Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Matt Albie

0 bejegyzést írt és 88 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Képzeljük csak el, hogy mi lenne, ha a tavasszal megrendezendő magyar-román világbajnoki selejtezőn az MLSZ döntené el, hogy kik legyenek a bírók, hogy mekkora legyen a pálya mérete, hogy mekkora legyen a kapu, hogy hány csere lehet, hogy hány percig melegíthetnek a meccs előtt a…..
Matt Albie 2012.11.27 13:39:59
@Secnir: ennyire nem szofisztikált a dolog. Ez csak és kizárólag azért van, mert jelen pillanatban úgy tudják, hogy az ő szavazóik tuti elmennek, a többieké nem annyira, így nehezítenek egy kört.
A külföldi listával direktbe csalni nem akarnak, mert úgyis kiderülne. Nekik elég a következő ciklusban egy kis győzelem is, vagy akár egy kis vereség, a jelenlegi állapotokkal egy győztes nem tud semmit kezdeni (pl ha nincs költségvetés, akkor Áder feloszlatja az országgyűlést osztjónapot)
Matolcsy bejelentette ma reggel, hogy tervezik betömni a 400 milliárdos hiányt a 2013-as költségvetésben.Persze betöm 3 lyukat, de 5 új lyuk keletkezik, amire majd újabb csomagot kell készíteni, ami betöm pár lyukat, de néhány újabbat is okoz és így tovább, és így tovább…..
Levél érkezett: "Tisztelt Vastagbőr blog!Érdeklődéssel olvastam május 22-i bejegyzésüket. Megjegyezném, hogy azon magyar családok egyikében nőttem fel, melyek nem csupán tankönyvekből tanulták a történelmet, különösen a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcolt…..
Matt Albie 2012.05.23 17:05:52
@Virág et.: mint ahogy egyesek Schengennél lépik át a határt:)
Matt Albie 2012.05.06 16:39:13
Van különbség. Schmitt Pál és Dr.Tulassay Tivadar. Nyilatkozat 1: "Nincs szándékomban lemondani, mert a lelkiismeretem tiszta" Nyilatkozat 2: "Nem akarom, hogy a személyem bármilyen formában is ártson az egyetemnek, ezért levonom a szükséges következtetéseket” Ennyi...
Matt Albie 2012.04.02 10:50:47
@Kartal (nem Dr.): ennyire nem kell összeesküvés-elméletet gyártani, mert sajtóhírekben ott van minden kérdésre a válasz.
A különvéleményt író Fluck Ákos is megírta, hogy a német professzortól lopott anyag sokkal jobb stilisztikájú volt, mint a bolgártól lopott. tehát egy team írta neki az anyagot.
Magát az ügyet egy külsős, ráérő amatőr újságíró leplezte le a HVG szerint, nyilván a team valamelyik tagja súgott neki, rákeresett a bolgát anyagra, és összenézte. Az Index meg a német anyagot találta meg, ennyi.
Az a szörnyű baj, hogy ennek a szegény szerencsétlennek a védekezése még igaz is, hogy ez megfelelt az akkor gyakorlatnak: a Fidesznek volt is most ilyen terve, hogy az összes akkori kisdoktorit felülvizsgálják, és ha kiderül, hogy mindenki lopott (ki is fog...), akkor kevésbé ciki.
Illetve csütörtökön volt az indexen, hogy a tesitanárok rettegnek, mert rengeteg ilyen "tudományos" dolgozatot kértek ki újságírók.
A poszthoz meg annyit, hogy egyrészről becsülendő a rektor lemondása, de azt ne felejtsük, hogy eleve 3 hónapja van hátra, az utódot pénteken meg is választották, és eddig nem igazán jeleskedett az ügy feltárásában...
Van pár szerencsétlen, akik még ebből a viszonylag pofonegyszerű ügyből is szarul jönnek ki, hiába, ha kézközelben van a szopóálarc, könnyen felugrik az ember fejére ...Societas-performansz, Ferihegyi-repülőtér, tegnap 23:00:A videót már felesleges is megnézni, sikerült majdnem…..
Hunvald György MSZP-s volt polgármester a belebegtetett 10-15 év helyett másfél év börtönbüntetést kapott.Mivel 2,5 évet töltött előzetesben, így a büntetését már leülte, sőt a másodfok után valószínűleg a magyar államnak, vagyis az adófizetőknek kell fizetnie Hunvaldnak…..
Matt Albie 2012.02.24 15:04:56
@Sandman (KaraKum): Ez az ügy nem a "Nagy Elszámoltatósdi" kapcsán indult, itt még az elvtársak egymást jelentgették fel. A Budai féle ügyekben nagy a csend, én speciel nem hallottam még egy darab vádemelésről sem, nemhogy ítéletről....
