Adatok
plezerm
0 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

A Szigeti Sportvarázs rendezvénysorozat szenior úszóversenyére be sem neveztem előre, mert eleve nem is akartam rá készülni, és ha elkötelezem magam napokkal korábban, az nyomasztott volna, mivel mostanában semmilyen kitűzött céllal nem akarok foglalkozni az úszás tekintetében. Ha…..

Szeptember kivételes hónap volt, elkerülték a versenyek.Az edzéseken viszont továbbra sem szedtem szét magam. 9 alkalommal összesen 16.900 métert úsztam, igaz, ezt legalább tartalmasan tettem. 5.300 métert tenyérellenállással, 200 métert időre, 2.150 métert egy-egy hossz…..

Életem második szenior országos bajnoksága az előjelektől kezdve az emberi és az úszással kapcsolatos történéseken át sok szempontból is jelentősen különbözött az elsőtől.Tavaly egy minden korábbinál sokkal jobb idővel teljesített Balaton-átúszást…..

A múlt heti nyíltvízi versenyek jellegüknél fogva nem voltak alkalmasak a tavalyi és idei formám korrekt összehasonlítására, az Öbölátúszás azonban ehhez már minden szempontból tökéletes lehetőséget nyújtott.Az előzetesen megjelölt minimum célom az 58 percen belülre…..
plezerm
2009.07.27 15:20:31
plezerm
2009.07.31 11:57:55
@FüziMedve:
Köszi, igen sikerült meggyógyulnom, sőt jópár edzésen is túlvagyok már (számszerint 16 és 48 km-et sikerült úsznom ez alatt), kedden már vízben voltam.
Sajna akkor nem ment, de így is sikerül a 88. helyen beérnem, legközelebb majd megúszom a célidőmet is.
Te meg jót ússzál holnap.

Az idei Fűzfői Átúszás előtt nem volt éppen megnyugtató a pillanatnyi állapotom. Két olyan éjszaka volt mögöttem, melyeken összesen nem aludtam 6 óránál többet, az elmúlt másfél napban 600 km-t vezettem, tegnap pedig több mint egy órát úsztam versenyiramban,…..

Tegnap kerti munkák közben rám szakadt az ég, és mire elrámoltam a szerszámokat, szinte lefolyt rólam a ruházat, annyira megáztam. Utána forró zuhanyt vettem, de ma reggel úgy tűnt, már túl késő volt...Egyszerűen rosszul éreztem magam, émelyegtem, a torkom és a gyomrom is…..

Mégha várható volt, hogy nem is az ezt megelőzőhöz hasonlónak, de gyönyörű, napsütéses, meleg nyári délelőttnek indult ez a nap, ám mire a verseny időpontjára ért a kismutató, a melegfront megérkező, összefüggő felhőzete konstans kültéri zuhanyzóként kisebb…..
plezerm
2009.06.10 11:12:25
@FüziMedve:
Köszi, de sok élmenő volt, így a pille időm egy 4. helyre volt elég (pedig nagyon örülök az időmnek), a 27,9-es gyorsammal meg csak a 6. helyre fértem be. :-(
Max egy évet úszunk együtt és te már továbbléptél, s addig 2 év van. Sok edzés és sok-sok verseny, jó hangulatban. Ez a lényeg, meg az egyéni csúcsok.
Elektromos mérés legközelebb Gyulán lesz, habár én már csak arra készülök.
TB visszajutatna valamit azoknak akik tesznek az egészségükért???
Ez csak másutt működik, nálunk szép álom. Sajnos. :-(

Ma egy kis "nyíltvízi" úszást rendeztem külső 33 méteres medencében. 200 méter bemelegítés után 400 méter egy-egy hossz pille-laza gyorsra váltottam. Szinte természetszerű, hogy a tegnapi könnyed pillézés után ma majdnem belehaltam ezekbe a 33 méterekbe, de így…..
plezerm
2009.06.03 14:44:11
Na én addig gondolkodtam, hogy az elsejei nevezésről lemaradtam, de azért lehet, hogy dobok egy mailt. Ha elmegyek a családdal akkor talizunk majd.
Amúgy próbálj úgy elrugaszodni, hogy a szemközti oldalon található rajkövet akkarod megnézni, akkor eléggé kiemelkesz majd és visszafele meg jó mélyre mész, aztán csak el ne feledj a nagy delfinezésben kijönni 15m-en belül.
Nem azért mert én vagyok rajta, hanem azért, hogy segítsek:
www.youtube.com/watch?v=t695PM-d6-Q
Hajrá!

