Adatok
Frucsasz
111 bejegyzést írt és 2150 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Sziasztok ! :3Sajnos, vagy inkább szerencsére beszédes címet adtam ennek a rövid posztnak, ugyanis ma megtört a jég. Végre neki tudtam kezdeni Yrelnek.
Amint végeztem a vizsgáimmal, erőt vettem magamon, és úgy döntöttem, végre nekilátok az új cosplayemnek, de úgy éreztem, valami nincs rendben.…..
Frucsasz
2016.10.09 15:27:55
Éééés azóta is várjuk, hogy jelentkezz :)
Tegnap írtam egy rövidke posztot ami vendéglátás és cigaretta találkozásáról, főként ahogy én látom és ezt a levelet kaptam ma reggel amit egy az egyben bemásolok ide:Tisztelt Szerdaúr!Szeretnék hozzászólni a 2012.03.23 15:37 -kor publikált Dohányzás című posztjához. Remélem a kedves olvasói és maga…..
Gólem a Számkivetett 2-t játssza a tengerparton, ahol láthatóan jobban érzi magát, mint a fák között, de ez közel sem azt jelenti, hogy beszélni vagy hangsúlyozni megtanult volna. Ma lecsap a Fekete Angyal, egy bula hazamegy. Ez meg egy rövid hogyvolt lesz, majd egyszer elmondom,…..
Gólem kiszabadult a pálmaligetből, és a tengerparton álldogál, de a menekülés alatt a nadrágszár ott maradt a gerilláknál. Két csaj jön ma, és felforgat, mondja, az egyik meg különösen veszélyes lesz. Na, majd meglátjuk, az előzetes alapján Botox és Ivar is üvölteni fog.…..
Frucsasz
2015.03.24 09:28:13
@windsor: lemaradtam, csak azt láttam, hogy Becks a piros fotelben kuporog... nem is értettem. :)
Évek óta ugyanazokat a dolgokat akartam magamnak. Egy jó bringát, Egy jó telefont, egy jó fényképezőgépet.A Galaxy Note 2 lett volna a következő cucc a sorban, de Mandulát, mint az én jótevő, sváb perselyemet, nem lehetett feltörni, akárhogy csűrtem-csavartam, ő egy olyan lány,…..
Én tényleg azt hittem, hogy ennyi év után a kutya sem olvassa ezt a blogot (én sem jártam erre ki tudja, mióta). A tegnapi poszt magamnak akart lenni egy memento, nem az volt a cél, hogy bárkire is a frászt hozzam.
Gyorsan el is rejtettem, mielőtt még további rossz pillanatokat…..
Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre! Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com…..
Igen felelőtlen kisgazda lehetettem, mert az első emlékem a szóban, továbbá szombat délelőtt orvosi fogóban forgó fogamról az, hogy egyszer csak ráharaptam. Hagyjuk a feltételes módot, igazából pont annyira felelőtlen voltam, mint az összes többi gyerek, akiknek a fogápolás…..
Mandula apja elhajtott minket, hogy a Nyugatinál aznap nyílt Aldiban vegyünk neki egy terrabájtos háttértárolót a meglévő másik tizenkettő mellé. (Becsületükre legyen mondva, ezúttal nem három darabot hoztak mindenből, hanem három raklapot. Az egy másik történet, hogy az…..
Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre! Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com…..
Frucsasz
2012.11.10 14:06:34
@agyameldobom42:
Az erkölcsi bizonyítványt MINDIG megkapod. Akkor is, ha patyolattiszta vagy, akkor is, ha épp 20 év letöltendőre vársz emberölésért. Magát a papírt megkapod, csak az nem mindegy, mi szerepel rajta.
Ha ugyanis elkövettél valamit, akkor az rákerül az erkölcsi bizonyítványodra is. Ott virít rajta szépen, hogy ezért vagy ezért elítéltek. Akkor is rajta lesz, ha már letöltötted a büntetést, ugyanis a jogerős büntetés letöltése után még x évig szerepel a dolog az erkölcsiben. Ha jól emlékszem, az ítéletben megszabott idő feléig -tehát pl 20 év börtön után még további 10 évig az erkölcsiben is feltüntetik-, de már régi olvasmány, így a számokban nem vagyok biztos.
