Regisztráció Blogot indítok
Adatok
cserist

0 bejegyzést írt és 12 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Van egy személy, aki a közelmúltban ismét a közbeszéd figyelmének centrumába került, holott az ország nagy része úgy tudta, úgy hitte, régen elhunyt már. Két újságíró járt utána, hogy Biszku Béla, az állampárt egykori belügyminisztere hol, hogyan él napjainkban, s mit…..
Ma ismét Pelé autogramjával foglalkozunk, autogramjának egy másik, kevésbé ismert formátumát mutatjuk meg, s gyűjtőtársunk visszaemlékezései alapján a két magyarországi látogatásának néhány testközeli epizódját.1980-ban találkoztam először vele, amikor a "Menekülés…..
Pelé autogramja nem csak a sporttal, vagy kifejezetten a futballal foglalkozó autogramgyűjtemények kötelező darabja, hanem minden gyűjteményé. Nincs autogramgyűjtő a világon, aki ne akarná a kollekciójában tudni a világ valaha volt legsikeresebb focistájának eredeti szignóját.…..
cserist 2009.08.05 23:08:02
@tűske: Pelének két féle aláírása ismert. Az egyik az itt is bemutatott "Do amigo Pelé", míg a másik az "Edson" féle változat. Amennyibe ez utóbbiról van szó, engem érdekel.
Üdv.
cserist
Úgy látszik, a világszerte kirobbant Michael Jackson biznisz a sztár halála után elérte Magyarországot is. Sorra tűnnek fel a magyar aukciós portálokon is a hamis Jackson autogramok, s sajnos nem ritkán sok pénzért cserélnek gazdát. A külföldi gyakorlathoz hasonlóan…..
cserist 2009.07.20 19:36:45
@brutusbrutalis: Köszi a választ!
Nagyjából erre gondoltam, esetleg egy kicsit több konkrétumra. Puskás Öcsi bácsi különböző korszakbeli aláírásait én is ismerem évtizedek óta, rögtön megmondom hogy melyik a hamis (láttam is már belőle jónéhányat), de azért egy aukciós oldalról nem biztos hogy merném levetetni. Mert mi van ha pl. elmaradt haszon címén beperelnek és nem tudom bizonyítani az ellenkezőjét? Még én szenvedjek?
Inkább lehetőség szerint megjegyzem az eladót, és kíváncsian figyelem a többi aukcióját.
És utána sajnos gyakran csodálkozom hogy milyen balga emberek vannak. Mert aki csak egy kicsit is utána nézne melyik sztártól milyen nehézségi fokozatú manapság egy aláírás beszerzése - netán rákérdezne a körülményekre - az tisztában lenne az árral és az éértékkel egyaránt.
Nelson Piquet autogramjával folytatjuk a bejegyzéseket e hosszabb szünet után. A szünetnek sok oka volt, de ennek most nincs jelentősége. Nelson Piquet-t, az öreg, az igazi Nelson Piquet-t azért vesszük most elő, mert Forma-1-es hétvége jön, ilyenkor mindig egy-egy korábbi…..
A világ legismertebb futballklubja, a Real Madrid ma 107 éves. Ilyen korban már illik minden születésnapról megemlékezni, nem csak a kerek évfordulókról, ezért ma egy dedikált focilabda segítségével felidézzük, milyen volt az autogramgyűjtők szempontjából, amikor 2005-ben a…..
cserist 2009.03.06 22:28:47
A minap egyik klubtagunkkal készített riportot az RTL Klub Fókusz című műsora. Andi megosztott néhány kulisszatitkot a gyűjtéssel kapcsolatban. Megtudhattuk, hogy igencsak embertpróbáló feladat egy-egy autogram megszerzése, sokszor hiába vár órákat a gyűjtő, de egészen…..
cserist 2009.02.19 21:32:47
Kedves Andika!
