Regisztráció Blogot indítok
Adatok
viola narvilly

0 bejegyzést írt és 1933 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Fuldokló lakó két hónapja nem kap levegőt éjjelente, amióta a panel lakóközössége próbajelleggel kikapcsolta a tetőelszívást takarékosságból. A tesztüzem már lejárt, a társasházmester épp szabadságon van, de állítólag intézkedik, hogy visszakapcsolják: Csepelen…..
viola narvilly 2013.12.11 19:42:27
Sok elnézést kérek. Még most. Aztán már nem.

Napokkal ezelőtt írtam Homárnak a levelet, nem jelent meg, azt gondoltam, már nem is fog, ezért tegnap már nem is néztem netet.

Azt gondoltam, minden hozzászólásra megpróbálok reagálni, de van az a szint, aminél tovább nem tűröm a direkt fikázást, így nem mindenre reagáltam.

"Miért éjjel állítják le a ventillátort, amikor mindenki otthon van? Miért nem nappal amikor az emberek dolgoznak, ügyet intéznek, stb"

Nem tudom, valamely beadvány arról szólt, hogy éjjel legyen leállítva és a lakóközösség ezt el is fogadta (több a nagy lakás a házban, mint a kicsi és bár egy SZMSZ módosítás alapján azonos a közös költség díj, de változatlan a szavazati arány - nagy lakás, nagyobb, kis lakás, kisebb szavazati arány).

"Tekerd le a radiátort. Igen, biztos nagyon váratlanul ért ez az információ. Kicsit radikális is. Az emberek számára fűtés=forró radiátor. De nem. Próbáld ki."

Igazán nagyon köszönöm az ötletet, de ez egy TÁVfűtéses lakás, nem tudom letekerni a radiátort, mert ki van iktatva mindenféle letekerési lehetőség rajta, és képzeld, nincs meleg... az írásom sem arról szólt, hogy a meleggel van a problémám.

"Osztán jó munkásember-e?"

Igen, az. És köszöni a kérdést!

"Orvoshoz kéne menned, hogy mitől fulladsz!!!"

Köszönöm, minden bizonnyal ez a tanács fogja megoldani a problémát!

"Lol, az illető a vizes helyiségek szagelszívójára gondol, mint oxygén csapra :-),"

LOL, az illető arra gondol, hogy ez a cucc szívja az ablaktól befelé, keresztül, kasul és át a lakáson a levegőt, mivel minden ablaka egy oldalon van, ezért kizárt, hogy tudjon akárcsak egy minimális kis kereszthuzatot is csinálni. Hidd el kedves kommentelő, az illető tudja, mert ebben a lakásban él évek óta.

"bazmeg en nem hiszem el hogy valaki ejjel felebred mert nem kap levegot mert nem megy a tetoventillator...
amugyis vegyen egy legkondit, tegye be az ablakba oszt jonapot"

Bazmeg, ne hidd el, és ismét egy köszitipp, van légkondim, de azt a nyári gatyarohasztó, 35 fokos melegre szereltettem be és nem gondolom, hogy az idén egyébként 46%-kal megemelkedett közös költségemen felül még külön kellene villamos áramra fizetnem az elszívó kiiktatása miatt.

":O Én sem hallottam még sose tetőventillátorról, pedig panelben születtem.
Azt azért, hogy emiatt fuldoklik a lakó, kicsit drámai túlzásnak érzem.
Főleg nyitott ablak mellett. "

Nem túlzás, főleg egy olyantól, aki nem panelpatkányként született.

"... és, ha simán csak elzárná estére a távfűtést a lakásban? Bé: barlang. "

Az a szó, hogy TÁVfűtés, az nem támasztja eléggé alá azt, hogy TÁV, tehát nem szabályozható?

"Szerintem a posztoló amúgy kicsit túldramatizálja a dolgokat. Barlangba sem érdemes mennie, mert ott meg a csöpögő víz hangja zavarná."

Nyilván, de kösz! Egyébként éppen hogy a zaj nem zavar.

"@Rosszindulatú Vászka: összefoglalom: antiszoc poszter, aki csak a saját érdekeit nézi, és telibe fossa a lakóközösség többégi döntését. Homo panelprolicus maximus.

:) "

Az antiszoc teljesen igaz. De ki az, aki nem a saját érdekeit nézi? Tegye fel a kezét!

"Másfelől, a prosztó-ló hom-bár? "

És a kedves hozzászóló?

