Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kheopsz

0 bejegyzést írt és 681 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ernest Hemingway egy talán gyengébb pillanatában a következőt gondolta: A hazugság megöli a szerelmet. De csak az őszinteség öli meg igazán. Vavyan Fable sem panaszkodhat, amikor azt mondja, hogy az őszinteség a szadizmus egyik formája. Vannak kevésbé csalódott emberek, mint…..
A furcsa cím megoldása itt. :)  "Menetrenden kívüli" poszt következik (értitek). Ahogy azt elég sok helyen olvashattátok, akkor is, ha esetleg nem vagytok villamosbarátok, tegnap közlekedett utoljára Budapesten a 17-es villamos. Kimentem én is az utolsó üzemnapon utazni egyet…..
Mai szerzőnk, Edina kicsit más elképzelésekkel vágott Londonnak, mint a legtöbben, ő ugyanis a nonprofit szektorban szeretett volna dolgozni. Mint kiderült, igenis van értelme erőt és időt fektetni a jótékonysági munkába, mert ezen keresztül akár jó állást is…..
Kheopsz 2014.04.08 10:47:58
@tableno:
Neked is gratula, azért 12 év már szép idő...
Én úgy emlékszem az első pár napra, mintha tegnap lett volna. Ha nem tudnám a dátumot pontosan, még mindig azt hinném, hogy csak tavaly augusztusban jöttem ki...
Nagyon el tudnak szaladni itt az évek, úgy, hogy szinte mindenre emlékszünk...
Kheopsz 2014.04.08 11:21:28
@tableno:
Hát nem is csodálom, hogy nem akarsz hazamenni.
A hiradót szoktam néha megnézni, ha eszek, és véletlenül nem találok semmi érdemlegeset a tvben. A hiradóban ugyanazok mennek mint 3-5-10 éve, ugyanarról a dolgokról...
Én nem voltam otthon még egyszer sem és egyre jobban tologatom a látogatás időpontját, ennek sok oka van, de a pénz nincs közte...
Kheopsz 2014.04.08 11:25:03
@Herr Géza:
"Mi az, hogy a városkép nem változott: nönek ki a stadionok gomba módra a földböl, meg felújították"

Tudod, nekem erre egy mondás jut az eszembe:
Ha egy disznót kifestesz és magassarkút adsz rá, attól még disznó marad...
A napokban szembesültem vele, hogy a híres Nulladik óra, azaz a The Breakfast Club című film, a történet szerint 1984 március 24-én játszódik, tehát éppen 30 éve. A The Guardian készített is ennek örömére egy összeállítást, miszerint milyen menő év volt már 1984, mert a…..
Saját Facebook-oldalán jelentette be egy budai downhill-biciklis, hogy megtámadott egy nőt a Fogaskerekűn, mert nem tudta kezelni indulatait a kialakult vitában. S. Dániel a Kerékagynak is elküldte a levelét, amelyben azt is bevallja, hogy egyszer tettleg is bántalmazta G. Évát. Az…..
Kheopsz 2014.03.25 12:29:03
@Brother Love:
Furcsa kérdés, de lehet -e beleszólása büntetőeljárásba az áldozatnak?
A büntetőeljárásnál a rendőrség vagy ügyészség jelenti fel ezt a gyereket, szerintem ezt harmadik fél nem nagyon vétózhatja meg, de javítsatok ki, ha tévedek.
Kheopsz 2014.03.25 13:12:11
@230e:
De ha valaki garázdaságot követ el, akkor azt nem hivatalból üldözi a hatóság?
Kerékagy Mi mennyi, Bubikám? 2014.03.23 10:12:05
Az árak ismeretében a sajtó máris Európa legdrágább közösségi biciklis rendszerének aposztrofálta a Budapesten kiépülő Bubit. Megkérdeztük a BKK-t, és sok európai rendszer tarifáit hasonlítottuk össze, hogy kiderüljön, mennyiben állja meg a helyét ez a megállapítás. A…..
Kheopsz 2014.03.23 19:40:50
@micsoda?:
"Napokban néztem a kukásokat. A bazi nehéz, tele kukát kézzel viszik, és emelik a gyűjtőbe, bagóért. "

