Regisztráció Blogot indítok
Adatok
inka30

0 bejegyzést írt és 23 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mai mese a falusi életről Képek 2011.08.23 23:14:00
Előszoba, kissé furcsa szögből fényképezve (ha szemben álltam az ajtóval, akkor a vaku nem villant, úgy viszont a fal színe totál másnak nézett ki, mint amilyen a valóságban): Ez itt az étkező (na jó, fényképezés előtt még feldobhattam volna némi terítővel, és a függöny…..
A fantasztikus festő (aki egyébként a legkorrektebb volt az itt járó festők közül, míg árajánlatot kellett adni) hétfőn összesen kb. három és fél órán dolgozott, kedden délben jött, négykor elment, szerdán nyolckor kezdett, és egész normálisan dolgozott kb. ötig,…..
így belejöttem, akkor még elmesélem azt is, hogy ismét totálisan átrendeztük a házat, és ember épített bele az áldott jó szomszéd bácsi segítségével egy csomó új falat, és lett nekünk rendes előszobánk, és kisebb, de funkcionálisabb étkezőnk, és külön nyílós-nem…..
Azt mondta a barátnőm, hogy ez azért történt velem, mert amióta ideköltöztünk, minden olyan nagyon simán ment nekem (meg a költözés is), hogy muszáj volt már valami, ami problémát okoz, meg ami felébresztheti bennem a küzdőszellemet. Hát lehet. De az is lehet, hogy azért…..
Tegnap szabadnapunk volt. Reggel elvittük a csajokat a mamához, mi pedig emberrel kettesben töltöttünk 24 órát. Csak ketten. Csivitelés, nyafogás, hintázás, építőzés nélkül. Mennyei volt. Mintha hirtelen visszaugrottunk volna az időben. Először is, mivel gyönyörűen sütött a…..
A most következő történet hosszú lesz, elég messziről indul, és a végére alkalmas lesz a vérnyomás kellemetlen szintre történő emelésére, úgyhogy az erre hajlamosokat óva inteném a fogyasztásától. Amikor 2001-ben megvettük ezt a házat, az ügyvéd előtt szembesültünk…..
Nos, ennyi kedvesség és pozitív megerősítés után hol vagyok én attól, hogy ne folytassam, uram bocsá töröljek? :-) Köszönöm szépen mindenkinek, aki írt, telefonált, skype-on keresett, nagyon jól esett. Bevallom őszintén, én tényleg azt gondoltam, hogy ha eladjuk a…..
Annak "örömére", hogy a kettőből mindkét házaspár másik házat vett végül meg, nem a miénket, újra lefényképeztem a házat, mert van néhány újítás-felújítás, ami azóta történt, hogy a legutóbbi képek kikerültek. Így az oldalsó linkeken már az új képek…..
Az előzmény itt található. A könnyebbség kedvéért nevezzük az okos fiút Jánosnak, a szépet Gábornak. A cég, amihez kerültek, nagy hangsúlyt fektetett a team-munkára, a projekteket három-négy munkatárs kapta, és elsősorban munkaértekezletekkel, brain-stormingok során haladtak…..
inka30 2009.08.11 13:37:16
Hétvégén illusztris vendéget várunk. Eléggé izgulok. Ennek nem a vendégek az okai (bár személyesen még nem ismerjük egymást, az eddigi információk szerint kedves, aranyos, szerény emberek, olyan igazi örömmel vendégül látható-fajták), sokkal inkább az, hogy lassan két éve…..
Mai mese a falusi életről Esély? 2009.05.26 14:11:00
Megindult a kis fejemben a vezérhangya. Először elolvastam ezt, aztán az onnan linkelt rendeletet is. Egyáltalán nem értek a jogszabályszövegek értelmezéséhez, sőt, általában nem fogom fel, hogy miről is szólnak, mert a jogászi bikkfanyelv nekem kínai. De mintha ez azt jelentené,…..
inka30 2009.05.27 16:03:09
Na akkor: az önkormányzat mint intézményfenntartó nem úgy kapja az álláshelyeket. Valójában annyi alkalmazottat vesz fel, amennyit csak akar. Ami a valóságban azt jelenti, hogy amennyit meg tud fizetni. Az intézményekre vonatkozó szabályozás mindig csak a minimum feltételeket tartalmazza. Minimum hány ember, hány négyzetméter, hány wc. A feladat ellátását a fenntartó köteles finanszírozni, azaz nálatok az önkormányzat. Ehhez kap ún. állami normatívát, vagyis fejkvótát. Ezt a gyereklétszám alapján adják, függetlenül attól, hogy hány alkalmazott van, hány légköbmétert kell fűteni, van-e hőszigetelés, vagyis valójában függetlenül a tényleges költségektől. A nagy magyar átlag az, hogy a normatíva a valós kiadásoknak kb. a kétharmadát fedezi. Ha legfeljebb 5 bölcsődés korú gyereket vehet fel, akkor maximum 5 x 500000 Ft körüli összeggel kapna többet (most pontosan nem néztem meg, mennyi a bölcsődei normatíva, de nagyságrendileg ilyesmi egy évre). Viszont a minimum követelmények miatt köteles lenne legalább 2 emberrel többet foglalkoztatni, aminek a bér és járulék terhe önmagában nagyobb lenne, mint az 5 gyerek fejkvótája, pedig még mennyi minden kell a gondozókon kívül ahhoz, hogy működjön egy ovi-bölcsi. Csak nézd meg a minimum felszerelést a rendeletben! Így szerintem az önkormányzatotok ezt a dolgot csak jelentős saját forrásra támaszkodva tudná meglépni. De azért én drukkolok neked, mert tényleg megoldás lehetne!
Az egész egy képpel kezdődött. A mostani hálószobánk előzőleg Dóri gyerekszobája volt, azelőtt pedig amolyan nappali-dolgozószobaként funkcionált, épp ezért a falakon körben mindenféle képek voltak, régi családi fotóktól kezdve grafikákig minden. Amikor gyerekszoba lett…..
inka30 2009.05.10 18:33:49
Mai mese a falusi életről Nát-ha 2009.04.28 08:05:00
Tessenek nekem megbocsátani, a blog nem halt meg, csak pillanatnyilag az éjszakáimat más foglalja el írás helyett. Ember és Dóra után sikerült Orsolyának is megfáznia, márpedig koránál fogva ő ezt sokkal nehezebben viseli. Éjszaka kb. harminc percenként felébred, és ha nem vagyok…..
Nem túl szép szó, igaz? De még nem találtak rá jó magyar kifejezést, vagy legalábbis én nem találkoztam vele. A fogalmat Jung alkotta meg, a Wiki szerinti értelemben, én azonban egy másik aspektusát szeretném körüljárni. Nekem a szinkronicitás abban nyilvánul meg, amikor…..
Elnézést kérek mind az öt olvasómtól, most egy-két napra szüneteltetnem kell magam. Ember még múlt csütörtökön hozta haza a vírusokat, és egészen ma este nyolcig azt gondoltam, hogy az én vasszervezetemnek egy kis ilyen-olyan fertőzés nem árthat. Nos, de... Mivel emberi…..
inka30 2009.02.17 18:47:46
Ezennel ünnepélyesen megígérem, ez az utolsó eset, hogy a házról írok. Cserébe ma jó hosszan... :-) Nagy átrendezők vagyunk, én is, az ember is. Az elmúlt években gyakorlatilag végigaludtuk a házat (mindhárom szobában volt már a hálószobánk), a nappali funkcióját is gyakran…..