Matt Albie 2012.02.24 15:10:11
@Virág et.: egy másodperccel gyorsabb voltál, gratula:)
A Kikelet pincét nem szükséges nálunk bemutatni, mindenki tudja milyen egyedi, elegáns és kiváló borokat készítenek. Korábban nekem inkább a hárslevelű jutott róluk eszembe, tisztán furmintot ebből a dűlőből talán ekkor palackoztak először. Nagy siker volt, nálunk is kedvenc,…..
Matt Albie 2012.02.02 17:50:11
Rövid időn belül Matolcsy és Debreczeni könyve után ez már a harmadik könyv, ami a poszt témájául szolgál, de ez a történet is csodálatos - a maga módján. Megjelent Gereben Ágnes ízléses borítóval megáldott könyve: Mong Attila azonban nem átallott kitenni egy…..
Matt Albie 2011.12.07 16:48:45
@egerészölyv: a Heti Hetes bármilyen szar, nem közpénzen készült. Azt egy kereskedelmi tévé készíti, ahol a hirdetők pénze a gyártás alapja, nem az adóm. Ha ott reklámoznak, az a tévé belügye, és mivel vágott műsor, a szerkesztőt, rendezőt, igazgatót nem zavarta.
Matt Albie 2011.12.07 17:02:24
@egerészölyv: akkor a Heti Hetessel minden bizonnyal végtelenül szimpatizáló állami médiahatóság nyilván megbünteti most őket, ha vétenek a reklámtörvény ellen. Bár lehet, hogy most tudatosan összemosok valamit
Andrew Jefford (Anglia gyomorbajos válasza Matt Kramerre) november eleji posztjában a borkóstolás helyes gyakorlatán elmélkedik. Amit a vak és a nem vak kóstolásról mond, - hadd legyek ennyire elfogult - nem teszi elavulttá saját okoskodásomat (Vakteszt, avagy a mesterséges…..
Matt Albie 2011.11.30 10:47:31
Matolcsy Gyuri hétvégén álcázott kommandósakció révén rajtaütött Bécsen, a Mariahilferstrassén saját kezűleg bomlasztotta a Magyarország elleni pénzügyi támadást. Nem tudjuk, hogy sor került-e válaszcsapásra a Raiffeisen és az Erste központja ellen, de az…..
Matt Albie 2011.11.28 14:17:18
@Szabványok: sőt, a II. kerület mindig is jobbos volt, szóval ez nem változik. Horváth Csaba is azért tudott 2002-ben nyerni, mert kb 20 szavazattal kapott többet, mint Bencze Gy, Csak éppen a MIÉP 10% felett volt.
Egyébként szerintem tökmindegy, hogy egy miniszter hol a francban van hétvégén, amíg nem tart beszédet, addig sem zuhan a forint. Felőlem lehetne szabadságon is már idén végig
Köpni-nyelni nem tudok, teljes mértékben osztom a Hírszerző véleményét: "Őszintén szólva alábecsültük ezt a történelmi festmény-történetet. Azt gondoltuk, hogy komolykodó, modoros historizáló festmények készülnek majd. Ezzel szemben tanácstalanul állunk ezek előtt a…..
Elegendő-e egy kölcsön létrejöttének bizonyítására – ha nem volt szerződés – a törlesztésről szóló elektronikus levelezés?Tisztelt Zugügyvéd! Saját ügyemben szeretnék tanácsot kérni. Két évvel ezelőtt egy voltkollégám azzal keresett meg, hogy nehéz…..
A rozészezon még odébb van, de inkább kezdjük el idejekorán a frissítők felmérését, gondoltam magamban, és megkóstoltam gyorsan két rozét, méghozzá gyöngyözőt. Azért gyöngyözőt, mert egyrészt szeretek mindent, ami pezseg, másrészt pedig a sima rozé lehet, hogy hűsít,…..
Matt Albie 2011.03.29 11:45:59
@ringsider: Szerintem csak a Kistücsök megvette legalább a felét
A Disznókőnél nincs népszerűbb tokaji borászat a világon. Tudom, tudom, vitatható állítás, és nyilván sokaknak eszébe jut Szepsy István, a Királyudvar, vagy más nagyszerű tokaji birtok. Megértem a szempontjaikat, de ha mident mérlegre teszünk – a borok minőségét, a…..
Egy törvényjavaslat szerint aki nem tud egy évnyi jelöltséget igazolni, az egy évig alkalmazott ügyvédként, korlátozott jogkörrel végezhet ügyvédi munkát, de például önálló praxist nem nyithat. A Népszabadság cikke szerint a javaslattal a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke is…..
Matt Albie 2010.11.03 21:46:37
@fogsunder: ez mind igaz. Viszont ha tényleg egy feldobott kő 4 ügyvédet talál el, akkor talán az ilyen kollégákra nem kell várni; megköszönve szépen a semmit, gyorsan átfáradni a szomszédba.

