Regisztráció Blogot indítok
Adatok
BKV reszelő

0 bejegyzést írt és 2638 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem lett igazuk azoknak, akik az elmúlt öt évben folyamatosan azt szajkózták, hogy az Orbán-kormány a szakadék felé vezeti az országot. Mostanában sok szó éri a ház elejét törzsolvasóink részéről blogunk inaktivitása miatt. Igazuk van, hiszen az utóbbi hónapokban valóban kevés új posztunk…..
Az egész világot bejárta, ahogy Juncker, az Európai Bizottság elnöke a rigai csúcstalálkozó protokolláris köszöntése alkalmával üdvözölte Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét. Először is a mellette álló lett miniszterelnök asszonynak jelzi, hogy jön a diktátor,…..
BKV reszelő 2015.05.26 06:51:21
@L von Richthoven: A lovat nem kell verni, az okos állat...szemben ezzel a stadionmániás prímással.
BKV reszelő 2015.05.26 06:53:15
@ember100: Igen. Lassan letelik az elmúlt nyolc év és akkor ez a tolvaj brigád remélhetőleg börtönbe megy. Élen orbánnal.
Sokat olvasni arról, hogy a férfiak nem szeretik, sőt, egyenesen kerülik azokat a nőket, akik túlságosan önállók, magasabb pozícióban és magasabb fizetésért dolgoznak. Még akkor is, ha adott esetben a férfi is hasonló helyzetben van! Sosem gondoltam volna viszont, hogy mindezt a…..
BKV reszelő 2015.05.10 14:43:43
@Alick: Lesz rá, hiszen támaszt keres és te megtámasztod :) Bocs.

A másik. Egy céget elvezetni nem nagy feladat. Nem nagyobb, mint egy multis részt. A márkaépítés...na az feladat. Nem is sikerül a legtöbb cégnek.
BKV reszelő 2015.05.10 14:47:12
@Almandin: "Az a véleményem, hogy azok a pasik félnek a magabiztos, független nőktől, akik belül bizonytalanok önmagukban és ezt látszat-magabiztossággal, meg erőltetett hímsovinizmussal, macsósággal próbálják ellensúlyozni. Magyarországon pedig a neveltetés is rátesz egy lapáttal. A mai férfiak többsége azt látta gyerekkorában, hogy az anyjuk alárendelt, cselédként szolgálja a családot. Sajnos kevesek láttak pozitív mintát otthon, így nem csoda, hogy ez a következmény."

Öt pont! :) Hétfőn ráérsz? :D
BKV reszelő 2015.05.10 18:45:53
@Almandin: Ja...sokan nem így élnek és devizaalapú hitelt vettek fel. Most meg zuhanyoznak a hideg vízben. :D
Dávid füléből kifolyt valami feketés zselé és én már tudtam mi a baja, már megint fülgyulladása volt. Itt a fájdalmas sírás, a láz, a nyűgösség oka. Visszanézve egyszerű volt a diagnózis, és én piszok dühös lettem. Háromszor vették fel az összes adatunkat,…..
Egy év próbaidő próbára bocsátás. Tessék ezt ízlelgetni egy kicsit, nem szarkupac, lehet. Egy év próbaidőt  próbára bocsátást kapott Puzsér Róbert, mert azt mondta Hajdú Péterre, hogy egy szarkupac. Azt is mondta rá, hogy klinikai pszichopata és takonygerincű antihős, de…..
Hát, íme az első igazi harci cselekmény a semleges internet elleni harc mezején, vagy mi. Nem örülök ennek, nagyon nem, mert a következmények messzire vihetnek, olyan irányba, ami egyrészt megdrágítja az internetet, másrészt teljesen felforgathatja a jelenlegi erőviszonyokat…..
BKV reszelő 2015.04.04 06:53:53
@Hujber Tünde: A tartalom nagy része ingyenes, de sok újság cikkeinek egy része csak fizetősen érhető el.
@dr poljakov: ld. fent.
Már látom is magam előtt patyolat ruhában, csapzott hajjal, kilógó csöcsökkel. "El kell söpörni Orbán rendszerét!" - mondta Szigetvári Viktor az Origo szerint, és forradalmat hirdetett a nemzeti ünnepen. Azt nem írja az Origo, hogy mivel alapozott a mérhető szavazóbázissal nem…..
A sok negatív poszt után szeretném megosztani Önökkel a pozitív véleményemet a győri kórház általános sebészeti szakrendelőjéről. Tisztelt Praxis Blog!   A sok negatív poszt után, amelyek itt olvashatók, szeretném megosztani Önökkel a pozitív véleményemet a győri…..
BKV reszelő 2015.03.13 06:55:03
@Tempus.Anh: Nem. Ezen a blogon csak az egyik alap vízió az, hogy a kórházban mind szadista emberevők, született gonosztevők dolgoznak, akik folyamatosan embervérre szomjazva azt lesik, hogyan tehetnének mind nagyobb és nagyobb, és ha lehet, visszafordíthatatlan rosszat a betegeknek.

A másik és elszomorítóbb alapvetés az, hogy a betegek mind hazudnak, rosszindulatúak és egyébként is, nem is betegek, csak ártani akarnak az alulfizetett orvosoknak és ápolóknak.

Ez a blog egy nagy rákos daganat. Akárhonnan nézzük.
Többszöri unszolásra sem válaszolt a Hír Tv kérdésére Deutsch Tamás, amikor a csatorna munkatársai egy sajtótájékoztatón azt próbálták megtudni, hogy mennyibe került az internetről szóló nemzeti konzultáció honlapjának, az internetkon.hu oldalnak készítése. Mint azt…..
BKV reszelő 2015.02.19 20:18:08
@funfun: Neki nem kell, mert ő szép. ...valami ilyesmi.
A Föld nem mozog. Megmutatom. Ha kimegyek a reptérre, hogy Kínába menjek (Szaudi-Arábiától kelet felé), és a gép megáll a levegőben, akkor Kínának nem be kéne fordulnia alám? Ha a másik irányba halad, akkor meg sose érek el Kínába. Mert az is forog a bolygóval.  Galileo meg…..
BKV reszelő 2015.02.19 06:32:34
Mindenki elutasító és lekezelő volt az osztályon. Tisztelt Praxis!   Édesanyám májcirrózisos, sajnos most már olyan  az állapota hogy alig tud lábra állni egy pár napja kezdődött az is hogy eszméletlen állapotú időnként. Én sajnos 40 km-re lakom.2014.12.13-án mentem…..
BKV reszelő 2015.01.14 21:02:42
@Asgardig: Szép lenne, ha ez működne, de nem te írod le harmadszor ugyanazt, hanem én. Mivel láthatóan terhelt vagy, negyedszerre is leírom: BEREKESZTETTÜK MÁR EGY ÓRÁJA EZT A SZÁLAT, MERT NEM VEZET SEHOVÁ!

