Adatok
fabianp
0 bejegyzést írt és 39 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A 444-en jelent mostanában meg egy nagyon színvonalas átfogó összegzés arról, hogy mi a helyzet az utcai kukákkal Budapesten. A szövegből nem olvasható ki, hogy most magyarázni szeretné-e a városvezetés bizonyítványát, vagy éppen kritizálná, de ez az igazán színvonalas cikkek sajátja. Mi viszont…..
fabianp
2021.09.04 13:34:57
Ez egyszerűen szerecseny mosdatás. Kár több szót rávesztegetni.
Egy három posztból álló minisorozat következik. Három eset (ami tulajdonképpen sokkal több is lehetne), három különböző fázisban levő történet, az egyszeri civil pedig azt keresi, hogy hol tud még időben, de már becsatornázható, feldolgozható módon visszajelezni – ha egyáltalán. Ne feledjük ugyanis…..
A kegyetlenséget nehéz objektív mércével mérni, mégis kiemelhetőek az emberi történelem elmúlt 5 ezer évének leginkább rettegett és legtöbb félelemmel emlegetett hadseregei, melyekről a legtöbb írott forrás valóban úgy emlékezik meg, hogy hadjárataikban hátborzongatóan kegyetleneknek mutatkoztak. A…..
fabianp
2021.03.22 18:22:34
@Nietzsche.: Azért a Vandálokat legyőző bizánci sereg sem volt piskóta. Vagy amit a spanyolok műveltek az újvilágban. A belgák Lipót király alatt Belga kongóban. És még folytatni lehetne a sort.
A "vezető" jelenthet államférfit, hadvezért, politikust és szellemi irány-mutatót is. Ebben a posztból ezúttal kihagyjuk a hadvezéreket, mert nekik egy külön posztot tervezünk szánni és szintén kimaradnak a nagy vallás-vezetők, próféták (Jézus, Buddha, Mohamed), mert nem fair a köztük történő…..
Kép forrása: RTL Klub
Ismétlés a tudás anyja – tartja a mondás és a Keresztanyu készítői igencsak megfogadták ezt, hiszen a sorozat első epizódjaiban szembejött a nézővel szinte minden jellegzetesség, amivel az utóbbi években komoly sikert aratott hazai szériákban találkozhattunk. Nem csak bennem,…..
Akarunk-e bebiciklizhető várost? És ha akarunk, akkor vállaljuk-e a következményeit?..
Kilencben az élet
Itt az ideje, hogy leállítsák az atlétikai stadion beruházást?
2020.04.24 09:36:52
Mekkora bevételkiesést okoz Ferencvárosnak az, hogy a kormány a koronavírus-járványra hivatkozással forrásokat vont el az önkormányzattól? Itt van-e az ideje, hogy nyílt levélben kiálljunk az atlétikai stadion beruházás leállításáért? Megismerhető-e a tanítónéni a neten keresztül? Hogyan boldogulnak…..
A történelmet mindig a győztesek írják - mondta Napóleon, és milyen igazan. És a történelem talán egyetlen igazi győztese az nem más, mint az Amerikai Egyesült Államok. Azonban - a filmekkel ellentétben - még nekik sem volt makulátlan, fényes diadalmenet a történelem útja. Éppen ezért kerestem olyan…..
Ugye, a hétfői ülésen újra hallatott magáról Hadházy Ákos, és Kövér László házelnök se maradt szótlan ennek következtében. Az ülés során ugyanis Hadházy Ákos újra bevezette a tábláit, és belógatta az ülésterembe, pont úgy, hogy az a házelnök háta mögül premier plánba mutassa meg, hogy pontosan mit…..
Pad, a közéleti blog
Válaszolt az egyetem: most már biztos, hogy hamis a budafoki intézményvezető doktori oklevele
2020.02.14 20:07:24
Előzmény: https://kozeletipad.blog.hu/2020/02/13/doktor_vagy_nem_doktor_kis_helyi_botranybol_orszagos_ugy
Egy hete a Partizán nevű csatorna borította ki a bilit Budafokon, amikor a videójában azt állította, hogy Daróczi Csillának – a Budafok-Tétényi Család- és Gyermekjóléti Központ vezetőjének…..
Változott a káromkodási kultúra. A k...a anyád, és a sz...jál le, valamint a hasonló, mások megalázása céljából mondott káromkodások, szép lassan átadták a helyüket a legújabb divat szerinti megalázó szavak használatának. Ma ha valakit mélységesen meg szeretnél alázni, akkor azt kell mondani, hogy…..
fabianp
2020.02.09 09:12:45
@sefatias: A politikai eszmék közül a kommunizmus követelte a világon a legtöbb áldozatot. A googlee a barátom. Több 100 milliót. Ezután nincs miről vitatkozni.
