Adatok
Spekuláns
0 bejegyzést írt és 133 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Először arra gondoltam, elkezdem felsorolni azokat a dolgokat, amiket hazájukért mélyen elkötelezett FIDESZ-es és KDNP-s honatyáink eddig tettek, hogy ne csorbuljon, sőt, virágozzék nemzetünk (minimum négy gyereket ide, de azonnal!) és magyarságtudatunk, hogy újra büszkék…..
Spekuláns
2012.10.30 17:33:00
@Anti Anyag:
Ja, például földet vehet, ahogy az előttem író írta. Szavazhat. Nem leszünk gyarmat, LOL.
Magyar érdek? Milyen magyar érdeket képviselne a pénzügyi bevándorló?
De még a nyelvet sem tudja.
Magam részéről komolyan úgy vélem, hogy az IMF hitellel sokkal jobban járnánk, mint az állampolgárság osztogatásával.
Az IMF a mindenkori kormány feletti kontrollját persze a kormány mindig gonoszként adná el az embereknek, akik ezt - pénzügyi analfabétaként - be is vennék.

2012.10.30 18:24:57
@Morbus_Hungaricus: "És ha valaki magyar állampolgár is, több lehetőség nyílik meg számára. "
OK, most pontosított, hogy másképpen értette azt, amit szó szerint idéztek tőle.
Rendben van, mindenki hibázhat.
A problémám az, hogy gyakorlatilag egyre többször hibáznak kommunikációban, amit aztán korrigálnak. Lásd időjárás-törvény, amit ma korrigáltak. Visszaolvastam a szó szerinti idézeteket, azok nem változtak, csak az értelmezésük.
Kicsit többet kéne gondolkodni, mielőtt megszólal Rogán, a felkent politikai vezető úr.

Matolcsy sorozata a Heti Válaszban egyszerűen csodálatos, még mindig nem tudom elhinni, hogy ezt ő írja, nem pedig mondjuk Bödöcs a Showder klubból.A legfrissebb írásából például kiderül, hogy születnek azok az isteni, soha-sehol meg nem írt unortodox ötletek:"Minden új egy…..
Spekuláns
2012.05.15 19:31:30
@prof. DR. Igaz Magyar doctor professor:
Erre gondoltál? Nemzetgazdasági kabinet ülésezik:
www.youtube.com/watch?v=VfiY2nbV9RI&feature=related

Képzeljük el egy pillanatra azt a kívánatos állapotot, hogy Magyarországnak nincs egy fillér államadóssága sem. A költségvetésbe befolynak az adóbevételek, és az állam pontosan ugyanakkora nagyságú pénzeket költ el. Nincs költségvetési hiány, és nincsenek kamatkiadások…..
Vastagbőr
Botrány: a NAV-ot küldték az Egymillióan a magyar sajtószabadságért mozgalomra
2012.02.29 14:11:00
A március 15-i tüntetéseket a kormány úgy próbálta megakadályozni, hogy Budapest összes tüntetésre alkalmas terét lefoglalta. A felháborodás után február 17-én a KIM, a Főváros és az Egymillión a magyar sajtószabadságért civil mozgalom megállapodtak, hogy mégis megkaphatja…..
Spekuláns
2012.02.29 17:00:08
@Ica a fekete cica: "Eza botrány:"
Nem, nem az a botrány ha valaki nem ad le 5 évig adóbevallást. Az nem botrány. A botrány az, hogy az adóhatóság erre képtelen volt rájönni... Mint ahogy a fekete jövedelmeket is csak mindenki látja a NAV-on kívül.
Meg az, hogy politikusaink degeszre tömik magukat és a pártkasszát tök nyilvánvalóan illegálisan, de a NAV-ot ez nem érdekli..
Orbán (meg a szocik stb, de ők most ugye kispadosok, faszomat sem érdekli pl Torgyán aki már nincs hatalmon) valószínű leadott adóbevallást, abból szerinted össze lehetne rakni a milliárdjait?
Mert a vagyonbevallása szerint van egy kis hézag.