Ez átment? :D Tudom, hogy messze vagy, de az elektronok fénysebességgel közlekednek...a betűim meg szabványosak.
BKV reszelő 2015.01.14 21:04:34
@nyugatidoki: Hm. Ez szomorú történet.
BKV reszelő 2015.01.14 21:06:17
@csakmotyogok: És mitől vagyok én tisztességtelen nyomozó úr? Tetszik a prejudikálásod...csak hát akkor fogadd el az enyémet is. Akkora durung lehetsz, hogy cölöpöt lehet leverni veled. Gondolom a művelt barátaid is ilyenek lehetnek, hiszen az ember a hasonlóak között érzi jól magát. Mármint az ilyen durung. :)
Ez az örkényi történet a morálisan megingott, beszari alattvalók által vezérelt társadalmunk kórisméje két percben. A jó hír: a kutya a hivatalos szervek áldozatos intézkedései ellenére megmenekült. A helyszín Nyíregyháza kertvárosa, 2015, pár nappal Újév után. A vizes…..
BKV reszelő 2015.01.10 14:47:38
@Xezs: Érted sem kéne senkinek koszolnia semmit, ott dögölj meg, ahol ekkora fasz vagy. Esetleg ráverhetnének a paraszt arcodra egy csákánnyal finoman tiszta erőből és a segítő szándékból.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szoltáltató Zrt. közzétette, hogy 2015. január 1-jével hogyan bővül a fizetős utak száma. A mindenféle szakmai és társadalmi egyeztetés nélküli, dilettáns, elmebeteg kormánydöntésnek a XI. kerület is vesztese. A térkép szerint az M1-M7 közös…..
BKV reszelő 2015.01.01 07:08:12
@khell: Ne írkálj! Lemaradsz a harcos békementről és nem leszel rajta a kifizetési listán! Ökör!
Felháborító, hogy Magyarországon az orvosok nagy része egy felelőtlen pöffeszkedő IQ- nulla, aki emberek ezreit teszi tönkre a téves diagnózisaival! Kedves Praxis blog!   Édesanyám hamarabb halt meg, mint kellett volna, mert Dipankrint szedetett vele a helyi kardiológus. Ő ügyelt…..
BKV reszelő 2014.12.28 09:36:39
@szigetipotyautas: Ö...magad írtad le, hogy jól keresnek. Akkor mi is a probléma? Elkéri a 10-20000-et fél órára, de amikor olyasmit kell csinálni, ami pénzbe kerül, beutal az államiba...dupla haszon. Abba kéne hagyni a sírást.
BKV reszelő 2014.12.28 12:37:07
@Mészáros Laci: Esetleg kéne még egy asszisztens, aki kávét főz, egy pedig, akinek nagy a csecse...hát persze. Meg kéne két kínai rabszolga, akik a kertet gondozzák, amíg a sebész varr, hiszen neki csak az öltésért jár minden, nem? Nem. Essél vissza a ló másik oldalára, mert a túloldal nevetségesebb. :D
BKV reszelő 2014.12.28 12:39:02
@szigetipotyautas: Nekem volt már sok rtg-nem, de még sebészeti beavatkozásom is. :D Akkor lenne ez az egész tiszta, ha a betegnek igazolnia kéne azt, amit a kórház vagy az orvos elszámol rá. Lenne érdekesség naponta! :)
Hónapok óta megy a pörgés azon, hogy vajon lesz-e kormánybuktatás a tüntetésekből. Ha igen, hogyan, ha nem, miért nem. Az MTA Politikatudományi Intézete most segítségünkre siet. A december 16-i demonstráción készült felmérésükből minden eddiginél világosabban kiderül,…..
„Tudom, hogy az ilyen támadásokat a tények nem befolyásolják.” – írja nemzetünk Svájcba szakadt hercegnője, Orbán Viktor legidősebb lánya arra reagálva, hogy a sajtó hírként számolt be róla, miszerint az École Hoteliere Lausanne turisztikai magánegyetem Executive MBA (EMBA)…..
BKV reszelő 2014.12.21 03:47:58
@polyvinyl: Beszél a majom! ...mondjuk annyit is ér.
És ez nem egy kocsmatöltelék óhaja, hanem Magyarország vezető befektetési alapkezelői mondják*. Nem kérdezik, hanem mondják. Azt mondják egyes alapkezelők, hogy akkora a korrupció, hogy képtelenek dolgozni. Csak hogy értsd: ez olyan, mintha egy hentes marhavészért…..
BKV reszelő 2014.12.16 07:08:35
@midnight coder: Mivel figyelmetlen vagy, idézem magamat:

