Regisztráció Blogot indítok
Adatok
szabogyula

0 bejegyzést írt és 1015 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Túl sokat vállal valaki, a háta közepére sem kívánja a másikat, terhet cipel a vállán. Ezek azok a köznyelvben is használt kifejezések, melyek a hátfájás és a stressz összefüggésére utalnak. Írásunkban összegyűjtöttük a hátfájást okozó lelki bajokat - és azt is, hogyan érdemes megszabadulnunk…..
Úgy tűnik, a Sony Xperia Z3 pont annyira bírja a vizet, mint a Z2 bírta tavaly, ráadásul a kommentek alapján nem olvasónk az egyetlen áldozat. A fenti videó készítője szintén pórul járt a tesztelésen, de ahogy a beszámoló folytatásában elmondta, a telefon 2 nap fejjel lefelé…..
A Nyugat fölényét egyetlen robusztus elv adja: az (egoizmustól megkülönböztetendő) individualizmus. Más néven, a szabadság. A szabadság képes létrehozni egyfelől a rend (hol éppen romló, hol javuló, dinamikus) állapotát, másfelől a legkreatívabb, a legnagyobb hozzáadott…..
szabogyula 2014.07.28 21:19:02
@polyvinyl: "" Nem biztos, hogy egy, a nyugati jólét konzumidiotizmusába beletompult, látszólag szabad, valójában ezerféle módon sakkban tartott és manipulált egyed tartalmasabb, értelmesebb életet él, mint egy más elvek szerint szerveződő közösségben élő társa. ""

Teljesen egyetértek !!!!
  A helyes gondolkodásnak a magját először el kell magunkban ültetni, s azután keményen meg kell dolgozni azért, hogy a lelkünk, a gondolkodásunk a jó irányba forduljon. Az optimista, pozitív gondolkodás néhány alappillére ahhoz, hogy a helyes irányba tereld a…..
A héten napvilágot látott levél szerint, Lázár Vilmos és Badlauf László Békemenetre buzdították a CBA „nagycsaládot”, vagyis a szervezet dolgozóit. Minekután önmagában sérti a magánszférát, amikor az ember politikai identitástudatát firtatjuk, a levél több ízben sérti…..
szabogyula 2013.11.15 21:34:47
@Alvarez: Véletlenül nekem küldték a pártközpontból az imélt , de ezúton továbbitom :
Elvtárs ! A "Vezér" és a"csicska" szó használata nagyon helyes , de egy leheletnyivel több provokációt szeretnénk !!
Pénz utalva .
Központ .
Megfelelő erőnlét nélkül nincs hatékony önvédelem. Lehet csűrni-csavarni a dolgot, hivatkozni a mindenség energiájára meg különféle misztikus erőforrásokra, de én eddig még semmit se láttam, mi kiváltotta volna a kellő izomzatot, és a testmechanikát. El lehet mondani, hogy…..
Lesújtó tragédiák, megmagyarázhatatlan tettek, és ami marad utánuk: a düh. Erre a dühre azonban nem kéne rájátszani, kiszolgálni. