Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Zola_

0 bejegyzést írt és 166 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tudják-e, hogy az interneten van egy oldal, melynek neve - a Wikipédia mintájára -„Politikapédia”? Többek között azt olvasom rajta, hogy a demokrácia egyik alkotóeleme az autonóm igazságszolgáltatás. És micsoda véletlen, éppen akkor bukkantam erre az oldalra, amikor Trócsányi László, régi/új…..
Zola_ 2018.05.21 14:32:16
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem zárták ki a kamarából, megrovást kapott. (és jokora csorbát a nevén, a sajtónyilvánosság miatt, amit meg is érdemel)
Másodfokon lett kizárva az adott perben a szakértők közül, és nem kellett a birónak szakértőnek lennie ahhoz, hogy lássa, milyen etikai vétség történt.
Egy kellően alapos és lelkiismeretes bíró tudja, hogy milyen kérdéseket kell feltennie a szakértő(k)nek, hogy szakkérdésben dönteni tudjon. Ennek megvan a napi gyakorlata, ami fogalmazóként és titkárként tanulható.
Annak viszont nincs gyakorlata, hogy valaki úgy legyen bíró, hogy semmilyen bírósági gyakorlata nincs, pl. nem látott kurrenciát, aktákat, tárgyalást, nem foglalt írásba ítéletet, stb. Még akkor is, ha "csak" közig. bíró lesz.
Zola_ 2018.05.22 00:25:05
@Éhesló: Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdés!
A Weinstein-botrány hullámai elérték Magyarországot is, Sárosdi Lilla színésznő vallott nemrég arról, hogy a Vígszínház korábbi igazgatója, Marton László szexuálisan zaklatta, amit a férfi később rágalomnak nevezett. Az ügynek még lesznek fejleményei, mindenesetre az ATV-nél ez a téma lett A nap…..
Lecserélhetnénk a Hősök terén Magyarország védőszentjét. A helyére egy kigyúrt kopasz csávót kellene állítani, aki kokót szív, eltöri a Ligetvédők ujját és a belvárosban száguldozik a mercijével, jogsi nélkül, majd halálos balesetet okoz. ..
Zola_ 2017.08.24 23:02:51
@tamarisk: nyomkövetőt csak "bűnözőkre" raknak?
No és hogy tetszik definiálni a bűnözőt?
Mikor büntetőjogi felelősségét maga is elismerte az illető? Ráadásul kiderült, hogy a baleset előtti napokban drogozott, és utána újra vezetett jogsi nélkül, tehát nem éppen a jogkövető magatartásról adott bizonyosságot. Értem én, hogy ez egy közlekedési baleset, ahol még bőven folyik az eljárás, de vegyük már észre, hogy kik a részesei.
Kíváncsi vagyok, hogy mit mond a másodfok az ügyészi fellebbezésre...
Zola_ 2017.08.25 00:00:27
@tamarisk: a sajtóhírek hasznosak tudnak lenni, csak nem elegendőek a teljes képhez
Még el sem kezdődött a bírósági szakasz, csak az előzetesről döntöttek.
Feltételezem, hogy a sértetti oldalnak is van jogi képviselete. Valószínűleg szakértő is lesz még kirendelve, bizonyítás is lesz lefolytatva. Egy jó ideig nem aludhat nyugodtan a száguldozó elkövető. Akárhol is lakik.
Zola_ 2017.08.25 18:52:33
@ErrorFlyn: azt azért tisztázzuk, hogy az elkövető csak nyomozási bíró előtt járt, hogy a háziőrizetéről dönsenek.
A büntetőügy bírósági szakasza még nem kezdődött el, ne prejudikáljunk, hogy milyen ítélet fog születni.
Úgy kezdődik, hogy a rendőrség és az ügyészség elvégzi feladatát, és történik egy vádemelés.
Azt hiszem senkinek sem kell bemutatni az elmúlt napokban történt eseményeket, hiszen a BKK Facebook oldalára érkezett több tízezer 1-es osztályzat és negatív komment elég jól bizonyítja, hogy az emberek tisztában vannak az eseményekkel. Az egyetlen ember, aki nem érti ezt az egészet, az Dabóczi…..
Zola_ 2017.07.24 22:36:40
@ddi: maga nyilatkozta, hogy reggel 7 kor csengettek, elhurcolni pedig azt szokták, aki ellenáll, ilyenről itt ugye nem volt szó, a kötelező procedúra után hazament. Ébresztő!
Zola_ 2017.07.24 22:44:02
@gusthy1: közvádra üldözendőnél nem lehet visszavonni, az ügyészen múlik, hogy lesz-e vádemelés a nyomozás után
... a Telekom és a BKK képes bizonyítani, hogy van lejjebb. Nem T-Systems nevet említettem, hanem a Telekomot. És igazság szerint nem csak a magyar cégre gondolok, hanem a multira. Mert a feljelentés ügyben sok mindenre lehetett volna mutogatni, csak éppen kötelező protokollra nem. Mert ez egy olyan…..
Zola_ 2017.07.23 02:28:14
@John Doe3: nem kell kérdezősködni, feljelenteni, bejelenteni mindig lehet, akár ismeretlen tettes ellen is
a rendőrség és az ügyészség dolga, hogy indul-e nyomozás a rendelkezésre álló információk és hatályos jogszabályok alapján
Zola_ 2017.07.23 02:31:24
@CoolKoon: úgy tudom, a jegyárúsító automatákat a t-systems üzemelteti, csak kiegészítették a meglévő szerződést az on-line verzióval
A legfontosabb migránsperben tíz évet kiszabó bíró élettársának ügyvédi irodáját helyi jogász körökben „fideszes kapcsolatai” miatt ismerik - írta meg a Hvg. Nem ez az első eset azonban, hogy fideszes rokoni szálak húzódnak meg emberi sorsok és súlyos ítéletek mögött...
Zola_ 2017.04.22 14:25:00
@jandera: szuper, és ez most hogy is jön ide?
Zola_ 2017.04.22 16:05:14
@illaim: Gratulálok..! Észre kéne venni, hogy nem a konkrét ügyben született ítéletet védtem, hanem a poszt hozzáállásáról és állításairól mondtam véleményt.
Zola_ 2017.04.22 16:10:15
@jandera: ok, abban egyetértek, hogy válaszomat pl. abban a témában is fel lehet hozni, csak ez a poszt épp másról szól
Már sugárzása előtt komoly indulatokat váltott ki a Duna TV Kékfényének következő, hétfői adása, amiben a “lúgos orvos”, Bene Krisztián először nyilatkozott az arcát is vállalva...
Zola_ 2017.03.21 14:21:17
@Beer Monster:
Polgári perekben -bizonyos eseteket kivéve- nyertes és vesztes felek vannak. Az ügyvédek és a perben álló felek, azok rokonai, barátai, ismerősei, pedig mindig aszerint vélekednek, hogy melyik oldalon állnak. Tehát, egy elégedetlen mellett általában van egy elégedett is.
A sokat hivatkozott móri büntető ügy bírája nagyon jól tudja már, hogy akkor elrontotta, nem is dicsérték meg utólag, de attól még számtalan jó döntést hozott előtte és utána is. Vagy tiltsunk el mindenkit azonnal a hivatásától, aki szakmai hibát vétett? Tökéletesen hibátlan rendszert lehetetlenség létrehozni, mert emberek dolgoznak, nem robotok.
Jogásznak lenni egy dolog, bírónak pedig egy más felelősségi szint.
Nem tartom fölényesnek, mikor azzal érvelek, hogy bizonyos információk és ismeretek nélkül a véleményformálás (és esetleges általánosítás) alapja és hitelessége erősen megkérdőjelezhető.
Zola_ 2017.03.21 22:01:18
@Beer Monster:
Ne haragudj, de úgy látom, hogy nem vagy hajlandó tudomásul venni a mondandóm lényegét. Az biztos, hogy érted, és ez valamiért látszólag felbőszít Téged, és –ezen nagyon meglepődtem- kényszerítést érzel szavaid használatára vonatkozóan, miközben asztalborogatásnak titulálod teljesen normális hangnemben írt érveimet. Engem ez döbbent meg. Mintha valami harc lenne köztünk, pedig csak egy vita, amiben még csak nem is cél a konszenzus, csak tudomásul kell venni egymás véleményét.