Nyugaton sem minden hatékony ám.
Én Angliában pl olyan városban élek, ahol van sima kuka és szelektív kuka.
A szelektív kuka a rendes, görgős 120literes doboz, amit otthon is használunk.
Viszont a sima szemét csak ki van dobálva zsákokba, zacskókba a járdára kukanapon és a kukások kézzel dobálják bele ezek a kukáskocsiba.
Nemrégiben olyan levelet kaptam, amely egy szerintem meglehetősen komoly, és sokakat érintő problémáról szól, és bár kérdésekkel van tele, azt gondoltam, érdemes megosztani, már csak azért is, mert hátha másnak is van ilyen téren tapasztalata, nem csak Lacinak. „Nemrégiben…..
Kheopsz 2014.03.21 18:58:09
Hát ez egy érdekes, igazi "magyar ízű" poszt volt.
Kijelentkezni innen, onnan amonnan... kíváncsi lennék, hogy a munkanélkülit, akinek segély sem jár, és már nincs is benne a "renccerbe", akkor azt is megbüntetik tb miatt? Már látom is, ahogy a hajléktalanokat bilincsbe viszi el a NAV, mert nincs tb-jük.
Anno mikor kijöttem, sehonnan sem jelentkeztem ki, nem szóltam, meg se mukkantam.
Úgy lenne értelmes, hogy
fizetem a tb-t -> van biztosításom
nem fizetem a tb-t -> nincs biztosításom.
Hogy mit rágódnak ezen...

Egyébként meg, ha a kettős adózás törvénytelen, akkor miért kéne fizetnem? Hiszen itt meg fizetek.
Ha meg oda is fizetek, és rájönnek, megbüntetnek, akkor vajon az addig befizetett összeget levonják a büntetésből?

Érdekes, hogy ha túlfizetésem van a magyar adóban, akkor kérnem kell, ha lehet utalják vissza. Itt kint UK-ban csak jött egy csekk, amit beválthatok, ha akarok.

S az nagyon "édes", hogy ti elvárjátok azt, hogy a magyar szervek egymással kommunikáljanak. :)
Közalkalmazott voltam. A cégen belül nemhogy az egyes osztályok, hanem még osztályon belül sem kommunikáltak.
Azzal, hogy az 50 éves marikanénit odaülteted egy új win8 elé a legújabb iktatóprogramokkal, attól még marikanéni gondolkodása ugyanaz marad: "majd megcsinálom és az ügyfelek vannak értem, nem én értük".

Az UK nem tudná értesíteni a magyar hatóságokat az NI-ről. Bár mindkettő nagyrészt automatizált, kíváncsi lennék, hogy hogyan azonosítanának be pl engem otthon, hogy kispista született 1900...NI SB123456D :)

-------------
Házelőtthinta meg egy picit el van tájolva, szerintem valami fizetett kormánypali.
Ilyeneket ír, hogy nem a magyar állam kényszerített ki minket? Meg hogy gonoszak vagyunk, hogy leléptünk?
Hát h*lye ez??? A sz*r törvények, a mocskos adózás, az idióta, telhetetlen/tehetetlen bürokrácia szó szerint úgy rugdossa ki az embert.
Facebookon benn vagyok pár csoportban, mindennap érkezik 2-3 beszólás, hogy "kimennék, kicsi angollal, 0 angollal, most érkeztem, áprilisban költöznék ki, stb"

Az utóbbi 20 évben kiment mondjuk 600ezer ember, ha ebből levonjuk a kalandvágyókat, az egyéb kiküldetésest, házasulót, stb, akkor marad kb 590ezer, akit a magyar adózás/törvények/bürokrácia segített ki... jó, lehet, hogy nem 590, hanem 595ezer...
Kheopsz 2014.03.22 08:37:44
@Babette_:
"valamint a menekültként elismert személy,"