A magyar államadósság egy része forintban, egy másik, komoly része devizában, jellemzően euróban denominált. Itthon az államkötvényeket az Államadósság-Kezelő Központ forgalmazza. És miközben az ÁKK időnként devizakötvényeket is kibocsát, ezeket a betévedő magyar…..
Spekuláns
2012.01.29 14:27:54
@Bal: "jól néznénk ki, ha minden kisbefektető egyenként alkudozni kezdene a maga százezer forintjáról"
:D
:D
Spekuláns
2012.01.29 14:32:52
@Bal: "hirtelen lenne lehetőség egy 10&-os kamatozású befektetésre euróban .. a forint összeomlása előtt"
10%-os euro magyar államkötvénykibocsátás egyet jelentene a forint és a kötségvetés összeomlásával...

2012.01.29 17:57:08
@Medx:
Nem vagyok virágkereskedő... Lehet hogy tudsz venni magánszemélyként, de kizárt hogy olyan áron veszel 3 szál rózsát mint aki megvesz két raklappal.
De igazad van, akkor mondok mást: alumíniumgyár. Na vegyél ott egy vég alufóliát magánszemélyként!

Orbán nagy arányú adócsökkentést ígért a választóknak. Azt gondolták, hogy a kevesebbet majd többen befizetik, így összességében nőni fognak az adóbevételek. Ezt az adócsökkentést a társadalom már eleve polgári jólétben élő része élvezhette csak, mindenki más inkább…..
Spekuláns
2012.01.08 12:17:43
@mikka:
Forinthitel az, amit forintban folyósítanak.
Deviza alapú a hitel a mögöttes termék miatt.
A CHF-HUF kamatkülönbségét swap ügyletekkel teszik elérhetővé a kölcsön felvevőjének.
Lehetne pl forinthitel, de kötvény alapú, ilyen a diákhitel.
Jobb lenne, ha nem hallgatnál Matolcsyra és inkább olvasnál könyveket, tanulnál. Mert Matolcsy bukni fog, legkésőbb júniusban - Lázár nyilatkozataiból legalábbis ez olvasható ki (több prominens Fideszes már most elküldené az imposztort).

2012.01.08 12:27:27
@ROBERTO: "Aztán elkezdte a liberális csürhe az ajvékolást"
Beszállsz egy taxiba a színház után.
Érdekelni fog téged hogy miért vitt Angyalföld helyett Csepelre?
Hogy az elmúlt nyolc utas miatt? Vagy az út szélén ajvékoló liberálisok miatt?
A kormány tagjai jelenleg a Fidesz és a KDNP tagjaiból áll. Ők vezetik a "gyorsnaszádot", mely eddig számos "láthatatlan sikert" ért már el.
Szerintem rossz irányba megy *MOST ÉPPEN* a taxo, és a pillanatnyi haladási irányukhoz vajmi kevés köze van az autó előző tulajdonosához, annál inkább felelő ezért a kormány... Vagy nem felelős kormány van hatalmon...?

2012.01.08 12:36:13
@Born to be wild: "mert az USA a demokráciájának fokára lehet büszke, mi?!:)"
Mostanában van a jelölőgyűlés (caucus) az USA-ban ahol egy adott párt jelöltjei küzdenek a párton belül hogy ki legyen a jelölt.
A Fideszben mikor volt ilyen? Nem névleg, valósan. A Fideszen belül nincs verseny, nincs választási lehetőség, csak az Orbán. Mondjuk jelen helyzetben már benne van h bukik.

Mi a teendő gazdasági válság esetén? Természetesen cselekedni kell minden létező állami eszközzel: nagyszabású programok a költségvetés kárára, a jegybanki alapkamat csökkentése - ún. élénkítés. Mára gyakorlatilag teljes konszenzus van Nyugaton a kontraciklikus…..
Spekuláns
2011.08.31 16:15:19
@Sorge:
Jó előrelátó ez az USA gyerek hogy '21-ben már a háborúra készült. Nem kevered ezt véletlenül egy másik válsággal? :)

