Regisztráció Blogot indítok
Adatok
halar

1362 bejegyzést írt és 585 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A blog 11 éves történetében nem tudtuk, mikor írhatjuk le ezt a címet, de most megtörtént. Oké, kicsit még rövid, kicsit ideiglenes, de mindenkié. Azoké is, akik még autóban ülnek, akik még csak szerettek volna bringára ülni, de nem mertek. Akik egyébként rengetegen vannak: a budapesti felnőttek…..
Eltartott egy pár évig, de végre Instagramon is elindultunk. Sokkal egyszerűbb azt használni a mindennapos pillanatok megosztására, de megpróbáljuk valahogy összekötni ezzel a blog.hu felülettel is, így talán itt is megjelenhetnek majd az insta posztjaink. Kifejtősebb írásokkal továbbra is itt a…..
Ha egy városban sokan bringáznak, akkor abban a városban valószínűleg elég jó lehet élni. A közösségi tereket nem autók foglalják el, jó a levegő, kisebb a zaj, rövidebbek a dugók, és biztonságosabb kilépni az utcára.  Na de az emberek többsége nem is ezért jár bringával dolgozni, hanem mert önző.…..
Hencz Péter fotós és Adamik Luca modell közreműködésével készült editorial a civil szervezetek működésének fenntarthatóságát biztosító adó 1%-ok felajánlására hívja fel a figyelmet. A hat különböző szervezetet ajánló divatanyagban a Virág Zsófi által kitalált koncepció és styling részét képezte a…..
Tiszai Reni küldött nekünk egy fotót Csongrádról. Ennek alkalmából megkérdeztük, milyen arrafelé bringázni. A kép után minden kiderül. Csongrád egy kicsinyke város a Tisza és a Körös találkozásánál. Híres a nyáron hatalmas tiszai homokfövenyéről és az augusztus elején megrendezett KTN…..
Az őszi archívok között találtam ezt a képet, de pont megfelel a mostani időhöz is. Tetszett a poszt? - Nyomj egy lájkot és kövesd a blogot a facebookon!- Támogasd 1%-oddal a bringás fejlődésért dolgozó Magyar Kerékpárosklubot! Részletek itt.- Csinálj velünk biciklis várost az I bike Budapest…..
Amikor nem bringával indulunk el reggel, de gyorsan el kéne jutni valahova, akkor sincs gáz. Már ha van bérletünk a Bubi közbringára. Tetszett a poszt? - Nyomj egy lájkot és kövesd a blogot a facebookon!- Támogasd 1%-oddal a bringás fejlődésért dolgozó Magyar Kerékpárosklubot! Részletek itt.-…..
A sálon látható, illetve a ruha és kerékpár közti színpár dominanciáját a nagy piros csengő töri meg. Tetszett a poszt? - Nyomj egy lájkot és kövesd a blogot a facebookon!- Támogasd 1%-oddal a bringás fejlődésért dolgozó Magyar Kerékpárosklubot! Részletek itt.- Csinálj velünk biciklis várost az I…..
A téli társasági bringázás előnye, hogy kevesebbszer kell másoknak lehúzódva megszakítani a beszélgetést. Azért néha még így is megesik. Tetszett a poszt? - Nyomj egy lájkot és kövesd a blogot a facebookon!- Támogasd 1%-oddal a bringás fejlődésért dolgozó Magyar Kerékpárosklubot! Részletek itt.-…..
Nem hiszed, hogy egy hideg munkanapon is elindulhatsz biciklivel? Pedig csak egy egyszerű városi kerékpár kell hozzá. A többit úgyis magaddal vinnéd. Tetszett a poszt? - Nyomj egy lájkot és kövesd a blogot a facebookon!- Támogasd 1%-oddal a bringás fejlődésért dolgozó Magyar…..
Ezzel a meleg kucsmával köszöntjük Tél tábornok orosz csapatait, akinek üzenjük, hogy hidegben és hóesésben sem adjuk meg magunkat. Ha tetszett a poszt, nyomj egy lájkot és kövesd a blogot a facebookon! Támogasd 1%-oddal a bringás fejlődésért dolgozó Magyar Kerékpárosklubot! Részletek itt...
Kedden végre a városban is úgy hullt a hó, ahogy kell. A Kerékpárosklub irodája előtti bringaúton délután is sokan csapatták a szembeszél ellenére is. Mindezt szinte végig feketére takarított bicikliúton tehették. Pár sarokkal odébb, az Árpád-híd bicikliútján valakinek le is sikerült fotóznia egy…..