A szakvizsgákról: az tény, hogy elég nagy anyag, viszont azt talán senki nem vonja kétségbe, hogy legalább van egy viszonylag komoly szűrű, mielőtt valaki érdemi jogi munkát végez.

A javaslattal pedig végső soron akár egyet is tudok érteni, hisz én ügyvédként nem mehetek el bírónak, sem ügyésznek,(titkárkodás nélkül) akkor fordítva miért legyen egyszerűbb?

meghati: én 2005-ben szakvizsgáztam, akkor a volt évfolyamtársaim 8 hetet kaptak... Nem beszélve arról, hogy ők a 3 év alatt tényleg rotálódva láttak mindent, míg én például szinte kizárólag társasági joggal foglalkoztam.
A Zugügyvéd szerint nem biztos, hogy csak az ügyvéd felel a felek közötti kommunikációs zavarokért, mindenesetre nem ritka az alábbiakban leírt, félreértésekkel tarkított többszereplős történet. T. Zugügyvéd,A mai napon érdekes dolgot tapasztaltam:Szerettünk volna egy…..
Anyánk, az Index már foglalkozott az igencsak bizarr választottbírósági ítélettel, amit teljesen szokatlan módon a Legfelsőbb Bíróság érvénytelenített. A Legfelsőbb Bíróság arra hivatkozva érvénytelenítette a választottbírósági határozatot korábban helyben…..
Matt Albie 2010.10.14 11:05:13
drc_ · kurvannya.freeblog.hu 2010.10.14. 10:25:05
Jerome Frank, nem Jarome... (bocs.)

