Regisztráció Blogot indítok
Adatok
sixxes

0 bejegyzést írt és 40 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Retkes Attila elnökjelölt az SZDSZ tisztújító küldöttgyűlésén beszédét azzal kezdte, hogy az elmúlt napok szomorú eseményei alapján arra gondolt, sokan lesznek, akik „temetni„ jönnek az SZDSZ-t, de most úgy látja, hogy többen vannak, akik hisznek a pártban, a…..
A hét bűnözője egy 38 éves kanadai férfi, aki elmondása szerint nem emlékszik az alább történtekre de szemtanúk láttak az esetet, és nem is próbálja meg tagadni. Internetes értesüléseink szerint május 4.-én a férfi egy parkban elkezdett iszogatni a hugával,…..
sixxes 2009.07.08 16:19:58
Az ártatlan megcsalás így változhat tízéves horrorsztorivá, amiben a férfi elveszíti mindenét a gyerektől az autóig, de soha nem lehet már boldog. Az utóbbi idők legkeményebb sztorija. Úgy döntöttem, leírom ezt a történetet, véleményeket várok, hogy mennyire vagyok hülye…..
Mostanában ünnepeljük negyvenéves születésnapját a Mézga családnak, az igazi sorozatklasszikusnak, amelynek poénjai ugyanúgy ütnek, mint anno, és amelyről 1969-ben azt írta egy beharangozó cikk, "a magyar rajzfilmgyártás európai viszonylatban is jelentős…..
sixxes 2009.07.06 23:23:04
Budapest egyik legszebb és legbalesetveszélyesebb sétánya található a budai rakparton, a Margit híd és az Erzsébet híd közt. Éppen négy éve így írtuk a budapesti kerékpárutakat felderítő cikksorozatunkban a területről: „Ahogy az arénában a hálós-pajzsos harcol a…..
sixxes 2009.07.01 15:18:08
@Sicc: ott, ahol nincs kerékpárút, sokszor nincs is nagyon más választásuk
Bréking hír az Index sasszemű fotósától. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a hirtelen nyakába zuhant szabadidőt kihasználva engedett az asztali örömök csábításának. Fotósunk úgy saccolja, a Bukott Angyal nagyjából nyolc kilónyi örömöt szedett fel magára. Gratulálunk a…..
A Somlói Tavaszi Fesztivál kellemes meglepetése volt számomra (és nemcsak) Tornaiék 2007-es csúcsválogatás szortimentje. Bevallom alig egy éve, a 2006-osoknál még nem értettem egyesek lelkesedését, aztán idén a nagyréten összekóstolva a két évjáratot, a hatosokról tartottam…..
A Saatchi Galériával közönsen hirdetett nemrégiben fotópályázatot a Google. A közönségszavazás eredményeként 36 fotós képeiből készül majd iGoogle téma. A versenyt egy magyar diák, Halász Dániel nyerte: a zsűri 3600 nevezésből válogatta be a 36 legjobbnak gondolt közé,…..
Elismerem, szinte lehetetlen feladat olyan reklámot készíteni az alábbi termékhez, aminek nincs semmiféle pornográf és mocskos felhangja, de az biztos, hogy a gyártócég nem is különösebben erőltette meg magát, hogy elkerülje a nem kívánatos képzettársításokat. Nem tudom, hogy…..
törögbasának köszönjük ezt a szép találatot:A "Nyomozás a világ körül" (Passage kiadó, 1997.) c. könyv 30. oldalán bukkantam erre a furcsaságra:Lehet, hogy 12 éve még nem folyt a csapból is a hordozókendő, de a képen akkor is látszik, hogy ez nem heveder. Ezt a…..
Félrefordítások Barn bagoly 2009.06.16 12:01:00
Ghanima beküldése a mai barn-témába illik:A Hallmark egyik kitűnő sorozata a Kisvárosi gyilkosságok. Ennek általam ma végignézett részében az egyik szereplő madarakat fényképez előszeretettel. Amikor valaki meglátja őt, valami ilyesmi párbeszéd folyik, hogy ott egy barna bagoly!…..
sixxes 2009.06.16 21:15:57
@Viktor-a-konyhában: szerintem nem a vérrel van gond, hanem a buzival, ami ugye pejoratív, szemben a homosexual szóval
Május elején Strasbourgban, az Európa Parlament épületében mutattuk be Bodoky Tamás Túlkapások című könyvének angol fordítását, amit Trespasses címmel jelentettünk meg. A kötet fotóiból a helyszínen fotókiállítást is rendeztünk, amit három napig nézegethettek a Parlament…..
sixxes 2009.06.15 21:45:59
Félrefordítások Agytartály 2009.06.05 05:17:06
Ezt még tegnap kellett volna kitennem, csak nem volt időm, de azóta sem vesztette aktualitását.Először no mail, no problem írta meg kommentben, majd utána hárman is beküldtétek. Csak érdekességképpen: a szó korábbi verziója észtartály volt az Indexen egy másik cikkben, de azt is…..
sixxes 2009.06.05 15:12:36
Tamás ezzel a beküldésével érte el az RJB-státuszt (korábban a majom éve és a fegyvert! volt neki köszönhető):A David Letterman show fordításának minősége üde színfolt volt eddig, de a jelek szerint beszállt a mezőnybe egy új fordító, aki néha olyanokat követ el, hogy a…..
jaj, ne mondj ilyet, kedves levélíró! Igaz nem voltunk együtt sok ideig a barátnőmmel,de egyik napról a másikra mintha a föld nyelte volna el.Végül sikerült elérnem és megbeszéltem vele egy találkozót.A szakításunk „indoka” a következő volt…idézem szó…..
Péter számára eléggé elszúrták szeretett sorozata utolsó részét:Jaj nekem!Most volt a TV6-on a Star Trek: Enterprise sorozat utolsó része, és az egészet azzal zárták, hogy ismét elhangzott, ünnepélyesen, utoljára, a híres felvezető, ami már több száz rész elején…..
Ha már ennyire bennevagyunk az EP-választási kampány lázában, és megtudtuk azt is, hogy Áder János még mindig nem beszél angolul, akkor itt az idő a nyelviskolák háza táján körülnézni. A hamburgi kreatívigazgató és animációs filmrendező Andreas Pohl és ügynöksége, az…..
Viki szép találatához nem sokat lehet hozzátenni. De mégis hány emberen mehet keresztül egy ilyen ablakfólia? Hányan nézték át, mielőtt felkerült a helyére?Én csak annyit üzennék, hogy TESCO marketing rulez, mégpedig a Soroksári úton. Ja és légyszi a barátnőm fejét…..