Adatok
Szobi
0 bejegyzést írt és 46 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
De tényleg, micsoda dolog már. Az ember csak békésen gurul, erre meg rádudálnak. Micsoda viselkedés ez? Hová lesz ez az ország így?
Azt hiszem, itt az ideje, hogy mozgalmat indítsunk: senki ne dudálhasson csak úgy a zárt villamospályán tekerő bringásokra. Még a végén…..
Négy nap után találkozik a földrengés során elveszett kutyájával ez a japán férfi...
Szobi
2011.03.16 16:44:06
Original image..
Szobi
2010.06.09 22:20:36
Kezdjük a hetet ezzel a csodával, melyet Kristóf küldött: "Sziasztok! Hajdú Péter inkognitóban közlekedik, de parkolási szokásait nem tudja levetkőzni... A kép szombat délután készült. Üdv: K." Majd a Buci jól lesubaruzza a szemétládát...
Hát úgy, hogy a szemétbe vágja a zsír új botmixert, egyébként teljes joggal. Mindig érdekes, hogy egy hazai közegből régen kiszakadt ember milyennek látja az itteni életet. Ismerjék meg Vető Istvánt, aki nem szokta meg, hogy ártatlan helyzetben kukoricázzanak vele. István az…..
Vasárnap az Emberibb Parkolásért Mozgalom és a Közlekedési Dolgozók Országos Egyesülete csapata autókkal tüntetett a kerékpárutak ellen. Az aktivisták elfoglalták a Kiskörúton nemrég kialakított bicikliutat, és a parkolósáv visszaállítását követelték a városvezetéstől.…..
Szobi
2009.12.14 23:50:10
Februárban jelenik meg a piacon a Honda bicikliszimulátora, amivel a valóságoshoz hasonló körülmények között a gyakorlatban lehet elsajátítani közlekedésbiztonsági ismereteket. Az új terméket elsősorban az állami intézményeknek, iskoláknak és rendőrségeknek tervezik…..
Szobi
2009.10.20 21:02:46
Gigászok csatája, amikor King Kong vidáman ráfingik egy felhőkarcolóra, erre Godzilla kacagva hozzávág egy víztornyot, ja nem is, a Táncsics-díját. Havas Henrik ugyanis visszavágott Fábry Sándornak.Az előzményekről annyit kell tudni, hogy a legutóbbi Esti Showderben Fábry…..
Szobi
2009.10.16 08:55:47
SZ. D. SZ. írt nekünk levelet a minap kudarcba fulladt házasságáról. Figyeljétek, tisztára olyan, mint a politika! :-) Kedves Szakítósblog! Szomorú történetet szeretnék elmesélni, nem is tudom, hol kezdjem. 1988 tavaszán már éreztük a változás szagát a levegőben, mindenki…..
Szobi
2009.10.14 06:49:10
Az nem igazán jött le nekem Vuk történetéből, hogy ha elképzelt sztoriról van szó, akkor miért is írta meg nekünk, de annyiban biztosan maradhatunk, hogy ilyen sajnos van, mint ahogy dudál boldog-boldogtalan mindig, ha nem tud olyan tempóban haladni, mint ahogyan szeretne. Azt sem…..
Szobi
2009.10.09 10:19:02
@vuk_:
A távolság, bár fájó dolog, de valamennyire szükséges. Helyzet függő a dolog, és sok rutinnal lehet közelebb is menni. Persze baleset bármikor érhet, akár szabályos vagy akár nem. (rád eshet egy űrhajó vagy zongora)
A kresz gyönyörűen leír rengeteg dolgot, de mind közül a legfontosabb, hogy felelősséget és döntési jogot ruház a vezetőre! Igenis szabályos lehet az autóktól 1m-re menni, mert a kresz így van megfogalmazva. Bele van építve a vezető felelőssége az útviszonyok felmérésével kapcsolatosan. Még B kat. vezetői könyvben is olvastam olyan példát, hogy akár egy tócsa kikerülésére is joga van, ezzel pedig az autósnak számolnia kell. Ahogyan, az egymásra való odafigyelés miatt indokolt lehet sok esetben, hogy a kerékpáros tevőlegesen segítse az őt előzni akaró autóst. Ez egy szívesség, de higgyétek el, megéri!
Amúgy én is törtem össze magam parkoló autóból kiszálló ember miatt. Gyorsan be is szállt és elhajtott. Bár rám nyitotta az ajtót, este, mikor 1W-os ledes lámpával mentem felé, én is hibáztam, mert hulla fáradtan mentem, amit kresz szerint nem szabad. Márpedig majd 70e km bringázással a hátam mögött, tudom jól, hogy fitten sokkal több veszélyt el tudok hárítani.