Azért a korábbi találkozásaink alkalmával még jóval szerényebb voltál - többek között ezért is segítettünk amikor pl. a szállodából (ez valóban nem a reptéren volt...) kijövő labdarúgó csapat játékosaitól ugyan szükséged volt az aláírásra, csak éppen fogalmad nem volt hogy éppen ki kicsoda. Mellesleg az irigység igen távol áll tőlem, elsősorban 2 ok miatt:
1. Nem vagyok az a típus
2. Attól nekem nem lesz jobb/több ha bárkire bármiért is irigykednék - akkor meg miért is tenném?
Egyébként azzal kezdtem, hogy valóban szép a gyűjtemény. Kicsit bővebben: Még akkor is szép az én szememben (is), ha nekem túlzottan sokat teljességében nem jelent, hiszen csak labdarúgóktól gyűjtök, viszont a nevek nagyságával és "becserkészésük" nehézségével tisztában vagyok, tehát elismerem. Mindössze annyi volt a gondom, hogy adott egy ma még szűkkörű társaság (a magyarországi autogramgyűjtőkre gondolok), akiknek van lehetőségük egy remek honlapon megosztani egymással az élményeiket, gyűjteményeiket, sikereiket - és akkor még egymáshoz sem vagyunk őszinték. Lehet hogy csak én gondolom így, de helyedben azt válaszoltam volna: Igazatok van, valóban a munkám révén könnyebb helyzetben vagyok, ez valóban hozzá tartozik a teljes történethez (pláne hogy mindenki tudja...) - nincs ebben semmi szégyen.
És valóban nincs. Ezzel a téma - az ezúton sokadszorra megismételt elismerésem mellett - részemről le is lenne zárva.
Helyette kapjuk a kioktatást a reptéri autogramszerzés nehézségeiről (azt sokan ismerjük, csak éppen a külső oldalról...) illetve az internetről. Biztos én vagyok tudatlan - bár már akkor gyűjtő voltam mikor Te megszülettél, és olyan (számomra legalábbis) nagyságokat "cserkészhettem" be saját erőből mint Pelé, Maradona, Puskás, Matthews, Sárosi dr., Toldi, Bobby Moore, Bozsik, Eusebio, Di Stefano, stb. - ezért most jelentkezem hozzád egy internetes oktatásra: segíts nekem úgy beírni a keresőbe hogy michael jackson és kidobja a rendszer, hogy mikor érkezik és persze utána vigyél be a színfalak mögé hogy magam is átérezhessem azt az iszonyatosan nagy nehézséget. Bár ha lehet lecserélném Jacksont Rivelinora vagy akár Paolo Rossira, nekem ők jelentenek valamit (nem is keveset)!
Mert pont ez a lényeg: olyan belső információt megszerezni a reptér rendszeréből amihez más nem férhet hozzá, ill. olyan helyre bejutni a reptéren ahol más nem fér a sztárokhoz - vagyis nyugodt körülmények között biztosan aláír.
És nem ez szerepelt a riportban? A lényeg hogy elsőnek lenni. Bár készségesen elismerem: a reptér belső oldala végül is valóban "csak" a második hely. Elsők a stewardess-ek.
És minden bántás nélkül:
Gratulálok - de nem a szerénységedhez!
cserist 2009.02.19 21:48:43
@H.Gábor/garicas:
Köszönöm a megerősítésedet - sajnálom hogy eddig csak Te értetted meg pontosan mire is gondolok. Nem irigy vagyok, nem bántani akarok, nem lebecsülni a gyűjtemény értékét, csak úgy gondolom a történetek akkor adnak igazi élményt az olvasóknak és a többi gyűjtőnek, ha valóban hitelesek, teljes körűek, és csúsztatásoktól mentesek. És itt azért ebben volt némi hiányosság...
cserist 2009.02.21 21:27:39
@brutusbrutalis: Sajnálom, de egyszerűen nem értem hogyan tudunk ennyire elbeszélni egymás mellett. Ebből adódóan viszont oda jutottam, hogy széllel szemben továbbra is felesleges menni, tehát a téma részemről is lezárva.
És - ahogy eddig is - ezután is szurkolok minden gyűjtőtársam sikeréért!
Ma a 90. születésnapját ünneplő színművésznőt, Komlós Jucit köszöntjük dedikációja közzétételével, hagyományainknak megfelelően.A mellékelt fényképet a művésznő postai kérés nyomán dedikálta és a fénykép is bizonyítja, hogy Komlós Juci - mai szóhasználattal…..
cserist 2009.02.18 21:20:28