Regisztráció Blogot indítok
Adatok
4tuna

0 bejegyzést írt és 130 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Imádjuk a régi idők akcióhőseit. Az egyszemélyes hadseregeket, akik mindig meglelték a módot arra, hogy különösebb segítség vagy szövetségesek nélkül miszlikbe aprítsák az ellent, általában olyan általános értékek védelmében, mint a család vagy a hazaszeretet. Schwarzi a Kommandóban nem ismert…..
A zenekar a Fiúk ölébe lányok című számot dolgozta fel. A dal ugye azon a lemezen van, aminek a címe, hogy Dolgozzátok fel!, és amin a Tankcsapda játszik másoktól dalokat, illetve mások játszanak Tankcsapda-dalokat. Ez utóbbi tartozik természetesen a Wellhello is, akik úgy átalakították a Tankcsapda…..
A dtvnews.hu tette közzé a Telekom IPTV és digitális kábeltévé kínálatát 2017. január 1-jétől igen komolyan érintő átrendeződés hírét: jönnek a TV2 kábelcsatornái, de kikerülnek a csomagokból (AZ ÖSSZESBŐL BAZDMEG) a FIC, azaz Fox International Channels csatornái. MINDEGYIK: Az összes…..
Elég jól sikerült az HBO új sorozatának, a Westworldnek a bemutatkozása. Egy igazi nagyszabású első részt kaptunk, nagyon látványos jelenetekkel, nagy színészekkel és rengeteg kérdéssel. Ezeknek egy részét ki is tárgyaltuk a Kultrovat Podcast kilencedik részében. Ha esetleg lemaradtatok volna róla,…..
Idén télen Budapesten kezdik forgatni az AMC legújabb, The Terror című sorozatát. Az antológia-sorozatnak tervezett projekt Dan Simmons azonos című bestselleréből készül, története 1847-ben játszódik, amikor a HMS Terror nevű hadihajó legénysége az északnyugati átjáró végighajózására indul. A…..
A kétezres évek elején jelentek meg az első robotporszívók, és azonnal milliókat adtak el belőlük. Rengeteg olyan ember volt ugyanis, akit egyrészt lenyűgözött, hogy egy ilyen diszkoszforma izé magától feltakarítja a boltban a 2x2 méteres padlót, és aki benyalta a gyártók szép szavait. Ám a kiváló…..
Városi Bulvár Ki vert meg kit? 2016.09.13 14:29:14
Bejárta a sajtót egy hétfő hajnali eset híre arról, hogy egy "órapörgető" taxis megvert két ártatlan külföldi utast. Nem akarunk igazságot tenni, de a „hallgattassék meg a másik fél is” elve alapján megkerestük az érintett taxist, ám ő a vizsgálat lezártáig, csak Karsai Katalinon, a Magyar Taxisok…..
Természetesen minden épkézláb emberke, sajtó, riporter, mágus tanonc belekapaszkodott a sztoirba, aminek keretein belül a NÉBIH bezáratta az 50 éve működő fagylaltost. Mivel elhangzottak a hívószavak, ezért gyorsan mindenki jól megsajálta Illés bácsit és mindenféle előfeltételezés nélkül…..
2015. március 10. napján a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB, a Bíróság) döntést hozott a Varga és mások kontra Magyarország ügyben. Az ügy súlyát jelzi, hogy a döntést a Bíróság pilot-eljárás keretében hozta meg, ami azt jelenti, hogy…..
4tuna 2015.03.24 19:22:38
Egy elmaradt birság befizetése miatt akartak leültetni napi 300 foritnjával.
Be is vittek, mivel közúti igazoltatás során jött elő a jópár évvel ezelőtti birság, "ültem" két napot, mire a család kifizette a büntit.

Volt bent olyan, aki két hete ült, mivel reggeli igazoltatáskor kiderült, hogy elmaradt birsága van, be is vitték. Fejből nem tudta a telefonszámát senkinek, igy telefonálni nem tudott.
A BM "segitségével" tudta értesiteni az édesanyját levélben. Ilyenkor kiküldenek egy kapcsolatfelvevő lapot, hogy az illető akarja-e egyáltalán felvenni az elitéltel a kapcsolatot, és ha igen, akkor megkapja hol érik el egymást.
Ez az eljárás két hét.
A faszi két hétig ült a többi elitélttel, már szépen rabruhában, ahogy kell, csak mert volt pár tizezer forint birsága.

Nekem reggeltől-estig rohangált a család, mert a pénzt átutalni NEM LEHET, csak csekken befizetni, majd a befizetési bizonylatot bevinni személyesen, ahonnét elküldik oda, ahol volt a birság, és megvárják amig jóváhagyják.
Reggel fél 9kor be lett fizetve a pénz, este fél 6kor még nem volt meg a jóváhagyás. Ha 6ig nem érkezett volna meg, akkor szállitanak át engem is a többiekkel együtt az elosztóba (az előzetesből).