Azért ez nagy szívás lehet...
"Maga hivatalosan megkapta a menekültsátuszt. Gratulálok. Tessék, itt a TB-csekk, ezt havonta be kell fizetnie, a posta balra."
A cím természetesen egy kattintás-mágnes, hiszen rögtön felvetődik a kérdés: miért, eltűnt? A választ pedig senki nem tudja, vagy aki tudja, mély hallgatásba burkolódzik. A tét pedig nem kicsi, a mintegy 2400 tonna, nem Németországban tárolt arany aktuális értéke (31.500 euró / kg aranyértékkel…..
Minden metrómegállóban több ajtó is van a falak mentén. Szerintem mindenkinek eszébe jutott már, hogy vajon mi van az ajtók mögött? Mit rejt az alagút? Egy esetleges atomtámadás esetén a metróban fogunk élni? Igazak a pletykák, miszerint egy komplett város van a lábunk alatt?…..
Kheopsz 2014.03.15 10:19:15
@engelbert:
"a terrorbombázás,lásd pl.Drezda."
Drezda inkább csak nyugati bemutató volt már a szovjeteknek, mint a németek elleni akció...
Áprilisban indul a budapesti közbringa hálózat, Buppáék telepítik az első dokkolókat a belvárosban. ..
Kheopsz 2014.03.14 11:35:25
@promontor:
Ha jól értem, akkor évi 19ezerért fél órára ingyen van egy bicikli aztán vagy cserélek, vagy fizetek további pénzt?
Akkor a napi díj is csak egy regisztráció, tehát az 500on felül akkor is fizetnem kell, ha nem fél órát kerekezek?
Kheopsz 2014.03.14 12:41:53
@promontor:
Oké, kíváncsian várom majd a hivatalos közleményeket.
Bár nem lakom ott, de ha majd visszamegyek látogatóba, lehet, hogy igénybe venném, van egy listám már, hogy mit néznék meg, mi változott :)
A közelgő parlamenti választások egyik nagy port felvert hozadéka, hogy az egyre több külföldön élő, de magyarországi lakcímmel rendelkező választó csak személyesen voksolhat. Ma azzal foglalkozunk, mi is a teendő (még senki sem maradt le semmiről, legalábbis jogilag), miközben…..
Kheopsz 2014.03.08 07:54:34
@shakti_rom:
Ok, köszönöm szépen!
Kheopsz 2014.03.08 07:55:42
@shakti_rom:
Ezt az europestreamet én is követem, sajnos tényleg állnak már vagy 3 hónapja... pedig nagyon jó volt minőségileg is, meg a visszanézhetősége is...
Kheopsz 2014.03.08 11:28:18
@DieNanny [SZ,CH]:
Rendben, köszi!
Mire a végére jutottam, rájöttem, hogy a mai poszt tulajdonképpen egy szerelmi vallomás Ausztráliához, méghozzá egy nagymamától, akinek az unokái a világ másik felén élnek. Biztos lesznek, akiknek ez vagy az nem tetszik majd benne, én szerettem Klári őszinte lelkesedését (és a…..
Krumplishal Örök igazság 2014.03.01 10:35:53
A rajongók körében már terjedő képet osztunk meg veletek, melyet az idokapu.hu oldalnak köszönhetünk. Legyünk bár elfogultak, ezt azért nem hagyhatjuk ki! :) ..
Krumplishal Mi ez? Hagymásbab? 2014.02.28 12:29:52
Kheopsz 2014.03.03 18:10:58
"Vajon megvárják-e az illetékesek, úgy is, mint: a kerületi rendőrök, a BKK, a fogaskerekű forgalomirányítói és a polgármester hivatal, amíg tragédia történik, vagy lépnek valamit a fogaskerekűn tapasztalható áldatlan állapotok ellen?" - ezt kérdezte a XII. kerületiek…..
Kheopsz 2014.03.02 12:48:50
@Black Rider:
Sok a felkiáltójel, meg a kérdőjel!!!!! :)
Szerintem kérdezd meg a tanár nénit, hogy mindig igazat kell -e mondani.
Kheopsz 2014.03.02 21:46:36
@R.I.P.:
Hát ebből egy büdös szót sem értek...
Tán diszgráfiás vagy?
Kheopsz 2014.03.02 21:53:53
@álfirkász:
Hát ezt megkaptad Evil696-tól. :)
Persze érdekes, hogy mind Black Rider, mind pedig Evil696 most, márc. 2-án regisztrált. Vagy RIPet védik, vagy pedig RIP, Evil meg Black ugyanaz a pofa :)
Márciusban sem lesz kisebb üresjárat, mint februárban, azonban a következő négy hét a régóta várt filmek hónapja lesz. Utolsó Oscar-aspiránsként, egy forgalmazócserén is átesve végül befut a lefogyott McConaughey, jön a 300 tavaly augusztusról elcsúsztatott folytatása, és a…..
Zenei értékelés: 10/10 Egy történelmi tényeket alapul vevő, világháborús mozi alkotói előtt nagyjából két út áll. Az egyiken elindulva a valós események vázára húzott fiktív sztori ellenére is fontos szempont marad az áldozatok előtti tiszteletadás, míg a másik irányba…..
Krumplishal Mezcal elment... 2014.02.27 00:00:35
A nagy bandita Mezcal, már nem pofoz tovább. Legalábbis ezen a földön már nem, mert átlovagolt az örök vadászmezőkre. 2014. február 14-én meghalt Remo Capitani, a spagettiwesternek szereplője, az egykori kaszkadőr. Utolsó interjújában csillogó szemmel mesélt Terence Hillről,…..
Kheopsz 2014.02.27 09:38:23
Védi a térdeket, kíméli a hátat és a nyakat, cserébe seggünkbe vág a biomechanikus cápanyereg. A Shark nevű dizájnos kiegészítő lényege, hogy a fenéknél finoman jelzi, egyensúlyban van-e az ember biciklizés közben, és egyenlően osztja-e el súlyát a két farpofáján.…..
Kheopsz 2014.02.27 09:22:33
@hegeza:
""Állítólag különösen hasznos azoknak, akik szklerózistól szenvednek."
Valaki elmagyarázhatná hogy miért! "