Piroslap
Ha az MSZP elherdálta az IMF hitelt, akkor most miből veszik meg a MOL-t?
2011.05.25 16:04:00
Oszkó Péter blogjában egy érdekes Facebook kiírásra hívja fel a figyelmet:Orbán Viktor 2009. június 12-én a fidesz.hu-n a következőt mondta: “a következő kormány kénytelen lesz újabb hitelt felvenni az IMF-től, mert a mostanit teljesen elkölti a Bajnai-kabinet. A…..
Spekuláns
2011.05.25 23:33:20
@kicsijuti: "IMF hitel = deviza hitel????????? ne legyél már hülye..."
Már neharagudj, de minek hívod azt a hitelszerződést amit devizában folyósítanak és abban is kell visszafizetni? Merthogy nem forintban folyósították és nem forintban kell visszafizetni!
Nincs a tőzsdei spekulációval semmi bajom, félre ne érts, csak kicsit furcsának tartom hogy most kell a zsidó karvalytőke? Nem úgy lenne ésszerűbb hogy visszafizetnénk?
Vagy most már nem is él az a számlaszám amire be lehet fizetni hogy csökkenjen az államadósság?
Merthogy ezt a hitelt is vissza kell fizetni kamatostul. És ne legyenek illuzióid, a zembereknek kell visszafizetni a tőketartozást és a kamatokat is. A beszedett adóból.

Rédly Elemér pápai prelátus, kanonok, győri plébános, a Győri Hittudományi Főiskola tanára még február 25-én vette át a Parma fidei - Hit pajzsa díjat, és már akkor bejelentette: jövedelméből egymillió forintot ajánl fel a magyar állam külföldi, 20 ezer milliárd forintos…..
Spekuláns
2011.04.07 21:37:28
A robogókat általában vagy szappantartónak, vagy (a retrofíling kedvelői) pléhdoboznak szeretik látni. Mintha ez a műfaj csakis a karosszériás pöcsköszörűké lenne.Pedig egyáltalán nem így van: az átépítőkön kívül van olyan gyártó is, aki sutba vágja a műanyagot …..
A bank ügyfele néhány hónappal a válság kirobbanása előtt döntött úgy, hogy eladja a meglévő lakását és vásárol egy új ingatlant. A pénzintézet „úgyis csak vagy egy évre kell” alapon a legkedvezőbb kamatozás mellett kínált jen alapú lakáscsere hitelét…..
Spekuláns
2011.02.10 09:53:19
@Francescoli: "Egyértelmű, hogy ha a bank anno bármilyen árfolyamon jent vásárolt, azzal a mai napig "rendelkezik", a bankközi kamatot "élvezi", miközben az árfolyamkülönbözetből fakadó nyereséget zsebre is teheti. "
Nem tisztem védeni a Fidesz-bankot (Csányi/OTP), de a pénzintézetek hosszú távra kihelyezett (Ft) pénzt rövid távú (pl Yen, CHF, HUF) kölcsönökkel hidalják át.
Emiatt a banknak pl fél évente meg kell újítania a hiteled finanszírozását.
A hosszú távú kölcsönök a nagy bizonytalanság miatt drágák. Az emberek általában a kamatot, THM-et nézik, nem a kockázatot (eladhatatlan lenne egy hiteltermék túl magas kamattal).
Ne feledd, a bank nagyrész hitelintézet (kölcsönvesz-kölcsönad), nem pedig pénztár (betét).
Tehát sajnos megállja helyét az az indoklás...

2011.02.10 11:51:43
@dézsavü: "Nekem mindig meggyőződésem volt, hogy az állatok tanulékonyabbak az embernél. Ha egy ember elkövet valami ostobaságot életében, ugyanazt a dolgot negyedszer-ötödször is elköveti. "
Erre van az a mondás, hogy a macska csak egyszer lép rá a forró főzőlapra.
Legközelebb már a hideg főzőlapra sem fog rálépni.

A mai napi adrenalinszintemről Selmeczi Gabriella gondoskodott. Ő még ott tart, hogy az MNYP elleni harc nyugdíjvédelem volt. Ez még nem lenne annyira meglepő, mert eddig se az eszéért szerette, aki szerette, de egyúttal remek látlelet az egész politikai életünkről. 1. Tünet: Azt…..
Spekuláns
2011.02.02 09:34:28
@midnight coder: "Ha állam bácsi hitelből fizet neked manyugot"
Az állam bácsi nem fizet nekem hitelből manyugot.
A kölcsönt a deficites gazdálkodása miatt veszi fel.
A kölcsön kamatait is én, mint dolgozó fizetem.