"Poszt tolónak meg: vegyél egy jó pára szint mérő és párologtató berendezést (nekem "Niagara" van). Családi ház sok szobanövénnyel, nyáron 90% relatív páratartalom, fagyáskor meg szűk 30%. Illik felküzdeni 50% környékére (én az alatt fulladok). Apám is lakott panelben, ő egy locsolókannát rendszeresített és a padlószőnyeget locsolta a meleg nyári és a száraz téli napokon is. "

Annál több szobanövény, mint ami van, már nem fér el :)

"Szerintem a postiró egyszerűen képzeleg és hisztérikus. "

Szerintem meg a hozzászóló kurvára nem érzi a viszonyokat a lakásomban.

"A posztoló fajtáját meg ismerem, ő az aki ahogy felszáll a buszra, azzal a lendülettel nyit ki vagy 4 ablakot. Azt meg nagyívben lesz.rja, hogy 50 másik utas kockára fagy a buszban :-(
"

Szeretem azokat, akik látatlanban megítélik az embert. Találkozzunk már egy sörre!

"szerintem valami más baja van,nem levegőhiány. "

Igen, a kommentek olvasása közben egyre inkább más baja lett.
viola narvilly 2013.12.11 19:46:29
"Ezzel együtt mikor elment az áram és leállt az elszívás, akkor is bőven elég volt a zoxigén, szerintem a kedves posztoló hipochonder. "

Itt nem elmegy az áram és nem egy-két órán át nem megy az elszívó, hanem a napi 24 órából 5 órát nem megy. 5 olyan órán át, amikor itthon lennék és nyugodtam szeretnék aludni.
Egyébként köszönöm a jelzőt, de annyira vagyok hipochonder, hogy a legutóbbi orvoshoz fordulásomnak egy azonnali műtét lett a vége. Javaslom, hogy nézz utána a hipochondria szó jelentésének!

"Kamuzol-e hisztis hülyegyerek?"

Nem hiszem kedves hozzászóló, hogy vagyunk olyan viszonyban, hogy ezt a stílust megengedd magadnak. De ha úgy gondolod, hát legyen, hisztis hülyegyerek vagyok... így, közelítve a 40-hez. És kibaszottul utálom az ilyen köcsögöket!

"b verzió, ha meleg van, akkor el kell zárni a radiátort. igaz, hogy a fűtés díja nem lesz alacsonyabb (hacsak nincs hőmennyiségmérő), de legalább nem 26 fok lesz alváskor."

A jelenlegi időjárásnál a résnyire nyitott ablakkal 16-20 fok van a lakásban. Nem a hideggel van a problémám. És már mint írtam, távfűtés van.

Képtelen voltam mindent végigolvasni, de mindenkinek nagyon köszönöm a hozzászólást. Annak is, aki csak fikázott. Ez a hozzászólások kb. 98 %-a. Legalább tudom, hogy nem csak a lakóközösségünkben élnek bunkók.

Az egyik, kivételesen normális hozzászóláshoz reagálva:

A határozatban nem szerepelt, hogy mikor kell kiírni a szavazást, annyi szerepelt benne, hogy november 30-ig tart az éjszakai üzemszünet próbajelleggel és ezt követően a tulajdonosok írásban szavaznak.
Egyébként a tegnapi napon megérkezett a szavazásról szóló értesítő azzal a marketing szöveggel, hogy havi 30 ezer forintot spórol ezzel a társasház.
Ez éves szinten 360 ezer forint.
Tekintve a kintlévőségeket, én inkább arra szavaznék, hogy hajtsák be a közös költség tartozásokat és a bevételből még 5 évig ne kapcsolják le a ventilátort.
De ez egy másik poszt lenne, amit az eddig olvasott kommentek miatt már nem fogok megírni.
A Fidesz a választások előtt 1 millió munkahely létrehozását ígérte az elkövekező 10 évben, és ebből már 2014-re 400 ezret, vagyis a terv időarányos részének teljesítését tűzte ki célul. Erre a grandiózus ígéretre idén még rá is licitált a kormányfő: a kabinet célja…..
viola narvilly 2013.01.31 21:39:03
@FILTOL:
ühüm... hát én meg anélkül, hogy leírnám mi vagyok (mert úgyis megérted), igenis, jó példák vagyunk! A medrek, véderdők tisztítása, takarítása, cserjézése működik.
viola narvilly 2013.01.31 21:49:47
@gyereidetakaroggy:
2 diplomával, de szakmai gyakorlat nélkül én is tök esélytelen voltam. Végül nagy harcok árán közalkalmazottként kerültem oda, ahol közmunkás voltam (a harcot a főnökeim vívták, nem én) (messze nem diplomás bérért, de imádom, amit csinálok).
De én nyilván teljesen más téma vagyok, mint a nagy tömeg, akiről itt diskurálunk.
Értem, amit írsz a képzéssel kapcsolatban, de azt látom, hogy attól, hogy Gisz Jakabot megtanítják írni-olvasni, attól még munkát továbbra sem fognak tudni biztosítani neki.
viola narvilly 2013.01.31 22:32:26
@gyereidetakaroggy: Én valahogy úgy képzelem, hogy nem is nekik (államnak, közösségnek) lenne ez a közvetlen feladata, hanem inkább fordítva!
Az egyénnek kéne kitalálni, hogy mik a lehetőségek, "mi a valóság" és azokkal hogyan tud élni!
Ezért tartanám nagyon hasznosnak, hogy nem azon ügyködnénk, hogy azonnali válaszokat fogalmazzunk meg helyettük, hanem hagyni kéne, hogy képességeiket fejlesztve ezeket a válaszokat ők fogalmazhassák meg!

