Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szúnyog Gyula

50 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A BGF Alkotmány utcai épülete a Kossuth téren bóklászók számára nyújthat segítséget. Ahogy beléptünk az első lehetőségnél forduljunk balra. Épp vizsgaidőszak van. Találkozzunk szembe pár friss, ideges, jól öltözött és pár lestrapált összeizzadt ingű szuicid hajlamú…..
Mivel a rendőrpalotában nem volt szerencséd, fordulj meg és a szomszédos ódonabb épület bejárata felé indulj. Nézz körül, csodálkozz rá a természet erejére a betonrepedésekből kitörő fűcsomók láttán, de ne érzékenyülj el. Érezd, hogy lábaid maguktól mozognak, amikor…..
Az épület a Kresz Géza u. 15. alatt található, a Nyugatitól pár lépésnyire. Az aluljáróból kifelé jövet hallgatom egy hajléktalan néni jajjgatását, de szívemet megkeményítette a szenvedés. Ha nem sietek nadrágomon stigmaként furcsa foltok fognak megjelenni.  Dohányzó…..
A Károly körúttal párhuzamosan, a Deák előtt fut a Városház utca, mi pedig szokásunkhoz híven rohanunk farpofáinkat összeszorítva. Az ügyfél bejáraton belépve, tapasztalhatjuk, hogy milyen ódon épület, e patinásság a toalettek esetében nem mindig szerencsés. A…..
Hallod, gyere már. Kiabálják egymásnak a srácok a Közraktár utcai napsütésben. Engem viszont leköt az egyetem modern épülete. A fotocellás forgóajtó felé haladok, megállok, az egyetemistákat a Californiát és a rengeteg betont bámulom. Az ajtón átérve újra megállok. A…..
A Hotel a Boráros térnek nem a combino felőli részén, henm a másikon helyezkedik el. Messziről felismerhetjük a furcsa, sárga díszításről pár ablaka körül. A fotocellás ajtókon belépve rögtön a három portás szájában találom magam, akik örömmel megengedik, hogy használjam…..
A Ferenc körúti metrómegállótól 100 méterre emelkedik az Iparművészeti Múzeum díszes épülete. Parányi embernek érzem magam, hatalmas kapuja előtt, parányinak, de célom ezerszeresemre növeszt. Apró, hideg markommal megfogom a kilincset és kattanásig nyomom le. A következő…..
Az épületbe stratégiailag legelőnyösebb a Múzeum krt. felől behatolni. Az ajtó után rögtön souvenir shopot találunk de ne ijedjünk meg, pár lépéssel sétáljunk le a rámpán. A portások meg sem parittyáznak, nem csak nekünk van fontos dolgunk. Itt ne bizonytalanodjunk el, balra…..
A kolesz a Közraktár utca és a Kinizsi utca sarkán található. Ha az épület elé értünk válasszuk a tornatermi bejáratot, ide egyszerűbb a bejutás. Fussunk le a lépcsőkön. Tíz méterrel magunk előtt fogjuk megpillantani a beléptető embert, aki egy számítógép mögött…..
Ha a 18-as, 41-es vagy 47-es villamosról a Fővárosi Művelődési Ház megállóhelynél szállunk le hamar megfejthetjük mit jelent a Temi rövidítés. Az út mellett lévő otromba épület tetején, egykori világító táblákon a Terült művelődési intézmények egyesületének neve…..
A Szabadság híd budai hídfőjénél figyeli az átmenő forgalmat a Gellért fürdő és hotel ódon épülete. A legkönnyebben megközelíthető wc a Kelenhegyi út felőli bejáraton keresztül érhető el. A fürdő előterébe érünk. 40 feletti, kivétel nélkül sporttáskás urak és…..
A Múzeum krt. és a Bródy Sándor utca sarkán található a Múzeum étterem. Nem összetévesztendő a pár ajtóval arrébb nyílt, kevésbé patinás, trógerekkel teli Múzeum cukrászdával. Ha belépünk furcsa ajtót látunk magunk előtt. Valamelyik pincér biztosan észre vesz és…..
A mozgólépcsőn való tehetetlen sodródás zsoldjaként elgyengülten sétálj az árusok és a busz pályaudvar bejárata között. Tested lassú, de szellemed és szemed cikázzon, egy csöves hugyozik a sarkon a falra, ne vedd észre és jegyezd meg, neked is kell. Ennek kapcsán gondolj a…..