2011.02.02 15:51:44
@NewWay: "De, hitelből fizeti."
Jól van, akkor hitelből fizeti, nem vitatkozom mert úgy látszik felesleges.
Itt van, ennyi volt az eredménye a pénztáraknak:
index.hu/x.php?id=inxcl&url=http%3A%2F%2Findex.hu%2Fgazdasag%2Fmagyar%2F2011%2F02%2F02%2Ftavaly_657_milliarddal_gazdagodtak_a_penztartagok%2F
Az a legnyagyobb demagógia hogy a nyugdíjpénztárak miatt veszteséges a nyugdíjkassza. Az csak 20% a veszteségből. És a 80%???
Az magyar állam mindig is veszteséges volt az elmúlt x évben. Néha elkommunizálták a magánszámlákat hogy ezt enyhítsék. Bocsáss meg nekem, hogy nem vagyok parti az elkommunizálásban.
Mellesleg az államadósságot kamatterhét is ugyanazok finanszírozzák akiknek jelentős befizetésük volt a manyupba (értsd: teljesen bejelentett, átlag feletti keresetűek). Szóval - szegedi ismerősöm szavaival élve- az isten mögbassza az ilyent!

2011.02.02 16:42:49
@KovA: "Valójában pedig csak visszenyerte eredeti két évvel azelőtti értékét - és 0 a reál hozam."
"A dolog igazi mércéje az lesz, amikor kiderül, hogy a manyuposok befektetéseire mennyi felvehető reálhozamot számol el/hajlandó kiperkászni - na arra figyelj majd."
Szinte az összes portfólió reálhozamot termelt.
Többek közt az is, ahol én vagyok. Nem 2 éves időtávon hanem 10 évesen (több mint 10 éve fizetem).
Miért, a tiéd veszteséget termelt?
Melyik pénztárba vagy (voltál), mikor léptél be?
Azt, hogy pontosan mennyi reálhozamot számolnak ki, azt viszont Gabikától kell megkérdezni, ugyanis ő reggel azt mondta, "ez egy egyszerű képlet csak egyféleképpen lehet kiszámolni".
Tehát gondolom a képletet ők adják.
Meg az sem tiszta, hogy adózik-e vagy sem (törvény szernt adózik, Orbán szerint nem - és Orbán még sosem hazudott).
Egyébként meg nagy gecik Orbánék, mert miért is nem a nominálhozamot lehet felvenni???? Miért csökkentik az inflációval?

Százezer bizony, ennyi maradt. Hárommillió pénztártagból ez nagyon kevés, az országnak pedig egy árva százaléka. Egyiptom egy százaléka nyolcszázezer ember. Kedden körülbelül ennyi vette a fáradságot és felháborodást, hogy utcára menjen Mubarak ellen. Nyilván eszemben…..
Spekuláns
2011.02.02 11:45:32
@Tibi76: "Pénzbe nem kerül, igérgetni meg szeretnek. "
Attól félek, ezt a Fidesz fogja megígérni, vagy mandátumuk kitelte előtt meg is valósítani...
Ettől megnyugodna sok ember, simán le lehetne szerelni a maradókat, nem lenne muníció az ellenzék kezében.
Akik most bekajálták hogy az államosítás jó azoknak úgyis mindegy, majd elhiszik azt is hogy az a jó amit akkor mondanak - menthetetlenek.
Max átdefiniálnak megint egy magyar szót mint azt már a megvédjük->államosítjuk párosnál láthattuk. Tulajdonképpen várom is hogy mi lesz a következő kitalált szavuk (nyugdíjtőzsde, luxusprofit, bankárkormány - muhaha fideszes OTP), szórakoztató :)
20-30 évre előre simán be tudnak ígérni bármit, attól még évekig ellesznek mint ez a fasz is:
www.youtube.com/watch?v=kwevIvPBoSQ

A tegnapi határidő lejárta után napvilágot látott, hogy kicsivel több, mint százezer fő vállalta „önként”, hogy kiközösíttetik az állami nyugdíjrendszerből (illetve egyéb szociális juttatásokból) „most és mindörökké”. Nincs kétségünk afelől, hogy…..
Spekuláns
2011.02.01 21:19:43
@kpityu2: "Azért kíváncsi lennék, hogy a manyup honnan teremtené elő majd a nyugdíjakat, ha nem az akkori aktívaktól."
Már megbocsáss, de tudod hogy működik egy *pénztár*?
A magtár tudod hogy működik?
Nyáron amikor van magod belerakod, majd amkor jön a tél és nincs mag, kiveszed.
Nem kell hogy télen a magtáradba valaki belerakjon, az a lényeg, hogy onnan ne *lopja* ki senki!
Ugyanígy működik a lakáselőtakarékossági pénztár is...

Selmeczi Gabriella, nyugdíjvédelmi megbízott megtartotta a diadalmas sajtótájékoztatóját, valószínűleg napok óta erre készült. Minden mondata csodálatos: "Óriási siker, hogy a nyugdíjvédelmi program keretében a magán-nyugdíjpénztári tagok 96,8 százaléka választotta…..
Spekuláns
2011.02.01 18:59:07
@freemind93: "ameddig a jelenlegi szabalyok ervenyben vannak masik eu tagallamban kell dolgozni/nyugdij jogosultsagot szerezni (vagy olyan orszagban, akikkel van szocialis ellatasra megallapodasunk, jellemzoen a posztszovjet allamok), azt kenytelen a magyar allam is elismerni (akar milyen tag vagy otthon)."
Talán épp emiatt sérthet pl úniós jogot..
Bár nem vagyok jogász, de elég furcsa lenne egy ilyen helyzet.

2011.02.01 19:06:14
@milyen szép a Vértes, ó: "Előbb-utóbb ki fog derülni, hogy az OTP-s magánnyugdíj az jó. :) "
Nehéz lesz, ha még az egyenlegértesítőt is későn küldték a hírek szerint (tényleg, hogyhogy a Fideszes bank nem küldte pontosan? :))
Szerintem úgy lesz a mondás, hogy oligarchák, bankok és boltok között is CSAK A FIDESZ!

Ma lehet utoljára jelezni a magánnyugdíj-pénztárakban, ha valaki nem kíván visszalépni az állami rendszerbe és apanázsát továbbra is magánkezekben akarja fialtatni. Számos elemzés látott napvilágot az elmúlt hetekben arról, hogy kinek, milyen körülmények között…..
Spekuláns
2011.02.01 12:34:00
Selmeczi: óriási siker a nyugdíjvédelmi program
hvg.hu/gazdasag/20110201_selmeczi_oriasi_siker_nyugdij
Örüljünk együtt hogy 96.8%-os sikert ért el Gabikánk!
96.8%-ban megvédte a nyugdíjakat.

Az üzenet elszomorító: ha valaki valami nagyot épít, annak az értékeire a magyar állam előbb-utóbb szemet fog vetni. Ebből sokan azt a következtetést fogják levonni, hogy Magyarországon nem érdemes építeni semmit. (Fotó: MTI) Tegnap a Sziget fesztivál szervezői és a…..
Spekuláns
2011.01.31 09:02:09
@Megfigyelo: "bankbetétek következnek a mnyp-k után"
A bankbetétek csak a lakáselőtakarék után. Milyen jól meg lehetne a gazdagok pénzéből a hiteleseket segíteni, hm?

Már számomra is kínzó ez az állandó kínázás, hogy így jön a távol-keleti világuralom meg úgy jön az új hegemón. Azt tudjuk egy ideje, hogy úgy 2050-re Kína gazdasága nagyobb lesz, mint az Egyesült Államoké, de két olyan mentsvár maradt, két olyan mutatóba azért…..
Spekuláns
2011.01.25 16:51:04
Üdv Despota! Sokszor olvasom a blogodat, amihez gratulálni is szeretnék. Én magam nem keveredtem semmiféle munkajogi vitába, inkább az álláskeresőknek szeretnék 1-2 jó tanáccsal szolgálni. Cégünknél nemrég bővítést hajtottunk végre, és kerestünk egy fő…..
Spekuláns
2011.01.09 00:47:27
@fagzal: "ahol bezzeg van idejük, mert a kísérőlevélre nem volt"
Mégis mi a francnak a kísérőlevél?
Én szoktam írni - ha kérik. Van néhány bevett sablonom, azt módosítom.
Amikor én felvételiztetek, akkor nem nagyon olvasom el, bár volt akit emiatt be sem hívtam (túl nagyképűnek tűnt).
Minek a fénykép mondjuk egy mérnöki pozihoz?
Merthogy nem egyszer látok ilyet...
"Én pl. sohasem szoktam alkudozni, hogy "legyen már kevesebb", ez nem piac. "
A munkaerőpiac nem piac?