Egyszerű. Amíg ezen szenvedsz, eszedbe sem jut, hogy mástól is szenvedj :)
Kheopsz 2014.02.27 09:23:57
@Tisztelt Roll!:
A buziknak göröngyös pályán is jó ez. Egy kis hátsó stimulálás útközben :) Mondhatni, hogy igazi motiváció a buziknak egy ilyen :)
Robert Mugabe zimbabwei elnökről túl sok jót nem hallhattunk, ha egyáltalán… A „nagy vezető” 90 éves, és több mint harminc éve irányítja az afrikai országot. Megítélése finoman szólva is szélsőséges. Nem véletlenül. A most 90 éves Robert Mugabét van, ahol hősnek…..
Megfejtés: a H6-os héven az utazás díja két megálló között, csak ellentétes irányban. Naiv utas nem tudta meggyőzni az ellenőrkommandót, hogy odafele a járművön vette a jegyét, illetve ez nem izgatta őket: Szigetszentmiklóson élek, Budapesten dolgozok. A munkába járást…..
Kheopsz 2014.02.15 20:50:01
@theus:
"Nem régen voltam külföldön, párszor nem jó jegyem volt, rossz helyre szálltam, egyszer sem volt büntetés, vagy átkellet mennem oda ahova a jegy szólt, vagy kifizettem a különbözetet, de soha sem büntettek. "

Angliában van olyan, hogy vagy a jegy árának dupláját fizeted ki a következő állomásig, s ott leszállsz vagy 20fontot (attól függ, melyik a több).
Ha úgy döntesz, hogy továbbutaznál, akkor persze ezen felül az utazás többi részére is meg kell venned a jegyet. Ha ezeket nem tartod be, akkor rendőrt hívnak, s a többit elintézik ők.
Persze vehetsz bármikor a vonaton is jegyet az ellenőrtől, de jobb, ha te mész oda hozzá, mintha megvárod, amíg odajön. Ha vársz, akkor ő fogja eldönteni, hogy most ad neked jegyet, vagy inkább a büntetést rója ki. Persze nem mindegyik van felhatalmazva, hogy büntetést adjon, meg igazolványt is kell mutatniuk, hogy ők megtehetik. Ha meg nem tudtál odamenni, meg jegyet sem tudtál venni, akkor nem lesz gond. Tudják, hogy melyik állomáson tudsz jegyet venni, melyiken nem, stb.
Emberibb, méltányosabb, de drágább, s ha csalsz, akkor nincs játék.
Mindannyian sok időt töltünk különböző épületekben: irodaházakban, üzletközpontokban, ipari létesítményekben és persze otthon. Néha azonban előfordul, hogy a hétköznapi munkavégzés vagy bevásárlás egyik pillanatról a másikra katasztrófába csap át. Földrengés,…..
Kheopsz 2014.02.15 12:02:35
@Hyster:
"Te kezdtél el keménykedni az elején, meg seggből varázsolni, csak annyit nem fogsz fel ez a blog miről szól, az pedig nem az én hibám. "
A tisztelt úriember más blogra is jár, hasonló színvonalas hozzászólásokat írva. Így ne lepődj meg.
Van némi ráció a blogban, van pár dolgom nekem is itthon, lámpa, eü felszerelés, stb, persze egy nukleáris csapásra nem vagyok felkészülve :)
De egyszerű: nem dolgozom/lakom magas épületben :)
A budapesti pályaudvarok is behódolnak a bringás őrületnek: közleménye szerint biciklitárolókat építtetett a MÁV. A Nyugati pályaudvaron, az első vágány mellett 2009 óta 22 férőhely volt, most húsz új hellyel bővült a tároló a ceglédi váróterem előtt, a 17-es vágány…..
Kheopsz 2014.02.15 11:01:54
@Mon3:
Linket tudsz dobni hozzá? Köszi!
Január első napjaiban egy összeállítással jelentkeztünk, amelyben a tavalyi évben hozzánk beküldött több száz fotó közül válogattunk egy csokorra valót. A csinos bringás lányok által küldött képek olyannyira elnyerték a tetszéseteket, hogy le sem merjük írni, mennyien…..