Ez volt az első szabadtéri verseny idén, amely különleges hangulatot teremtett számomra, hiszen én alapvetően még mindig nyíltvízi úszó vagyok. Arra viszont nem is gondoltam, hogy a nyíltvízi tapasztalatom nélkülözhetetlen lehet a csongrádi medencében is.A hét eleji igen zord…..

Nem túl változatos, de számomra megfelelőnek érzett edzéseimet tovább folytatva, ma azért szerettem volna valami kis visszajelzést arról, hol is tartok jelenleg.Rövidített bemelegítés (200 méter) után frissen gyakoroltam a pillangókat, laza gyors hosszokkal pihentetve, összesen 400…..
plezerm
2009.05.13 10:04:54

Az idei a harmadik soproni és összességében a negyedik 24 órás csapatverseny, amelyen résztvettem.A csapaton belül korábbi súrlódások olyan tapasztalatokat hoztak (engem vastagon érintve), amelyek számomra azt mutatták, hogy egy ilyen csapatverseny-hétvégénél ha az úszás az…..
plezerm
2009.05.04 14:38:34

Milyen volt CETREND?Egy kollega szavaival élve, amivel fogadott mikor kijöttem:"Azért azt nem gondoltad volna hogy ennyire durva lesz..." Amikor elindult a mezőny az első pár km-t úgy nyomtuk le, mint ha nem is 10 000 méteres lenne a…..
plezerm
2009.04.20 17:22:06
Hali!
Először is nagy gratula. Szép volt.
Ha technikailag akkarsz javulni akkor keress egy edző, ha netán Budapesti vagy akkor FTC senior úszószakkosztály (ftcswimmasters.extra.hu/), addig meg itt egy kis elemezni való: www.youtube.com/watch?v=6aw8oVlzNi8
Valamint az úszástechnika gyakorláshoz itt egy jó oldal sok drillel és ötlettel: www.goswim.tv/
Hajrá!
Üdv Matyi

Március az éledezés hónapja volt, több okból is.A hónapban a hatalmas lustaságomnak is köszönhetően még mindig nem értem el, de már megközelítettem a 30 km-t, ami a "semminél éppen több" szint számomra. 29.800 métert úsztam 13 alkalommal, amelyben egy kétnapos…..

Eljött hát ez a várva várt verseny is, amely azt kell, hogy mondjam, számomra valamilyen szinten az első olyan úszóesemény volt idén, amelyre tisztességes formába hoztam magam (annak ellenére, hogy már Nyíregyházán is úsztam egyéni csúcsot).Előzetes információim szerint…..
plezerm
2009.03.18 10:58:38

Hajnalban elindultam az uszodába, és sikerült is késő délutánra odaérnem. Rájöttem ugyanis, hogy semmi értelme beleerőltetnem magam a medencébe akkor, amikor a kisujjam sem kívánja.Délután már más volt a helyzet, a hangulatom nem volt összehasonlítható a kora…..
plezerm
2009.03.09 11:52:04

Az év első szenior úszóversenyén az előzmények alapján nem lehettek nagy elvárásaim a szereplésemet - elsősorban az időimet - illetően.Tavaly ez a verseny volt életem első szenior versenye. Az akkori izgalmaknak és várakozásoknak egy része nyilván már nem köszönt vissza,…..

A szokásos 25-ös medencében 200 laza bemelegítéssel kezdtem, majd egy 600 méteres szakasszal gyakoroltam a pillangót. Az első hosszok roppant görcsösek és fárasztóak voltak, ami furcsa volt, mert két nap pihenő előzte meg a mai csobbanást. Mindenesetre tovább gyűrtem magam és…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Amúgy a mix váltót korosztályonként is értékelték:
120-159
1. Budapesti Delfinek 120-159 (1:57,84)
Husztik András (1972) - Balajti Zoltán dr (1966) - Tölgyesi Veronika (1982) - Molnár Jolán (1977)
2. Debreceni Szenior A 120-159 (2:03,15)
Bitskey István (1974) - Füzi László (1973) - Utczás Margita (1984) - Bujna Lilla (1974)
Így mégjobb a helyezés. Gratula.