Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Run in The Sun

3 bejegyzést írt és 27 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 Ismét újra a fedélzeten, üdv mindenkinek! Belevetjük magunkat egyből az élet sűrűjébe, egy frissen kapott darabbal kezdünk (kezdenék én régivel is, de elfelejtettem a mail jelszót és Koleeval beszélve csak estére tudja megadni, úgyhogy kis türelmeteket kérem még ez…..
Olvasónk édesapja hiába volt elővigyázatos, nem tudta elkerülni, hogy hitele a gyermekére szálljon.Édesapám hitelt vett fel 2008-ban a Budapest Banknál. - Hitelfedezeti biztosítást vegyen igénybe (Generali), bármi gond lenne, ez egy "nagyszerű" dolog, hiszen a biztosító…..
A Belsőség-találkozó után néhány nappal Pista két félmondat között kezembe nyomott egy könyvet, aztán ment is tovább az udvar irányába. Kérdőn néztem rá, mire hozzátette: „Krisi küldi. Ajándékba.” Nem titok, szeretem a képregényeket. Leginkább a francia és…..
  Még közel sincs vége az idei MotoGP szezonnak, mi több, az igazi tűzijáték még csak most kezdődik. A világbajnoki címeket ugyan lassan borítékolhatjuk az illetékeseknek, azonban az érmekért még keményeket fognak meccselni.   Egy kis játékra invitálom az olvasókat.…..
Run in The Sun 2010.09.07 12:57:48
 Tegnap este a külső Bécsi út mellett egy füves területen találtam ezt a gyönyörű fekete macskát. Úgy gubbasztott mint egy nyuszi. Megetettem és jelezte hogy velem akar jönni, féltem hogy a nagy forgalmú út mellett valami baja történik. Megkérdeztem a közelben lévő…..
RoadWorks Fajzatok 2010.06.28 02:04:00
Fajzatok     „Mi emberek bonyolult és összetett lényekként gondolunk magunkra. Sokszor ezért sem tudjuk megérteni mások érzéseit vagy vágyait. De ne higgyük azt, hogy ha mi nem értjük magunkat, más sem érthet minket …”     2364 Kárpátia,…..
Run in The Sun 2010.06.28 23:51:58
@AttiLADA: Köszönöm! Most jönnek csak a fordulatok! :) Ha a lányok is megnézték majd felteszem még két részben!
Az éjszaka más. Konkrétebb, határozottabb és valahogy kézzelfoghatóbb mint a nappal. Nappal túl messzire ellátunk, túl sok az információ, töredékét se tudjuk befogadni annak amit látunk. De induljunk csak el éjszaka lámpával a kezünkben...a teljes sötétségben csak azt a kis…..
Run in The Sun 2010.06.21 23:23:37
@AttiLADA: Pontosan Barátom! :)
Run in The Sun 2010.06.28 01:45:46
Van egy MZ-m. Még a múlt nyárutón vettem. Gyűjtöttem rá előtte, eladtam ezt-azt. Nem volt akkor más nagymotorom, úgy kapaszkodtam bele mint fuldokló a szalmaszálba. A GSXR eladása után különösen. Sajna két éve tudom hogy olyan ember vagyok akinek motor KELL. Ezért kellet akkor…..
Run in The Sun 2010.06.17 01:49:02
Run in The Sun 2010.06.19 02:24:40
@AttiLADA: Részemről a szerencse! :)
Rátaláltam erre a blogra, és nagyon sokat gondolkoztam mit es hogyan írhatnék... Előre szeretném leszögezni, hogy nem akarok senkit sem bántani, csupán megosztani bizonyos eseteket az emberekkel, mert lehet pont ebből tanulhatnak sokan... Elsőként talán a húgom történetet írnám…..
Run in The Sun 2010.05.12 15:20:16
Sziasztok! Az én történetem is érdekes: Nekem 2001-ben volt a bal térdemben egy baker cysta. Ezt kezelték, felszúrni akkor nem kellett. Utánna évente begyulladtak az izületeim, csak nem tudták mitől! Évente jártam góckutatásra, szinte semmi eredménnyel, nagy nehezen azt találták ki hogy talán? a mandulám így 2003-ban ki is vették.