"Az LMP árnyékkormány?! Na ne! Cseberből vederbe? Semmi pénzért. Annak van itt igaza, aki az elmúlt negyedszázad összes politikai szereplőjét a kukába dobná. Itt nem csak orbán a probléma, hanem mindazok, akik a zsebbecuccért hagyták idáig fajulni a helyzetet. Ebbe a dörmögő kuncze elvtárstól szélkakas sniffer andrásig mindenki beletartozik. A csapat kapitánya: orbánc viktor. Ő a genny a sebben. "

A fidesz dolgai nem azóta vannak porondon, amióta a kitiltási kaland felütötte a fejét. Azóta csak tömegdemonstrációk vannak. A téma régóta a közbeszéd tárgya. Legközelebb nézz körül, hogy:

- hol élsz
- kinek mit válaszolsz
- mi történik körülötted
BKV reszelő 2014.12.16 07:20:43
@midnight coder: Bizony nem. Most az utolsó fillérjeinkről van szó. Sajnálom, hogy a fidesznek jutott a végjáték, de valakinek utolsónak is lenni kell. Megpróbálják teljesen legatyásítani az országot, ez látszik...és az embereknek ez nem tetszik. Az utcán látszik. Az a sok hülye, aki eddig tapsikolt nekik, most hideg zuhanyként megkapja a magáét. Ez is látszik. Mi kell még ahhoz, hogy elzavarják a hatalom közeléből az elmúlt huszonöt év tolvajait? Még egy vagy két sokk. Orbán beleáll, ez is látszik. Szar lesz itt élni pár generációnak. Ez is látszik. El is mennek. Ez is látszik. Aki itt marad, az a gyengébb eresztés, ez is látszik. .... Az emúttnyóccév szlogen immár nem a balosokra igaz hanem a fideszre...sajnálom, ha neked ez a lecke nehéz, de ugye a dongó is repül, a fizika törvényei szerint, akkor is ha orbán nem így látja.
Mit csinál az átlagos megélhetési kormánydolgozó, amikor élő egyenes adásban két nap alatt kétszer csinál hülyét magából? Fábián Barna esetében nem tudom a pontos részleteket, de mindenesetre a köztévénél elkövették azt a példátlan takonygerincűséget, hogy meghívták…..
BKV reszelő 2014.12.05 09:01:07
@Kovács Alajos: Nem, csak akkor, ha te meg a fábián félék az alternatíva. Akkor határozottan és nagy betűkkel: IGEN!
Magyarországon történelmi léptékkel mérve történelmien rövid idő alatt hatalmas tömegek vonultak utcára. A kormányellenes tüntetések egyes résztvevőit, vezéralakjait azonnal megtalálta a kormányközeli média feltétel nélküli lojalitáson nyugvó, "szakmai" oknyomozásának…..
BKV reszelő 2014.12.02 17:03:54
@Éhes ló: Ezért fura, hogy a fidesz enyveskezű bandavezérei egész nap napoznak...nekik is szólj erről a vajas buliról, mert még ebben sincsenek képben. Köszi!
BKV reszelő 2014.12.02 21:05:20
@Éhes ló: Sajnos ki fogsz ábrándulni, de hiába recskázol itt a magamfajta, magadfajta lovon....sosem fog elsülni a töpörödött szerszámod. Én azok közé tartozom, akik a ferit és a felcsúti tahót egy cellába tennék vonával és mesterházíval....és így tovább. Mondjuk én komplettíroznám a dolgot a magdafajta faszkalapok kasztrálásával is. :)
Beperelt minket a Szegedi Tudományegyetem, mert egy cikk címében szerintük azt írtuk, hogy csaltak a szegedi HÖK-választáson. Aztán a perben olyan iratok kerültek elő, amik bizonyítják, hogy tényleg csaltak. Januárban maga Török Márk, a szegedi egyetemi HÖK-öt tíz éve vezető…..
Hétfőn órákon át nem voltam netnél, úgyhogy Vida Ildikó és André Goodfriend találkozása, a második hullámban érkezett "Tolmácsot szeretnék kérni"  és az épp akkor induló mémáradat egyszerre ért el az este. Három kérdés kezdett el járni a fejemben: mit lehetne ebből…..
BKV reszelő 2014.11.13 06:25:23
@Rudi Kató: Gyere le a szerről, mert lassan leépül az agyad vegetatív funkciókért felelős része is és akkor váratlanul leáll a légzésed...te paraszt. :)
BKV reszelő 2014.11.13 06:27:12
@Rudi Kató: "Te bunkókám milyen nyelven beszélsz ha külföldre mész? Képzeld, hogy azon nyelven szólalok meg ahová megyek..."