Az erkölcsi bizonyítványt MINDIG megkapod. Akkor is, ha patyolattiszta vagy, akkor is, ha épp 20 év letöltendőre vársz emberölésért. Magát a papírt megkapod, csak az nem mindegy, mi szerepel rajta.
Ha ugyanis elkövettél valamit, akkor az rákerül az erkölcsi bizonyítványodra is. Ott virít rajta szépen, hogy ezért vagy ezért elítéltek. Akkor is rajta lesz, ha már letöltötted a büntetést, ugyanis a jogerős büntetés letöltése után még x évig szerepel a dolog az erkölcsiben. Ha jól emlékszem, az ítéletben megszabott idő feléig -tehát pl 20 év börtön után még további 10 évig az erkölcsiben is feltüntetik-, de már régi olvasmány, így a számokban nem vagyok biztos.
..
Frucsasz
2012.09.11 12:06:55
Szia!
Létszíves jelentesd meg a blogodon ezt a leírást. Lehet, hogy egy kicsit hosszú, de ha nem gond, akkor menjen az egész. (Ha úgy gondolod, hogy megjeleníthető) A cikk egyébként a posta vezetőségének szól, de nem reagáltak semmire, így küldöm a botrányos…..
http://www.mosquitotattoo.pl/galeria/tattoo#
Lessétek meg ezt a remek lengyel tetoválószalont, ahol ilyen és ehhez hasonló gyönyörű absztrakt művek készülnek! És ha valaki kedvet kap akkor ne habozzon írni, mert megveszek az ilyen tetoválásokért!
..
Frucsasz
2012.09.04 17:23:02
http://csajokespasik.blog.hu/2012/08/03/pesszimista_vagyok_a_jovot_illetoen..
Frucsasz
2012.08.03 14:40:27
@dr. gernika: Tudom :) Emellett gerinces, becsületes, sokoldalú, nagyon-nagyon okos, és még humora is volt. Illetve van is még, bár már nyugdíjba vonult, és azóta művelődéstörténeti- neveléstörténeti könyveket ír. Számomra ő testesíti meg az igazi reneszánsz embert.
Egy jó darabig meg sem mértem magam, mert nagyon féltem, hogy semmit nem fogytam. A kontúrokkal van a baj, meg azzal, hogy minden nap látom magam. Ha legalább az egyiknél elérhető lenne egy jelentősebb változás, az nem lenne baj. Ha számít valamit, akkor én az elsőt választanám.…..
Nem akarom elrontani senki szórakozását jóelőre, de ez a rész igazán csak azoknak volt élvezhető, akik olvasták a második kötetet (csak az érdekesség kedvéért, ezt a részt a Királyok csatája 2., 15., 18., 20., 21., 23., 24., 25., 26., 29. és 45. fejezeteiből kalapálták össze,…..
Frucsasz
2012.04.17 15:40:28
„Aztán anyum palija bekavart. Hajtott rám, de mivel nekem ott volt Alex, így nem érdekelt... Egyszer megpróbált megerőszakolni is” – az anya nem bírja tovább tolerálni lánya pasiját, így választás elé állítja: vagy kidobja őt, vagy elhúz a családi fészekből.…..
Frucsasz
2012.02.17 11:55:48
@cyd: olvass kommentet is, van bőven. Posztoló kommentje szerint nevelőapu azóta már visszatérta családhoz, ezért is rakta ki anyuka a posztolót.
Frucsasz
2012.02.17 12:06:36
@Bridget.V: No most akkor lelépett nevelőapu, vagy nem lépett le? Eredetileg arról volt szó, hogy lelépett, majd arról, hogy aztán pár hónap után visszajött, anyu ezért is tett ki téged. Arról, hogy aztán megint lelépett, én lemaradtam (igaz, hogy az utolsó bő 50 kommentről is).
