Adatok
dtomika
0 bejegyzést írt és 129 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

A HVG szépen összeszedte, hogy miért kamu az IMF-megszorítás lista, amit a Fidesz a nemzetközi valutaalap szájába ad. Az IMF ugyanis "nem most és nem tárgyalási feltételekként közölte javaslatait a kormánnyal, és több pont minden bizonnyal nem is abban a formában fogalmazódott…..

Több bejegyzés is foglalkozik ezen a blogon Örményországgal. Az első ismerkedő látogatást is beleszámítva hetedik éve dolgozom ott, 2010 óta pedig már háromhavonta megfordulok Jerevánban. Ennek most nagy valószínűséggel vége van. Hihetetlen mennyire frusztráló érzés, amikor…..
dtomika
2012.09.04 08:28:07
dtomika
2012.09.05 08:01:56
@Di622: Ahogy jössz ki az oviból majd ideadod

Az azeri baltás gyilkos után kiderült: Ambrus Attila már Kazahsztánban van.
Hiába töltötte le jogerős börtönbüntetését Ambrus Attila: a magyar és a kazah kormány között évek óta folyó tárgyalások értelmében ki kellett őt adni, háromezer raklap szilvalekvárért…..
dtomika
2012.09.02 19:18:47

A baltás gyilkos hazaengedése óta eltelt időszak fejleményei azt mutatják, hogy a feszültség nem enyhül, hibás volt az az elgondolás, hogy az indulatok felszínre kerülése után az ügy szépen elcsendesül. Vesszőfutás vár ránk, s hogy ez így van, az már nem csak magának a…..
dtomika
2012.09.02 19:01:04
@Gondolkodni Próbáló Birca: igazad van és erre egy Illés dal a legjobb magyarázat
www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=DdWIxKC-10Q
www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=DdWIxKC-10Q

Lehetne ez a mai - azeri gyilkos kiadatása - hír kapcsán megszületett sajtóreakciók összefoglalása. Vagyis, a közbeszédet akkortól érdekli ez az egész, ha Örményország legmagasabbrendű nemzetközi kiakadása az angol nyelvű sajtón keresztül (!) elér hozzánk. Pedig a KIM már…..
dtomika
2012.09.02 08:34:13
@Lindalinda: A sportolók olimpiai szereplése okán büszkén vallhattuk magunkat magyarnak, de ezek után leszegett fejjel járhatunk ISMÉT a világban-- kapkodhatjuk a fejünket hogy kikerüljük a köpéseket. Sem az azeriek sem az örmények oldalán nem állok, de az biztos hogy várható volt ami megtörtént. 1-2 milliárd dollárért eladta a magyarság becsületét. Jogilag rendben van az ügy, de erkölcsileg ?????? Egy amőbának több esze van mint a jelenlegi 2/3-nak
Oszt jónapot
Oszt jónapot

Íme a hír.
Szerzs Szarkiszján örmény elnök a nemzetbiztonsági tanács ülése után bejelentette, hogy utasította a hadügyminisztert arra, hogy helyezze rendkivüli készültségbe az örmény hadsereg alakulatait, és egyben bejelentette, hogy megszüntetik a diplomáciai és…..
dtomika
2012.09.01 08:15:12
@Gyárfás: az ilyen "nem prolik" miatt mint Ön tart itt az ország
dtomika
2012.09.01 08:24:41
@Gyárfás: Igazad van ! Nem is érdemled meg a nagybetűs megszólítást, hiszen elég kisstílű vagy
dtomika
2012.09.01 08:36:22
@Gyárfás: Bocs ! Nem is kisstílű vagy ---egyszerűen IQ negatív

2004: Ramil Safarov, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem azerbajdzsáni hallgatója egy baltával meggyilkolta az örmény diáktársát. Hazájában hős lett, mert örményt ölni szerintük kurva menő.2006: A magyar bíróság életfogytiglanra ítélte Ramil Safarovot. Azerbajdzsán…..
dtomika
2012.09.01 07:58:36
@Lucky Larry Silverstein: Egy "beteg" ember beteg válasza a világban folyó eseményekre

Ma temették el Zwack Pétert! Először is, részvétünk a családnak, a barátoknak, az ismerősöknek. Egy nagy embert veszített el a magyar közélet. Viszont amit a Kossuth Rádió tett a temetés kapcsán, az nagyon durva: Zwack Péter életéből csak a neki tetsző dolgokat mondta el. A…..

