Adatok
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
0 bejegyzést írt és 6998 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Nagy valószínűséggel egyre gyakrabban fogunk találkozni a jövőben ehhez hasonló ötletekkel, amellyel most éppen Tommy Hilfiger állt elő.
Azt nem gondolnánk, hogy slágertermék válik belőle, de tény, hogy a napelemes kabát, mind férfi, mind női változatban szerepel a Tommy…..
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.12.11 16:23:37
Technikai infók nélkül ilyet mondani, hogy talán csepegtet valamit minimum műveletlenségre utal. Pontos adatok kellenének a napelemekről.
Értem én, hogy az ELMŰ egy nagy cég, ennek megfelelő sebességű működéssel, meg, hogy van egy protokoll és nem lehet bemondásra tolni a lóvét, de azért csak lehetne valahogy komfortosabbá tenni az eljárást, hamár szegény fogyasztók ott állnak a szakik által tönkrevágott,…..
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.11.20 09:05:30
András, az Iveco PR-ese azt mondta, szerinte közepes, mármint méretre, de érdemes megnézni. Amikor kijöttünk, megkértem, hogy ha legközelebb valaki megkérdezi, nyugodtan mondja csak, hogy nagy, és bár Olaszországban van az UNESCO-világörökség kétharmada, és a Torinói…..
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.08.23 16:34:24
Mostanra már mindent tudunk a Szigetről: nyereséges volt, sokan voltak, nagyjából mindenki boldog –talán a sünöket kivéve. Érdekes, hogy amit a statisztikákban is említettek, miszerint sokan szenvedtek a végtagsérülést, a helyszínen is ki lehetett szúrni. Feltűnt, mennyien…..
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.08.20 12:22:19
Az elmúlt években egyre nagyobb számban jelennek meg a nők a rocklemezek borítóin. A különböző megjelenési formáknak mindig is volt keletjük, de a fülledt szexualitás igazán csak bizonyos black metál bandákra volt jellemző, hiszen egy meredező mellbimbó már egyből…..
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.07.10 13:27:47
Állandó téma a gombok és kapcsolók kopása az autókban. Peka Amerikából küldte nekünk a képeket és a magyarázatot. Úgy látszik, szereti ezt a témát. Fogadjátok szeretettel:
Sziasztok!Érdekességből küldök pár fényképet, ami két egymás mellett álló autóban feltűnt…..
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.07.01 15:19:28
@Hurri Kán: " Ja, a Lexus nagyon jó. Biztosan azért adnak belőle X darabot, Audiból meg 10X darabot. "
Idehaza. De annak is 80%-a kormányzati.
Idehaza. De annak is 80%-a kormányzati.
Egy 50 nm-es panellakás árából igazi csodákra lehet bukkanni!
Nemrég összeszedtük azokat az ingatlanokat, melyeket ma a legalacsonyabb négyzetméterárral kínálnak a lakáspiacon. Az ingatlanok többsége természetesen a nagyvárosoktól messze, sokszor az északi, keleti és déli…..
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.06.30 10:30:03
@Void Bunkoid: Megnézem, hogy 9 óra munka+4 óra ingázás után te hogy neveled a futóbabot. Örülsz ha hétvégén lenyírod a füvet, és nem kell tovább a kertben sz@pni.
Akkor is járhat a teljeskörű kártérítés a bicikliseknek, ha bukósisak nélkül állnak fejre. Ezt mondta ki a német Szövetségi Bíróság.
A kérdés egy 2011-es észak-németországi baleset kapcsán merült fel. Egy nő munkába igyekezett, amikor egy járdán parkoló autós kivágta…..
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.06.24 11:07:30
@shitgun: "Meg ha teszem azt 30 körüli sebességnél satufékez előtted az autó, akkor sütheted az esési tudományodat..."
Ennek kivédésére az úgynevezett "követési távolság" való, mint ahogy azt a KRESZ ismerteti (előírja)