Szóval ne pofázzon nekem egyik kibaszott politikus sem, amig egy sima elmaradt birságért napokra/hetekre leültetik az embert pusztán azért, mert egy rakás fos a rendszerük.
Azt még hozzátenném, hogy ugyanugy be voltunk baszva a többi elitélt közé, mintha egy közúti birság felérne egy többszázmilliós áfacsalással (az egyik illető ezért volt előzetesben velem egy cellában).

A később engem fikázni akarók kedvéért: az értesitési cimem ugyanaz 15 éve, és semmilyen papirt nem kaptam. Továbbá két héttel ez előtt igazoltattak, akkor a rendszer semmit sem mutatott ki.
nEuROTIKUSs A szex vajon miii???? 2013.04.05 09:00:00
Azt hiszem az éjjel egyértelmű üzenetet küldött nekem a testem. Hogy mit? Hát úgy értelmezem, hogy szexet akar. Igen, fura egy dolog ez, mert a böjt tényleg elég hosszúra sikerült. Álmomban viszont úgy meg lettem dugva, hogy öröm még visszagondolni is rá. Nem igazán tudom - nem akarok tudatosítani…..
4tuna 2013.04.07 17:26:13
@YAN CHI:
Kutyapózban keményen lehet baszni hosszú ideig, és sok nőnél a mély behatolás is fontos, jobban elérhetők az orgazmust stimuláló pontok.
Remény és jövő háztól házig, interneten és telefonon, elegen leszünk és leváltjuk a rezsimet - ezt üzente az Együtt 2014 tegnap az évértékelőjén. Amit én a beszédek tartalmára nézve nem a 2012-es év értékelésének, sokkal inkább kampányrendezvénynek látok, ami…..
A héten bejelentett 400 milliárd forint értékű csomesz azt mutatja, hogy mivel eddig sem volt semmi koncepció abban, amit a kormány adópolitika címén művelt, ezen erre kis időre már nem is nagyon kíván változtatni. Nem egyértelmű, hogy az eddig módosítások célja voltaképpen…..
A házilagos falfűtés posztban ígértem, hogy régi házrészen lévő szobákban mennyezetfűtés lesz. Mivel édeskettesben kergetőzünk párommal a házban, így eddig nem volt létszükséglet ezeknek a szobáknak a befejezése. (más kérdés, hogy se időm, se anyagi forrás nem jutott rá…..
Ő már mécsesekkel körülvéve hanyatt fekszik,amikor belépsz a helyiségbe.A mécsesek hője szinte bántó kontrasztban van a testedet beboritó hűvös selyem tapintásával,úgyhogy hagyod, hogy lehulljon rólad. Amikor lábai közé ülsz,hogy az olajos tubust kivedd a meleg…..
Annak idején írtunk már arról itt a Nívó blogon, hogy a magyar EU-elnökség legnagyobb sikereinek a Roma stratégia és a Duna stratégia megalkotását és így európai szintre emelését tartják. Mi már annak idején is hiányoltuk, hogy a hangzatos név mögött megfoghatatlan, mit…..
Tegnap folytatódott az ország leghíresebb mókamesterének "one-man" showja, mindenki kedvenc Gyurija bejelentette a végleges-közeli formába öntött új adóterveket.Kicsit visszaugorva az időben, Matolcsy György tavaly novemberben végén írt egy sarkalatos törvényt, amelynek az volt a…..
Sokszor hallani, hogy Magyarország legnagyobb problémája a múltban felvett államadósság kamatterhe, amely csak idén mintegy 1100 milliárd forinttal terheli meg a költségvetést. Az ember fantáziája beindul ilyenkor, hogy milyen jó lenne ha nem lenne államadósságunk, egyből…..
4tuna 2012.04.19 14:24:24
@dr. Bértollnok:

@dr. Bértollnok:

Konkrétan leszarnak minket. Azt hiszik azzal, hogy egy rendezett államcsőddel az államadósságot megfelezik, a nép is jóllakik.
Szerintem 2014-re időzitik, hogy a választásokat se kelljen megtartani.

A férfi lakosságot berendelik sorkatonának, nekik lesz fűtés és kaja, a többi meg birja ki valahogy... (azért is kell őket laktanyába zárni, hogy ne zavarogjanak)

1-2 éve még jókat röhögtem az ilyen disztópián, de egyre jobban kezd pofámra fagyni a vigyor.
Nem, cikkünk címe nem hatásvadász. A kormány anti-Tobin adója (erről később) megadóztatná a banki utalásokat, többek között a készpénzfelvételt és a munkabér bankszámlás utalását, de a cégeknek a járulék- és és áfa-utalás után is fizetniük kéne az új adót.  …..
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) megtiltotta a Szivárvány Misszió Alapítvány által július 7-ére, a Városliget–Andrássy út–Alkotmány utca útvonalra bejelentett felvonulást, mert álláspontja szerint a rendezvény idején a közlekedés más útvonalakon nem…..