Hát igen, itt a probléma sokszor azzal is van, hogy ők maguk mennyire képesek, illetve mennyire hajlandóak megfogalmazni maguknak a válaszokat.

Eltettem magam, ha valaki még válaszolni akar, hívjon fel :)
További kellemes estét minden álláspont képviselőjének!
Az RTL Klub Nánási Pál fotóművésszel készíttette el az X-Faktor 12 döntősének új imidzsfotóit vagy hogy is szokták azokat a képeket nevezni, amiket ilyenkor kapnak az indulók, és milyen jól tette. Kis túlzással rá sem nagyon lehet ismerni a jelentkezőkre, Antal Tímea kacérnak…..
hogyvolt VV - 1X149 2012.02.13 23:25:00
Mit mondhatnék? Váncsa szerint a marhafarok istenbizonyíték, szerintem a homoki szarvasgomba meg a vajhal, ám semmi nincs kőbe vésve, a rövid lista bármikor bővülhet, bővült is az elmúlt évek alatt. És tegnap is. Megnyugodtam, nem igaz, hogy birka nép a magyar. Nemcsak hogy meg tud…..
viola narvilly 2012.02.14 19:46:02
viola narvilly 2012.02.14 20:00:46
@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon:

Ne tessék itt jézusolni! :)
Vagyis de, tessék! :) szijja :))
Büdösdisznó vagyok, tudom, de nagyon nem tudok itt lenni, csak néha "beolvasok", és ahogy írtam, még mindig iiiimádom vv hogyvoltot
"Üdv!Nemrég Abonyban jártunk. Az első két képen látszik, hogy Zuri szépen megnőtt, és érdeklődéssel figyeli a "szomszédokat". A másik három képen Csipesz, az ormányosmedve-gyerek látszik. Megrágta a hajcsatomat, kicipzárazta a fényképezőgép táskáját, a…..
viola narvilly 2011.10.04 16:08:37
Az a nózi egyszercsak fogta magát és a fejét is magával dugta a zsebbe :)

indafoto.hu/ice/image/13333107-74ffe696/user

Házisárkánynak továbbra is ezer köszönet, hogy anno felhívta a figyelmem Abonyra :)

