Regisztráció Blogot indítok
Adatok
UjBuda

64 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Molnár Gyula fáraó a sorozatos kerületi botrányok után úgy érzi, a helyi politika "túllépett egy határt". Valami megrendült benne. Komoly esély van rá, hogy befejezi. Végre.Hosszú hónapok óta ez az első olyan alkalom, hogy végre jó hírrel szolgálhatunk az olvasóink…..
Kemény napok járnak a korrupció gyanújába került képviselőkre. Wieszt Jánost ma bilincsben vitték el a nyomozók. Most már csak az az érdekes, hogy vajon mikor és miről fog vallani János. Hogy ez nem egyszemélyes buli volt, abban biztosak lehetünk.  ..
Ma reggel egy még újabb magyarázattal állt elő Wieszt János a videó-ügyben. A frissen nyilvánosságra került rejtett kamerás felvételből egyértelműen kiderül, hogy János csak egy filmszerepet próbált. (Köszönet mallacznak a videóért!)..
Wieszt János saját bevallása szerint kétszer kapott pénzt Gálfi István vállalkozótól. A szocialista politikus szerint a második alkalomról készült a széles nyilvánosság elé került videó. Az Echo Tv műsorában Wieszt János "régi ismerősének" nevezte a…..
Csütörtökön bombaként robbant a 2 milliót elrakó Wieszt Jánost ábrázoló videó. A felvétel másik szereplője, a boríték átadója ezekben a percekben tart sajtótájékoztatót. Ennek szövegét nekünk már korábban elküldte, két exkluzív videóval együtt. "Gálfi István…..
Blogunk elsőként hozta nyilvánosságra, hogy a Qwerty Kft. lehet a Wieszt-ügy érintettje. A videón elhangzott összegek alapján egyértelműnek tűnt, hogy az adott évben kizárólag a Qwerty Kft. részére került értékesítésre az említett áron önkormányzati üzlet. Ma nem győzzük…..
Molnár Gyula ma feltette a koronát az újbudai regnálására. A korábban még LMP-vel takarózó, valójában vérig szoci polgármesterből egy pillanat alatt előtört a rendszerváltás előtti Magyarország legszánalmasabb bidegződése: a bizottságosdi. Idézünk mai közleményéből:…..
Ma délután Wieszt János közreműködésével egy meglehetősen izgalmas betekintést nyerhettünk Molnár Gyula és az újbudai szocialista képviselők mindennapjaiba. A videók alapján úgy tűnik, a szoci képviselők több munkahelyen is dolgoznak, szeretnek a pénzzel bánni, gyakran…..
Bővelkedik Újbuda kriminális politikai eseményekben. Lassan alig lesz olyan szocialista vagy liberális politikus, estleg cégvezető a XI. kerületben, aki reménykedhet egyáltalán abban, hogy szabadlábon ússza meg Molnár Gyula regnálását.Újbudát a napokban ellepték a "Ki az a…..
Molnár Gyula már majdhogynem fellélegezhetett a Népszabadság februári számának olvastán, azonban ma kiderült, mégis gőzerővel nyomoznak az Öböl-ügyben a szorgos ügyészek. Bebizonyosodott, hogy helytállóak azok a januári értesülések, melyek a Központi Nyomozó Főügyészség…..
Kifordított ország Gyula az arc 2010.04.28 06:45:00
Mi a szar folyik itt elvtársak? Lázadunk, lázadunk...? Hol marad a párthűség? Nem elég, hogy a plakátokon, szórólapokon szinte már csak csillagozott, apró betűs rész az MSZP felirat, most már a főnököket is pofánköpjük? Molnár Gyula most, hogy jó messzire…..
Hosszú hónapok után megtört Molnár elvtárs, Újbuda szocialista polgármestere és Karsai József volt országgyűlési frakciótársa útjára lépett. Karsai, a battonyai polgármester széles e hazában azzal szerzett hírnevet, hogy szavakban bármikor ellenállt a szocialista…..
Mai bejegyzésünket a BKV ügynek, Leisztinger Tamásnak és Molnár Gyulának érdemes szentelnünk, mert forognak a nyomozóirodák fogaskerekei. A fontos körülmények közé tartozik, hogy Molnár Gyula minden bizonnyal utolsó napjait tölti a parlament falai között, listáról már nincs…..
2006-ban Krausz Csaba és Molnár Gyula közös, kézfogós választási fotóról mosolygott a gyanútlan választópolgárokra az újbudai önkormányzati választási kampányban. Nem került azonban néhány hónapba, hogy Krausz Csaba szocialista önkormányzati képviselőből a Zuschlag…..
Demszky Gábor kitálalt. A Mesterházy Ernőjét elvesztő, árván maradt főpolgármester megelégelte a magányt és elkezdte kiteregetni a koalíciós partner bűneit. Az újbudaiak fülét sajtótájékoztatóján leginkább az üthette meg, hogy Demszky a 2006-os MSZP kapcsán Gy. Németh -…..
Tegnap az Index címlapon tette fel a kérdést, hogy vádlott lesz-e Molnár Gyulából a választásokig? Mai számában a Magyar Nemzet is pedzegeti a témát. A cikkek utalnak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő jogelődjében, a Kincstári Vagyon Igazgatóság berkein belül dolgozó káderek…..
Kevesen gondolták volna 1992-ben, hogy az alpolgármesteri tisztségétől megfosztott XI. kerületi politikus, Molnár Gyula karrierje egyszer újra a magasba ível. 2002-ben aztán a szórakozóhelyes bulikkal és a kerületi vállalkozók anyagi támogatásával megspékelt kampány meghozta…..
UjBuda 2010.01.23 18:28:52
@erom?: MTI - 1992.04.24. 13:21 A testület határozott arról is, hogy a polgármester mellett ezentúl négy, kizárólag főállású alpolgármester dolgozhat. A társadalmi megbizatású alpolgármester tisztsége április 23-tól megszűnik. A csütörtöki határozat alapján a képviselőtestület megvált Molnár Gyula MSZP-s, társadalmi megbizatású alpolgármestertől.
Kerületünkben 1990 óta folyamatosan ücsörög az önkormányzatban egy figura, aki a teli zsebét mindennél fontosabbnak tartja. 1990-ben még csak egy öreg Daciával pöfögött az önkormányzat elé a kelenföldi panel-lakásából, ma egy 7-es BMW-ből kászálódik ki, mikor megtekinti a…..
Rég láttunk szoci politikusokat annyira fanyar képpel álldogálni saját pártjuk elnöke mellett, mint amennyire a budapesti kitelepülés során Molnár Gyula és társai mutatkoztak az évek óta csúszó metróépítés sújtotta Gellért téren. Sehol egy viccesnek szánt megjegyzés, sehol…..
Ma délelőtt újabb öt ember szenvedett kipufogógáz-mérgezést a szocialista Molnár Gyula hőn szeretett újbudai plázájában, az Alleeban.Tegnap már egy csomó eszméletlenül fekvő embert kellett a garázsból és az élelmiszerboltból (!) kipufogógázmérgezéssel kórházba vinni, de…..
Néhány percen múlott, hogy halálos áldozatokat követeljen a kerület új plázája, melynek megnyitását az MSZP-s Molnár Gyula már nagyon-nagyon várta. A polgármester hetek óta lelkesen számolta vissza a napokat és a polgármesteri fotelban nosztalgiázott, hogy kisgyerekként a…..
Újbudán az önkormányzati fenntartású uszodában évek óta edzenek az Újbuda Senior Úszó Club versenyzői. A szenior vébéken rendszeresen képviselik hazánkat. A szereplés mögött természetesen Molnár Gyula szocialista polgármester is ott figyel, hiszen az önkormányzat évről…..
Még alig száradt meg a jóváhagyó önkormányzati pecsét Molnár Gyula, újbudai politikus legutóbbi, borgőzös és rendőrökkel anyázós autós túrájáról készült menetlevélen, máris újra címlapra került az autókázó újbudai szocialista és liberális elit. A mai címlapokon…..
Hunvald nagyon megszívta.Egyik társa, Kardos Péter beismerő vallomást tett az ingatlanpanama -ügyben, zárolják a vagyonát (ideje volt), és most igazán szaftos részletek kerültek napvilágra az életviteléről.Egykori sofőrje kitálalt a Magyar Hírlapnak. Az interjút változtatás…..
Az erzsébetvárosi ingatlanpanama nyomán egyre nyomasztóbb részletek látnak napvilágot a megmaradt szocialista önkormányzati szféra viselt dolgairól és belső működéséről. Kitálalt Hunvald György sofőrje. A Magyar Hírlapban megjelent interjúban a polgármester…..