Télen sem kell lemondani a bringázás öröméről, ha gyerekkel indulunk útnak. Van, aki a klasszikus gyereküléses megoldást, más a fedett bringalimuzint választja ilyenkor. Te melyiket választanád? Ha tetszett a poszt, nyomj egy lájkot és kövesd a blogot a facebookon! Támogasd 1%-oddal a bringás…..
Nem kell ahhoz terepjáró, hogy együtt utazzon a család. Egy 21. századi városban helye van a családi bicajoknak, jelen esetben elektromos rásegítéssel. Még a babakocsis kutya is átszállna hozzájuk. Ha tetszett a poszt, nyomj egy lájkot és kövesd a blogot a facebookon! Támogasd 1%-oddal a bringás…..
Ahogy a Nagykörút, úgy sok bringa még mindig karácsonyi díszben pompázik. Így lehet egyszerre láthatóvá válni, és feldobni mások unalmas hazaútját is. Egyébként tudtátok, hogy egy őszi felmérés szerint a budapesti bringásoknak már 84%-a rendesen, elől és hátul is fel van szerelve lámpával? Persze…..
A Kerékpárosklub mikulás napi bringás reggelijén több mint 200-an jöttek össze ma reggel az Erzsébet téren. Remek fotóalbum került fel a klub facebook oldalára az eseményről, ahol pogácsa, brownie, szaloncukor, tea, kávé, bringaszerviz és lámpaosztás várta a télen is munkába vagy iskolába biciklivel…..
3 hete nem jár a 3-as metró a Lehel tér és Újpest között, amire válaszul nagyon sokan biciklire váltottak. Több olyan útvonal is van, amivel ki lehet váltani a 3-as metró lezárt szakaszát, ebből az egyik itt, a Lehel térnél halad el.  A Lehel téren átvezető bringasáv összeköti a Duna-partot az…..
Biztos neked is vannak ismerőseid a facebook-on, akik a letekert kilométereikkel elégetett kalóriáikkal, vagy a budapesti hidakon megmászott szintkülönbségekkel menőznek szinte minden nap. Talán egyszer te is telepítettél egy mérőappot, de igazából sosem értetted, miért kéne a bringázás örömei…..
A kép akár Hollandiában vagy Skandináviában is készülhetett volna, mégis a Kálvin téren lőttük az egyik első tavasziasabb napon múlt héten. A stílus már megvan, a bringasávok is alakulgatnak. Ha tetszett a poszt, nyomj egy lájkot és kövesd a blogot a facebookon!Támogasd 1%-oddal a bringás…..
Tavasziasodó idővel indul a hét és búcsúzik a naptári tél, a város lakói is egyre szabadabban indulnak munkába bringával. A Margit hídon eltöltött rövid idő alatt feltűnően sok női bringást láttunk, úgyhogy a mostani posztot fele-fele arányban adjuk a fiúknak és lányoknak. Ha tetszett a poszt,…..
Azért az nem olyan rossz, hogy ha kicsit meghajtjuk a bringát, akkor már nem a jeges levegőt kell hasítani... Ha tetszett a poszt, nyomj egy lájkot és kövesd a blogot a facebookon!Támogasd 1%-oddal a bringás fejlődésért dolgozó Magyar Kerékpárosklubot!..
Hó még nincs, de a fagyos levegő ellen is jól véd egy-egy nagyobb sál, ami egy kis színt is tud vinni a szürkeségbe. Ha tetszett a poszt, nyomj egy lájkot és kövesd a blogot a facebookon!..
A több mint 50 helyszínnel országosan megrendezett tavaszi és őszi bringás reggelik után valami újat talált ki a Kerékpárosklub. Ez volt a téli bringás reggeli Mikulás napján, amivel az egész éves bringázásra akartak bátorítani. Először azt hitték, alig jön el valaki a különleges ételekkel és meleg…..
A téli idő sem veszi el a kedvét egy csomó embernek, akik ilyenkor is bringával indulnak el reggel. Őket fogjuk megünnepelni a Magyar Kerékpárosklub rendhagyó téli bringás reggelijén kedden az Erzsébet téren. Készítünk téli bringás portrékat, meg lesz egy csomó különleges kávé és ennivaló. Itt az…..
Az elképesztő cukiság mérce ezzel, az I Bike Budapest Instagramján megjelent őszi képpel lengett ki most nálunk. Apuka + kisfiú + kismotor utazik biciklin a hűvös terézvárosi reggelen. i bike budapest (@ibikebp) által közzétett fénykép, 2016. Nov 8., 02:34 PST   Ha tetszett a…..