Rossz hír: Tóth Ádám azt mondta, valószínűleg jövőre el kell költözzenek.
hogyvolt VV5 - 1X10 és 1X11 2011.09.23 16:35:00
Ha Balázs televíziós pályafutása során a Skalpvadászok beszavazója újabb mérföldkő volt, mit szóljak én? Már a műsor ötödik percében repülősóért kiáltoztam, kicsit később meg kegyelemért, pedig túl voltunk egy rém unalmas öfin, meg az alfafarkason is. Okulván az…..
hogyvolt VV5 - 1X09 2011.09.21 13:15:00
Hát kérem szépen, súlyos esténk volt, a műsor után rögtön meg is beszéltem a nőkkel, ép elmém megőrzésének érdekében ma menjünk a Szépasszony Völgyébe, ne holnap, pedig akkor még nem is szembesültem azzal, hogy a PlázaLuvnyák összecsapását az RTL Cicaháborúnak nevezi a…..
  Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!   Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a…..
hogyvolt Alekosz - 1x02 2011.05.12 15:17:00
Tudtam, éreztem, hogy a Szerelem a legfölsőbb szinteken jutalomjáték lesz, de azt én sem gondoltam volna, sírvaröhögős, farkasvonyításos, taknyam-nyálam egybefolyós órákat töltök a tévé és a monitor előtt, hát kincseim, a kommentek sem kutyafaszák, ha értitek, hogy mondom.…..
"Sziasztok! Szeretném tudni, hogy mik ezek? Must have háziállat, de valaki adjon felvilágosítást, kik ők? Üdv: hana" Várjuk az olvasók tippjeit!..
viola narvilly 2011.04.10 15:38:25
hogyvolt VV4 - 4x98 és 4x99 2011.03.26 10:15:00
Bízom benne, hogy minden hogyvoltkatona magához tért a tegnap esti Torkosborz-Hollandia labdarúgó mérkőzés után, én nyertem egy üveg cídert, tippelni tudni kell. Meg focizni is, ugye. Nagy nap ez a mai, ez az utolsó kétszámjegyű poszt, a dupla foskilences elnevezésért nem engem…..
hogyvolt VV4 - 4X85 2011.03.12 15:02:00
Idónak és lupacchiottánakÚgy akartam kezdeni, a tegnapi buliban jobban néztem ki, mint Lilu az öfiben, nem beszélve a sminkről, aztán rájöttem, ez nem túl nagy érdem, úgyhogy inkább azzal kezdem, fergeteges volt, egyetlenegyszer éreztem csak kínosan magam, mikor Zoltán Erika…..
viola narvilly 2011.03.13 11:36:19
@locsolóember:
Ha vicceskedsz, szmájlizz, ha nem, akkor meg ne visszakozz utólag.
viola narvilly 2011.03.13 11:42:10
@Albino vernyul:
Mondjuk mondom pont én ezt a csinos cipő dolgot, aki haldoklik, ha csinos cipőt kell felvennie :))
viola narvilly 2011.03.13 11:45:53
@Lanois:
Nem. Nő vagyok. Atyaúristen nem lehetek.
Nem szoktam nagyon veszekedni itt, és őszintén szólva most sem értem, hogy mi volt a problémád, de rendben, nem zavarok.
sziasztok
hogyvolt VV4 - 4X83 2011.03.10 15:00:00
Bekövetkezett, amitől rettegtem. Jaj, dehogy a Béci kihívására gondolok, lekéstem a kihívást. Igen, nyomós okom volt rá, pofáztam telefonon. Mivel pénteken retro buliba megyek a barátnőmmel, és már csak kerek két nap van készülődni, az olyan égető kérdéseket, mint hogy…..
viola narvilly 2011.03.11 12:19:53
@Szerénke.:
Simán lehet, hogy az vagy. Miértne? :D
És egyszer majd valami hardcore szadomazo filmben láthatunk viszont ezzel a görög istennel :D
Jézusom. Eh, undorító vagyok.
viola narvilly 2011.03.11 12:28:17
@Szerénke.:
Bilincset tudok kölcsönadni, de az ostort magadnak kell beszerezd :)
Én is megyek. Ha már kaptam egy szabadnapot nőnap alkalmából, akkor most bevásárolok, aztán kirámolom a kupis-szekrényt.
hogyvolt VV4 - 4X81 2011.03.08 13:30:00
Hölgyeim, lányok és asszonyok, őszintén remélem, hogy mindenki méltó nőnapi ébresztésben részesült, forró csók, gőzölgő kávé, rózsákkal telehintett paplan, nekem a hol a szürke ing és a nincs egy rohadt zoknim sem jutott. Próbáltam valami frappáns választ kipréselni…..
viola narvilly 2011.03.08 21:27:01
@gidabiga:
Megértelek. Nem azért, mert a póktól félek, hanem azért, mert attól a rettenettől iszonyodom.
viola narvilly 2011.03.08 21:29:31
@gibson:
Köszi :)

Nem tudom, Hajnitól függ inkább, én bármikor szabaddá teszem magam, amikor ő ráér és mehetünk.
viola narvilly 2011.03.08 21:31:33
@Ayesha:
Életem egyik legfurcsább élménye volt, mikor két kölyökkígyó (egy vörösfarkú boa és egy királypiton) volt a kezemben :)