Az iráni Press TV Magyarországon forgatott egy dokumentumfilmet a fenti címmel. Az angol nyelven sugárzó állami propagandatelevízió természetesen a magyar kormány és az Európai Unió, illetve az IMF szembenállását látja, illetve szeretné láttatni a műsorban, amelyben többek…..
dtomika
2012.08.21 10:27:46
@Failer: Hát Ön nem volt a Dakota főnökkel az elmúlt hetekben kezelésen Graz-ban ?

Tisztelt volt köztársasági elnök úr!
Mint az Orbán-kormány egyik kommunikációs vezetője, határozottan visszautasítom, hogy bírálta a kormány politikáját, különös tekintettel a választójogi törvény tervezett módosításait. Nem tudok tekintettel lenni arra, hogy két éve…..
dtomika
2012.08.06 12:11:31
@amor2000: És ezt magadtól találtad ki vagy netalán valamilyen Fütyeszes is segített a szál kibogozásában IQ negatív

Olyan érzése van az embernek, mintha fix évfordulós ünnepe lenne a dinnye árának. Ez valami hagyomány itt a Balkán sarkán, hogy a dinnye árának a piaci önszabályozás nem jó, lépten nyomon bele kell beszélnie valakinek. Tavaly szinte napra pontosan ugyanitt tartottunk, a dinnyeár…..
dtomika
2012.07.23 14:14:22
@Illyés Edith: @a szív fészkei: @saravad: Két perse fél elmegy a bíróságra. A felperes elmondja az ő verzióját. A bíró azt mondja neki " Igaza van ". Aztán az alperes is elmondja az ő verzióját A bíró azt mondja neki " Igaza van " erre a jegyző feláll és azt mondja " De bíró Úr nem lehet mind akettőnek igaza " erre a bíró " Na látja magának is igaza van "
Szóval mindenkinek igaza van csak közben a "kis"termelő tönkre megy. Még egy vicc A NAGY KÍNAI FAL!! DE A KIS KÍNAI NEM MINDÍG FAL
Szóval mindenkinek igaza van csak közben a "kis"termelő tönkre megy. Még egy vicc A NAGY KÍNAI FAL!! DE A KIS KÍNAI NEM MINDÍG FAL
dtomika
2012.07.23 14:27:34
@Illyés Edith: A egy hetes felvásárlási ár 30,- plussz kompenzáció ( vagy másnéven ÁFA )
dtomika
2012.07.23 15:00:37
@Illyés Edith: valyon a következő politikai szezont ki fogja irányítani ? Jó kérdés ... ?

Nincs is más hátra, mint megkérdezni a padlón vinnyogó Uniót, hogy ezentúl köcsög vagy csicska akar-e lenni.
A Magyarok Miniszterelnöke boldog elégedettséggel utazhat hűsölni, no nyilván nem abba a szemét, aljas Európába, amely ki akart minket csinálni, hanem…..
dtomika
2012.07.14 20:05:27
dtomika
2012.07.14 21:12:45
@e1200026: úgy látszik , hogy a munkás/ családos embernek ( ha annak nevezed magadat) mégis csak van elég ideje ahhoz , hogy gyorsan és , fideSS -hez méltóan pökkhendi módon válaszoljon

Palotaforradalom van Tündérországban! Az Állami Számvevőszék gyakorlatilag kettéhugyozta a költségvetést, mint részeg mikulás a hóangyalt. Igen, ez az az Állami Számvevőszék, amelynek élére Domokos László egykori fideszes honatyát nevezte ki a Nemzeti Együttműködés…..
dtomika
2012.06.23 09:55:55

A Kereszténydemokrata Néppárt már megint nem fért el Orbán Viktor nadrágjában. Addig fickándozott a kis huncut, addig nyomakodott és furakodott, amíg be nem terjesztett egy törvénymódosítást, ami betiltaná az önkényuralmi rendszerekkel összefüggő személyek, szervezetek,…..
dtomika
2012.06.23 09:52:43

