Regisztráció Blogot indítok
Adatok
lalitta

0 bejegyzést írt és 29 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Itt futok 2012 2015.01.21 08:50:29
2012. január 21-én kezdetem el futni. Ennek pont három éve. A következő sorok, amiket annak idején az azóta megszűnt fotós blogomra írtam, az első (majdnem teljes) futóévemet mutatják be. Most felteszem ide, csak hogy teljes legyen a sztori. Szóval... Ha már követed a blogomat egy…..
Itt futok 2014 2015.01.02 18:01:32
El sem hiszem, hogy vége. Még alig szoktam meg, hogy 2014-et kell írnom a dátumok elejére, már szokhatok is át a 2015-re. Borzasztó... Emlékszem, egyszer gyermekkoromban a Nagymamám azt mondta, hogy ha majd idősebb leszek, az évek úgy fognak peregni, mint korábban a napok. Jót…..
Itt futok 2014. május 2014.06.09 21:19:49
Kicsit megkésve írom ezt az összefoglalót, ugyanis májusban nem történt semmi izgalmas. Nem indultam egyetlen versenyen sem, nem futottam semmilyen érdekes helyen, nem is utaztam sehová. Sőt, egy teljes hetet ki is hagytam. Szerencsém volt, pont a szélviharos időszakra jött össze a…..
Már eltelt több mint két teljes nap a Mátrabérc Trail teljesítése óta, volt időm átgondolni a történteket és levonni pár tanulságot. Íme hát, ezeket tanultam az ultrafutásról és magamról szombaton: Ruházat: Hiba volt abban a szerkóban indulnom, amiben. Alul egy hosszú…..
lalitta 2014.04.15 13:00:00
Ruházat
Baromira túl voltál öltözve sztem is. Ez gyakori hiba és én is nehezen hittem el magamnak, hogy kívülálló szemével mennyire alul kell öltözni. Pláne igaz ez a bércre, mivel az április-májusi reggeli hideg nap közben aztán igencsak átvált melegbe. Én is hibáztam, mert egy rövid póló+karmelegítő bőven elég lett volna. Ezt a variációt pont ilyen időben kell használni esetleg egy vékony kesztyűvel kiegészítve.
Hosszúgatyó. Brrrrr... Téli. Brrrr...
Idén télen nem volt olyan hideg, hogy felvegyem azt a gatyómat, amiben az első Kinizsi100-amat (május közepe) lefutottam...

Evészet
A verseny előtti ilyen kaja kifejezetten káros. Pont addigra érkezik az inzulinlöket és az alacsony vércukorszint, mire rajtolni kéne. Rajt előtt max fél órával, keveset, könnyen emészthetőt. Menet közben folyamatosan, keveset, de erre szánni kell 3-4-5 évet... Ez az ultra egyik igazi kihívása!

Ivászat
Ez is kialakul pár év alatt :)! Egyelőre nagyon klasszul csináltad.

Tempó
A jó lejtőzéssel rengeteget nyersz és nem időben, hanem erőben! Hosszú lejtőket keress, bár a Vértes ebben nem túl erős.

Kütyük és bigyók
Ezt a kicsapást majd még átvesszük :)! Monnyuk zuhogó esőben megnézném a zsepis akciót...

Idő
Innen látszik, hogy ennyi edzéssel milyen sokra képes az ember. Bravó, tényleg nagyon beosztó voltál és ez a legtöbb, amit elvárhatsz magadtól.

Fej
Csillagos ötös!