Na, jól meghirdettem, hogy megyek, aztán csak ittragadtam.
hogyvolt VV4 - 4X80 2011.03.07 14:15:00
Mélységesen csalódtam tegnap, még az almás pite is megkeseredett a számban. A mamám Alekosz-fan. Nem tagadom, terveztem vele egy mélyinterjút a VV4-ről, de a mama a túl direkt dolgoktól elzárkózik, egyébként is be kell tartani az információ áradatának ökölszabályait. Először…..
viola narvilly 2011.03.07 19:16:21
@Ayesha: Sötétek előre! :D
viola narvilly 2011.03.07 19:27:31
@skorpioqueen:
De remélem, kicsit ingeLigensebb vagy nála :)

Na, elvittem a hajam a mosóba.
hogyvolt VV4 - 4X79 2011.03.06 11:30:00
Az hagyján, hogy a kezem úgy néz ki, mint Jackonak a hansaplastos korszakában, mert tegnap hagymaszeletelés közben jobban összekaszaboltam magam, mint a Menyaszony a nyolcvannyolcakat, az sokkal jobban aggaszt, hogy ma reggel beleénekeltem a fogkrémes tubusba, hogy „jó lenne…..
viola narvilly 2011.03.06 20:49:27
@nyanyanya:
Baszogassál még, hátha kiszárad :D

@Kata Marán:
Hasonlót, mint a fanta szelet. Azzal a különbséggel, hogy a saját két szép kezemmel facsartam a narancsot a süti tetején lévő zseléhez. Bónuszként vékony félszelet narancsokat tettem a szeletek tetejére, amikre vékony sugárban (najó, ahogy sikerült), olvasztott csokit csorgattam.
viola narvilly 2011.03.06 21:19:19
@Kata Marán: Már nem tudom úgy megkóstolni, hogy ha esetleg jól is sikerült, élvezni is tudjam. 78 tonna narancsot facsartam ki a zseléhez. Most egy fél évig sem narancsot, sem túrót, sem süteményt nem kívánok látni. Pláne ezek kombinációját nem.
hogyvolt VV4 - 4X78 2011.03.05 16:15:00
Súlyos esténk volt, sokszor azt sem tudtam, hova kapjam a fejem, Gigi picsapiros pornós szandálját csodáljam, Szandika bundáját, az ipari szemeteszsákban rappelő Jerzsit, a kényszerzubbonyba öltöztetett Éván röhögjek vagy a téliszalámival hadonászó Lacin, jókedvem határtalan…..
viola narvilly 2011.03.05 22:39:11
@sorica123:
Én eddig úgy tudtam, muffinsütő formában készül :)
Postcrossingon kaptam képeslapon... nyilván sosem találnád ki, hogy egy finntől :)

@maghozo:
Hát mondjuk a 20.

Na, olvassak vissza egy félórát, vagy elmondjátok, ki lett a szerencsés nyertese a kiválasztásnak?
viola narvilly 2011.03.05 22:43:54
@redhaven:
Nemá', most tényleg ki?

@sorica123:
Tudom, meglepő, de valóban egy finntől jött :D
Finnül nem lehet megtanulni. Kizárt, hogy lehessen :)
viola narvilly 2011.03.05 22:47:35
@genevieve:
Aham, köszi, időközben rájöttem, hogy a vv oldalán talán megtalálom :)

@redhaven:
A következő válaszodban Stohlt fogod írni?
hogyvolt VV4 - 4X77 2011.03.04 09:30:00
MegLepke frappánsan összefoglalta a tegnap látottakat: „szarul kezdődött, gázul végződött, a kettő között meg erőlködés”. Nem vagyok nyugodt, ki tudja, mi vár rám ma, a francnak van kedve péntek este Jerzsi kolon-hidroterápiáját nézni, márpedig tegnap új…..
viola narvilly 2011.03.05 09:01:28
@Szentpeter:
Öööh, ezt elszúrtam. Már a mosógép szexuálja az ágyneműhuzatot... affene :)

