Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ronni

1 bejegyzést írt és 239 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ha a múlt heti adás az volt, amiben nagyjából minden stimmelt, akkor az e heti meg az, amiben két, na jó, három produkciótól eltekintve nem nagyon jött össze a dolog. A Wolf Kati köré felépített produkció valóban szuggesztív volt, de az átlényegülésből az énekesnő pont nem…..
Naszóval a vége. Ez most nem lesz egy hagyományos, rendes hogyvolt, mert az élő kibeszélőben mindent kitárgyalt a kedves-lelkes közösség és a visszajáró trollsereg, amit gondolt, szóval minek. És őszintén szólva kibaszottul el is fáradtam már, jó lesz már egy olyan reggel,…..
Véget ért a harmadik Éden Hotel, ami az ismert események miatt (nyugi, lesz róla szó) igen valószínűleg az utolsó is egyben, legalábbis a TV2-ről nem tudom elképzelni, hogy belátható időn belül belevágna egy negyedik évadba, kurva drága licenszdíj ide vagy oda. Az ideális az…..
Ronni 2015.05.30 11:12:57
Barbara és Loki nyert, ez van, győzött az igazság, vagy mi. Holnap jön a poszt, az idei utolsó.  Na kérem, mivel livebloggolni nem fogom a Jeles Eseményt, de ettől még nézem/nézzük lelkesen ugye, legyen hát egy olyan poszt, ahol lehet kommenteli élőben az eseményeket. Sőt, legyen…..
Ronni 2015.05.29 20:38:21
@Kosztarika:
Nem rémes e rím szedet
Elmondtad a lényeget
Már látom a fényt az alagút végén, igaz, ahogy közeledek felé, Gólem áll benne térdig érő fosszínű halászgatyában és mélyen kivágott, molyrágta pólóban, a kezében egy Éden Hotel feliratos kártyával, és azt mondja, hogy a lakók a 34 555. napon vannak túl, Botox és…..
Ronni 2015.05.29 14:46:30
@sixx: a tegnapi igen jól sikerült kis darab volt.....mondjuk én már nem is nézem , nincs erőm hozzá.Viszont olvaslak. Sok igen jó nevetéssel teli percet töltöttem az olvasásodal az ÉH3 alatt.Kösz:)))))
Elöljáróban csak annyit, hogy Botox és Patkolt Pecek, azaz Marianna és Orsi kibaszott jó fej volt a tegnapi Éden Éjjelben, és így mentek be a műsorba: Szóval nagy kalaplengetés, hölgyeim, mindezt ugye annak ellenére, hogy itt aztán kaptátok az ívet rendesen. Az ötlet ráadásul…..
Az utolsó hét indul, feleim, elválik hamarost a szar a májtól, és kiderül, ki vagy kik nyeri(k) a húszmilliót. Tengerparti képpel kezdünk inkább, és ezen a héten nem baszogatjuk szegény Gólemet tovább, mert teljesen értelmetlen, viccesnek meg már a harmadik hogyvolt óta nem volt…..
Ronni 2015.05.26 12:34:56
@Bujumburi: Te sem lehetsz a vidáság szobra.....sőt rosszindulatban sem állsz az utosó helyen.
Ronni 2015.05.26 12:50:43
@mézescsók: Mariann szent tehén?Nagyon jó alakja van,nem kötelező piszkafának lenni . Adrienn maga generálta a hizásával kapcsolatos örvényt , a folytonos rinyálás a témán lovaglás sorba állt a beszólásokért. Szőke Barbi husibb volt, de mégsem zrikálta senki, nem volt téma mert nem ezen pörgött 24/24 ben.
Áll ez a derék Gólem a hotel előtt, és sajnálom, de ha egyszer olyan, mint egy telefosott búvárruha, akkor olyan, basszameg, feszülős kék ing ide, zöld gatya oda, és ezen nem segít a kényszeresen megkettőzött t-betűs felkonf, és az idegesen rángatott kis kártya sem, és…..