2011.01.09 00:57:35
@Blueman/Angyi férje: "mi a munka pontos leírása"
Háháhá!!!!
Ez jó vicc.
Arról híresek a cégek (szerte a világban kiscégtől multiig) hogy ezt meg tudják fogalmazni.
Na meg persze a munkaszerződésbe is bekerülnek ilyenek hogy 40 óra a heti munkaidő, túlóra a munka tv-e szerint. Emlékeim szerint 40 órát felmondási időben szoktam csak dolgozni.... Túlórát meg nem is tudom mikor kaptam utóljára.
Szóval mit írsz le??
"előítélete van a munkaadónak, hogy a programozók büdös zsíroshajú dagadt emberek és ha lát egy ilyen képet, akkor ezt igazolni látja és nem veszi fel a jelentkezőt"
Hűbazdmeg...
Na én pont programozókat vezetek, igen ilyenek (én nem). És igen, introvertáltak, reggel berakják a fülhallgatót és csak meetingeken veszik ki meg mikor lejárt a munkaidő. Nem szagolgatom őket, hanem profitálok belőlük.
Mondjuk próbaképpen írd már le, hogy mi a munkaköre egy programozónak...!

Breaking news! Napok óta azon gondolkozom, hogy fog engem (és minket) rávenni a kormány, hogy hagyjam ott a fenébe a magánnyugdíjpénztáramat, és térjek vissza a langyos lábvíz állami rendszerbe. A megoldás megszületetett, nem kicsit basz oda: "Elveszíti jogosultságát az…..
A kétharmados felhatalmazás ritka lehetőségével nem élni történelmi felelőtlenség. Úgy tűnik, mintha ez a feladat agyonnyomná Orbán Viktort: nem mer az ország legnagyobb problémáinak nekiugrani. (Fotó: fidesz.hu) Rendkívül elgondolkodtató volt tegnap hallgatni Orbán…..
Tapasztalt autósként, a KITT kormánya mögött szerzett tapasztalatokkal, némi fészbúkos ötletelés nyomán szeretnék egy szerény, ám minimálisan 500 milliárd forintos bevételi többletet hozó ötlettel hozzájárulni a Nemzeti Együttműködés Rendszerének Sikeréhez.Az ötletben az…..
Ezzel a Pali bá'-val nem lehet betelni ... nem tudom, ér még rajta gúnyolódni? Vagy már nem? Pedig olyan "szorgalmas" a drága ... Az nem volt elég, hogy időközönként részt vesz a kormányüléseken, most már azt találta ki, hogy a Parlamentben írja alá a megszavazott…..
„Bezzeg a szocik így, úgy, amúgy…” nos ez az érvelés teljesen értelmetlen és irreleváns most. Tisztában vagyok azzal, hogy miért jutott ide az ország. Én is, ti is, de lelkük mélyén még a hardcore szoci szavazók is tudják, hogy ekkora trutyi nem jöhetett…..
Spekuláns
2010.10.30 22:07:02
@evil overlord:
"Ha hiteltörlesztésre fordítanák, az korrekt lenne."
Korrekt, de azzal nem lehet az államháztartási hiányt csökkenteni. Bizony. Tehát el fogják költeni.
Tékozló fiú esete.

Magánnyugdíj-károsultak Nemzeti Együttműködése
Orbán bejelentette: megszünteti a magánnyugdíj-pénztárakat
2010.10.30 07:57:00
A miniszterelnök tegnap délután Brüsszelben bejelentette: Magyarországon hamarosan csak két pilléres lesz a nyugdíjrendszer, vagyis az állami nyugdíjalap mellett csak önkéntes pénztárak működnek majd, a kötelező magánnyugdíj-pénztári rendszer megszűnik. Orbán szerint a…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
NEM! PONT FORDÍTVA!
Hiszen kölcsönadnak nekünk pénzt, amiért mi kamatot (jelenleg évi 6-7% körül) fizetünk nekik.
Tehát mi a végén több pénzt és egy állampolgárságot adunk, az állampolgárságot a kamaton felül ugyebár.
Összehasonlításként az IMF 4%-ot kérne, és még állampolgárságot sem.
Hm?