Pere Laci újabb története az indiai hétköznapokról. A sorozat előző részeit ide kattintva olvashatja.
Reggel hívtuk az alvállalkozónkat, hogy kell még egy markoló. Be is futott az áhított szerkezet. Amikor megláttam, a kezembe temettem az arcomat és magamhoz intettem a…..
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.06.23 08:16:08
@Selkath - Nightwish rulez!:
" Pusztulásra érettek"
Mondja egy nagyképű nyikhaj finoman egy alsó hangon is 5000 éves civilizációról. Semmi gondjuk nem volt, amíg az európai "kultúra" be nem tette oda a lábát. Csak azóta vannak gondok.
" Pusztulásra érettek"
Mondja egy nagyképű nyikhaj finoman egy alsó hangon is 5000 éves civilizációról. Semmi gondjuk nem volt, amíg az európai "kultúra" be nem tette oda a lábát. Csak azóta vannak gondok.
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.06.23 08:25:58
@protézisesh: A történelem folyamán elfogadhatatlan tézis a "mi lett volna ha". nem tudhatjuk hova jutottak volna, ha nem taszítják őket rabszolgasorsba és rabolják ki a nyersanyagjaikat.
Azért nem lennék meglepve, ha a fejlett nyugaton többen halnának éhen a szupermodern felhőkarcolók tövében a luxusterepjárók füstjétől takarva, mint Indiában.
Kérdés melyik a helyesebb irány?
Azért nem lennék meglepve, ha a fejlett nyugaton többen halnának éhen a szupermodern felhőkarcolók tövében a luxusterepjárók füstjétől takarva, mint Indiában.
Kérdés melyik a helyesebb irány?
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.06.23 13:16:07
@Flak: De a lényegen nem változtat, hogy a "mi lett volna ha" az egy tézis. Nem tudjuk. Csupán elméleti lehetőségek.
Jóleső nyugalommal nyugtázhatta minden, az egyéni közlekedéshez ragaszkodó, egy-két tonna vasat magával cipelő megrögzött autós az elmúlt hetek két hírét, amelyek járványszerűen söpörtek végig a a hazai és nemzetközi autós szaksajtón. Az egyik hír megfellebbezhetetlen…..
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.06.11 11:54:40
Nem túlzás kijelenteni, hogy az elküldött álláspályázatok válasz nélkül hagyása szüli a legtöbb ellentétet álláskereső és álláshirdető között. Más országokban van egy egyszerű, nálunk ritkán látott megoldás. Jópár éve olvastam erről először egy fórumon, és hasznosnak tartom, ha erről is szó esik e…..
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.06.11 11:49:09
Átmeneti rossz időben jó megtanulni, mit is illik és mit nem illik csinálni a városi - pláne a külföldi városi strandokon...ÖLTÖZKÖDÉS Hiába is szeretnénk, a zokni / szandál kombó sajnos az európai strandokon már nem menő, sőt majdhogynem érthetetlen. Ugyan csak nem nyújt…..
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.05.30 14:12:11
A Chevrolet Spark/Daewoo Matiz vezetőüléséből fejét fogva előkerülő nő hálát rebeghet a mérnököknek, akik a modern kamionok őrületesen hatékony fékrendszereit fejlesztik. A videó tökéletesen bemutatja, hogy egy modern nyergesvontató fék- és menetstabilizáló rendszerei és…..
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.05.16 20:17:36
@krisok: Azért ez az első gondolata, mert a valóság így zajlik kis hazánkban:
-Kalapos bácsi kiavászkodik a kamion elé a szuzukival.
-Kamion satufék megáll, a tévék a platón összeborulnak.
-Kalapos bácsi észre sem veszi az egészet, mert már 80 éves elmúlt, 40 km/h-val elszáguld.
-A sofőr egyedül marad az út szálán pár 10 milla kárral.
Na őt érdekelni fogja. Azt kívánja bárcsak átment volna inkább a papán.

Minden egy tragikus véletlennel kezdődött. Ugyanis belebotlottam abba a nagy port kavart interjúba, amit az ELLE magazin készített Dúró Dórával. Most nem mennék bele abba, hogy jogos volt-e, hogy leszedték az interjút, vagy sem, az külön poszt tárgya lehetne. A lényeg: ha már…..
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.04.20 10:59:48
@maxval a gondolkodó birca: "családon belüli erőszak ritkán okoz halált, míg az abortusz mindig."
És ami halált okoz, az már nem erőszak, majomgyerek? Ha a verekedés végén anyuci apuba mártja a kést, az már nem erőszak, csak amíg sodrófával veri?
De legalább jobbikozhattál egy jót, idióta.
@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!:
"ne basszon, vagy ha mégis, akkor húzzon gumit a kanja faszára"
Érett, felelősségteljes gondolkozás. Nálad sem lennék teenager...
És ha kiszakad a gumi?? Akkor így járt?
@Sir Galahad:
"Véletlenül becsúszott terhesség az állatvilágban van"
Hát, sokat kell még érjél. Lehet a rendszeres nemi élet hiánya miatt vagy ilyen flusztrált. :)
A szex 3. legerősebb ösztön az ember életében. Szóval szexelni fognak, egyik védekezés sem 100%, szóval lehetnek balesetek. Majd meglátod, ha felnősz.
@Ad Dio:
" Ahogy megváltozott a helyzet, az emberiség rövid úton felhagyott ezzel a barbár szokással."
Még Magyarországon is van, aki rabszolgákat tart, de a világ egyes tájain jelenleg is társadalmilag elfogadott.
"De még egy nőnek SINCS semmiféle jogalapja egy másik embert megölni. Mitől is lenne? "
És NEKED honnan van JOGOD megmondani, hogy egy másik felnőtt ember Mit tehet, és mit nem??????