Szeretem én a lila színt, de lehet, hogy a karácsonyi hajfestés meg a seggig érő haj helyett talán ezeket a dolgokat kellett volna inkább a posztban leírni, nem? Jól jönne valami timeline, hogy mi milyen sorrendben követte egymást, és most akkor melyik szereplő épp hol tart.
Egyébként a kérdésedre szerintem megkaptad a választ. Jól döntöttél.
P.S. Neked talán nem arról szólt a téma, hogy meg akartak erőszakolni, de van, aki erre érzékenyebb, mint a csicskáztatásra. Mondjuk az, aki átélt ilyet.
Szeretem én a lila színt, de lehet, hogy a karácsonyi hajfestés meg a seggig érő haj helyett talán ezeket a dolgokat kellett volna inkább a posztban leírni, nem? Jól jönne valami timeline, hogy mi milyen sorrendben követte egymást, és most akkor melyik szereplő épp hol tart.
Egyébként a kérdésedre szerintem megkaptad a választ. Jól döntöttél.
P.S. Neked talán nem arról szólt a téma, hogy meg akartak erőszakolni, de van, aki erre érzékenyebb, mint a csicskáztatásra. Mondjuk az, aki átélt ilyet.
Harmincon felüli, kövér, vagy csak hasas, akárcsak hízékony, de mákos gőzgombóc vagy? A vaníliapudingod el akar vinni életedben először síelni? Hát barátom, csak annyit tudok mondani, hogy csatold be pocakodon az övedet, hosszú nem lesz, de annál keményebb. A következő…..
Hip-hip hurrá, íme a tuti bizonyíték arra, hogy a vámpírmozik ideje lejárt, a csütörtöki DTK show (itt nézhető meg), benne Geszti Péterrel, Osvárt Andreával és a freestyle foci magyar világbajnokával megalázó vereséget mért a TV2-n futó Vámpír Brooklynban című Eddie…..
Frucsasz
2012.01.14 11:21:15
Egy olyan világban, ahol a 13-14 éves lányok versenyt szopnak az iskola vécéjében, és ahol a gumit még hírből sem ismerik, ott bizony nem árt felkészülni egy olyan generáció megjelenésére, ahol a nemi betegségek a mindennapok részét fogják képezni, és olyan általánosan…..
„Bepasizott megint. Tudom, ki a csávó, nem is rossz fej, nálam azért gyengébb eresztés. Egyáltalán nem fájna, ha néha jól érezné magát vele” - a nyitott házasság néha egész jól működik, tehát nem minden félrelépés robbant szét egy kapcsolatot. De mi van akkor,…..
2011.08.302011.09.06eltéréskar27.0027.000.00comb55.0053.00-2.00derék78.0072.00-6.00csípő89.0083.00-6.00mell91.0089.00-2.00kg52.0050.50-1.50..
Frucsasz
2011.09.28 19:02:02
@benedek bence: Ez az első hét c. bejegyzésben leírtak eredménye. Nem követem ortodox módon a blogodon leírtakat, inkább az alapelveket tartom. Így most nem tudom, hogy igennel válaszoljak-e vagy sem... De mivel ez az a diéta, amit a blogodban leírtakra alapoztam, ezért mondjuk, hogy igen, a te diétád :)
Frucsasz
2011.11.07 17:05:16
@debramorgan: Vagyok, vagyok, írni is fogok most már hamarosan, ígérem. De az elmúlt hónapokban még az alvás is a luxuskategóriába tartozott :( Úgy sejtem, kb december elejétől enyhül a helyzet, újra lesz időm, és akkor pótolom nagy vonalakban a beszámolót.
Egyelőre a napi "jutalomfalatom" az, hogy titeket olvaslak :)
Egyelőre a napi "jutalomfalatom" az, hogy titeket olvaslak :)
Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre! Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a…..
Vannak képek. Ez a jó hír. A rossz, hogy tanúságuk szerint az elmúlt 24 napban nagyjából semmit sem változtam.
Most:
23.nap:
…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz