertetése.…..
Hiába adták át a 4-es metrót pár éve, a világ földalatti rendszereihez képest még mindig szinte sehol sem vagyunk. Ugyan a környező országokban is csak egy városban található földalatti vasúti közlekedés, azonban tőlünk keletre és nyugatra is burjánzanak az ilyen hálózatok.…..
Sötét fellegek gyülekeznek a homeopátia egén. Már alig van olyan patika, ahol lehet homeopátiás szert kapni, súlyos gondokkal küzdenek a homeopátiás gyógyszereket gyártó cégek is. Eközben egyre cikibb homeopátiával gyógyítani, kérdéses, hogy megmarad-e a homeopata orvosok egyesülete.…..
fcsaba
2016.04.01 11:14:16
fcsaba
2016.04.02 00:31:23
@bm613: Nem is biztos, hogy a patikatulajdonosok feladata lenne a profit feladása a tisztesség oltárán. Ők valójában a törvényes keretek betartásával maximalizálják a profitjukat, és ezzel nincs is semmi baj.
A sarlatánság visszaszorításához tehát a törvényes kereteket kellene megfelelően beállítani. Ami amúgy nagyon sikamlós terület, mert az igaz, hogy a homeopátiában nincs hatóanyag, viszont a homeopátiás kezelés lehet hatékony azoknál, akik nagyon hisznek benne.
A sarlatánság visszaszorításához tehát a törvényes kereteket kellene megfelelően beállítani. Ami amúgy nagyon sikamlós terület, mert az igaz, hogy a homeopátiában nincs hatóanyag, viszont a homeopátiás kezelés lehet hatékony azoknál, akik nagyon hisznek benne.
A szöveg eredetileg az újvidéki Forum Kiadó felkérésére íródott egy tervezett gyűjteményes kötetbe, közel egy évvel ezelőtt. Az elkészült dokumentumot a kiadónak határidőre elküldtük, azonban választ azóta sem kaptunk rá, ezért úgy gondoltuk, hogy itt az ideje publikálni. Az általunk leírt…..
(Szabó Árpád barátunk írása)
(...) A tavaszi NATO-bombázások után, amit gyerek fejjel megélni lényegesen egyszerűbb volt, mint felnőttként, elérkezett az ősz, az országos választásokkal együtt. Szeptember végén, mikor nyilvánosságra hozták az eredményeket, először úgy…..
fcsaba
2016.03.10 10:30:27
Ki lőtt először, ki akarta először a háborút? Értelmetlen egy kérdés, amely ennek ellenére sokszor előfordul itt. A szerbekre mutogatnak sokan, mert ők olyanok. Soha nem volt még ez a téma. Mivel sokszor felmerül, magam is többször kerestem már az első lövést. Hiteles…..
Rettenetesen össze leszünk zavarodva, ha egyszer tényleg lesz népszavazás a vasárnapi boltzárról. Pláne akkor, ha a tordasi boltos kérdését teszik föl.
Ez az ügy mindenkit érint, és mindenki rosszul is jár vele. A péntek-szombati tömeget és a vasárnapi tehetetlenséget már…..
fcsaba
2015.11.20 09:04:22
@Ballib Cenzúra: Akik ebben a bohózatban tevőlegesen részt vesznek, azok egy egész nemzedék azon illúzióját teszik tönkre, hogy demokráciában élünk. Ez utóbbit ezerszerte nagyobb bűnnek érzem, mint akármilyen gyilkosságot.
Az MTVA legendás hírű sajtóosztálya, ahol új magaslatokra helyezték (vagy mélységekbe tolták, kinek, hogy) a trollkodást (erről itt bővebben) nem az egyetlen olyan részlege az Állami (Nemi) Szervnek, ami az arroganciát kimaxolva reagál egy-egy kritikus megjegyzése - a belső…..
fcsaba
2015.11.16 21:08:46
A nemrég megválasztott hölgy Horvátország első női köztársasági elnöke. A mindössze 47 éves közjogi méltóság ráadásul jó pár évet le is tagadhatna a korából. No, de nem fokozom tovább, hisz egy kép olykor többet ér ezer szónál:
..
fcsaba
2015.01.29 12:40:32
Az egészséges fejlődésű kisfiúk jelentős része kukás akar lenni, ha felnő. A csírákat csak a nagy és büdös autó érdekli, és hogy hátul lehet állva utazni, a profibbak viszont megtervezik az útvonalat is a telephely, a lakossági ügyfélhálózat - értsd lakótelep - és a…..
Előre is elnézést kérek azoktól, akik fodrászatokban, mozdonyokon, szupermarketekben, atomerőművekben, vagy utcai hamburgeresnél dolgoznak - ez a poszt megint az irodai munkások százezreiről fog szólni, legyenek könyvelők vagy reklámszövegírók. Múlt héten a New York Times…..
Előzmény: Megtámadták a VMSZ elnökét!
Ismét a keddi incidenssel foglalkozunk. Úgy gondoljuk, van még mit mondani róla. Pásztor István inzultálását elítélték balról, elítélték jobbról, és pofára estek miatta a szélső jobb háza táján. (Idővel a Jobbik is…..
A blog láthatjátok alapvetően pozitív oldalról közelíti meg a dolgokat, de mostanában annyi barátnőmmel, ismerősömmel beszélgettem, aki azon siránkozik, hogy „csak neki nincs normális kapcsolata”, hogy ezt muszáj megosztanom veletek.
Kezdjük az elején adott egy fiatal, csinos…..
Múltkori bejegyzésem fordítása valahogy eljutott a szerb médiához, mivel hétfőn telefonhívást kaptam a belgrádi TV Pink szerkesztőjétől. Egy rekedtes hangú hölgy arra kért, hogy még ezen a héten beszélgethessünk az egyik esti talk showban, melyben állítólag vendégül…..
fcsaba
2014.04.01 06:54:59
@don-kanyar: A zászló is hivatalos.
Ez a poszt folyamatosan frissül.
Ahogy szombaton megírtuk, Szerbiában ma előrehozott parlamenti választásokat tartottak. A voksolást elsöprő többséggel a jobboldali Szerb Haladó Párt (SNS) nyerte. Az a párt, amelyet az Index találó hasonlatával úgy lehetne jellemezni: ilyen lenne a Jobbik, ha…..
Ki ne emlékezne a 80-as évek vége, 90-es évek eleje egyik legnépszerűbb játékára, a Van benne valamire, amiben még Dolly is feltűnt a főcímben, a már-már legendás karosszékben ülve, és énekelte a főcímdalt. Nos és persze Vágó István hamisíthatatlan (és igen népszerű)…..
Átverés az egész, tudja mindenki. Vagy ön még mindig azt hiszi, hogy az autó alapján fizet? Vélemények az azonos című írásunkról...
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Nekem a sorozatban egyébként Homjuk karaktere sántított leginkább. Persze ő egy kitalált személy, viszont azt az érzést kelti, mintha a történek felgöngyölítése az ő (ill. az ő személye által képviselt tudósok) partizánakciója lett volna. Kizártnak tartom például azt, hogy a valóságban a dolgozók kikérdezése hetekkel a baleset után következett volna be, mégpedig úgy, hogy valamelyik fizikus a saját szakállára hajtotta volna végre. Nyilván ez sokkal korábban bekövetkezett, jó eséllyel legfelső parancsra. Az is nagyon valószínűtlen, hogy egyszemélyes harccal kellett megküzdeniük a cenzúrával azért, hogy megszerezzék a baleset rekonstruálásához nélkülözhetetlen dokumentációt.