2004-ben viszont újra kezdődött. Újból góckutatás stb. persze eredmény nuku. Felírtak gyulladásgátlót amit mindig évente hetekig hónapokig szedtem aztán annyi. a fájdalmak minden éveben jöttek, egyre tovább tartottak aztán múltak. Az orvosok ténykedése annyiból állt hogy kétszer felszúrták a térdem, ebből egyszer jött belőle folyadék, ezen kívül felírták a gyulladásgátlót és kész.

2008-ban már nem múlt el az ízületi fájdalom ,annyira rosszul voltam hogy járni is csak több fájdalomcsillapító beszedése után tudtam! Eddig egyébként SZTK rendelőkbe és kórházakba jártam míg 2008-ban a munkahelyem, a vele szerződésben lévő magánkórházba küldött kivizsgálásra. Itt egy hónap alatt kiderítették hogy CHRON betegségem van, az okozza az ízületi gyulladást! A vastagbéltükrözés és a CT igazolta is valamint a mintavétel is. Egyébként ezt vastagbéltükrözéssel diagnosztizálják mert legtöbbször a vastagbélben vagy a vékonybél elején található. Gondolom a posztban lévő végbéltükrözés csak elírás lehet.

Én szerencsés? vagyok mert miután elkezdték kezelni a fájdalmaim szinte teljesen elmúltak és abban is hogy nekem ettől függetlenül az emésztésem nem rossz, ha aktívizálódik a betegség az ízületeim fájnak tőle. Azért a magánkórházban fogták a fejüket az orvosok hogy miért nem gondoltak erre nálam előbb? Ráadásul miért etettek olyan gyulladásgátló gyógyszerrel ami hosszú távon hazavágja a májam?? :(

Szomorú hogy 2010-ben Magyarországon fizetned kell keményen ha normális egészségügyi ellátást szeretnél...
Run in The Sun 2010.05.14 10:06:08
@kacorka:

Szia, igen, kitehetitek hátha másnak még hasznára lehet!
 Nehéz ennek így neki kezdeni. Gondoltam pihentetem egy napig hátha valami jobb fog kisülni ebből, de előre is bocs, ez nem jött össze. Nem tudom, hogy az érdektelen és béna jelenetek random egymás mögé dobálása, vagy Federer szervájának erősségével a pofánkba vágott…..
Run in The Sun 2010.02.07 03:41:09
Sajnos úgy látom eddig egyvalakinek jött le hogy ez a film miért fontos... :(
Tényleg sok a káros "szűrő" az emberek fejében de ez most még így van, reméljük változik.

Kapaszkodjatok meg, az Avatar-ban nem a történet, sem a 3D sem fontos! Ezek csak eszközök amivel felkeltheti ka szélesebb tömegek figyelmét.
Bármennyire is jó volt (vagy nem) a Mátrix trilógia története, jelentősége szintén nem abban de még a látványában sem rejlik.

A Mátrix - Avatar filmek igazi értékét az adja hogy közérthetően ábrázol olyan rendszereket amiket csak némi sprirtuális kalandozás után kezd el elképzelni az ember.
A Mátrix - ahogy az Avatar is ráadásul olyan mindenki álltal közérthető szímbólumokat ad a néző kezébe ezen az anyagi dolgokon túli rendszerekhez - amik így a hétköznapi emberek számára is emészthetőek lesznek.

A Mátrix segített elképzelni azt hogy az emberi elme határai nagyjából hol lehetnek és mire lehetnénk képesek - mi az elménk (lelkünk?) viszonya a valósággal és mi is a valóság egyáltalán?

Még az Avatar eléggé szájbarágó módón mesél arról hogy hol is lenne az ember helye a világban és az univerzumban akkor ha megpróbálna vele harmóniában élni. A Film nagyon látványosan, és érthetően mesél arról hogy milyen is a a világ - a mi világunk - igazi arca, amit eddig elrejtettek előlünk és nem hagyták hogy lássuk. Erről szól az egész Navi kékmacska dolog - rólunk..