SOHA ne számolj visszafelé!
Mindig csak az a 10m van előtted!
Itt futok Mátrabérc Trail (56k) 2014.04.13 20:38:36
Őszintén nem tudom, hogy mikor és miért jutott az eszembe, hogy nekem mindenképp ultra távokat kell futnom. Mindezt persze úgy, hogy még egy hagyományos, sík, városi maratont se nyomtam le soha. De eszembe jutott, és többé nem is ment ki belőle. A gondolatot tett követte. Nevezek,…..
Itt futok Tóparti futóparti 2014. 2014.04.07 20:51:13
Na, ezt most jól elszartam. Nem akartam gyorsan futni. Hat nappal életem első ultra távja előtt csak egy laza kocogást szerettem volna. Az volt a terv, hogy csak úgy érzésre futok majd, szépen kényelmesen, nem is foglalkozva a tempómmal. Pedig kellett volna. Szépen indultam. Hamar…..
Itt futok Sötétség 2014.01.29 09:46:33
Már egy ideje fontolgattam, hogy ki kellene próbálnom a terepfutást sötétben, fejlámpával. Nem tudom miért, de végül, sok-sok halogatás után, ma jött el a napja. Egy unalomig ismert, könnyű és rövid útvonalat választottam, kevéske szinttel. Már évek óta nem okoz gondot…..
Itt futok Fagy 2014.01.26 16:04:53
A mai napra egy lassú, kényelmes terep harminc volt a cél, amit egész jól sikerült megoldanom. Úgy érzem, hogy tudtam volna még folytatni. Nagyjából ez lenne az az intenzitás, amivel majd az áprilisi Mátrabérc Trail 58km-én is haladni szeretnék. Persze a tempó az nyilván a terep…..
lalitta 2014.01.27 21:06:25
@RabiMiki: Ha zavar, akkor vedd le a zsákod, fordítsd fejre és szívd ki a levegőt belőle. Így már fagymentes és nemcsobog.
Itt futok Tervek - 2014 2014.01.13 17:34:42
Biztosan lehet konkrét célok nélkül is futni, de nekem segít, ha van pár. A harmadik futóévemet két esemény köré fűzném fel, amiből a második még "némi" pontosításra szorul. Ami biztos az az, hogy az első félév csúcspontja az április 12-én (pont egy nappal a szülinapom…..
Itt futok 2013 2014.01.03 10:23:14
Szerettem ezt az évet. Kisebb nagyobb bakikkal bár, de végül minden jól alakult. A futás is. Ma már elhinnem is nehéz, de 2013 valahogy úgy kezdődött, hogy a két órán belüli félmaraton (ez 5:41 perc/km-es tempó) volt az álmom. És az, hogy fussak az év során ezerötszáz…..
Terepfutás során a lassan múló percekben gyakran szeretném azzal (ki)tölteni az időt, hogy kiszámolom, milyen százalékos emelkedőn futok le vagy föl. Ötös matekérettségim ellenére erre képtelen vagyok, bármennyire is pofon egyszerűenk tűnik. Igaz az érettségim 15 éves. Ám…..
Jubileum van. Napra pontosan 2007. december 24-én este 6 körül kezdtem el futni. Életemben, először, készakarva. Egy bő fekete pamut tréningruhában indultam el a Duna Pláza mellett fekvő kéróból egy környékbeli körre csak úgy, eljutottam az újpesti vasúti átkelőhelyhez,…..
Futóblog Mátrai patakok 2010.07.23 11:13:00
Az egyik nyári pénteken, miután az irodai klaviatúra kihullott a kezemből, találkoztam a barátaimmal az M3-as kivezető szakaszánál. A Mátra egyik kistelepülését, Kisnánát vettük célba, ami a Mátra 115 közösségi túrának adott rajthelyszínt. Útközben azért csak beugrottam a…..
lalitta 2010.07.25 16:44:15
@csétomi: A helyes megfejtés az, hogy sajnos a Mátrában is egyre terjed a terepmotorozás és kvadozás... A filmen lévő kis csapat az éppen a réten átvágni szándékozó géphajtású csapat elriasztásán fáradozott. A motorok hangja tisztán kivehető ha kicsit hangosabban hallgatod.
lalitta 2010.07.27 14:23:00
@NJoco: Közösségi Teljesítménytúra (ólinvan). A túrázó közösség 'magának' szervezi, nem haszonelvű... Pl. a nevezés nem pénz, hanem egy tálca - lehetőleg - házi süti, amit szétosztanak a frissítőpontokon.
lalitta 2010.07.27 14:24:56
@NJoco: Én pont most hvégén készülök 100 kilire kézben tartott kulaccsal. Eddig nagyon bevált rövidebb távokon, nekem minden eddigi övtáskás, ivótartályos szenvedésnél jobb és kézenfekvőbb.
Futóblog Özönvíz 2010.05.16 21:53:00
Futott valaki? Én egész hétvégén képtelen voltam rászedni magam, hogy futni menjek ilyen esőben. Komolyan. Hétfőn viszont el fogok menni, kivéve, ha orkán lesz...
Futóblog Ki a gödörből 2010.01.10 21:10:00
Különösen a téli szezon tomboltával minden futó szembesül azzal, hogy CSINÁLNI KELL. A motivációt újra és újra megtalálni. Önéletrajzi ihletésű videóban próbáltam bemutatni ezt az érzést, a belső vívódást és szűnni nem akaró küzdelmet saját magunkkal. Motiváció…..
lalitta 2010.01.11 22:02:26
@angelday: Én, mint Athosz is a beginner szekciót erősítem, hisz 2007-ben vettem az első futócipőm és 2008-óta futok rendszeresen.
Ezek nem fényévek!
Futók körében szokásosak az évi összegzések és az új év céljainak, terveinek megfogalmazása. Engedjétek meg, hogy a száraz tények és a még formálódó álmok helyett inkább Páll Attila (azaz Athosz) 2009-es összefoglaló képsorait mutassuk be: ..
lalitta 2010.01.08 13:05:32
@Occa: A Sigur Rós részhez még talán hozzá tartozik, hogy az UTMB koreográfiája szerint az utolsókét célba érkező, jelenesetben 70 év körüli bácsi több mint 46! óra után érkezett meg a célba, pont az eredményhirdetésre (az elsők kb. 20-21 órát mennek). Felfutott a színpadra, a felsorakozott első tíz sorfala elé és mindenki megtapsolta...
lalitta 2010.01.08 16:21:37
@szasza75: Te mondtad, nem emlékszel?
Ide jöhetnek az olyan kommentek, amik általános témájúak.Ha olyan vetődne föl, ami szorosan kereskedési, de nincs neki bejegyzés eddig, akkor először kérlek jelezzétek, hogy kellene egy "ilyen" és én megnyitom 1-2 napon belül.Wik..
lalitta 2009.02.09 23:03:14
@WikFx:
Tehát itthon csak 'bérmunka' megy?
lalitta 2009.02.09 23:06:32
@inflexio:
De u.ezek az 'adótechnikai' dolgok jelentkeznének egy kinti számlánál is, nem? Max. ott könnyebb kibújni?! Bár vhogy haza kell utalni a pénzt, ami megjelenik a számlámon és megkérdezhetik honnan van. Nem egyszerűbb egy saját cégen keresztül csinálni?
Bocs de járatlan vagyok ebben.