Felesleges sorolni a sajtóból megismert problémás ügyek „slágerlistáját”, egyikről se beszéltünk konkrétan, nem is volt célom, és nem is hoztam rengeteg korrekt döntést ellenpéldaként.
Neked van egy véleményed az igazságszolgáltatás működéséről, nekem van egy másik. Én felhívtam a figyelmed rá, hogy hibásan általánosítasz, valamint bizonyos információk és tudás nélkül nem lehet objektív képet alkotni, erre Te fölényesnek mondtad érveimet, és soroltad tovább, hogy az emberek miket hallanak. (Mondjuk a móri ügyet Nagy Imre óta legnagyobb jelentőségűnek mondani még senkitől nem hallottam…)
Mindegy, ez van, semmi gond, nem értünk egyet.
Egyébként, igen, a móri úgy bírója most is dolgozik, mint ahogy sok műhibát elkövetett orvos, és egyéb szakemberek is.
El lehet valakit jogerősen tiltani a foglalkozásától, de ahhoz büntetőjogi felelősség gyanúja, vádemelés és ítélet kell. Márpedig nem minden szakmai hiba tartozik ebbe a kategóriába. Ez nem elfogultság, hanem jogi kérdés.
Mielőtt megkérdezed, igen, ha úgy alakul a bírót is elítélik bűncselekmény elkövetése miatt, volt rá több példa is. Végül: nem vagyok bíró. :)
Zola_ 2017.03.22 01:40:55
@Beer Monster:
Mi alapján tekinthető egy lista tartalma a legjelentősebbnek? Mi alapján állítható, hogy idézem "a kortárs büntetőjog legnagyobb társadalmi jelentőségű tíz ügye". Rengeteg közismert és jelentős ügy nem kerül szóba, melyekkel nem volt különösebb gond. Elnézést, de ez így nem vehető komolyan.

A birói függetlenség nem azt jelenti, hogy bármit megtehet, hanem azt, hogy döntésében nem lehet befolyásolni. A jegyzőkönyv, amit egyébként nem a bíró vezet, okirat. Hamisítása bűncselekmény, feljelentést kell tenni gyanú esetén.
A bírói szakmai hiba elkerülésére ott van a másod és harmadfokú eljárás lehetősége. Ezen kívül nekik is vannak feletteseik, akik értesülnek az esetleges hibákról. A bíróság működését nem lehet a versenyszférában lévő cégekhez hasonlítani, szervezetükről és igazgatásukról külön törvény rendelkezik. A bírói helyekre pályázni kell és kinevezéssel lehet betölteni. Jogállásukról és javadalmazásukról külön törvény rendelkezik, amiben az egyik fejezet a bíró munkájának értékeléséről és az alkalmatlansági eljárásokról szól.
Használhatatlan, rozsdás fényképezőgépet vettem egy sráctól félmillióért. Én szinte az összes fotós felszerelésemet használtan vásároltam, soha nem volt ebből baj, egészen eddig. Helyszínen megnéztem, kopásmentes volt, lőttem is vele néhány fotót, hibátlannak tűnt. Ezeknek a tükörreflexes…..
A Motorola 1984-es féltéglájától a korszakos botrányba fulladt Samsung Galaxy Note 7-ig rengeteg mobil van, ami így vagy úgy korszakos darab volt az elmúlt három évtizedben. Nyilván nem könnyű ezekből egy tízes listát összeállítani, úgyhogy a mai, a brit Guardian alapján…..
Zola_ 2017.02.12 02:52:23
@rendszamgyujto.hu: az elso itthon árult Ericsson a régi Westel 450mhz-es (60-as körzet) hálozaton működő Hotline 433 volt, egy koffertelefon, aminek már volt autósszetje is, kagyló a műszerfalra, táska a csomagtartóba.
A GSM hálózaton már a felhajtható antennás GH197 és 198 volt itthon először elterjedt, versenyben a Nokia 2110 és 2110i-vel, illetve néhány flipes Motorola Microtak modellel.
