Regisztráció Blogot indítok
Adatok
novadrian

0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Meg lett vezetve a nép, mint annak a rendje! Ékes példáját láthattuk annak, hogy megfelelő marketinggel, és hype-pal, a sz*rt is megetethetjük az emberekkel. Ráadásul úgy, hogy mindez fel sem tűnik nekik (sőt még szét is kenik kicsiny szájuk körül, és ujjukról is lenyalogatják…..
Szóval, mi is van velem?! Kezdjük az elején. Kb. onnantól tudtok rólam, hogy főiskolám városában éldegéltem barátnőmmel. Nos, mivel nem találtam munkát ott, így hazaköltözés lett a végeredmény. Valamint az is közre játszott, hogy Mamim elment.Mivel lakóhelyem…..
Két hét múlva lemond a kormányfői posztról Gyurcsány Ferenc - jelentette be maga Gyurcsány az MSZP tisztújító kongresszusának szombati napján. A kongresszust arra kérte, kezdje meg egy új kormány létrehozásának előkészítését, és tárgyaljon az ellenzéki pártokkal…..
Akkád haverom mutatta a következő honlapot, ahol pár lépéssel könnyedén öregembert csinálhatunk bárki képéből. Ezt a honlapot ITT megtaláljátok, sztem egész jó. Íme néhány…..
novadrian 2009.03.25 16:18:58
Távozott Szabó Erika, alias Tilda a Barátok Köztből!!! :( Brühühühühü!!!! Vele olyan "kerekebb" volt az egész sorozat! Nélküle most már tényleg "lapos" lett a sorozat!!!! Nincs több gömbölyded forma! Most kit nézzek, Magdi anyust????? Amolyan búcsúzás…..
Eszembe jutott régi kedves barátom a Dancer, és ez volt az egyik kedvenc videója, így emlékezek meg ő róla. A kis faszi meg a mögötte álló csöves, nagyooon-nagy!!!!..
Néztem ma a port.hu-n a Tv-műsort, mi is lesz este a gasztroreality-k után, és az tűnik fel, hogy a királyi közszolgálati és a két kereskedelmi csatornán Gyurcsány Ferenc tart beszédet. Mi van ma, szilveszter??? Ja nem, a 2009-es évértékelő és -indító beszédében az adó-, a…..
Voltam jósnőnél, hogy megkérdezzem, hogy milyen lesz a 2009-es év. Azt mondta ne aggódjak, nem lesz gáz... Én a Norbi módszerrel semmire nem mentem, a Gyurcsány módszerrel viszont szeptember óta hat kilót fogytam... Olyan szarul nézel ki, iszol te rendesen?Itt Magyarországon az a…..