Gyors ütemben fejlődnek az elektromos autók, egyre messzebbre jutnak egy töltéssel, egyre nagyobb akkumulátort tudnak elvinni magukkal. Viszont a villanyautó-tulajdonosokat ezen kívül két másik dolog is foglalkoztatja: ki tudom-e várni az otthoni töltést, illetve alhatok-e nyugodtan vagy leég közben…..
„A meleget ugyan nem a zöldek csinálták, azonban az, hogy hosszú évek kitartó munkájával elérték, hogy a nyaranta mindig rendkívül forró, középső területein pokoli sivataggal megvert Ausztrália erdeit és bozótosainak alját az elhalt növényzettől még véletlenül se tisztogassa az ember, mert annak…..
Van az úgy, hogy az ember visszatér életének egy korábbi helyszínére és alig ismeri meg. Én is idegenként csodálkoztam rá a volt gimnáziumom épületére. 1979-től 1983-ig jártam a Radnótiba. A késői szocializmus egyik legliberálisabb szellemi műhelye volt a Radnóti, viszont az épület történetéről…..
Ma 71 éve bombázta szarrá Drezda belvárosát az egyesített amerikai-angol légiflotta.
A II. világháború egyik legnagyobb felháborodást keltett terrorbombázása volt ez, aminek a lakosság pusztításán kívül semmilyen célja nem volt. Gyújtóbombákkal szórták meg a katonai jelentőséggel egyáltalán nem…..
Hát, ez is megvolt. Emelkedetten, de fáradtan, és lebutított politikai tartalommal búcsúzott az ország Göncz Árpádtól. Reményt igazából az ad, hogy az ország számos pontján spontán gyűltek össze az emberek egy fotó és néhány mécses köré, A hűvösödő novemberben megint…..
Szeretném tisztelettel megkérdezni, hogyha tudható volt, hogy választókerületenként csak egy szavazókörben lehet igazolással szavazni, és lehetett tudni, hogy hányan kértek igazolást az adott kerületben történő szavazáshoz, akkor hogy a fenébe nem állt össze egyetlen jó…..
Mármint a második nyomtatott ómagyaros kötet. Kis csavarral nem a második évad (még), hanem egy kisebb lélegzetvételű, de annál izgalmasabb történet, a blogon korábban debütált Vitéz kapitány - évad kibővített, lezárt és szerkesztett változata, némi háttéranyaggal…..
fabianp
2010.02.16 17:40:01
-Teddybear- A Voyager-projekt a Felderítő Parancsnokság (és elődszervezetei) egyik legelső, hosszú távú titkos tervezetének indult, közvetlenül az Átkerülés után. Az átkerülés után a legtöbb technikailag képzett ómagyar tudta, hogy a XX.…..
fabianp
2010.02.08 16:39:58
Sokat lehet vitatkozni Molnár Oszkár kijelentéseiről, de azt nem lehet elvitatni, hogy egy bátor emberről beszélünk. Az még csak hagyján, hogy az évtizedes politikai karriert befutó egykori tehersofőr egymaga száll szembe a világösszeesküvéssel, miközben felmondja a Pörzse…..
Az SZDSZ sokszínű, állította a kétszínű picsázó Horn Gábor, amikor színvallásra kényszerítették valamelyik reggel a szárnyaló Napkeltében. (Tudják, ez az a műsor, amelyiknek hajnali ötkor a legnagyobb a nézettsége.) Dübörgő Döbrögi uram azonban mindezt másként látja.…..
Horthy Miklós ellentengernagy a hétvégét meghitt siófoki villájában töltötte, hogy erőt gyűjtsön hétfői budapesti jelenése előtt. A vasárnapi ebéd után kicsit elszundított. Mire felébredt, meghökkenve vette észre, hogy mennyire megváltozott a szobája: a…..
A strasbourgi Emberi Jogi Bíróság az olasz Ateisták és Agnosztikus Racionalisták Uniójának beadványának helyt adva kötelezte a fenntartókat, hogy távolítsák el az olasz állami iskolák, kórházak falairól a kereszteket, az európai identitás szimbólumait. Az Olasz…..
Szörnyű baleset történt a ma 80 éves Nobel-díjas író Kertész Imrével. Az éppen szokásos novemberi reinersdorfi bevásárlóútján tartózkodó író egy helyi könyvesboltból kilépve sétálni indult, amikor a zöldhatáron át véletlenül magyar területre tévedt. Az író…..
Áu. 34. , ÓMTI / ÓMR1A világ első mecsetjének alapkövét tették le múlt héten Masszíliában. Az Ómagyarország stabil szövetségésének számító nyugat-mediterrán görög városban mintegy ezer muzulmán él, ezek túlnyomó többsége anti, főleg gall, kisebb mértékben görög…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz