Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kovácsovics László, mosógépszerelő

0 bejegyzést írt és 74 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nagy Anna kormányszóvivő tegnap, december 16-án ismertette a kormány határozatát a magán-nyugdíjpénztárakból való kilépés szabályairól. Eszerint 2011 január 31-ig kell nyilatkozni a magánnyugdíjpénztárak elhagyásáról, illetve a maradás szándékáról, az átlépő,…..
Azért komoly fenntartásaink voltak, de az Üvegtigrissel már csak így vagyunk. Amikor az első rész plakátjait láttam a metróban, arra gondoltam, hogy itt egy újabb magyar félreértelmezése a filmnek, kínosan vicceskedő jelenetekkel, túljátszott szerepekkel, életszerűtlen…..
Nem hittem volna, hogy remek tollú posztolónk felülmúlja önmagát, ráadásul ismét a Benny Hill vonalon. Újabb pompás félreértés Ész Károlytól - hajtás után idős urak pikáns kalandja a síliftben.  Igen, van akkora vonzereje az olasz Alpoknak, hogy az ember még a…..
Gulyásdemokrácia Álszentség 2010.12.07 10:16:00
Emlékezhetünk még, a nyáron hatalmas hírveréssel beharangozta a kormány, hogy most majd az állam magán kezd el spórolni, lecsökkentik a pártok támogatását tizenöt százalékkal. Meg is tették, ahogy azt kell. Mert ez így milyen korrekt a nyolc évig senyvedő néppel szemben, de…..
Kovácsovics László, mosógépszerelő 2010.12.07 12:54:39
Geszti Péterről már az első adás alatt látszott, hogy vagy érzelmileg instabil és hisztérikus, vagy egyszerűen csak szar színész. Könnyben ázó szemek, a világra rácsudálkozó tekintet: Geszti nagyon erőlködik, hogy úgy nézzen, mint akit minden tiszta hang megérint. De…..
Kovácsovics László, mosógépszerelő 2010.09.15 16:58:08
Magyar-arab barátság napja, Ajka, 2010.09.11.:   Képgaléria és a riport.  "Nem akarom visszasírni a Kádár-korszakot, de akkor jó kapcsolatokat ápoltunk az arab országokkal, nemcsak árut, tudást is exportáltunk." "Azért is fontos a kapcsolatépítést,…..
Kovácsovics László, mosógépszerelő 2010.09.12 16:48:33
@zero: ha még valaki nem írta volna, Sirokon gyártott lőszert a szovjetek által szállított kalasnyikovokhoz (Iránnak persze). Ebből egész jól fogyott az irak -iráni háborúban, nem tudom éltél-e már akkor.
Snexi nevű olvasónk kissé idegesen jelezte, hogy ugyan ő már többször felhívta a Tv2 figyelmét arra a tényre, hogy szar térképet használnak, de nem foglalkoznak vele - hátha majd így. Lehet ábrándozni a hazánkról leválasztott területek visszacsatolásáról akár naphosszat, ez…..
Kovácsovics László, mosógépszerelő 2010.09.10 09:35:20
  Tulajdonképpen minden önmagáért beszél, de azért felhívnánk a figyelmet a hastáncosnőkre, az „eredeti arab gyrososra”, a helyszínre, az előadókra és végül, de nem utolsó sorban a szerencsés időpontválasztásra...
Kovácsovics László, mosógépszerelő 2010.09.09 11:38:16
Méghozzá akcentus nélkül. Kobe Bryant, a Los Angeles Lakers sztárja két szabaddobás közben szólt be nevetve a vele szemben szabálytalankodónak. A "puši kurac'" (kb. "szopjál le" vagy még szabatosabban "kapd be a faszomat") a legtöbb délszláv nyelvben…..
Miután az elmúlt hetekben a Fidesz – a Jobbikkal szoros versenyben - minden alkalmat megragadott, hogy elverje a port a választásokat elvesztő és olykor megroppanni látszó szocialistákon, ma az ellenzéki párt államfő-jelöltjének kormánypárti meghallgatásán már-már…..
Kovácsovics László, mosógépszerelő 2010.06.23 08:26:42
update: a téma népszerűségére való tekintettel a ma esti granturizmó!-ban is tárgyaljuk a témát, hallgatható BP+60km-es körzetben a radiocafé 98.6-on 21-22h-ig, mindenhol máshol online! A Mercer csoport minden évben kiadja a toplistáját a világ legélhetőbb városairól. Az…..
Kovácsovics László, mosógépszerelő 2010.06.22 19:30:02
@granturizmó!: persze igaz, csak a jó dolgok nem fértek volna bele az előbbi eszmefuttatásba.

