Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szaki4

1 bejegyzést írt és 18 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Aki azt hitte, a borzalmas 2016-os évet nem lehet már súlyosbítani, az csúnyán tévedett. Nem volt elég a Brexit és Trump; nem elég, hogy az idén elveszítettünk annyi értékes embert, amennyi 10 évre is sok lenne, de az utolsó napokban előkerült Medgyessy Péter is, hogy megossza bölcsességeit a…..
Előrebocsátom hogy gyengébb idegzetűek ne olvassák ezt a posztot.  Tudják-e a tisztelt olvasók hogy a háziállatok megölésének hányféle módja van? Kezdjük a baromfikkal. A csirkének hátrafeszítjük a fejét és elnyiszáljuk a nyakát. A vért a földre vagy tálba folyatjuk későbbi fogyasztás céljából.…..
Szaki4 2018.11.04 21:11:42
@maxval balcán bircaman: Nem az illiberalizmus egy szabadságjogokat sárba tipró, szólásszabadság ellenes, autoriter kormányzást folytató, homofób, idegengyűlölő, sokszor rasszista és antiszemita eszmerendszer. Tehát tulajdonképpen a a Rákosi, Horthy és nyilas rendszer egyaránt illiberális volt, de ide vehetjük a Kádár korszakot. Ez minden csak nem jó és támogatható!
Szaki4 2018.11.04 21:20:13
@Szaki4: Ilyen ország példaként Oroszország vagy Törökország, ahol a kőkemény diktatúra van annak minden negatív hozadékával. Az életszínvonal, az egészségügy oktatás színvonala töredéke a nagyon szidott liberális fejlett nyugati demokráciáknak mint Németország, Luxemburg, Hollandia, vagy az Északi államok. Nekünk erre az útra kéne lépnünk, nem a keleti, bezárkózó végletekig nacionalista, gyűlölködő posványhoz, ami felé Orbán vezeti az országot.
Szaki4 2018.11.04 21:57:16
Kedves János reagálnék erre a pár mondatra, aztán lesz majd egy hosszabb esszém is arról, mennyire nincs tisztában ön a semmivel, mennyire távúton jár az illiberalizmus kérdésében, Orbán megítélésében.

" Hiszen eddig kelet Európa haszonélvezője az EU volt. Elszipkázta a munkaerőt alacsony bérekkel kizsákmányolta az országot, semmi kivetnivaló nincs abban ha visszaveszünk valamit. "