Ma tárgyalja a parlament az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló-ügyben hozott ítéletének végrehajtását. Aki emlékszik, ez az úgynevezett vörös csillag-per, amelyben az Európai Bíróság felülbírálta a magyar állam döntését és kártérítés megfizetésére…..
dtomika
2012.06.19 21:12:32
@izgőmozgómedveemberke: IQ negatív

Sanyi felfedezte, hogy miért nem adnak vissza a jegyautomaták. A klasszikus ATM-eldugaszolós trükk itt is beválik, az eltorlaszolt pénzkiadó ajtó mögött természetesen ott volt a visszajáró. A történet fénypontja, amikor naiv ügyfél bejelentette az esetet a…..
dtomika
2012.06.13 09:27:07
@Pokróc:
Psszt gyerekek! Nem vagyok rasszista, de a bűnelkövetök 80 %-a ehhez az etnikumhoz tartozik. És azt sem értem , hogy miért probléma ha azt mondják , hogy az elkövető cigány , vagy roma ? A felderítés és az elfogás során ez a megjegyzés közelebb visz az azonosításhoz.
Az USA-ban például mindíg hozzáteszik, hogy az elkövető fehér, vagy színesbőrű. Ez még nem rasszizmus, hanem ismertető jel

2012.06.13 11:34:29
dtomika
2012.06.13 13:04:26
@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
MI adtunk nekik ilyen nagy felhatalmazást,
mármint, hogy "MI" választók, és ha ebből nem tanultunk, és 2014-ben nem változtatunk , akkor.................
hmmmm , mi is lessz ?
MI adtunk nekik ilyen nagy felhatalmazást,
mármint, hogy "MI" választók, és ha ebből nem tanultunk, és 2014-ben nem változtatunk , akkor.................
hmmmm , mi is lessz ?

Droli tegnap remek posztot írt Hisztiország címmel. Remélem nem követek el nagy hibát, ha úgy foglalom össze az írását, hogy a magyar választópolgároknak mindig az aktuális kormány politikájával van bajuk, és emellett a mindenkori ellenzék politikáját mindig jobbnak tartják.…..
dtomika
2012.05.24 10:38:01
@Droli:
Tisztelt " DROLI" válaszából arra lehet következtetni, hogy mégis csak a tömegnek van igaza hiszen ezért lett 2/3 -ad. 2010-ben a TÖBBSÉG azt gondolta, hogy a változás, könnyebb, jobb, demokratikusabb
jövöt fog hozni . Hiszen abból a kevés ígéretből ez volt sejthető. És mi történt az elmúlt két év alatt? Nos erre lehet következtetni a kérdésra szavazók válaszából. Tovább gondolva a témát: ezt a problémát a jelenlegi hatalom is érzékeli , hiszen számos intézkedésükkel bizonyítható, hogy rettentően félnek a 2014-es választásoktól

2012.05.24 10:54:11
@Baál apa: Úgy gondolom, hogy nem az a fontos , hogy jobb, vagy baloldal, van kormányon esetleg nagy koalíció,hanem az a fontos hogy milyen az emberek élete, közérzete, igazságérzete, milyen a gazdaságpolitika, milyen az emberek egyéni megélhetése, milyen az orvosi ellátás...stb ...stbHogy ezt most a Népszavában, vagy a Magyar Narancsban írják meg az teljesen mindegy. A tudományra vonatkozóan szintén az a véleményem, hogy nincs jobb vagy balodali tudomány . Csak tudomány van . Így egyszerűen. Azt sem mondtam ill írtam, hogy suttyók és vaksi bírkák hozzák a döntéseket, de mivel Ők is emberek , ezért hibázhatnak, és ebből adódóan hozhatnak hibás döntéseket
dtomika
2012.05.24 11:07:11
@Baál apa:
Az a véleményem ( ha úgy tetszik " fröcsögésem" ) hogy ki-ki vegye le a jobb illetve balodali szemellenzőjét mert azért nem halad a "szekér" mert az ország
( a nép, az emberek ) ahányan vagyunk annyifelé húzzuk a kocsit.Az is magyar aki jobbos az is magyar aki balos. Ha mindannyian egyirányba megyünk valóban a világ egyik legsikeresebb nemzete lehetünk
Sajnos a mostani jelek nem erre mutatnak