Nagyon sok apró pozitív hétköznapi jelenség van (pl. tömegközlekedés, boltok, árak, kurd kebab, würstlstand hajnalban részegen, stb. stb. de összességében az maradt meg, amit leírtam.
Azért hazudnék, ha azt mondanám, nem töltök el szívesen egy hétvégét.

A bécs-rajongókat meg ott tartanám minden vasárnap egy éven keresztül valamelyik turistamentes kerületben, aztán megnézném a fejüket, mikor falat bontják, mert megállt az élet körülöttük.

Viszont a munkakultúrát (az egész germánnal együtt) nem vitatom el tőlük, azért viszont nagyon sok magyart odaküldenék egy kis agymosásra.
Hiszen: ha elromlik valami, meg tudják csinálni, és abból, ahogy a villanyszerelőként végzett Zagyva (milyen olcsó lenne poénkodni a nevével, pedig) Gyula ezzel a "Majd a folyosón megbeszéljük!"-kel felidézte az old school, belemenős-bunyós skinhead kocsmák alacsony, ám…..
Kovácsovics László, mosógépszerelő 2010.05.19 17:18:23
Futóblog Résztáv 2010.05.12 13:30:03
Talán már írtam korábban, hogy a futás és én együttműködésében nézeteltérések adódtak. A február és a március a kényszerpihenő jegyében telt, majd az áprilisi újrakezdés kínt, verejtéket és elégedetlenséget okozott. Az első egy héten még türelmesen, aztán…..
Kovácsovics László, mosógépszerelő 2010.05.12 23:21:42
@szasza75:
Köszi!
Nem gondoltam a jeladóra, sima polar rs200-as óra, illetve ahhoz tartozó jeladó van. Mondjuk nem értek hozzá annyira, de valahogy bízom a polar-ban. Aztán meg ki tudja.
Múltkor voltam egy szűrésen, aminek része volt egy terheléses ekg (bringás verzió), akkor beszéltem a kardiológussal, azt mondta, minden rendben. Bár a vizsgálat elég komolytalan volt.
Megpróbálom legközelebb úgy, hogy mérek a kezemmel 15 vagy 30 sec-es pulzust futás közben, aztán összevetem az óra adataival.
Ha így sem stimmel megszervezhetjük a szigetes dolgot, gondolom itt elérlek.
köszi még egyszer!
Modorosblog A Devizahiteles 2010.05.09 16:45:00
-Hijj, 268... 269... 274... mi a faszom van itt? -Mi az? -Az euróárfolyam, apám, az. A helóták hegedültek sok-sok nyáron keresztül, aztán szar lett a palacsintában. Pedig már kezdett volna normalizálódni a helyzet. Aztán majd csodálkozom, ha nem tudom miből kifizetni a…..
addict Menő a K&H manója? 2010.04.29 17:05:00
Egy személyes megjegyzéssel kezdeném a posztot. Én és a Menő Manó régi ellenségek vagyunk, én már akkor is kimenekültem a szobából, amikor annak idején még menőnek számított a tévében az animációs sorozat. Emiatt mindenképpen elfogult vagyok a reklámmal, mert felőlem Menő…..
Felszólítunk mindenkit, hogy lepődjön meg! Egy újabb kibaszottul idegesítő reklám ami egy szexipari munkást próbál elsütni. Természetesen nem elvárás, hogy a szereplőválogatásra ellátogató megélhetési faszverőt felismerjék, de egy minimális research munkát igazán be…..
Nyerj Asus netbookot a Munkahelyi terror blog nyereményjátékával. Csatlakozz  facebook oldalunkhoz  és automatikusan részt veszel a sorsoláson.   A részletekért kattints ide   Egy multi cég dolgozóijaiként a…..
 Szeretném tisztelettel megkérdezni, hogyha tudható volt, hogy választókerületenként csak egy szavazókörben lehet igazolással szavazni, és lehetett tudni, hogy hányan kértek igazolást az adott kerületben történő szavazáshoz, akkor hogy a fenébe nem állt össze egyetlen jó…..
Kovácsovics László, mosógépszerelő 2010.04.11 20:33:16