Góle egy olyan fehér pólóban fogad minket, aminek a bal oldalán van egy normál méretű zseb, felette meg egy másik, nagyobb, de akkora, hogy belefér egy 13-as Macbook Air. Bárcsak tudnék fotósoppolni, na mindegy. Ma kiesik valaki, vagy Bence, vagy Orsi. Tematikázás van. Már…..
Ez lesz az az adás, amiben a faszik és a bulák is egymásról mondanak véleményt, ígéri Gólem, és ingben van, meg farmerben, elfogyott a sort-póló kombó? Aszongya, hogy veszélbe kerülés lesz két játékosnak, a bejátszóban meg Pornósbulát halljuk, ahogy felolvas, és…..
Ronni 2015.05.21 12:32:12
@hátezmilegyen: Menj szemorvoshoz, tényleg az egy kar kicsit behajlítva .Szeritnem Bencéjé.
  A medence partján nem lesz kegyelem, nyit Gólem egy szabadnap feliratos pólóban, baszki, erről álmodozom már 61 adás óta, mármint nem Gólemtől vagy a mödanszié partján elkövetett rémes atrocitásokról, hanem a kibaszott szabadnapról. Már csak nyolc adás, feleim,…..
Ronni 2015.05.20 18:05:21
@Gia Gianea: JAJ EZ JÓÓ
Ronni 2015.05.20 18:10:14
@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Hát elfáradt , lelkileg legalább is.Nekem hiányozni fognak a hv -k. Már kitaláltam hogy megyek a sixx blogjára.......
Emberek, már csak tíz rész van hátra a maratoni évadból - csak a miheztartás végett: a Viasaton 50 részes sem volt egy-egy évad, az amerikaiak heti reality csináltak belőle, szóval lett volna mozgástere a TV2-nek, de hát nem éltek vele. Előkerült a sikkasztással vagy hűtlen…..
Ronni 2015.05.19 10:12:49
@Kosztarika: Hú azta:)))))))) fültől fülig mosoly:) kösz Loki.
Ronni 2015.05.19 10:40:48
@mézescsók: Én nem vennék mérget hogy nem Peti és Petiné távoznak.Gyula nem a hűség szobra.Mondjuk Peti és neje nem lett volna , én nem tudom mit tálalnak elénk.Nekem azzal sincs bajom hogy játszanak. Bárki távozik, nincs vége az életének.Játék, voltak egy mesés helyen, játszottak, már aki hajlandó volt, a kefélés helyett a játékra figyelni.Mindenképp élmény volt.
Baszki, hol van Gólem? Ki fogja darabos mozdulatokkal a pofámba nyomni az édenhoteles kis kártyát, aranyló, ízléses, kacskaringós fontbúl előállított felirattal megspékelve? Hát most honnan tudjam meg, hogy divat-e még a tüdőszínű, mellizomig kivágott szűk póló, a bermuda és…..
Ronni 2015.05.18 17:25:03
@beacska: No, nincs ezzel baj. Nekem Gyula alkata kifejezetten rendben van. Ő a pasi alkatra.DE rocker ide vagy oda , egy 27 éves fejlett kritikai érzékkel biró pasi ne viseljen anyuci csipőket.Annyira tele szájjal tudja kritizálni a csajokat, csak önkritikát nem gyakorol. Bence nem egy kategória, ő ebből él , ezt reklámozza dolgozza .Amúgy sem tetszik a gyurmagyuri alkat nekem.Loki meg a hula táncos csipői))
Ronni 2015.05.18 17:28:04
@beacska: No, nincs ezzel baj. Nekem Gyula alkata kifejezetten rendben van. Ő a pasi alkatra.DE rocker ide vagy oda , egy 27 éves fejlett kritikai érzékkel biró pasi ne viseljen anyuci csipőket.Annyira tele szájjal tudja kritizálni a csajokat, csak önkritikát nem gyakorol. Bence nem egy kategória, ő ebből él , ezt reklámozza dolgozza .Amúgy sem tetszik a gyurmagyuri alkat nekem.Loki meg a hula táncos csipői))
Ronni 2015.05.18 20:31:18
@beacska: Meg is fejtettük, Loki vizilabdás akart lenni.DE akkor hogy tűri be a füleit a sapka alá?????????