Az elmúlt hetekben a brüsszeli bürokráciát épp úgy mozgásban tartották a magyar ügyek, miként korábban is. Általánosságban elmondható, hogy a helyzet egyre fokozódik: a februárban indított három kötelezettségszegési eljárás ügye újabb állomáshoz ért. Mivel a…..
dtomika
2012.04.11 12:30:31
@Disintegrator Rising:
Az anarchista, terroristáknak nem csak a szemét lövik ki....lásd Oszama Bin Laden.
A jelenlegi 2/3-ad emberei akik az egész 2006-os balhét csinálták, pedig közelebb állnak a terroristákhoz mint a "békés tüntetőkhöz". A lila és zöld keménymag miatt történt minden akkor. Esetleg megemlíthetném még a Jobbikos EU zászlóégetést is pedig az illető több mint 7000 eurót keres, mert EU képviselő

2012.04.11 12:35:24
@Disintegrator Rising: Egyébbként két mérnöki diplomám is van , ehhez két diploma dolgozatot kellett készítenem , de egy bizonyos idő után ezeket megsemmisítik. Az persze ,más kérdés . hogy mind a kettőről csináltattam akkor egy másolatot is ami itthon van
dtomika
2012.04.11 12:45:20
@Disintegrator Rising: Az a kizsebeléses hozzászólásod piszkosul tetszett, Ebből is látszik , hogy fogalmad sincs a napi életről. Ki zsebel ki kit? Nézz már ki az ablakon baromarcú, és hallgasd meg az 50-60 ezer forintból élőket. Ne csak a saját üresen kongó, , klónozott fejed szerint ismételd
a szabadságharcról szónokoló, ingyen - állami pénzen diplomát szerző Kedves Vezér szövegét ismételgessed
a szabadságharcról szónokoló, ingyen - állami pénzen diplomát szerző Kedves Vezér szövegét ismételgessed
Urbanista
Itt a Darvas-Raksányi rejtély megfejtése: nem politikai okokból változtak a személyek a Rákóczi hídon
2012.03.18 17:10:00

A falfestmény látványterve. Raksányi Gellért itt még a kép bal szélén van. (via Fidelio)
A Nemzet Színészei a Rákóczi hídon című sorozat újabb, (remélhetőleg) befejező része következik, melyben minden titokra fény derül. Azok kedvéért, akik nem követték volna az…..
dtomika
2012.03.19 09:06:37
@hidrodinamikusnyomatékváltó:
Minek utaznék Dél-Koreába, amikor itthon is látok épp elég klónozott, mogyorónyi aggyal rendelkező mamelukot mint Te, akik miatt lett
Magyarország ( Magyar Köztársaság) háromszoros bóvli és Európa szégyenfoltja
Az avatarról meg csupán annyit , hogy Neked még az sincs
oszt jónapot

Miért hiányzik Darvas Iván az elhunyt Nemzet Színészei közül? (Raksányi közben előkerült, csak a másik oldalra tették) FRISSÍTVE!
2012.03.18 08:43:00

Egy kedves olvasónknak feltűnt, hogy a Rákóczi hídon készítés közben lefestettek egy félkész alakot az elhunyt Nemzet Szinészeit ábrázoló óriásfreskón. A félreértés hamar tisztázódott (részben): Raksányi Gellért portréja átkerült a tervezett balszélről a jobbszélre…..
dtomika
2012.03.18 15:35:07
dtomika
2012.03.18 16:04:05
@Hegseztő: Egyetértek. Jobboldali,- balodali tök mindegy. Aki életében nagyot alkotott mint színész ( vagy bármilyen más hivatású) az megérdemli, hogy az utódok még véletlenül se felejtsék el sem a nevét sem a munkásságát, sem az egész személyiségét
OSZT JÓNAPOT :-))))
OSZT JÓNAPOT :-))))

Annyira uncsi már, hogy folyamatosan hülyének nézik az embert...
A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint az ellenzék és holdudvara "gyűlölködő csetepatét kíván csinálni" a március 15-i nemzeti ünnepből.
Kovács Zoltán így reagált arra,…..
dtomika
2012.03.13 17:12:10
@Mária: Akció-reakció. Állami pénzen látogassa meg Magyarországot. Csak most, csak önnek, csak FideSS szimpatizánsoknak. A franciákról meg mit is mondott KO(pasz) KO (vács)ZoZo ?
Az államtitkár szerint az ellenzék és holdudvara "olyan messziről jött embereket utaztat be szervezetten, akik talán életükben először jönnek ide, de Magyarországot gombnyomásra szapulják, és akikről a magyar emberek azt sem tudják, kik is ők".
Hoppá , haver , tudsz követni?Marslakók a Kossuth téren