Utána jöttek a már jóval barátibb méretű Ericsson GH318, GH337 és GH388, majd a GH688.

Szerintem fontos változás volt, mikor a GSM 900 mellett az 1800 mhz-en is működő modellek is megjelentek (a Vodafone itthon pl. csak ezen indult el), mert könnyebb volt külföldön roamingolni.
Aztán a 2000-es évek közepén kezdett a multimédia a ķözpontba kerülni, érkeztek a WAP képes, szines kijelzős, MMS képes kamerás mobilok.
A Guardian helyében nem hagytam volna ki, és mérföldkőnek tartom a Nokia 6230-at, tudomásom szerint az első memoriakártyát (MMC kártya) fogadó készülék volt, sztereo headsettel, mp3-at játszott le, hangrögzített, 0,5mp képet csinált (6230i 1,2mp), videot rögzítet, windows program volt hozzá a file-ok, sms-ek, névjegyek kezelésére. Nagyon népszerű volt a Nokia fénykorában, Komáromban (is) gyártották.
Egy emberként ünnepelte az ország a „fagyállós gazda” másodfokú ítéletét. Eszerint V. Pálnak mégsem kell börtönbe mennie: 7 év letöltendő helyett megúszta másfél év felfüggesztettel. A férfi bűne az volt, hogy fagyállót kevert a saját pincéjében tartott borába, hogy megleckéztesse a bort…..
Zola_ 2016.09.13 01:03:00
@Márk_Márk: a gazda a mérgezett bort egyértelműen emberi fogyasztásra, csapdának szánta, ezt vallotta a bíróságon is, tehát ez nem egyenlő azzal, ha pl. épp permetezésre készítette volna elő a folyadékot, és véletlenül iszik bele a tolvaj
nagy mázlija van, hogy a másodfok másképp ítélte meg az esetet, és megúszta a börtönt
JogÁsz A csörgősipkás 2016.04.24 23:27:52
Néha rá kell jönnöm, hogy túl szegényes a szókincsem. Mert még egy éve sincs annak, hogy a fővárosi főügyész viselkedését etikátlannak és vérlázítónak neveztem. Akkor egy másik ügyben volt kedves úgy nyilatkozni, hogy „a védelem csörgősipkás bohócot csinált a bíróságból”. Kép:…..
Zola_ 2016.04.25 14:24:48
@Aranyi Gábor: Ibolya Úr valóban régen kezdett, tehát nagyon jól ismeri a gyakorlatot és a jogszabályokat, pontosan tudja, hogy mi a bíróság gondja ebben az ügyben, csak nem akar/áll módjában segíteni, ezért nyomja a hisztit.
A bíróság mindig hozott anyagból dolgozik, ami megfelelő minőségű és összetételű nyomozati anyagot és vádiratot jelent.
Zola_ 2016.04.25 14:41:49
@TanNé: nyilván minden rendszernek megvannak a hibái, gondjai, de azért ezt nem igazán lehet komolyan venni...
Minden olyan döntés, ami a jogállamot köpi telibe üzenetértékkel bír. Első fokon, nem jogerősen házi őrizetre változtatta a Buda-Cash brókerház alapítójának előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság. A Buda-Cash-t 1995-ben alapító Pintér Zoltánt tavaly októberben, a brókercég…..
Zola_ 2016.03.29 00:09:44
@Afrika steht an der Elbe: A szóban forgó gyanúsított továbbra sem szabad, és ha jogerősen háziőrizetbe kerül akkor se lesz az.

Állítólagos bírók állítólagos korrupcióra vonatkozó véleményére hivatkozni forrásmegjelölés nélkül pedig nem igazán komolyan vehető dolog...
Zola_ 2016.03.29 01:27:04
@Afrika steht an der Elbe: No igen, nem mindegy a forrás hitelessége, de ha el is fogadjuk annak, az értelmezésen sok múlik.

Nézzük csak, 2900 bíróból válaszolt 460, azaz a bírók 15,86%-a, de ebből is összesen 130 válaszoló lát valamiféle korrupciós kockázatot különböző mértékben, ez az összes bíró mindössze 4,48%-a, ami ugye nagyon messze van a harmadtól!
Vicces, hogy az újságíró egy csúsztató tollvonással igen jelentősnek minősíti a kockázatot, holott a pozitív válaszok legnagyobb része, 58,46 százalék csak közepesnek mondja a azt, és mindössze 10 válaszoló, azaz a pozitív válaszok 7,69%-a (ami a kitöltők 2,17%-a, és az összes bíró 0,344%-a) állítja teljes mértékűnek.
Ráadásul a kockázat meglétére vonatkozó véleményformálás nem jelenti a tényleges megtapasztalás tényét, csak azt, hogy a válaszadó szerint valamilyen mértékben lát rá lehetőséget.

Tehát az eredeti, immár forrással ellátott hozzászólást továbbra sem igazán lehet komolyan venni...
A bíróság még csak azt sem mondhatja ki, hogy a vádlottakat egyáltalán nem terheli semmiféle felelősség, csak azt mondhatja ki, hogy azok a cselekmények amikkel az ügyészség megvádolta őket, vagy nem történtek meg, vagy nem okai a katasztrófának. Ezzel pedig alapvetően egyet is kell érteni. Ez…..
Zola_ 2016.02.02 01:36:09
@Válasszunk:
Éppen ezért különösen visszás, mikor egy kormánypárti politikus szakértelem és a tények mélyebb ismerete nélkül demagóg módon hangulat keltve nyilatkozik, és üzenget a bíróságnak.
Inkább az ügyészséggel beszélgessenek, hogy az igazi felelősöket kellett volna megvádolni úgy, hogy a feltárt törvénysértő cselekedeteik és a katasztrófa között ok-okozati összefüggés legyen bizonyítva.
Zola_ 2016.02.02 12:08:40
@Pascal: Tévedés azon feltételezés, hogy vakon hinnék a bíróság munkájában. Egyszerűen csak egyetértek azzal, hogy aki nincs abban a helyzetben mint a bíró, az nem lát és ismer minden körülményt úgy ahogy a bíró, ami a döntés meghozatalához kell. (ezzel válaszoltam a "tegyük fel te vagy a bíró" kérdésedre is)
Mint a poszt írója is rámutatott, "hozott anyagból" kell dolgozni.
Jelen esetben az eddigi információk alapján úgy tűnik, hogy az ügyészség nem tett megfelelő munkát az asztalra.
Ezt nem a bírón kéne számon kérni.
Véleménye persze mindenkinek lehet...
Meglátjuk, mit mond a másodfok.

A politikusok pedig demagóg hiszti helyett dolgozzanak, és tegyenek azért, hogy ne lehessen több katasztrófa.

A móri ügyet meg nem kell idekeverni.
Egy elcseszett ügyre hivatkozva bármely teljesen más ügyet elcseszettnek titulálni igen erős logikai bukfenc.
Belterjes dagonya, kihűlt lábvíz, gátlástalan önpromó, nézőmaximalizáló, bűnös testiség. Nagyjából ezekkel a kulcsszavakkal lehetne jellemezni az év legnagyobb durranásának beharangozott Hungary's Got Talent második élő show-ját.   Horgas Eszter ezúttal nem pakolta ki a…..
Zola_ 2015.12.06 22:30:11
@Peter_Cs: Pontosan ez a "necces", vagy inkább etikátlan kapcsolat (aranygombostul), és ráadásként a sértődött művésznő arrogáns kamerába odamondása a sajtó felé az, ami miatt Horgas Eszter teljesen hiteltelenné (mi több cikivé) vált mint zsűritag.
A Talambának se biztos, hogy olyan jót tesz így ez a műsor, mint ők gondolják.
Zola_ 2015.12.08 00:07:29
@Transylvanianmixedgrill: Nem "szar", hanem "tucat".

Ezzel a csökkenő nézettséggel is el fogja tudni vinni a szombat estéket az RTL a hátralévő adásokkal.