Jaj tirpák barátom! :D :D :D Megnevettettél! Te nem jártál még a nyomorult életed során a szülőfalud másik végén sem, nemhogy idegenben....szerencsétlen...de hát deviza hitelből internetet?! Maaargit! :D
BKV reszelő 2014.11.13 10:22:39
@BiG74: Igazad van, elnézést kérek!
Mi volt a mai nap híre? Vida Ildikó NAV-elnök interjúja a Magyar Nemzetben, hogy az Egyesült Államokból tényleg kitiltották? És ezek után nem ment el a nemzetbiztonsági bizottság ülésére? Hogy kiderült, hogy a kormánytagok eddig is tudhatták, kiket tiltott ki az USA?Az MTV…..
BKV reszelő 2014.11.06 05:14:27
@CheetaRabbit4: Ja, lopott az adófizetőktől és te nem érted, miért zavarja az emberek normálisabb részét, hogy a nemzeti közpénzbeszedő élén ül. Hát te talán semlyén zsoltnál is nagyobb ökör vagy.
BKV reszelő 2014.11.06 05:16:51
@BKV reszelő: Mondjuk ez nagy szó, komoly eredmény, mert semlyén világbajnok ökörségben.
Az MTI közölt pár fotót az Amerikai Nagydíjon felbukkant hírességekről nem sokkal a rajt előtt, és mit ad isten, fény derült arra is, hogy Austinban egy dimenzióportál is van, nem csak versenypálya, ugyanis maga Joey Tribbiani lépett ki rajta a Jóbarátokból, nem ám esetleg Matt…..
A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Vöröszászló Érdemrendjét adományozta dr. Vida Ferencnek (j), a Legfelsőbb Bíróság Kollégiuma helyettes vezetőjének nyugállományba vonulása alkalmából Aki már hallott a Nagy Imre-perről, annak ismerősen cseng Vida Ferenc…..
Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez maradt.  (Fotó: Facebook) Most különösen nem azokhoz szólok, akik mindent és…..
BKV reszelő 2014.09.26 06:16:25
@s.g.l.: A cikket sem értetted meg. Nincs ellenzéki média. Megszűnt. Ha úgy tetszik, van az RTL mint közellenség, aki a széllel szemben pisál és kész. Aki nem a központi mantrát fújja, akörül elfogy a levegő. Így vagy úgy.

Orbán kétségkívül jelentős politikus, ahogy Adolf Hitler is az volt, még párhuzamok is vannak ha nagyon erőltetjük a szemünket. Egyvalami nem sikerül neki, mégpedig az álma megvalósítása, miszerint nagyformátumú politikusként bekerülni a történelem könyvekbe. Precíz gépezetet épített, bár mostanság akadozik, de rendbe fogja tenni...talán még egyszer vagy többször, de valóban vége lesz. Túl nagy, túl sok dolgot akar vezérelni. Önmagába van kódolva a bukás. Nagyon jó érez rá azokra az áramlatokra, amik a számára jó irányba viszik, ki is használja ezeket, de ebbe mi beledöglünk. Ő egy elpazarolt tehetség. A híres "emúttnyóccév" legnagyobb kára az, hogy Orbánt ilyenné formálta a két vereség.