Rendszeresen átmennek a piroson, járdáznak, és szembemennek a kijelölt forgalmi iránnyal a brit biciklisek.
Yorkban egy szabálytisztelő sporttárs meg is elégelte, hogy egyedül kell álldogálnia a lámpás kereszteződésekben, és videó-összeállítást készített a fejkamerás…..
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.04.17 13:29:10
@winterrain: És milyen szabályt szegsz még meg? A kenyeret is elhozod a boltból fizetés nélkül, mert fárasztó megdolgozni érte?
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.04.17 13:48:21
@BSz: Nem akarlak nagyon megrémíteni, de képzeld: Az autósok 95%-a valóban betartja a kreszt.
“Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén,…..
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.04.08 11:34:11
@Jazo:
"visszavitték az országot az egypárt rendszer felé"
Tényleg? Egypárt rendszerben szavazhattál volna a Jobbikra?
"Ma nem demokráciában élünk, hanem diktatúrában."
Szerinted ezt leírhatnád diktatúrában? Nehogy azt hidd, hogy a vélt internetes névtelenséged véd csak meg.
"Alig különbözik az ország Ukrajnától, mind politikailag, mind gazdaságilag"
Ezt komolyan írod? Szerinted Ukrajna csapolja a magyar földgáz szállítmányt, vagy Magyarország az ukránt?
"Megy a célzott államosítás, mindent elvesznek amit akarnak"
Midet vettek el? Semmit nem államosítottak. Max felvásároltak. Ez a piacon amúgy bevett szokás.
" az emberek magánnyugdíja"
Egy, azaz 1 darab aláírásodba került, és megtarthattad.
"Tovább folytatódik a tőke kiűzése az országból"
Mintha pont nyílt volna 2 új autógyár...
" ideje felmelegíteni a "régi barátságot""
Üzletben nincs barátság. Ideje megtanulni 2x évvel a rendszerváltás után.

2014.04.08 11:36:08
@LordArtist: Az a baj ezzel az országgal, hogy aki elmegy szavazni az csak ELVAKULT XY szavazó lehet.
"így hát egy se ment oda,
meg is szűnt az iskola!"
"így hát egy se ment oda,
meg is szűnt az iskola!"
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.04.17 13:44:08
Bérelni, vagy vásárolni? A válság előtt nagyon sokak számára egyértelmű volt a válasz: vásárolni!- ezt a nagyon magas tulajdonosi részarány is jól mutatja a magyar lakáspiacon. A lakásárak csökkenésével, a deviza alapú hitelek törlesztő részleteinek megugrásával azonban…..
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.04.16 15:57:26
@csentecsa: " Bécsben nagyon ritka a saját tulajdonú lakás."
Miért? Azoknak a lakásoknak nincs tulajdonosa?
Az összes ismerősöm, aki Németországban, Angliában, vagy Hollandiában lakást bérel, mind magántulajdonban lévő lakást bérel.
Egyszerűen van ott egy réteg, aki ebből él, kár ezt a szabadság hamis illúziójával idealizálni. Igehaza is szeretnék ezt, egy bizonyos csoport szeretné a kezében tartani a lakásbérlet piacot. Vagy még vannak a vállalati/tanácsi bérlakásokat bagóért megvásárló nyugdíjasok akik most csillagászati árakért adják ki ezeket.
De szó nincs róla, hogy ezeknek a lakásoknak ne lenne tulajdonosa. Inkább arról van szó, hogy egy egyre szűkülő réteg kezében van egyre több lakás. És erre érdemes odafigyelni.