Sokadjára ír nekünk A megértés nagykövete és ha ő ír, akkor lehet rá számítani, hogy valakiről vagy nyál, vagy vér fog folyni, mert a szelíd, törékeny női test egy sakált takar, aki általában autót vezetve teszi helyre a többi közlekedőt. Ezúttal viszont ő volt a kisebb,…..
Szobi
2009.10.06 19:19:00
@A megértés nagykövete: tudod, hogy az embernek nem kell jármű ahhoz hogy paraszt legyen. Ennek tökmindegy, hogy mali van alatta vagy merdzsó (lehetőleg 15-20éves)
Amúgy meg, a konfliktusokat sokféleképpen lehet kezelni. Vannak akik hetente ordibálásba keverednek. Ezeket nem szívesen alkalmazzák áruházak ügyfélszolgálatán vagy éppen biciklis futár cégnél. Vannak olyanok, akik jól elsimítanak szinte mindent. Meg van a kettő közötti tömeg, az emberiség 90%a. Ez utóbbi csoport minden egyes újabb konfliktus alkalmával választhat, hogy merre próbálja terelni a dolgot, hogy milyen lenyomatot hagy maga mögött más eberekben és a világban.

Kiásták a csatabárdot a biciklisek ellen két autószimpatizáns szervezetnél. A Közlekedési Dolgozók Országos Egyesülete és az Emberibb Parkolásért Mozgalom besokallt a „Critkáll Mass” stílusa miatt, és közleményben kérik a főpolgármester-helyettest valamint a…..
Az Éles sarok Budapest egyik legidiótább kereszteződése / csomópontja / átjárója, nem is tudom, minek nevezzem, tipikus esete annak a jelenségnek, hogy ahol vasút megy, ott úgy ketté van vágva a város, mintha arra folyna a Duna. Ráadásul együtt kényszerül közlekedni autó és…..
Egy fan-fiction írás formájában már jeleztem korábban, hogy a valaha volt legszórakoztatóbb tévésorozatok közt nálam a Doctor Who - magyar címén a "Ki vagy, doki?" - igencsak toplistás. Az imént a BBC Prime-on végignéztem, ahogy a kilencedik Doki átváltozik tizedik…..
Szobi
2009.09.25 20:03:44
@Hamster: dobáld mellé az elmúlt 20év tipikus scifi főcímeit, féregluk, néha idegtépő hangeffektek :)
persze lehet hogy csak nekem :)
persze lehet hogy csak nekem :)
Szobi
2009.09.26 08:51:07
Gábor egy szomorú, de úgy tűnik nem egyedi esetet oszt meg velünk. Leveléből kiderül, hogy sok tanár érzi magát másodrendűnek az iskola miatt, ahol tanít, holott végzettsége, képzettsége és szaktudása alapján teljesen egyenrangú a jobb iskolákban dolgozó…..
Szobi
2009.09.23 08:44:33
@halihalo: sajnálom, mindenki a maga tapasztalataiból indul ki. Én javarészt a pályára nem való embereket láttam a 18év alattiaknak szánt iskolákban. Az ezt követő képzés mind kapcsolatrendszerében, mint a tanítók nevelő és példamutató szerepében össze nem hasonlítható az előbbivel. Nem téma.
de mondok rosszabbat! Egy év után én is csatlakoztam azon tucatnyi szülőhöz aki kivette gyerekét X oviból, mert az egyik gondozó egészen abszurd és megengedhetetlen módon viselkedett a gyerekekkel. Ez az ember ráadásul 30éve van ugyanabban a munkakörben, ugyanazon intézményben van. Persze régen, mielőtt a magánélete kisiklott volna, biztosan jobb volt. De most nem lenne szabad ott dolgozzon, mert nap mint nap árt a rá bízott 30 3-5éves kisgyereknek. Mindezek ellenére is a helye fix, garantált.
Ellenpélda, hogy alig 30m távolságban egy fantasztikus bölcsőde is van, sok csodás emberrel.

-Apám, ezt nem hiszem el, ma megint felvonulnak ezek a majmok, nem is értem, hogy mit képzelnek magukról. Én bazmeg, mint normális adófizető állampolgár - nem elég ám az szja meg a tébé: súlyadó, regisztrációs adó, még a hetedik bőrt is lehúzzák az emberről - próbálok…..
Szobi
2009.09.22 17:45:41
@Kalasnyikov:
focus Cmax, az puha, legalábbis a tükre eléggé könnyen megadja magát egy bringa kormányának
öööö, izéé, ezt elmesélésből tudom
focus Cmax, az puha, legalábbis a tükre eléggé könnyen megadja magát egy bringa kormányának
öööö, izéé, ezt elmesélésből tudom
Szobi
2009.09.22 17:48:17
„Az elmúlt években jelentős számú - sajnos gyakran szabálytalanul közlekedő - kerékpárossal a belváros közlekedése mára kaotikussá vált” – írja Verók István VI. kerületi polgármester a belvárosi közlekedés megújításáról szóló közleményében. A…..
Szobi
2009.09.18 13:35:41
Szobi
2009.09.18 15:54:36
@zgabi: császár előd nem úszta meg
viszont a balesetéről szóló első hírben még szerepelt két fontos körülmény említése:
a barátnőjével száguldott megkülönböztető jelzés nélkül, bekötetlenül
barátnő bekötve, túlélte, rendőr nem bekötve, meghalt...
akkoriban legjobb barátom a rendőrség dolgozott mint IT, és 2naponta vitte anyut haza szirénázva, mert megtehette...