Ez egészen egyszerűen NEM IGAZ, az uniós csatlakozás óta szabadon lehet utazni az unión belül, szabadon lehet vállalkozást nyitni bárhol és letelepedni. Ez már önmagában óriási plusz. Az EU támogatások 2007 óta jönnek az országba, azóta 10 000 milliárd felett járunk már, ez a befizetési kötelezettség feletti rész, tehát tisztán az EU tagság pozitív hozadéka.
Alapvető tévedés van a bérek esetében is: Egy ország életszínvonalát, a béreket soha nem az EU jóindulata határozza meg, hanem a gazdasági teljesítmény és nyilván az, hogy ebből mennyit fordít a kormány béremelésre. Tehát az alacsony béreket korántsem az EU-n kell számon kérni. Van egy minimálbér, nyilván egy alacsonyan képzett munkaerőnek azt fognak fizetni az itteni nyugati cégek, de a magyar cégek még inkább. Megsúgom önnek, a Lidl és Aldi, Penny már 250-300 ezres béreket kínál, még csak véletlenül sem a Coop, CBA magyar üzletlánc, ami szarér hugyér dolgoztat. A sokat szidott "kizsákmányolók" által betelepített cégek adják a magyar GDP egy igen jelentős részét. (Csak az autóipar 10%-ot) Nem beszélve a számtalan álláshelyről, ami nélkülük nem lenne. De mondok egy másik példát, nyilván a balkáni országok (pl Horvátország), illiberalistái/nacionalistái, ugyanúgy szidják pl a MOL-t vagy az OTP-p hogy kizsákmányol, kiviszi a profitot és elveszi a teret a hazai cégektől. Tehát Orbán harca az EU-val (ide értve a migránsozó agymenést is) sokkal inkább káros, bomlasztó, saját belpolitikai célokat szolgál. Az ország valódi gondjairól való elterelés.
Morvai Krisztina egy, a pestisracok.hu-n megjelent cikkben ment neki A mi kis falunk című sorozat forgatásának, és hát nem is nagyon szarakodott, menten buldózerre ült, és tövig nyomta a gázt. A cikkben rendkívül plasztikus képekben tárják elénk a sorozat helyszínéül szolgáló, 300 lakosú…..
Szaki4 2018.08.23 12:30:22
Tékozló Homár Wow not fix it! 2018.03.29 09:12:48
Erre a szegény telefonra még úgy is nagyon rossz ránézni, hogy egy ismeretlen olvasó megviselt tulajdona. Ahogy terjedtek az okostelefonok és emelkedett az áruk, egyre fontosabbá vált a készülékek védelme. Jöttek is sorra a továbbfejlesztett tokok és képernyővédők, a nép egyszerű gyermeke meg…..
Rendszeres Homár olvasók biztosan nem ijednek meg sehol „ A pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el!" kiírástól, hiszen jól tudják, bármi is van kilógatva a boltban, fogyasztói jogainkkal blokk vagy számla bemutatása ellenében igenis élhetünk. Az már izgibb kérdés, hogy mi van, ha…..
Semmi sem állandó, csak a változás maga - szól a közkeletű bölcsesség, és valóban, a vírustörténelemben rengeteg olyan változást láthatunk már, amikre először csak kapkodjuk a fejünket, aztán utána szépen fel kell rá készülni, figyelni, valamint a továbbiakban már számolni vele...
Szaki4 2018.01.12 00:57:59
@zolee001: A virtuális valutáknak pont az a lényege, hogy semmiféle kormánynak nincs hatásköre felette. Persze ahogy azt más is írta a használókat meg lehet rendszabályozni valamilyen szinten.
Segít a FOX, öt videóval, amivel képbe kerülhetsz az eddigi eseményeket illetően. Nekem nem nagy truváj egyik sem, de én a rajongótábor azon részét képviselem, aki folyamatosan reménykedik abban, hogy előbb utóbb megint lesz olyan fasza a sorozat mint az első évadban volt, vagy a harmadikban, vagy…..
A műsorvezetők, és most nem az Obersovszky-iskola diákjaira gondolunk, hanem a valódi tévésekre, bármilyen kevés is legyen belőlük, szóval a műsorvezetők akkor követik el a legnagyobb hibát, ha egy interjúra, beszélgetésre olyan prekoncepciókkal ülnek le, amiken képtelenek vagy…..
Hétvégén lesz a 25. Forma 1-es Magyar Nagydíj! Ez nagyon üdvözlendő, hiszen már alig akad nemzet a világon aki nálunk több versenyt rendezett volna. A véletlen műve lenne ez, vagy más oka is van ennek a kimagasló eredménynek? Évről-évre árnyalják a rendezvény sikerét a piszkos…..
Te nézel tévét? Vagy csak az online világban élsz, és egyáltalán nem is érdekel ez az egész sugárzott média történet? Nem vagy egyedül, de kisebbségben vagy. És ha nem is érdekel a tévé, a hatását biztosan érzed. Főleg, ha marketinggel foglalkozol. Hiszen a tévé a…..
Csabával mindketten úgy érezzük, ebben az évben különösen idegesítően sok pletyka érkezett iPhone-ügyben, és meglehetősen kevésnek volt igazán értelme. Noha nekünk ezekről is írni kell, egyre inkább megválogattuk, mit dolgozunk fel, míg aztán odáig jutottunk, hogy…..
Nokia Blog Nokia 900 Windows Phone? 2011.09.17 01:23:00
Az alábbi videón egy szoftverfejlesztő a Remote Device Access funkciót használja a számítógépén, és amikor bekapcsolja a Bluetooth keresést egy a Nokia egyik irodájában lévő N9-esen, egyszer csak hirtelen felbukkan a készülékek listájában egy bizonyos Nokia 900 Windows Phone…..
Újabb improvizáció, ami ezúttal a gyerekközönséget is fellelkesítette, a szülők pedig üveges szemmel, de lelkesen faltak. A téma: bundázott, sült, halas rizsgombóc. Hétfőn Indexből hazamotorozás közben kellett kitalálnom valamit, ami 5 perc alatt megvehető alkatrészekből…..
Szaki4 2009.06.10 01:02:08
Mivel az indexen szépen letiltották szily úr irományánál a reagálást, (éljen a szólásszabadság 2009-ben) így ide kommentelek:

És igen szinte biztosra vettem, hogy a cikket Szily "úr" írta, pedig csak egy részletet olvastam belőle és a forrást. Ilyen tömény elmebajt már nagyon régen olvastam, nem is nagyon véleményezném, de megnyugodhat a "hugyos Gyurcsányos" eszmefuttatása máig a Number one elmebaj.

A szélsőjobboldal megerősödése egyértelműen a Fidesz számlájára írható, a 2006-os őszi eseményeken háttértámogatást nyújtottak a szélsőjobbnak, egyetlen szóval nem ítélték el a zavargásokat annak a reményében, hogy majd a rendbontók kikaparják a gesztenyét, vagyis az előrehozott választásokat. A rendőrségbe vetett bizalom gyengítése újabb eszköz volt a zavarkeltésben, kart karba öltve vitte Utcára a népet Viktor nagyvezír elvegyülve a radikálisokkal, majd jött a kordonbontás (ezzel együtt a szélsőjobbos dicséret) végül a reformok elleni irtóhadjárat, szintén radikalista segítséggel.

Az igazi cél persze az volt, hogy a Fidesz radikális szavazókat olvasszon magában, ez részben sikerült is, de eközben rákos daganatként burjánzó gyorsasággal erősödött a jobbik is. Most már világosan látszik hogy mekkora bakot lőtt a Fidesz ezzel a politikával, csak sajnos a levét az egész ország issza.

Ez a tömény igazság, kedves Orbán imádó Szily úr, ha netán szüksége van rá küldök fájdalomcsillapítót :)))
Ha Toller László a majdnem napra pontosan három évvel ezelőtti balesete után hirtelen magához térne, egy alapos körülnézés után azt hiszem a zártosztályon kötne ki. Felfoghatatlan lenne számára az az eszméletlen változás, ami ez alatt a végül is igen rövid idő alatt…..