A környék legegyszerűbben elérhető, már-már klasszikusnak mondott pisilőhelye a Jászai Mari téren lévő McDonald's. Abszolút ingyen van, betérhetünk a Duna parton való enyelgés közben vagy csak valahova futtunkban. Az étterem végében található, nem ritkák a női toalett előtt…..
A patinás bejárton belépve balra fordultam majd jobbra, át az üvegajtókon egy hosszú terembe értem, ahol büfék vannak meg diákok. Hosszan gyalogoltam előre, hugyhólyagomat minden irányból szorongatva. A lépcső után észre vettem a wc-t egy kis beugróban. Berontottam a kimondottan…..
A fővám téri Burger King alagsorában található a mosdó. Lépcső mellett lefelé sakktáblát megidéző csempézettel találkozhatunk, mely New Orleanstól Tokyoig minden Burger Kingnek a sajátja. Személyzeti bejáratoktól övezve áll a tükrös ablakú wc ajtó. Benn a fal díszítése…..
Az ország legmodernebb általános iskolája Budaörs egy nem olyan forgalmas szegletében található. 6 és fél milliárdból jutott csinos dizájnra, fotocellás ajtóra, vókitókira a tanároknak, százezer szakteremre, páratartalomra záródó ablakokra, aktív táblákra, LCD tévékre és…..
A már-már közhelynek számító kocsma az Akácfa és a Dohány utcák sarkán fekszik. A fogyasztó vendégek ártatlan arcával lépj be és a pult után rögtön fordulj jobbra. A férfi wc tűnjön tágasnak, vegyél mély levegőt majd fintorogj. Pisilj gyorsan és moss kezet. Az angol wc-be…..
A Corvin mozi mögött található a Corvin áruház, melynek földszinti wc-je nem mindennapi látvány. A bejárat felől haladva a toalett jobbra lesz, alig jelölt, raktárnak tűnő vasajtókat kell eltolnunk. A hosszú folyosó végén fotocellás ajtókon keresztül jutunk a mosdóba. Telepi…..
A Ferenciek és a Kálvin között fél úton található a jogi kar patinás épülete. A külső kinézet bonyolult belső elrendezést sejtet. Gyanúm húsz perc múlva végképp beigazolódott, a bejárathoz legközelebbi wc az első emeleten van. Ahogy felértünk a lépcsőn forduljunk jobbra,…..
Szúnyog Gyula 2010.12.16 16:37:33
Ha meguntad a vásári forgatagot nyugodtan térj be relaxálni a Gerbaud cukrászda alagsori toalettjébe. Gentlemanként érzed kissé kínosan magad, mert egy erre a célra kihelyezett pincérnő nyit neked ajtót, győzd le erkölcsi aggályaidat és határozottan lépj be. Halk beszélgetés…..
Szúnyog Gyula 2010.12.16 16:36:34
@Bikli néni: Igen becsületkassza, de biztos pisikélt a wcs néni is éppen.
Egy zöld rácsos kapualjban található a rendelő, ahova a vár népe kisebb nagyobb gondjaival fordulhat. 12 és 16 óra között általában nincs rendelés, de próbálkozni kell. Bejutva a váróterembe az aszisztens rögtön köszön és kérdezi miben segíthet. A segítőkész titkárnők…..
A Mátyás templomhoz közel a Hess András téren található a Hilton szálloda. A forgó ajtó enyhe nyomásra el is indul. Mint a Pesten lévő Hiltonnál, itt is azonnal kiszúrnak, oda is megyek a recepcióhoz, csak körülnézek kicsit, mondom. Meglepetésemre ezt egy széles mosollyal…..
Az 1802-ben Széchényi Ferenc által alapított Nemzeti múzeum is tárva nyitva áll a pisilni vágyók előtt. A hosszú lépcsősoron felfutva, a timpanon alatt található a bejárat (hétfőn zárva). Ha beértünk a hallba kicsit haladjunk előre és az előzőhöz képest vékonyka baloldali…..
A Westenddel szemben a Katona József utca és a Váci út sarkán található az Íjász söröző. Ez a hely magában hordozza a késdobálók, vidéki ivók, talán még a romkocsmák és játéktermek ismertetőjeleit. A pultos lány készségesen mutatja a budit, de valamiért megszólalni nem…..