Gólem, fa, fű, virág, póló, gatya, cipő, bizalom, Geri, eljátszás, Bence, balhézás, jajmileszmostebbenaműsorban, semmi, az, bazdmeg, mindig átversz a felkonfban, Gólem. Reggel Alvás, horkolás, hallható szájszag, Loki fülében vatta, Botox a sarokban, a porban, a bogarak…..
Ronni 2015.05.15 14:33:10
@sui.generis: Ilyenkor örülök hogy nem nézem az ÉÉ-t talán kétszer vetemedtem rá.....Lokinak amúgy nem kell tajtrészegnek lenni hogy hányingert keltően vislekedjen, tőle nem megelpő ha prosztó.Nála az alap.
Ronni 2015.05.16 11:16:56
@Ditti82: Nekem nem eset le miért nem sorakozik bencur a Tina mögé, aztán a párálasztón világosodtam meg.Gábor seggét védte, neki csak TIna és Laura volt a lehetőség.Ettől függetlenül sajnálom hogy Bence maradt. Ritka unszimpatikus a részeg verzéje, valami pöcsire issza magát de folyton.
Itt van ez a kopasz testépítőből lett klubelnökből lett tévéműsorvezető a ligetben és mára védjegynek mondható, darabos mozdulataival aszongya, Bence és Geri tervet eszkábál, és kommandózik. Ha van isten, AK-47-essel. Orsi jó alkoholistához illően egy nagy pohár fehér…..
Alekosz kondenzcsíkos alsónadrágja, Pongó cigányozása, Aurelio faszpörgetése vagy az Éden Hotel erőszakoskodó játékosa is csak jelenthet a gyökérségi versenyben, aminek jelenlegi csúcsán egy kambodzsai tévéműsor ül, ha van isten, egy kristálydildóval a kollektív seggében.…..
Ronni 2015.05.14 08:27:43
@Ejaku LAZIO: Hát kedves polgár, PUKKADJ MEG A VÉLEMÉNYEDDEL...
Ez a képregény-dolog nagyon bejött, látom, szóval itt van még egy. Kellemes karácsonyt és húsvétot mindenkinek, boldog magömlést és sorozatos orgazmust.  ..
Ronni 2015.05.13 17:00:03
@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Miért zavar, nem mindegy neked?Elméletilegnem tudható ki a nyertes. Gyakorlatilag meg remélem hogy gyagyatv tett róla hogy ne kürtöljék világgá idő előtt azt amibe 1 milliárdot meg akrisztiánt tett.
Ronni 2015.05.14 06:30:38
@Ditti82: Akkor már én is okosabb vagyok, én sem tudtam csak hogy az kutya de ettől miért hülye?
Ez most nem olyan lesz, mint szokott lenni, mert csak. A képminőségért elnézést, elbasztam. ..
Ronni 2015.05.12 10:00:52
@Sanda.Ipse: @Monthyka: manudlacséplőcsicskítómelánia
Ronni 2015.05.12 10:01:38
Majoros Péter karrierje az RTL Klubon indult annak idején, a Való Világ első kiadásában szerepelt és végzett a második helyen, azaz lemaradt a nagy lóvéról, viszont ő az egyetlen olyan valóságshow-szereplő aki nagyon tudatosan és néha a szerencsének is köszönhetően valóban…..
Ronni 2015.05.12 13:04:11
@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: hülyeséget beszélsz:) ment mert rtl leírta mint kétgyerekes anya már nem számíthatott nagy műsorokra.Igaza van, 330 évei elején közepén még ne nyugdijazzák.
Hát ezt a jóravaló, de kissé együgyű kopasz fiatalembert már sose eresztik ki a ligetből? Ott áll a fák között, mint egy kék ingbe és barna nadrágba öltöztetett fasz, kapaszkodik a kis cédulájába, hogy el ne szédüljön magától, és már vagy huszadjára mondja el a faél…..
Ronni 2015.05.09 12:11:28
@beacska: igazad van megszokhattuk volna hogy ő tapló és pont:) De mondjuk ez a csuszás mászás amit petiék előtt csinál mostanában, ez fura tőle.