Tetszik vagy sem, a világunk egy jelentős spirituális és szellemi átalakulás előtt áll. Ezt persze lehet tagadni de felesleges. Viszont nem mindenki hajlik arra hogy ezeket a változásokat spirituális szinten értse vagy kövesse, viszont a változásnak ősi része lesz és mikor ez bekövetkezik, ezek a filmek, szimbólumok fognak neki segítséget nyújtani a feldolgozásához.

Ezért fontos ez a film, tekintsetek rá hát így.. :)
Biztonsági szintje becsukva megegyezik a hagyományos zárt sisakokéval Láttak már feledékeny barmot? Ha nem, képzeljenek el engem, és nyugodtan hozzanak fel gyermekeik előtt intő példaként: így jár, aki szétszórt, így jár, aki nem figyel. Csak saját magamat hibáztathatom, hogy…..
Kerékagy Halálos Y Budán 2009.08.19 14:26:00
A közutakon bárhol történhetnek halálos balesetek, csak balszerencse kérdése. Vannak azonban olyan helyek, ahol minden szükséges körülmény adott ahhoz, hogy a tragédia gyorsan és biztosan összejöjjön. A rengeteg hely közül egy példa Budáról: a III. kerületi Szépvölgyi út…..
Run in The Sun 2009.08.21 20:41:11
@Joe Forster/STA: Jaa hogy nem szeretünk beöltözni??? Érdekes én hosszú ideig jártam motorral munkába és bizony minden indulás elött vagy 4-5 perc volt még magamra szedtem a sisakot dzsekit, kesztyűt, csizmát..stb.
Sosem idegesített és tudod miért? Mert tudom hogy ha baj lesz ezek (amennyire lehet ) megvédenek!!!

Azt kellene megérteni hogy az marha nagy bringás önérzetes-környezetvédős attitűd a nagy szabdságvággyal simán kinyírhat ha nem vigyázol magadra! Már 20-30 km/h-nál olyan nagyokat lehet esni és olyan sérüléseket szerezni hogy hosszú időre kivonhatod magad a forgalomból vagy akár maradandó sérülésed is lehet!

Tudjátok mi kellene? SOKKAL TÖBB ALÁZAT!
A közlekedés, mások és a saját képességeink iránt!!

ÉN naponta jártam mindenfajta közlekedési eszközzel egy ideig pesten és sajnos én is beláttam hogy jelenleg a biciklis közlekedés túl veszélyes!
Tetszik nem tetszik a biciklisek KISEBBSÉGET alkotnak a közlekedésen belül ezért sok esetben nekik kell alkalmazkodniuk még akkor is ha nekik van igazuk!

Ha nem? Lásd a fenti esetet...
Lehet bringával, motorral meg autóval is májerkodni de ne feledjétek mindig van egy nagyobb hal aki megeszi a kisebbet!!.

Törekedni kell arra hogy szabályosan közlekedjünk de nem szabad elfeledni hogy neked kell magadra vigyázni!

Ha nem...magadra vess!
Run in The Sun 2009.08.21 21:36:11
@Joe Forster/STA: De igen! Vagy konzekvensen elvárjuk a szabálykövetést mindenkitől vagy bolondbiztossá tesszük a rendszert az utólagos reklamációk miatt!

Na most az első változat nálunk nem mőködik, akkor marad a második! Igenis mindenkinek be kell öltöznie! Mert saját magát mindenki úgy teszi tönkre ahogy akarja de csak azért ne tegyük tönkre egy normális ember életét mert én azt hiszem sérthetetlen vagyok és elüttettem magam valakivel??

Ahogy írta fentebb valaki miért van ennyi baj a bringásokkal??

Rengeteg idióta van az autósok ,motorosok, stb között de én is úgy látom hogy a bringások valami hihetetlen fennsőbbséges környezetvédő-küldetéstudatos attitűddel rendelkeznek és eleve lenézik azt aki nem biciklizik!
Nem inkább arról van szó hogy meg kéne tanulni alkalmazkodni? Az autósnak azért van sokszor 30-as tábla hogy a 80 éves mari néni is be tudja venni azt a kanyart, azért harminc..
A motorosoknak is be kell öltözni ha kimegy a közútra
, mindegy hogy babetta vagy gsxr1000!!

Tessék már elfogadni hogy attól hogy éppen most mentem meg a bolygót tu együgyüek attól még nem vagyok se több se kevesebb mint a forgalom többi rsézvevője! TÖBB ALÁZATOT!!

Azokat meg külön utálom akik szándéskosan provokálnak és verik a mellüket (lásd critical mass - mindig is szerettem bringázni de ilyen provokativ és önmutogató rendezvényre eszembe sem jutna kimenni!! :( )
Run in The Sun 2009.08.21 21:56:44
@Ómájgád: A videót láttam, szép! De láttad a fekete-fehét felvételeket ugye? Náluk ennek jó pár évtizedes hagyománya van ám! Meg koppenhága szerintem sokkal kisebb város mint BP!

Szép a szándékotok meg is értem de ilyen eszközökkel (pl: critical mass, arcoskodás az úton) inkább ne harcoljatok mert sokaknak visszatetsző!

Továbbá az én véleményem az hogy BP egyes részei sem most sem a jövőben nem lesznek alkalmasak a biztonságos kerékpározásra pláne nem a közlekedő többség rovására!
Ha ésszerű alternatíva és megoldás merül fel az autós-motoros-kerékpáros-gyalogos együttélésre nosza, csináljuk! DE nem úgy hogy járdából, forgalmas sávból vagy másból veszünk el helyet!

Amig ez igy nem megy addig ALKALMAZKODNI, ALKALMAZKODNI ,ALKALMAZKODNI.....

sosem jutna eszembe bárkit provokálni, nem úgy mint a nyáron a kedves biciklis kartársnak! Nyugodtan kelek át a múzeum mögötti járdán és bringaúton(Dózsa GY. út) őt-hat másik emberrel együt - akik velem együtt körbenéztek mikor átkeltek - mikor a hirtelen megjelenő biciklis a hátunk mögött nem csenget hogy észre vegyük hanem egy kurva éles síppal úgy ránksipol egy méterről hogy majd beszarunk ijedtünkben!!

Na ezt a kartárst hirtelen kedvem támadt ott helyben a bringájával agyonverni!! Hogy lehet valaki ekkora paraszt??
Érdekes mód utána szóltam nem túl finoman de més csak nem is lassított..

Ezek után a Dózsa-Gy úti sötét vasúti aluljáróban félpercenként néztem hátra hogy nehogy megtámadjon hátulról egy ilyen kamikaze..... :(

Komolyan mondom sokat motorozok és a motorosok között is jó pár köcsög akad de messze a bringások viszik a primet......a motoros társadalom lassan kiszelektálja maga közül a köcsögüket remélem a bringások is igyekeznek erre.... :(
Jól néz ki, praktikus és testhezálló, de nem elég széles az időjárási spektruma, nagyon meglátszik rajta a használat és ehhez képest elég drága volt. Németként azt mondanám: feltételesen ajánlott. Sportos, testhezálló, kényelmes dzseki a GT ProEredetileg Alpinestars-t…..
Vasárnapról hétfő hajnalra fegyveresek rontottak be egy alvó család házába, az anyát agyonlőtték, kiskamasz lányát "csak" szitává, de életben maradt.Sok jel szerint ez a brutális támadás is a Cigányellenes Halálosztag műve, akik eddig - a feltételezések szerint…..
Európában újdonság, de Japánban régi ismerősnek számít a VTR250. A népszerű negyedliteres kategória egyik bestsellere ez, olyan ősöket mutat fel, mint a nyolcvanas években a kontinensünkön is népszerű VT250F. Nem véletlen, hogy most érkezik ez a mindenes: részben a válság,…..