Adatok
Calden
0 bejegyzést írt és 76 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Európa a kereszténység, a humanizmus, és az emberi jogok hazája -- és egyre kínosabban szembesül azzal, hogy nem tud megfelelni ezeknek az eszméknek (pontosabban ezeknek se -- miután az erkölcsös individualizmust, a szabad…..
Egy nagyon fura időszakot élünk, amikor tulajdonképpen minden és mindenki jelen van és hallat magáról. Persze a pénzügyi és banki szférát leginkább a negatív hangok lengik körbe, a média a csalódottak zsivaját erősíti fel, miközben szinte mindenki elsiklik a pozitív jövő…..
Miközben vicces kedvű Debil Gyurink megint jól kicseszett a gyökér elemzőkkel és a várt unortodox 10 bázispont helyett überunortodox 20 bázispontot nyisszantott a kamaton hót feleslegesen, négy hónapos mélypontra ütve a forintot, ennél sokkal fontosabb dolog is történt…..
MESE A GAZDAGOKRÓL A nagyon gazdag emberek mindig azokból a szegényekből lesznek, akik tehetségesebbek, motiváltabbak a társaiknál. Miután beérik a munka és törekvéseiket siker koronázza, addig tudják azt fenntartani, amíg nem felejtik el, honnan jöttek. Abban az esetben ha…..
Június 27-én az OTP Bank javára döntött másodfokon a Debreceni Ítélőtábla. Az ítélet jogerős, az adósnak a perköltséget is meg kell fizetnie. Ezzel a lépéssel rettegni kezdhetnek a pénzügy hiénái (élükön Lehmann György mesterügyvéd kuruzslóval), akiknek sikerült az…..
Mostanra a kormányok, az ENSZ és a közvélemény is rádöbbent végre: az ökológiai fenntarthatóság és az emberi közösségek szempontjából bizony nem mindegy, hogy a föld népessége mekkorára duzzad.Az ENSZ első környezetvédelmi konferenciáját 1972-ben tartották Stockholmban.…..
Calden
2013.05.19 18:11:31
@is: Látom a szövegértelmezéssel komoly gondok vannak. Ma nem a fáraók és nem a középkori nemesek világát éljük, amikor még töredéke volt a lakosság száma a mainak. Sajnálom, h számodra Európa egyenlő a világgal, nálad gondolom földrajzból voltak problémák ;) (fuss, vegyél egy Földgömböt), de világszinten a több, mint 7 milliárd ember több, mint felének egészen biztosan vannak napi szintű megélhetési problémái akár étel akár egészség vagy biztonság tekintetében. Lehet, h egy etióp kisgyerek pikk-pakk szerez egy mobilt ha akar, de valószínűleg nem éri el az 50. életévét..
A "lehet" meg a tények között is nagy ám a különbség. Mert lehet elélni AIDS-el, meg cukrosan, de nem fogsz, ha nem abban a "tehetősebb" társadalmi rétegben vagy, s ez tény.
A "lehet" meg a tények között is nagy ám a különbség. Mert lehet elélni AIDS-el, meg cukrosan, de nem fogsz, ha nem abban a "tehetősebb" társadalmi rétegben vagy, s ez tény.
Calden
2013.05.19 21:06:11
@is: Nem érted, amit olvasol.
Észak-Korea egy itt felejtett kommunista diktatúra. Észak-Koreában szürreális világ uralkodik. Nemrég még fakérget ettek az emberek. Miközben százezrével – igen, százezrével – haltak éhen a szerencsétlen koreaiak, Kim Dzsong Il pornófilmeket nézett a mozitermében. Még…..
Az előző Éhségmenet óta minden résztvevő, és szimpatizáns várta a folyatatását az akkor megkezdett demonstrációnak, de ennyi időnek kellett eltelni a megvalósuláshoz.Azóta azonban csak egyre rosszabb lett a helyzet abban a két dologban amiről ez az egész figyelemfelhívás akkor…..
Segítséget kért a mai írás szerzője, a cím el is árulja, miben. Mielőtt azonban beállítottság, politikai nézetek, vagy bármilyen más indíttatás miatt rávágnátok az igent vagy a nemet, olvassátok el a posztot – utána jöhetnek a tanácsok!
„Ebben a levélben nem az…..
A KRESZ korábban sem engedte meg, hogy kétirányú utcában az ellentétes irányú oldalon parkoljunk. Mégis hosszú ideig nem volt jellemző, hogy büntessenek ezért. Egészen addig, míg néhány hónappal ezelőtt sokak meglepetésére megjelentek a kerékbilincsek az így parkoló autókon…..
Calden
2012.09.07 12:05:02
@Lucernaböde:
Igen, aljasság. Igen, irreálisan drága a kirótt büntetés. Igen, felháborító.
Ezért elrettentő, s visszatartó erejű.