Ma lesz a kiválasztás tesók?
Olyan szinten vagyok lemaradva, hogy azt sem tudom már, mikor mi van.
viola narvilly 2011.03.05 09:12:48
@Albino vernyul:
Hülyeee :DDD
hogyvolt VV4 - 4X75 2011.03.02 15:00:00
Élni jó, játszani jó, én meg amúgy is szeretek pacsálni a homokozóban, kerek, nem kerek, megünnepeljük a 75. posztot. Kisjubileumot tartunk, gyertek játszani! Az ajándék egy különleges élmény, sixx jóvoltából. A nyertes jutalma, hogy bemehet a Villa kameracrossba. Velem.Úgy…..
viola narvilly 2011.03.02 21:49:09
@Friedmann Juci:
Köszönöm és mindenkinek újra és újra köszönöm :))
viola narvilly 2011.03.02 21:51:19
@Lotyó Bridzsida:
Rendben, lerajzolom :)
(a hétvégén csuklósbuszt rajzolni tanítottam az 5 éves unokahugom - na kb. ezen a szinten áll a rajztehetségem :)))
viola narvilly 2011.03.02 21:53:33
@Hódos Hajnalka:
Vennél be inkább egy jófajta házi rettenetet :)
Gyógyulgass, nehogy nekem akkor nyiffanj ki, mikor bemehetnék a vellába :D

@Ancilla:
Kösziköszi és még egyszer mindenkinek köszi, és megyek is, mert nincs, aki reggel 7-re bemenjen helyettem :)
hogyvolt VV4 - 4X72 2011.02.27 18:00:00
Nem ez volt az a párbaj, mikor a doboz cigi, öngyújtó, hamutartó, acc kombó mellé kikészítettem a szilikon fogsoremelőmet – itthoni becenevén a szopóálarcom – hogy megakadályozzam az izgalmak ill. kín következtében rám törő kényszeres fogcsikorgatást, Alekosz…..
viola narvilly 2011.02.27 19:58:49
@Frenk a hal:
Most akkor Laci agresszív vagy szájhős? Mert szerintem a kettő üti egymást.
A többiben többé-kevésbé egyetértek (én mondjuk Bélát nem tartom beképzeltnek).
viola narvilly 2011.02.27 20:07:43
@Frenk a hal:
Na, tehát akkor Laci mégsem agresszív, csak vannak agresszív megnyilvánulásai.

(amúgy melyikünknek nincsenek?)
viola narvilly 2011.02.27 20:45:34
@vitek:
Nekem úgy tűnik, egyikünk sem fogja tudni meggyőzni arról, hogy Laci nem agresszív.
"Sziasztok! A nagy utazó rajongótok vagyok, aki küldött már képeket gorillákról, pandáról, cerkófmajomról és lundákról. Januárban Mauritiuson jártam, ahol három cukiságtúltengés is volt. Egy családi panzióban laktam, amelynek teraszán gyakran megosztottam…..
vvoff - Nyugiszoba Nyugiszoba 4. 2011.02.24 08:12:11
És innentől kezdve 1500 kommentnél csinálok újat. :)..
viola narvilly 2011.02.26 15:05:56
@vörös áfonya:
Kértem :) Mindjárt megyek is át
viola narvilly 2011.02.26 15:09:57
@MegLepke:
Mivel adást már vagy két hete nem néztem végig tisztességesen, így igencsak le vagyok maradva, ezért most maradt az off :)
Namentem jószomszédi viszonyt ápolni, majjövök valamikor.
viola narvilly 2011.02.26 15:11:47
@canzone:
Nem b.szhatunk ki ennyire egy férfival sem.

No, további kellemest nektek.
hogyvolt VV4 - 4X69 2011.02.24 15:30:00
Szegény Gombi nem is sejti, hogy házhoz ment a lófaszért, annyi esélye van Alekosszal szemben, mint Fekete Pákónak a szépkiejtési verseny döntőjébe kerülni, de aki hülye, haljon meg. Lilut mindenesetre sikerült jól meglepnie, mást aligha. Talán Alekoszt, de ő majd két-három nap…..
viola narvilly 2011.02.24 19:02:58
@gidabiga:
óh, potom 10 hónapig :D
viola narvilly 2011.02.24 19:13:42
@gidabiga: @MegLepke:
Imádok bennetek mindent és köszi mindent:) de mivel a múltkor le lettem baszva, hogy magánéletről beszélek itt, így ezt a témát most be is szüntettem :)
viola narvilly 2011.02.24 19:50:17
@bévé:
Szia! Van, rossz, de kitartok :)
(bocs, nem voltam gépnél)
hogyvolt VV4 - 4X68 2011.02.23 15:00:00
Szandika úgy ébredt reggel, hogy a háta közepére nem kívánja Évát. Én úgy, hogy még mindig nem kapok levegőt és annyi erőm van, mint egy zacskó hangyának. Ha szemmel ölni lehetett volna, már rég kivégezte volna. Én azt, aki az influenzát kitalálta. Évának sincsenek szebb…..