2012.03.13 17:39:23
@Dour ®: ??????
dtomika
2012.03.13 18:12:14
@Dour ®: OK így már értem. De ne csodálkozzon, ha mindíg a KŐR KÖZEPÉN ÁLL
hát persze , hogy elviszik. Csak aztán rájönnek, hogy EDDA ATTILA IQ negatív és gyorsan vissza is hozzák
hát persze , hogy elviszik. Csak aztán rájönnek, hogy EDDA ATTILA IQ negatív és gyorsan vissza is hozzák

Péter 69-cel ment a 70-es táblánál, 30 000 forintra büntették. És ez csak a kezdet. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..

Parlamenti különórát tartottak középiskolás diákoknak az Országházban. Kövér László és Gulyás Gergely parlamentről és a demokrácia értékeiről beszélt a fiataloknak. Kövér szerint nincs olyan rendszer, amelyben biztosítani lehetne a "legjobbak uralmát".Mindezek…..
dtomika
2012.02.21 10:16:30
@midnight coder:
Igen tisztelt kommentelő. Örömömre szolgál, hogy véleményem megmozgatta mások, pontosabban az Ön fantáziáját. Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul, vagy még egy irónikus megjegyzés, hogy akinek csupán lovaskocsi hajtására van engedélye az ne akarjon autót vezetni, De félre a tréfával.
Hagyjuk már azt a népbutító kifejezést , hogy "ballib", mertha körülnézünk európában akkor a liberális pártok, nem feltétlen a baloldal értékrendjéhez kapcsolódnak, csupán példaként említeném meg Svédországot, Dániát, Angliát, vagy éppen Németországot ahol a liberális pártok konzervatív, jobboldali pártok. Továbbá ne mossuk már a balodalhoz tartozónak a Zöldeket, mert a zöldek ugyebár környezetvédők és mint olyanok semlegesek a jobb illetve a baloldaltól mivel mind a két oldalon lehet a környzetet védeni.Még továbbiakban megjegyezni kívánom , hogy előszeretettel hangoztatják a Fideszesek, hogy pl az EU Parlament pártpolitikai döntéseket hozott Magyarországgal szemben. Hát igen, mivel az EU Parlament is pártok képviselőiből áll, ezért nyilvánvaló , hogy a saját ,Őket delegáló pártok véleményét képviselik.A Fidesz is egy párt és sem idehaza sem az EU Parlamentben ezelött sem és most sem fogja a szocialista nézeteket képviselni. Az Európai Néppártnak lehetősége lett volna leszavazni a baloldal javaslatát, de nem tette mert több néppárti képviselő is a átszavazott vagy éppen tartózkodott. És még tovább mennék. Szájer J. ne nagyon kritizálja V.Reddinget és Hollandiát, mert V.Redding is néppárti illetve Hollandia valamivel régebb óta tagja az EU-nak mint M.O.
MAGYARORSZÁGOT a jelenlegi----I PAD-on írt tákolmánnyal és és egyébb meghozott törvényeivel, intézkedéseivel nem vennék fel az EU-ba,
Úgyhogy Kövér László, és Gulyás Gergely demokráciáról alkotott véleményével kapcsolatban dióhéjjban ennyi jutott az eszembe válaszként
OSZT JÓNAPOT

Te szent atyaúristen! Egy fideszes képviselőt kérdésekkel provokált a Központi Hírgyár! Intézkedést azonnal, országos hisztit, hülye nyilatkozatokat és mosakodást! Most, baszki, most! Támad a SZÍENEN, kérdésekkel gyarmatosít a rohattnyugat, puccs szaga terjed a levegőben!…..

Részlet Orbán Viktor, az egri városi televíziónak adott interjújából. A miniszterelnök szerint „le kell szerelni az ellenséges támadásokat”, mert Magyarországnak nincs szüksége arra, hogy „Európa mondja meg, hogy éljünk, erre itt a 10 millió magyar”. A…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
oszt jónapot