Regisztráció Blogot indítok
Adatok
votum separatum

0 bejegyzést írt és 12 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Kialakult a 2014-es X-Faktor mezőnye, egy olyan adásban, amiben minden pontosan úgy zajlott, mint eddig, izgalomnak, feszültségnek nyoma annak ellenére nem volt, hogy Istenes Bence magából kikelve üvöltözte végig a műsort, és igyekezett elhitetni a nézőkkel, hogy a stúdióban…..
Kumin szerint Kitüntetetten 2011.08.19 14:53:00
Az azonos című, nagyon szép dokumentumfilm szinopszisa az alkotó, Almási Tamás honlapjáról:1978-ban Kossuth-díjat kapott egy női brigád. Az azóta felnőtt generációk, már nemigen tudják, mit jelent: szocialista brigád, munkaverseny, kommunista szombat. A film a Zalaegerszegi…..
"Sziasztok!Májusban születtek Finduszka cicái, több fekete és egy cirmoska. Itt a képen látható Sátánka nevű kiscicája, aki azért, hogy a két mancsával el tudja kapni a fűszálat, leült rendesen a popsijára. :) Két kis mancsával kapott a fűszál után, és szépen…..
"Kedves Cukiság! Régi olvasótok vagyok, már tervben volt, hogy küldök pár sort és néhány képet a kis kincsemről, Fűzberki Astorról, hívónevén Alexről. 2011. január 18-án született, és március 27-én érkezett meg hozzám, mondanom sem kell, szerelem volt első…..
 1. Évtizedeken át állandósulnak a reformok (ez egyszerre tünete és oka is a hanyatlásnak), mindig az aktuális hozza majd el a megváltást, amitől azonban folyamatosan távolodunk. 2.  A tanárok helyett nagyobb megbecsülést kapnak a különféle pedagógiai szakértők,…..
votum separatum 2009.02.08 11:19:01
Nem szoktam "blogolni", de most megteszem, mert úgy gondolom, hogy időszerű lenne egy tisztulási folyamat...

Néhány észrevétel:
1. deviancia: nincs eszköz a tanárok kezében. Egy deviáns szó szerint röhög a beírásokon, hiába fogsz vele egyénileg elbeszélgetni, kideríteni a mögöttes problémát, azt feszegeti, hogy hol van a határ - az pedig jó néhány szituációt jelenthet az év során, év végén a büntetések elévülnek. A deviáns gyerek mögött többnyire nincs értelmes szülői háttér, vagy ő is deviáns, vagy hiányzik, vagy a saját gyerekét sem tudja kezelni és nem is akarja, a tényekkel nem akar szembenézni, hárít, felelősségvállalás nincs. Hamar kiderül, hogy ki a deviáns, de a szegregáció tilos, pedig csak az lehetne a megoldás, ha idejekorán kiemelnénk ezeket a gyerekeket a közösségből, és speciális iskolákban nevelődnének tovább.
2. Beke Kata: Kontraszelekció - megjelent a 90-es években erről a témáról a könyv. Ki figyelt oda? Minden értelmes szülő biztos egzisztenciát szeretne a gyerekének, ez érthető. A '90-es években egy-egy osztály kb. 50 %-a tanárszakot választott (középiskolában dolgozom), ma egy-kettő, az is többnyire testnevelés szak. Aki jobb jövedelmi körülmények között él, nem fogja megbecsülni azt az értékrendet, amit a tanár közvetít, hisz élő példája annak, hogy azzal csak "olyan" színvonalon lehet boldogulni, ahol ő van...
3. kétszintű érettségi: mit is old meg? Az őszi vizsgaidőszak jó nagy káoszt visz bele a tanítás-tanulás folyamatába. Osztályozó vizsgára kell készülni, utána írásbeli, majd szóbeli, közben, ugye, iskolába is kéne járni... A dolog arról szól, hogy szabaduljunk meg a tantárgyaktól, mert ez is felesleges, az is - legalább is abból a szempontból, hogy hol is akar ő továbbtanulni.
Meg különben is, majd duplázzuk az érettségi eredményt, azzal is be lehet sétálni az egyetemre/főiskolára, teljesen felesleges a többi tárgyat tanulni. (Azután meg halljuk vissza, hogy abbahagytam..., kirúgtak... stb., mert nincs meg az akaraterő és kitartás, szellemi edzettség, ami az egyetem elvégzéséhez kellene).
4. létszám: az általános iskolákból általában 20-25 fős létszámú osztályokból érkeznek a tanulók, a középiskolában 36-40 fős az átlaglétszám. Arra sincs ideje a tanárnak egy-egy órán, hogy végignézzen a diákokon...
5. magyar: igen, az irodalom ma nem népszerű, elveszítette funkcióját. Az érvelő szövegtípus 10. osztályos tananyag (írásbeli érettségin választható), tehát onnantól kezdve miért is tanítunk irodalmat? Az irodalomtörténet unalmas, fárasztó, nem veszi figyelembe az életkori sajátosságokat, érdeklődést - régi lejárt lemez... Még sincs érdemi változás. Pedig az elméleti sajátosságokat az ifjúságnak szóló szépirodalom segítségével is meg lehetne tanítani. A száraz elelemzések helyett életszerű problémákat, értékrendet kellene közvetíteni a tanulóknak, amivel ők is azonosulni tudnak. Nem is szólva arról, hogy a kevesebb több lenne, sok-sok gyakorlásra lenne szükség. Érettségin nem a már megtanultak visszaadása, hanem ott helyben, gyakorlati feladat megoldása által kellene ellenőrizni, hogy képes-e előadni, a tanultakat alkalmazni idegen szövegek esetében is (nem ez lenne a cél? olvasóvá nevelni, aki képes önállóan is befogadni a szépirodalmi alkotásokat?) Az irodalomtörténetet meg tanulmányozza az, aki mint szakmát választja ezt a területet.
6. Klebelsberg és társai...: nyilván a hozzászóló nem az ideológiai háttérre, hanem arra a tényre gondolt, hogy abban a korszakban jelentős fejlesztés történt: nem összevontak iskolákat, hanem építettek, sőt tanári-tanítói lakásokat is, a fizetésből úgy meg lehetett élni, hogy a tanító el tudta tartani családját anélkül, hogy az asszonynak dolgoznia kellett volna, sőt tudott értelmiségi módjára költekezni (pl. utazás, nyaralás, könyv). Az analfabetizmus felére csökkent, ma pedig egyre növekszik a funkcionális analfabéták száma... .
7. Nemcsak művelt emberekre nincs - úgy látszik - szükség, hanem erkölcsösökre sem, érzelmi intelligenciával rendelkezőkre sem... helyette magukat mutogató playmate-kurvákra, showbusiness-ekre, pornóra... stb.