Adatok
Szaki4
1 bejegyzést írt és 18 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Aki azt hitte, a borzalmas 2016-os évet nem lehet már súlyosbítani, az csúnyán tévedett. Nem volt elég a Brexit és Trump; nem elég, hogy az idén elveszítettünk annyi értékes embert, amennyi 10 évre is sok lenne, de az utolsó napokban előkerült Medgyessy Péter is, hogy megossza bölcsességeit a…..
Szaki4
2019.10.13 21:19:44
Azért az idei önkormányzati választás, inkább Medgyessy-t igazolja.

Van ez az öt pont, amit az ellenzéki képviselők decemberben be akar(n)tak olvastatni a közmédiában, mert rájuk tört a forradalmi hevület, és ha teszem azt, odabent van egy Táncsics vezetéknevű alkalmazott, foggal szabadítják ki a Kunigunda úti vágószobából, de hát nem volt.
Szóval mentek Szél…..

Előrebocsátom hogy gyengébb idegzetűek ne olvassák ezt a posztot.
Tudják-e a tisztelt olvasók hogy a háziállatok megölésének hányféle módja van? Kezdjük a baromfikkal. A csirkének hátrafeszítjük a fejét és elnyiszáljuk a nyakát. A vért a földre vagy tálba folyatjuk későbbi fogyasztás céljából.…..
Szaki4
2018.11.04 21:11:42
@maxval balcán bircaman: Nem az illiberalizmus egy szabadságjogokat sárba tipró, szólásszabadság ellenes, autoriter kormányzást folytató, homofób, idegengyűlölő, sokszor rasszista és antiszemita eszmerendszer. Tehát tulajdonképpen a a Rákosi, Horthy és nyilas rendszer egyaránt illiberális volt, de ide vehetjük a Kádár korszakot. Ez minden csak nem jó és támogatható!
Szaki4
2018.11.04 21:20:13
@Szaki4: Ilyen ország példaként Oroszország vagy Törökország, ahol a kőkemény diktatúra van annak minden negatív hozadékával. Az életszínvonal, az egészségügy oktatás színvonala töredéke a nagyon szidott liberális fejlett nyugati demokráciáknak mint Németország, Luxemburg, Hollandia, vagy az Északi államok. Nekünk erre az útra kéne lépnünk, nem a keleti, bezárkózó végletekig nacionalista, gyűlölködő posványhoz, ami felé Orbán vezeti az országot.

Morvai Krisztina egy, a pestisracok.hu-n megjelent cikkben ment neki A mi kis falunk című sorozat forgatásának, és hát nem is nagyon szarakodott, menten buldózerre ült, és tövig nyomta a gázt. A cikkben rendkívül plasztikus képekben tárják elénk a sorozat helyszínéül szolgáló, 300 lakosú…..
Szaki4
2018.08.23 12:30:22

Erre a szegény telefonra még úgy is nagyon rossz ránézni, hogy egy ismeretlen olvasó megviselt tulajdona. Ahogy terjedtek az okostelefonok és emelkedett az áruk, egyre fontosabbá vált a készülékek védelme. Jöttek is sorra a továbbfejlesztett tokok és képernyővédők, a nép egyszerű gyermeke meg…..
Szaki4
2018.04.03 01:19:36

Rendszeres Homár olvasók biztosan nem ijednek meg sehol „ A pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el!" kiírástól, hiszen jól tudják, bármi is van kilógatva a boltban, fogyasztói jogainkkal blokk vagy számla bemutatása ellenében igenis élhetünk. Az már izgibb kérdés, hogy mi van, ha…..

Semmi sem állandó, csak a változás maga - szól a közkeletű bölcsesség, és valóban, a vírustörténelemben rengeteg olyan változást láthatunk már, amikre először csak kapkodjuk a fejünket, aztán utána szépen fel kell rá készülni, figyelni, valamint a továbbiakban már számolni vele...
Szaki4
2018.01.12 00:57:59
@zolee001: A virtuális valutáknak pont az a lényege, hogy semmiféle kormánynak nincs hatásköre felette. Persze ahogy azt más is írta a használókat meg lehet rendszabályozni valamilyen szinten.
comment:com
Kiszálltál a zombiapokalipszisből, de a nyolcadik évadra visszakívánkozol?
2017.10.20 15:43:07

Segít a FOX, öt videóval, amivel képbe kerülhetsz az eddigi eseményeket illetően. Nekem nem nagy truváj egyik sem, de én a rajongótábor azon részét képviselem, aki folyamatosan reménykedik abban, hogy előbb utóbb megint lesz olyan fasza a sorozat mint az első évadban volt, vagy a harmadikban, vagy…..

A műsorvezetők, és most nem az Obersovszky-iskola diákjaira gondolunk, hanem a valódi tévésekre, bármilyen kevés is legyen belőlük, szóval a műsorvezetők akkor követik el a legnagyobb hibát, ha egy interjúra, beszélgetésre olyan prekoncepciókkal ülnek le, amiken képtelenek vagy…..

Hétvégén lesz a 25. Forma 1-es Magyar Nagydíj! Ez nagyon üdvözlendő, hiszen már alig akad nemzet a világon aki nálunk több versenyt rendezett volna. A véletlen műve lenne ez, vagy más oka is van ennek a kimagasló eredménynek? Évről-évre árnyalják a rendezvény sikerét a piszkos…..

Te nézel tévét? Vagy csak az online világban élsz, és egyáltalán nem is érdekel ez az egész sugárzott média történet? Nem vagy egyedül, de kisebbségben vagy. És ha nem is érdekel a tévé, a hatását biztosan érzed. Főleg, ha marketinggel foglalkozol. Hiszen a tévé a…..

Csabával mindketten úgy érezzük, ebben az évben különösen idegesítően sok pletyka érkezett iPhone-ügyben, és meglehetősen kevésnek volt igazán értelme. Noha nekünk ezekről is írni kell, egyre inkább megválogattuk, mit dolgozunk fel, míg aztán odáig jutottunk, hogy…..

Az alábbi videón egy szoftverfejlesztő a Remote Device Access funkciót használja a számítógépén, és amikor bekapcsolja a Bluetooth keresést egy a Nokia egyik irodájában lévő N9-esen, egyszer csak hirtelen felbukkan a készülékek listájában egy bizonyos Nokia 900 Windows Phone…..

Dávid egy csúcskategóriás okostelefont vett mindenféle hűségidő nélkül a Speedshopban potom 160 ezerért, de sajnos ez sem mentette meg a kezdetektől jelentkező hibáktól. Első körben két hétig "javították", aztán az egész képernyő megszűnt reagálni. Amikor naiv…..

Újabb improvizáció, ami ezúttal a gyerekközönséget is fellelkesítette, a szülők pedig üveges szemmel, de lelkesen faltak. A téma: bundázott, sült, halas rizsgombóc. Hétfőn Indexből hazamotorozás közben kellett kitalálnom valamit, ami 5 perc alatt megvehető alkatrészekből…..

Ha Toller László a majdnem napra pontosan három évvel ezelőtti balesete után hirtelen magához térne, egy alapos körülnézés után azt hiszem a zártosztályon kötne ki. Felfoghatatlan lenne számára az az eszméletlen változás, ami ez alatt a végül is igen rövid idő alatt…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz