Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Pissta

0 bejegyzést írt és 96 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Folytatva a múltkori cselekménysort, Miss és Jarod visszatértek a vak nénihez. A néni egyre baljósabb dolgokat mond Jarodnak, az egyetlen jóság, ami a szigeten marad, az kapcsolat közte és Miss között. Az esőáztatta ingét elkéri, kezébe nyom egy bögre teát, majd behajtja Misshez…..
Némi kihagyás után folytatnám a rendhagyó sorozatepizódokkal. [Elnézést a szünetért, egy sebészkéssel és a hozzá tartozó vigyorgó sebésszel való találkozásom visszavetette az íráskészségemet.] Az első mozifilm után, ami sok olyan kérdést próbált felvetni Jarod és Miss…..
Folytatva a sztorit, ott tartunk, hogy Jarod beviharzik a mosdóba a megkapott piros füzettel, újságcikkek, egy bosnyák tábornok és egy arab sejk haláláról. Az anyja fényképe, könnyek rajzolva az arcára. Egy meghívó ma éjfélre. Nyilvánvaló csapda, de Jarod természetesen…..
Üdvözlet a sorozaton kívüli sorozatban, azaz Jarodék történetének mozis folytatásában. Én ezt a rajongók nyomán önkényesen 5 évadnak kezelem, mivel két mozifilm összesen 180 perc, ezeket is 45 perces epizódokban írom meg, hogy ne legyünk túl hosszúak. Csapjunk bele:Fekete…..
Az epizód elején gyors ismétlés az előzményekről, majd Jarod FBI-ügynök szerkóban Sydney-nek telefonál. Panaszkodik a de ja vu érzésre, érzi, hogy járt már Raines erdei házikójában. Mi történhetett ott vele? Miss beleszól a társalgásba, Jarod, te hazudsz, erre pedig…..
Ez itt kérem már a sorozatzáró első epizódja, ide is eljutottunk. Kapunk némi visszaemlékezést a 4. évadból. Ahogy Lyle kínozta Jarodot, Zoe, Edna, Káprázat-projekt, végül Catherine sírjának kiásása. Aztán lazább percek jönnek, Zoe és Jarod enyelegnek…..
Autófília quattro 2010.05.16 17:50:00
Idén 30 éves a quattro hajtás, íme, adózzunk neki egy szép, tartalmas poszttal. A név Quattro vagy quattro? Lényegében mindkettő írásmód helyes. Azonban az autót a hajtási rendszertől (quattro GmbH) a nagybetűvel szokták megkülönböztetni (az autót írják így is, úgy is, de…..
Jarod egy ószeres nénit zaklat, nagyon meg akarja érteni, hogyan is megy az a biznisz, amikor mások személyes tárgyait olcsón megveszi, aztán drágán megint másoknak eladja. Egy fickó nagy örömmel ront be a boltba, talált egy digitális kamerát, de tuti! Valami hülye biztos családi…..
Üldözőtriónk este Miss irodájában elemzi az Edna-sztorit. Káprázat, Catherine projektje. Sydney kételkedik, nem hallott ilyen projektről, nem lehet, hogy Ednából a gyógyszer beszélt? Miss válaszol, 'Olyan épelméjű volt abban a pillanatban, mint te vagy én' - [Hát Miss, ha ezt…..
Pissta 2010.05.14 22:59:14
Jarod egy kockásabroszos kifőzdéből hívja Misst, látta-e Rainest mostanság. Nem látta, de nem is szeretné. Pedig kéne. Ennyiben maradnak, Miss még fut egy kört Jarod-elkapás témában, ha esetleg honvágya van, szívesen várja vissza. Jarodnak. Honvágya. Jáj. Broots új feladatot…..
hogyvolt A Kaméleon 4x15 - Junk 2010.03.20 10:00:00
Üldözőtriónk Jarod legutóbbi búvóhelyére érkezett, egy koszos szuterén, a Központ takarítói szedik össze a bizonyítékokat. Egy új arc is van, egy kerekesszékes pasas, Miss a maga empatikus módján rá is kérdez, kifene az a tojásfej ott a gokartban? A takarítóegység új…..
Központ, Lyle egy kínai férfival sétál a folyosón, Miss utánukrohan, akar vmit, de Lyle elhajtja. Miss fintorog egyet, mikor a kínai kézfején egy saját farkába harapó kígyós tetkót lát, tekintetében a megvetés, 'öcsi, milyen proli alakokkal tárgyalsz'! Lyle állampolgársági…..
Misztikus kezdés, Központ este kívülről, alagsori cella Angeloval belülről. Angelo felriad álmából, magában beszél, Jarodot figyelmezteti vmilyen veszélyre. "A gyűlölet elpusztítja Jarodot!" Angelo tombol, énekel, keresztet karcol a falra, majd helyszínt váltunk.…..
Newark, New Jersey. Jarod melósoverálban rohan egy sikátorban, Broots és Miss Parker kivont fegyverrel utána. Jarod beugrik egy lakás nyitott ablakán. Itt egy percre elfelejtheti minden gondját-baját, mert egy ruhátlanul jógázó nő elé sikerül toppannia. A nő közli vele, hogy vagy…..
A kissé trágár cím ellenére ez az epizód sajnos nem egy polgárpukkasztó, groteszk, vicces valami. Én is trágár leszek: ha Kaméleon-epizódot vártunk, ez annak szar. Már elnézést. Cserébe kaptok sok jó képet, hátha hisztek a szemeteknek, mert elsőre én sem :) Naszóval: Broots…..
Pissta 2010.02.27 09:25:38
@missparker: Mi a helyzet? El vagy veszve.
Csak nem adtad tánn föl? /Nem hát!!!/
Pissta 2010.02.27 11:07:16
@missparker: Nem számonkérés volt, csak érdeklődtem. :)
Újabb crossover a Pszichozsaruval, de aki nem követi azt a sorozatot, annak sem lesz gond megérteni az eseményeket. Washington, Jarod piros füzetet lapozgat, a cikkek szerint fény derült egy kadét-beavatási ügyre, Jarodon tengerésztiszti egyenruha van. Ki robbanthatta ki az ügyet?…..
Kapunk egy rövid visszaemlékezést Tommyról, a pillanatról, mikor Miss bosszút esküszik. Most is épp róla álmodik, ébredéskor az ő kockás ingébe bújik bele, a fürdőszobában odahallucinálja maga mellé. Irány a valóság, telefonon jönne a hír Jarod legújabb kihűlt nyomáról,…..
Broots rátalált Jarodra, Illinois államban futárkodik a UPS-nél, egyértelmű, hogy futni kell utána. Miss kiadja a parancsot, szóljanak Szépfiúnak. Tovább nem parancsolgat, mert Apu rácsörög, most azonnal akar vele találkozni. Miss újra a szokásos kérdéssel szembesül: a…..
Jarod küldött az üldözőtriónak egy csomó fényképet, ami róluk készült az elmúlt pár hétben. Minden képen felirat: 'Kicsoda?' Bántja valami vagy figyelmeztetni akarja őket? Nem őket, hanem Misst. Az üldözőből üldözött lett.Mire erre rájönnek, Jarod telefonál,…..
hogyvolt A Kaméleon 4x06 - Extreme 2009.12.19 13:00:00
Ez egy elég öö rész, beteg lehetett a forgatókönyvíró, és egy rajongó írt valamit helyette. Esetleg új műfajjal próbálkoztak, a Worst of Kaméleonnal. Nem értem, miért hitték, hogy jó lesz. Essünk túl rajta: Jarod idétlen tévés vetélkedőt néz, közben a legújabb piros…..
Misséket Jarod most egy kansasi prérin álló madárijesztőhöz irányította, csak GPS-koordinátákat adott meg. A helyszínen egy sárgára festett követ találnak egy címmel. Kansas, madárijesztő, sárga kő... Jarod Óz birodalmába invitálja az üldözőit. Miss természetesen a haját…..
Figyelem! Az éles kontrasztok jobban kijönnek ebben az epizódban, mint valaha, ne tévesszen meg senkit az első néhány perc vidámkodása, szóval érzékenyeknek nagyon óvatosan.Missék most egy állatreprodukciós intézetben akadtak Jarod nyomára, Mesélő szerint az intézetben úgy…..
Pissta 2009.12.18 22:12:12
San Francisco-ban járunk, Jarod hajnali fél nyolckor egy fagyist vegzál, márpedig ő vaníliafagyit akar enni müzlivel reggelire. A fagyis próbálja megmagyarázni, hogy még nem nyitott ki, hiába. A nyomorult árus Jarod maréknyi készpénze láttán és a fagylalt tápértékének pontos…..
Miss és Szépfiú egy texasi szállítmányozó cégnél leltek Jarod nyomaira, klasszikus Mesélőnk is van, egy rohadó fogú alkoholista, Miss fintorog rendesen. Még jobban, mikor a sztorit meghallja: Jarod az egyik konténerben lakott, fizetett Mesélőnek azért, hogy leláncolja, néha…..
Pissta 2009.12.07 20:14:19
:)
Jarodot vonszolják a Központ folyosóján, összeverték szegényt rendesen. A gólemek panaszkodnak Szépfiúnak, ez egy őrült, még zuhanyozni sem tudják elvinni, bűzlik már egy hete. Most a cellájában próbálják jó erős vízsugárral jobb belátásra bírni, majd elektromos…..