Ronni 2015.05.11 14:48:04
@mokamini: SZerintem azért vannak dolgak amik furák. Ez az önelégültség ,a többi játékos felé aztán a meglepetés ha nem úgy alakulnak a dogkok ahogy ők akarják. Persze játék, és azt hiszem nem érdemes száonkérni pár napos hetes " szövetségeket , barátságokat".Ugyan....... de mondjuk amiket leírtál egyértelműen kritikán aluli vislekedés mind. Mondjuk. lehet cárékat szidni , de mi a jó nyüsszögést néztünk volna? A pöcölö lobogtatást, vagy Bence részeg nyomulását a nőkre. vagy Adri campingezését??????
Ronni 2015.05.11 20:33:35
@Pietrosz Abroszbatojsz: motyogánnnnnnnnny+1000 ,ez mekkora kösz...

3
Na hálistennek, veszekedés, bizalmi beszélgetés és számonkérés lesz terítéken, Botox nyugodt, mert nemszilikonsegge be van védve, Patkolt Pecek meg megy randira két pasival. Liget, térdgatya, piros Nike, gagyipóló. Hagyjuk, tényleg. Formabontó hogyvót, az epizód alatti…..
Sej, a ligetben nagyszerű, mondhatná Gólem, de nem ezt mondja, hanem azt, hogy ma a patkolt peckű Orsi dönt, hogy ki kapjon és mit, ÉS még lesz Pandora is, amin I. Péter cár és gyúrós Bence is kap a pofájára. Hát, jó. Haha, nem hiába emlegettem, hogy Motörheadre kellene…..
Ronni 2015.05.07 13:52:37
@Pietrosz Abroszbatojsz: Há,t ha a volt játékosok döntenek kik legyenek a finalisták, Petiék nem esélyesek.
Ronni 2015.05.07 14:37:50
@Kosztarika: Nem tudom, de kiderül az utolsó adásban:)jjáték okán a cár és a cárné.Gyulán kivül nincs most olyan szereplő aki rokonszenves lenne nekem.Na jó TIna az elmúlt pár napban, mióta búcsút intett a Bence hancurlécének....
Ronni 2015.05.07 15:45:23
@kismalacka: JÓ lenne, ha másért nem mert kavarja a rántást, ....:)a szálakat. Ha esetlenül akkor is:)
Gólem, liget, pálma, milyen már az a póló, kapaszkodj a papírba, mert elesel, tematikázás, ármány, de!, híradókészítés, Gyula nagy napja, úrjézus, nemzeti hírtévénél szarabb nem lehet. Orsival nyitunk, aki az eddigi szűzies viselkedéssel szakítva csöcst villant az…..
Ronni 2015.05.06 12:32:31
@mézescsók: pont Tina akart menni
Újabb hét, régi Gólem, szürke póló, short, pálmafa, rettentő tornacipő, új csaj jön, a neve Orsi, két pár megy vele randizni, és feladata lesz. A nap nyertese Közellenség, akit nem herélnek ki, pedig igény lenne rá. Na, csapjunk a lecsóba. Az ébresztés képsorai mindig…..
Ronni 2015.05.05 20:43:49
@Bostonboy: Nem én búcsúztam el , szóval légy szavatartó és ballagj a picsába ahova való vagy. Sznob majom csak nem tudom mire van ekkora arcod?Miért töltöd itt az időd, mikor ez számodra rangon alluli?Tényleg húzd a fanyalgó pofád másfelé, a seggedből emeld ki az orrod, lépés indul, kettő három négy
Ronni 2015.05.05 20:44:57
Ronni 2015.05.06 05:41:14
@sixx:

))))
Kimegyünk a hegyoldalba, és egy farmeres-Ramones-pólós Gólemet találunk ott, akinek kibaszottul fogalma sincs arról, milyen zenekar neve van a mellére írva, de nem is azért tartja a TV2, hogy rocklexikont írjon. Mélyvíz gyön ma, kinyílik Pandora katonaládája, és kijön belőle a…..