Az érvelésem pedig se nem buta se nem veszélyes, hanem objektív. A németeknél a jövedelemhez képest lehet, h kisebb a büntetés, de ott az emberek nagyobb része kulturáltabb társadalmi szinten jóval, mint itthon. A német megérti, h 50-es táblánál pl. nem megyünk 60-70-el, mert az adott útszakaszon esélyes, h vmiért az más sok, s nem firtatja, h de lehetne itt többel is menni vazze, meg a tábla a gördeszkásoknak van - ahogy itthon gondolunk az ilyen táblákra.

2012.09.07 12:06:57
@zoli_: Kiforgatod a lényeget, ugye érzed?
Valamikor a Videoton VIP-páholyában megejtett tökmagköpködés környékén Orbán Viktor már tudta, hogy megalázta a saját hazáját, odadobta mindannyiunk becsületét. Ha igazak a hírek, hogy Azerbajdzsán akkora értékben venne a csőd szélén egyensúlyozó országtól magyar…..
Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre! Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com…..
Nem akarok hinni a fülemnek! Őszintén remélem, csak rosszul értettem Zám Tibort, a Best Reisen ügyvezetőjét, amikor az egyik rádióban azt nyilatkozta, hogy a balesetet szenvedett busz utasai közül többeknek nem volt utasbiztosítása, ezért nekik ki kell fizetniük a kórházi…..
Régebben már volt arról szó, hogy a magánnyugdíj-pénztárak államosításából származó bevétellel az állam konszolidálni szeretné a MÁV-ot. Most eljött az idő, a tervek szerint az állam július 31-ig átvállalná a MÁV mintegy 300 milliárd forintos adósságát. Ez az összeg…..
betörtablak.blog
Hatalmat vagy tapasztalatot a rendőrnek? A rendőri helyszínbírság emelése ellen öt pontban
2010.10.31 18:59:00
A Szabálysértési törvény (Sztv.) módosítását kezdeményezi három (nem kriminál-) politikus. A tervezet szerint 2011. január 1-jén életbe lépő módosítás szerint a rendőr által, a helyszínen kiszabható szabálysértési bírság a jelenlegi húszezerről százezer forintra…..
Nem tartozik szorosan a blog profiljába, de végülis "lakáskérdés", úgyhogy akkor megnyilvánulnék kicsit ennek a devizahiteles megsegítésnek az egyik lényeges momentumáról is, ha nem baj. Népszerű lett Magyarországon az utóbbi időben, hogy mindenki jobban tudja, mire…..
Calden
2010.09.16 00:34:03
@pakesz: ez így igaz.
A gond ott van, hogy a béremelkedések messze alulmaradnak minden évben a fogyasztási cikkek, élelmiszerek, szolgáltatások és egyebek árának növekedési szintjétől. A statisztikák ott buknak meg, hogy komplexen vizsgálják az árindexeket egy bizonyos mennyiségű minta alapján. Matematikailag jó, de a gyakorlati életben, a mindennapokban dolgozó emberek számára téves.
Magyarul a költségek növekedése folyamatosan növekszik, de a munkabér ezt nem tudja követni, így a diszkrecionális jövedelem egyre fogy. A gond ott van, hogy ezt vették és veszik figyelembe a mai napig a "döntéshozók", s így szegényedtek és szegényednek továbbra is az emberek.
Statisztikailag ha 10 emberből 1 keres havi 500 ezret s a maradék 9 havi 90 ezret, akkor a lakosság átlagjövedelme ugyanúgy 131.000/hó, mintha mind a tízen ennyit keresnének havonta. Na ez a gond, amikor számolgatnak, majd hátradőlnek, hogy ki mennyit bír még el például a törlesztőkben, s kijelentik, hogy bírja még a nép...

-Hijj, 268... 269... 274... mi a faszom van itt? -Mi az? -Az euróárfolyam, apám, az. A helóták hegedültek sok-sok nyáron keresztül, aztán szar lett a palacsintában. Pedig már kezdett volna normalizálódni a helyzet. Aztán majd csodálkozom, ha nem tudom miből kifizetni a…..
Calden
2010.05.10 02:59:31
@ne most: ebben igazad van. De ez miért az én kockázatom? Ezt kellene a bankoknak lenyelniük, nem pedig a másikkal megfizettetni, mert az elbocsájtásod nem a frank árfolyamának következménye.
Calden
2010.05.10 03:01:01
@gertitorpe: s 3 éve boldogan fizet alapból 20 ronggyal többet a devizához képest. Kb. most lehetne egálban e tekintetben. Valóban a részletekben van elásva a kutya :)
Calden
2010.05.10 03:04:46
@ne most: A felelőtlen hiteles fogalmát pontosítanám, mert esetedben nem erről van ugye szó!
Felelőtlen az, aki 100 rongyos fizetésnél bevállalja a 35 ezres törlesztőt. A bank szempontjából belefér ugye, mert ez a fizetése 35 százaléka, tehát átment a rostán. Csak nem mindegy, hogy 100 ezernek a 35 százalékáról beszélünk vagy 250 ezernek.. A bank felelőssége ebben van.