Zola_ 2015.12.08 00:29:44
@lukacstoncsi: Mindegy, hogy miért vállalta el, a néző felé legyen hiteles és korrekt. Ha viszont házhoz megy a pofonért, akkor ne hisztizzen mikor meg is kapja.
Hogy aztán ez a hír(?) milyen hatással lesz a lassan vajnásodó tévé jelenlegi gárdájára azt egyelőre nem tudni, de a Blikk szerint Andy Vajna, a TV2 új tulajdonosa az RTL Klubtól vinne át műsorvezetőket a második számű kereskedelmi tévéhez, és az sem érdekli, hogy…..
Zola_ 2015.12.02 09:20:42
@saks: Ahogy mindig van az a pénz is, amitől a hirtelen jött hajkorpásodás el tud múlni.
Ez már nem csak a licitről szól, hanem arról, hogy ki mennyire lojális azokhoz, akiknek a karrierjét köszönheti.
Ķölcsönösen meg kell becsülni egymást.
Zola_ 2015.12.02 16:00:43
@saks: Persze, hogy az érdekek vezérelnek egy üzleti kapcsolatban. Én a felek egyéb motivációira gondoltam. Van az a pont, amikor nem minden a pénzről szól már.
2015 szeptember 8-án egy magyar online tévé egyik operatőre Röszkén dolgozott, éppen a menekülteket filmezte. A rendőrök közül kitörő menekültek közül az esetről készült videófelvételek tanúsága szerint először egy kislányt, majd egy gyermekével a karjában menekülő…..
Zola_ 2015.10.01 01:40:36
@Dániel Galsai:
Mindegy, hogy a magánéletében ki ez az OPERATŐR. Ott dolgozni volt, hibázott, végül BEISMERTE, meghurcolták. Előbb vagy utóbb elfelejtik. Aki sajnálja, az inkább adjon neki munkát, mert a címlap és az interjú az indulatokat szítja újra.
A Heti Választ is csak a példányszám érdekli, mert profitorientált vállalkozás.
Tejfel Jancsi reakcióideje szerintem nem nagyon segíti az érdekérvényesítést a hétköznapokban - ezt a március végi sztorit 4 napja küldte, így a levél végén feltett kérdése leginkább költői, de azért érdemes lamentálni az egész történeten, különös tekintettel arra…..
Zola_ 2015.05.19 22:15:54
@Homár Hilda:
ó, hogyne, elvek, persze...
"Végtörlesztő vagyok..."
Szóval azon kevés kiváltságos egyike, aki kevés idő alatt hirtelen milliókat tudott előteremteni valami módon. Most meg hisztizik, hogy a 10 rongy mellé még 600 Ft-ot kellett fizetni, hogy le tudja ellenőrizni, hogy milyen jól járt, mert 180-on kiugorhatott a CHF hitelből. Remélem, elutasítják a panaszt a fenébe. Aztán majd ne felejtsen el polgári pert is indítani. :)))
  Kialakult a 2014-es X-Faktor mezőnye, egy olyan adásban, amiben minden pontosan úgy zajlott, mint eddig, izgalomnak, feszültségnek nyoma annak ellenére nem volt, hogy Istenes Bence magából kikelve üvöltözte végig a műsort, és igyekezett elhitetni a nézőkkel, hogy a stúdióban…..
Véget ért a harmadik X-Faktor, és nem tört meg az RTL-átok: a kertévé tehetségkutatóiban nő nem nyerhet. Oláh Gergő győzelmét nemcsak a trend miatt nem lehet meglepetésnek nevezni (az ilyen műsorokban általában nők szavaznak, faszikra), hanem azért sem, mert teljesen megérdemelt…..
Zola_ 2012.12.17 00:36:58
@Vierre_: valószínűleg neki egyszerűbb volt az objektív hozzáállás helyett kapásból az előítéletek alapján véleményt nyilvánítani

Gratulálok a szimpatikus és tehetséges Gergőnek és Timinek is, ők ketten valóban kiemelkedtek az idei x faktor mezőnyből.
Zola_ 2012.12.17 01:00:09
@Intruder71: igaz, de attól még jár a gratuláció, mert tisztességgel végigcsinálták az egészet tehetségüknek megfelelően :)