2009.09.18 15:57:18
@tinóru: nincsen kerékpáros társadalom!
egy társadalom van, a magyar
az meg átmegy piroson, zebrán, macskán és nénin. vezethet akár bevásárlókocsit, biciklit, autót vagy metrót, ilyen ez a nép.
sokat kellene változzunk, nekünk is, és persze politikusainknak is

A lezárt Margit hídon eddig is azt javasolták, hogy a biciklisek szálljanak le és tolják a kerékpárokat, mert a taxik, a villamosok és buszok között veszélyes az úttesten kerékpározni, de az amúgy is keskenyebb járdán a gyalogosok között szintén nincs elég hely biciklivel…..
Szobi
2009.09.14 18:05:58
@ingeborg: a lánchídra, igen :D
mondjuk ott józan ésszel nem lehet kialakítani a jó bringás közlekedés feltételeit, legalábbis addig még az autók nem kapnak valami mást a lánc helyett
mondjuk ott józan ésszel nem lehet kialakítani a jó bringás közlekedés feltételeit, legalábbis addig még az autók nem kapnak valami mást a lánc helyett
Szobi
2009.09.14 18:08:27
@Balage76: megkérdezhetné, sőt!
csak ne kezdjen instant büntetni. főleg a kreszben még mindig leírt első kerékre szerelendő névtábla miatt :D
amúgy nekünk bringásoknak is volna még hová fejlődnünk. kb pontosan annyit mint autós és gyalogos társainknak

Jó napot kívánok! Én volnék az Intelligens Tervező. Igen, igazuk van, kedves bennem hívők, létezem. Én kreáltam az Önök világát. Mondhatnám, fogadják elismerésemet és gratulációimat, de nem mondom. Miért? Mert igencsak sértve érzem magam az Önök részéről. Úgy vélem, mint teremtőjük, ennélfogva…..
Szobi
2009.09.10 10:04:43
@Bockó: igaz! ott a nagy pont
de a többségnek ez már túl komplikált
"hogy a történelem nem tudomány?!"
Nah igen, elektron tudatosan még nem akart minket átverni, hogy jól lejárassa a neutronokat :D
de a többségnek ez már túl komplikált
"hogy a történelem nem tudomány?!"
Nah igen, elektron tudatosan még nem akart minket átverni, hogy jól lejárassa a neutronokat :D
A biciklis nem fog kerülni, nem fogja tolni: a biciklis az arra megy, amerre a legrövidebb.
Vélemények az azonos című írásunkról...
Szobi
2009.08.19 08:52:36
Egyre gyakoribb jelenség, hogy biciklisek és motorosok a villamossínt választják a forgalmas úttestek helyett. A villamosvezetőket rettegésben tartják, ráadásul szabálytalan is a sínen kerékpározni. Senki nem azért indul biciklizni, hogy elüssék, hogy öngyilkos legyen. Miért…..
Vannak jó ötleteik is, de nálam a Levegõ Munkacsoport elvágta magát. Keressünk már egy normális környezetvédõ szervezetet!
Vélemények az azonos című írásunkról...
Balázs alábbi sztorija az emberi hülyeség ékes példája, hiszen aki saját és mások biztonságát veszélyezteti feleslegesen, az nincs teljesen tisztában azzal, hogy ő is meghalhat. Bár a sztoriban van egy kis csavar. Talán a hely mágikus erővel vonzza az efféle furcsaságokat? Az…..
A"négyeshatos"!Az alábbi két rajz a "villamosbuzi" barátaimnak köszönhető!Ugyanis amikor még a Combinoknak se híre se hamva nem volt megkértek,hogy rajzoljak egy az akkori villamosok (a régi "négyeshatos") formai elemeit felhasználva egy modern…..
Sztrovacsek barátunk küldte az alábbi történetet, amely ugyan szájhagyomány útján terjed, de hihető. Valódi urban legend. Kellemes hétvégét Mindenkinek! Az eset állítólag a színház és színészek görög védőszentjéről elnevezett színházban történt, nem a most…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Mindenesetre tény. hogy:
1. ez a bringás nem normális (rontja a levegőt a rendes bicikliseknek) midnenképpen Ő A Hibás.
2. A vilivezető hagyhatott volna picit több helyet, mert ha a majom elesik, akkor Ő darálja be és még szegény utasok is esnek, majd rosszul lesznek a vili alá halt figura látványától.