Emberi lények-e a bírák? Ebben?
Matt Albie 2010.10.14 15:15:42
@_drc_: hát ezen jót röhögtem.... Jerome Frank művének volt konkrétan ez a címe, hogy Emberi lények-e a bírák? Ez egy kb 10 oldalas rövid tanulmány volt, jogelmélet szemináriumon kellett összefoglaló előadást tartani belőle, de az kb 13 éve volt. Ezért kérdeztem, hogy az általad hivatkozott Frank mű ez volt-e...
(ebben egyébként volt olyan rész is, hogy Frank szerint a bírók a gyerekkorból fennmaradt rossz emlékeit is beleszövi az ítéletbe, stb)
Számos ügyfél nem érti, mi alapján számítják ki az ügyvédek a munkadíjukat, mitől annyira differenciált, és a bíróságok miért sokszor miért más összeget ítélnek meg, mint a valóban kifizetett honorárium. Azért az ügyvédi működés  persze nemcsak  papír…..
Matt Albie 2010.09.22 14:16:04
@ohaset: igazad van, és én örülök is a kényszernek:-) hisz ebből élünk.
Az árversenybe pedig szerintem ne keverjük bele a csalókat, az más kategória. Én arra értettem, hogy ha felhívnak, hogy "egy ügyvéd megcsinálná ezt a 15 milliós ingatlant 120+Áfáért, maga megcsinálná 100+áfáért", akkor ez fogós kérdés, hisz ha nem csinálod meg, az száz bukó....
Két diplomával, 23 évesen, felsőfokú nyelvtudással, munkatapasztalattal, de pályakezdőként nem találtam munkát. Kb. 100 céghez beadtam a jelentkezésemet, amiből 5-6 vagy jelzett vissza. Többségében asszisztens, titkárnő, Hr-asszisztens (volt benne gyakorlatom) pozíciókat…..
Matt Albie 2010.09.22 11:20:44
@kovi1970:
1. Nem a tudás számít sajnos, hanem ki kinek a kije. Többek között ezért megy szarrá ez az ország.--- ez nem igaz, ha így lenne, egy cég sem működne nálunk... Rendes cégnél ez nem számít, bárki bármit mond

2. Szarér-hugyér rabszolgaként dolgoztatnak a cégek.---- igen, így van; ez sajnos piac: munkaerőpiac. Amíg valaki elvállalja 70-ért, nem fognak érte 80-at fizetni. És ez így is marad

3. A kevésbé iskolázottakat kihasználják szemét, semmirekellő alakok.---- igen, sajnos, de erre lennének módszerek (szakszervezet, munkaügyi bíróság, esetleg rendőrség), illetve egy kis odafigyelés sem ártana a kevésbé iskolázottak részéről, például mint a jelen esetben, megmutatni a bérpapírodat egy olyannak, aki ért hozzá. Én diplomásként sem tudom értelmezni a járulékok dolgait, ezért tartok könyvelőt

4. Azért még van remény, mert van akinek nem veszi be a gyomra.---- a gyomra a csalásnál ugyan nem remegett, csak akkor, amikor a dolgát kellett volna végezni (kirúgni az embereket); ha lett volna vér a pucában, a bérpapíros sztorinál feljelenti a főnököt, ez ugyanis csalásnak tűnik a sztoriból

5. Elherdálja az ország a tudását. Lám levélíró is jobban boldogul a tudásánál sokkal alacsonyabb munkakörben, külföldön. --- más megközelítésből ugyanez: milyen jó, hogy nálunk van munkaerőáramlás, kockázatvállalás, milyen fasza, nyitott arcok vagyunk.
Matt Albie 2010.09.22 13:16:11
@az igazi Sipi: na, ezzel abszolút egyetértek:-) Illetve megnézem azok arcát, akik keresnek kint 2000 fontot, de a vakbélműtét 3000, vagy ha ingyenes, várni kell 4-5 hónapot. Nem véletlenül járnak ide hozzánk repülővel fogorvoshoz az angolok
Egyre nagyobb problémákat okoznak a hitellel terhelt lakások örökösödési ügyei, főleg ha lakottan öröklik meg az örökösök. És számos joggal kapcsolatos félreértés is kering ezen ügyek körül.T. Zugügyvéd!Hárman örököltük meg Édesanyánk házát. Az ingatlan nem…..