Azt leszögezhetjük, hogy Epikurosz már csak azért sem lehet sikeres ember, mert megjárta a biztosítási díjak poklának legmélyebb bugyrát, a malus 04-et, de szerencsétlent ezek után még jól meg is szívatta a biztosító és az alkusz azért, mert rosszabb bonus-malus szintet adott meg…..
Katalin levele egy olyan problémát tár elénk, ami talán már minden tanár elgondolkozott. Ha gond van a gyerekkel az órán -és úgy gondoljuk, hogy a szülőt is érdekli és érinti-, beírunk az ellenőrzőbe, azt remélve, hogy a szülő értesülve a problémáról, segítségünkre lesz…..
Egyik ismerősöm 32 éve tanít egy általános iskolában. Múlt héten egy hirtelen a fülébe kiabáló gyerek fejére ütött a naplóval. Eddig ezt nem tette, még soha nem volt fegyelmi büntetése. Tegnap kirúgták. Az igazgató és a jogásza két papírt rakott elé, az egyik fegyelmi…..
Megtörtént. Mélységesen megalázott bennünket a magyar országgyűlés. Parlamenti képviselőink – a szocialista párt vezetésével, a Fidesz asszisztálásával - tegnap sárba tiporták emberi méltóságunkat, megkérdőjelezték kulturális identitásunkat, megfosztottak…..
Hosszú ideje állást keresek. Sajnos több munka helyen érdeklődtem már és elutasító válaszokat kaptam. Én intézetben nőttem fel közel 24-éves koromig. Megtanultam írni olvasni, befejeztem az iskolát, sőt még egy szakmunkát is sikerült kitanulnom. Angol tanfolyamra járok…..
Kihalóban lévő szolgáltatást igénybe venni annyira sem méznyalás, mint sima Naiv Ügyfélnek lenni. Gy. analóg kábeltévé előfizető a UPC-nél, és azért lázadozik, mert egyre kevesebb csatornát kap ugyanannyi pénzért. A szolgáltató, nem titkoltan, a digitális csomagok felé…..
Fájóan tökéletes lesz a mai beszámoló, amit Egy budai sznob a már ismerős Hegylakóból vezetett le - nem sok szeretetet fedeztem fel az írásban. Egy újabb példája annak, hogy bár a témák akár ki is fogyhatnak - de kit érdekel, amikor mindig lehet még jobbat…..
Calden
2010.01.20 12:54:07
Rebiszesként, vadászpuskával oszlatott 2006. X. 23-án interjúalanyunk. >>> Először beszél, aki lőtt. ..
Calden
2010.01.18 13:57:33
@copfos: nálad a pont!
Calden
2010.01.18 14:07:44
@Trompf: az hogy épeszű-e vagy sem, azt egyénileg mindenki eldöntheti. A riport lényege inkább az, hogy a rendőrök hogyan élték ezt meg, konklúziója pedig abban rejlik, hogy mennyire felelőtlen és ostoba az, aki azt feltételezi, hogy molotov koktélt és 3 kg-os köveket szóró csürhe között sétálva a rendőr vizsgálni fogja, hogy menniyre veszélyes. NEM fogja és helyesen is teszi, mert gondolj bele, hogy egyik pillanatban üres a keze (ártatlan...) s mire megfordulsz már szétnyílt a koponyád..
Teljesen megértem a rendőröket. Nem akkor kell filózgatni, amikor megtörtént a baj, hanem előtte, hogy hogyan lehet azt elkerülni. S aki töketlen és "csakazaértis hazafi vagyok" módjára ott marad, az úgy jár, hogy kilövik a szemét. Elítélendő! Ez egyértelmű. De mindenkinek volt választása, hogy megy-e vagy marad.
A rendőrnek nincs választása, ott marad ha kövek zuhognak felé akkor is...parancsot teljesít, ebből eteti a családját, amíg egy faszkalap mondjuk gerince nem vágja egy kockakővel.

Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
A "menekültek" nagyobb része 20-40 év közötti férfi. Az nem jutott eszébe egyik liberális idiótának sem, h ha Afganisztában meg Irakban 6 éves gyerekre szerelt bombával állatkodnak, akkor semeddig nem tart kiképezni egy "menekült" családot, h ily módon "eladja" magát?
Egy nap, amikor megkapják az utászt otthonról, majd lesünk, s remegve fogunk utcára menni, piacra meg talán soha többet nem. Mert azért bevallható, h a Trójai faló elég tökéletes volt, a történelem meg ismétli önmagát.
USA-nak nincs félnivalója, mert messze van, nyugodtan lőheti a Közel-Keleti területeket, iszlám fanatikusokat meg ki tudja még kiket így vagy úgy. Az Oroszok, nem tökölnének mindenféle emberi jogra hivatkozva, hanem rövidre zárnák a dolgot. Melegfelvonulás sincs ott ugye..
Európa meg..bambán asszisztál, nyavalyog, egymásra mutogat, látszatintézkedik, meg bírálgat. Ez is lesz a veszte.
A háborúban már nem lesz miről gondolkodni meg elmélkedni, arra most lenne alkalom, s most kellene megelőzni s elébe menni egy ilyen konfliktusnak.