Regisztráció Blogot indítok
Adatok
nabazzeg

3 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kedves Olvasóim! Engedjék meg, hogy bemutatkozzam. Horváth Zsolt vagyok és közel 16 éve dolgozom a munkaügy területén. Ennyi idő után úgy gondoltam, hogy azt a sok tapasztalatot, és tudást szeretném a nagyközönség számára is közérthető formában megosztani, mivel munkám…..
Ha azt szeretnénk, hogy az orvosaink itt maradjanak, és a betegeink gyógyuljanak, akkor össze kell fognunk. Tisztelt blog!   Két éve olvasom önöket, olykor szörnyülködve, olykor dühösen, néha pedig csak megszokásból. Nem mondanám, hogy én találtam fel a spanyol viaszt, de az a…..
Egy barátom 3 év munkaviszony után kevesebb, mint egy hónapja felmondott a munkahelyén. Munkanélkülivé válva az ilyenkor szükséges lépéseket megtette, bement a munkaügyi központba, regisztráltatta magát. Ha kicsi pénz is, de legalább addig járjon megtakarításaihoz némi…..
Merre mi Merre mi, miért? 2015.12.02 11:43:47
Magyarország fontos minden ember számára. Kinek így, kinek úgy. Nekem nagyon, de kicsit másként.  Kollektív individualistaként próbálok megértéssel és optimistán tekinteni szeretett hazámra, amely azt gondolom tényleg többre hivatott.  A blogomat azért indítottam el, hogy…..
Nem állítanám, hogy maradéktalanul boldog voltam, amikor hétfő éjjel kiderült számomra, hogy egy héten belül a harmadik Kaliforgia-epizódot kell lefordítanom. Nem magával a magyarra ültetéssel volt (van) gondom, inkább az jelentette a problémát, hogy míg a hétfőimet jó előre…..
Tisztelt Praxis!     Olvastam az előjegyzett időponttal kapcsolatos bejegyzést, erre orvosként szeretnék válaszolni:   Én gyakran dolgozom szakrendelőben, ahol a helyzet a következő: reggel nyolc órától délután háromig kilenc percenként FOLYAMATOSAN  vannak előjegyezve…..
nabazzeg 2012.08.14 13:23:11
Igazat kell adnom az orvosnak, akkor is, ha nekem is sokszor meggyűlt már a bajom a magyar egészségüggyel, ami a legördögibb kör, amivel valaha találkoztam.
DE! Magyarországon az emberek azt hiszik, hogy nekik semmit nem kell tenniük az egészségükért, csak az orvos felelőssége az, hogy egészségesek maradjanak.
BULLSHIT!
Talán nem ártana, ha eszébe jutna az embereknek, hogy mindenkinek a saját felelőssége az egészségének a megőrzése. Csak néhány mindennapos apróság ehhez: másfél liter napi vízfogyasztás, napi fél óra testmozgás, napi 15 perc csendes meditáció, napi 3x zöldség és gyümölcsfogyasztás. Szegény rohanó embereknek nincs idejük és energiájuk ezekre?
BULLSHIT!
Az embereknek felelősséget kéne vállalniuk saját magukért, változtatni az egészségkultúrájukon és legfőképp együttműködniük az orvosukkal. Az orvos segíteni akar a betegnek, nem pedig meg akarja ölni azt. Ám ehhez a betegnek is akarnia kell arra, hogy az egészségét megőrizze. Elmenni szűrésekre, kikérni a tanácsát az orvosnak a megelőzésről, elmenni időközönként önként kért rutinvizsgálatokra, pl. vérvételt milyen a jelenlegi vérképe stb-stb.

Nem vagyok orvos, csak allergiás vagyok azokra a rinyásokra, akik dumálni tudnak az egészségügyi ellátásról, de a saját egészségükért a kanapén ülve a zsíros és egészségtelen feldoglozott bolti élelmiszereket fogyasztva, a következő cigarettára rágyújtva és sört felbontva tesznek meg mindent nap mint nap.

Nem ártana néha tükörbe is nézni, amikor az egészségről beszélünk...

...megyek is kocogni vagy 5 km-t, olyan szép idő van. :)
nabazzeg 2012.08.14 13:39:40
@fizetekmegegysort: igen, ezt nekem is hozzá kellett volna tennem, ami Te leírtál.
A hitelesség szempontjából nyilván fontos az orvos példamutatása. Sőt, presztízs szempontjából is, hiszen a doki pénztárcáját is vastagíthatja ez, az igazán jó orvostól pedig felesleges ostobaság sajnálni a pénzt...
nabazzeg 2012.08.14 14:33:58
@Joooe: neked már orvoshoz kéne fordulni, mert nem tudsz olvasni: pont azt írtam le, hogy az egészségmegőrzés NEM az orvos dolga.
Elég szomorú, ha a beteg csak kiszolgáltatott helyzetben jár orvoshoz. Nem ártana akkor is járni, amikor érezhetően minden okey, de az ember MEGELŐZÉSBŐL fel akarja méretni az állapotát.
Összeszedtük a Vasárnapi Hírekben egy infografikában, milyen közbeszerzési tendereket nyert meg az elmúlt két évben a Közgép, amely - az Átlatszó felfedezése óta tudható - Simicska Lajos, volt APEH-elnök és Fidesz gazdasági igazgató tulajdona. Áttekintettük a Simicska féle…..
Csak a segg! Segg által lett ember 2011.03.08 08:00:00
Ahhoz semennyi kétség nem férhet, hogy a pingvinek nem tudnak atomerőművet építeni. Sőt, erre a rovarok és a hüllők is alkalmatlannak bizonyultak mindeddig, mi meg nem, tehát joggal nézünk föl magunkra.Az emberiség esszenciájaMegalapozatlan teóriák sora áll rendelkezésünkre,…..