2014.04.16 16:28:58
@Votee: Ezt egész addig mondogathatod magadnak, amíg a feleséged be nem nyögi, hogy ikerterhes. Onnantól kezdve tető kell a fejed fölé 20 évre, és kész, lehetőleg olyan, ahonnan nem tesz ki egy pénzéhes főbérlő -10 fokban, mert valaki 5 ronggyal föléd ígért.
Illetve az is lehet a saját lakás felé billenti a mérleget, hogy egy lakáshitel önrészét kell letenned kaucióba, ami aztán hú de nagy befektetés... Jó esetben talán visszakapod.
Illetve az is lehet a saját lakás felé billenti a mérleget, hogy egy lakáshitel önrészét kell letenned kaucióba, ami aztán hú de nagy befektetés... Jó esetben talán visszakapod.
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.04.17 13:39:26
Ha így folytatjuk a 10 millió el (nem) tartott országa leszünk. Ja, bocsánat, elfelejtettük, hogy fogy a magyar, már nem is vagyunk ennyien, szóval a 9 millió, a 8 millió, a 7 millió el (nem) tartott országa leszünk. Magyarországon a címben odavágott mondat már senkit nem ijeszt…..
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.04.16 09:13:25
@Amadeus62: Ki vette el a magánnyugdíjad, mond csak?
Ha valóban lett volna, tudnád, hogy egy, azaz 1 darab aláírásodba került volna, hogy megtartsd. Csak ahhoz fel kellett volna emelni a segged, fotelforradalmár.
Ha valóban lett volna, tudnád, hogy egy, azaz 1 darab aláírásodba került volna, hogy megtartsd. Csak ahhoz fel kellett volna emelni a segged, fotelforradalmár.
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.04.16 15:15:01
@Makkasz:
Fordítva ülsz a lovon.
A vállalkozások azért tudnak működni, mert az állami funkciók működnek. A Vállakozó tud felvenni mérnököt, aki állami pénzen lett oktatva, és ha baja van, az államilag fizetett orvos meggyógyítja őket. Használják az állami pénzből épített infrastruktúrát, utakat, stb. A munkásai az állam által működtetett tömegközlekedéssel járnak be, etc, etc.
Erről szólt annó a New Deal. A Tökések hozzájárulásáról ezekhez a dolgokhoz, ha továbbra is igénybe akarták venni.
Ismét szükség volna egyre, mert nem ingyen van.

Amikor látszott, hogy a nemzetközi visszhangot is keltő országos felháborodás miatt mégse lehet rapid módon felhúzni a Szabadság téren a történelemhamisítás emlékművét, Orbán - ritka kivételként, egyértelműen taktikai megfontolásból - átmenetileg visszakozott:
Február…..
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.04.09 11:07:20
@Virág et.: Ne haragudj, kettőnk közül Te lebegsz kádár nosztalgiában. Én nagyon nem szerettem akkor.
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.04.09 11:22:02
@Virág et.: Furcsán mosod össze a dolgokat. Mondhatni terelsz. Mindegy, azért is látjuk másként a dolgokat.
Gondolom ha az oroszok nem kellenek, akkor a kínaiak sem. Így hát kapcsold is ki a kínában gyártott PC-d, ami az oroszoktól beszerzett energiával megy, vedd le a kínai ruháid, és szaladj ki az orosz energiával fűtött lakásodból a csípős magyar levegőre.
Gondolom ha az oroszok nem kellenek, akkor a kínaiak sem. Így hát kapcsold is ki a kínában gyártott PC-d, ami az oroszoktól beszerzett energiával megy, vedd le a kínai ruháid, és szaladj ki az orosz energiával fűtött lakásodból a csípős magyar levegőre.
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.04.09 12:35:31
@Én_vezettem_?: "(erdélyben sosem volt divat az etnikai alapú vagy vallási kirekesztés. a románokkal is békés az együttműködés,"
Ezen felnevettem. Aztán rájöttem, hogy komolyan gondolod, és sírtam.

Nem a görkorisoké, a futóké, a turistáké vagy a babakocsis kismamáké. Attól, hogy sportolnak, vagy kerekük van, még lassabbak a biciklinél.
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.04.09 09:13:28
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.04.09 09:14:26
@Zebrateve: " Kicsit tévedésben vagy. Az autód után fizetett adóid messze nem elegendőek még a jelenlegi utak fenntartására sem"
Szerintem Neked gőőőőzöd nincs mennyi adót fizet egy autós. Majd kérdezd meg apudtól.
Szerintem Neked gőőőőzöd nincs mennyi adót fizet egy autós. Majd kérdezd meg apudtól.
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.04.09 09:19:18
@bonifac:
Nem tudom, mi az a rengeteg, de az csak azért van, mert a kerékpár - még - nem rendszámköteles. De akkor légy szíves a robogósokra is vonatkoztatni. Csak ők még környezetszennyeznek is a kétütemű kávédarálókkal
A robogósok is befizetik az üzemanyag árában a literenkénti kb 300 Ft adót. Plusz a 2t olaj literenkénti kb 7000 ft-os árában legalább 6000 Ft adó...
Ekkor még nem számoltunk az egyéb kopó alkatrészekre kivetett (pölö. fékbetét, kuplung, szíj, gumi) környezetvédelmi díjakról.

Kedves Magyarország, drága Magyarok!
Mindenekelőtt engedjétek meg, hogy őszintén gratuláljak a vasárnapi showműsorban nyújtott eredményetekhez. Öröm látni, hogy hőn szeretett pártunk, a Fidesz, bár számszerűen a szavazatok 50%-át sem szerezte meg, ismét a parlamenti helyek kétharmadához jutott…..
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.04.09 08:44:07
@shwarcz bácsi: Ez hülyeség. Azért nem váltják le, mert nincs életképes alternatíva. Csak az egykori MSZMP szilánkjai, és annak leszármazottjai keringenek még a szarfazékban. Egyesek meg néznek bociszemekkel: DEJAZEMBEREK NEM MENEK EL VÁLASZTANI!!! Tényleg? Osztán' szerinted miért nem?? Nem kell hozzá pedig nagy ész...
A hazai fizetőeszköz év eleje óta tartósan a 300-as szint felett ragadt az euróval szemben, miközben januárban Rogán Antal még arról beszélt, hogy csak a szokásos januári árfolyam-ingadozásról van szó. Mindeközben februárban tovább csökkent a bizalom a feltörekvő…..
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.03.03 15:21:21
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.04.03 11:37:12
@komplikato: Jobb ha tudod, hogy egy multi cégnél nem úgy megy, hogy Marika berakja a zsét a "páncélba", és ha bejön Józsi a bérért, akkor azt a kezébe csengeti.
A bérekre külön keret van. Ezt euróban vagy USD-ben határozzák meg. Mivel Bélabá bére ugyanúgy a törvény szerint adni köteles minimum, de az kevesebb euróból jön ki, ez a multinak megtakarítás. Nem tudom mit akarsz hova átváltani ezek után, de a német tulaj nem fog Neked forintba számolgatni. Így oldja meg:
1# Bevétel X ejró:
Hoppá! Miért csökkent? Mert romlott a zárfolyam. Akkor korrigájjuk-e!
2# A Kiadás csökkent (bérköltség):
Sirály. Prémium a vezetőségnek, lapozzunk.

Minden rendben az Esztergom-Budapest vonal felújításának költségével?
Az Esztergom-Budapest vasútvonalról írt cikkünk után kaptunk hideget-meleget, csak azt nem, hogy itt minden rendben.
A NIF Zrt. még azzal is megtisztelt bennünket, hogy minden képünket kommentálta. A minimum,…..
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.03.12 16:39:28
@Szúnyog: Valahogy amikor milliárdos csalásokról van szó, olyankor előkerül egy magadfajta troll, és a kérdező hitelességét egy helyesírási hiba vagy vélt helytelen szóhasználattal próbálja megkérdőjelezni.
Ezeket a kérdéseket igenis fel kell tenni, mindennel kapcsolatban, különben 25 év múlva is itt fogunk vergődni. Engem érdekelne, miért kaptunk négyszeres árért negyed minőséget?
(most ilyet még ne is hasonlítsunk össze, hogy a magyar pályán dolgozó munkás bére vs. a német pályán dolgozó munkás bére.)
Ezeket a kérdéseket igenis fel kell tenni, mindennel kapcsolatban, különben 25 év múlva is itt fogunk vergődni. Engem érdekelne, miért kaptunk négyszeres árért negyed minőséget?
(most ilyet még ne is hasonlítsunk össze, hogy a magyar pályán dolgozó munkás bére vs. a német pályán dolgozó munkás bére.)
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.04.03 11:25:57
@Szúnyog: nem a blogot trollozom, hanem Téged. És nem a a munkásságodért, hanem annak hiánya miatt.
Nem tudok mit mondani, Lászlóné, Kápolnásnyék, latexes Pussy Riot tánccsoport.Képek, videók:
A videó:
(video: kormany.hu)
..
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.03.21 08:32:35
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.04.03 11:22:55
@TheUlysses: 25 éve járok azon a vonalon, de Talentet sosem láttam arra. :-( lehet, csak elkerülte a figyelmem.
Techstory
OLVASÓI POSZT - Az első magyar légikatasztrófa: A Turul léghajó balesete
2014.04.02 01:45:17
Tegnapelőtt megkaptam ez első olvasói posztot, aminek nagyon-nagyon örültem! :) Kedves olvasónk, Rollende Landstrasse, alias Porpáczy Richárd jóvoltából olvashattok az első magyar légikatasztrófáról, a Turul nevű léggömb 1903-as lezuhanásáról. Teljesen véletlen, hogy a baleset…..
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)
2014.04.03 11:10:51
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz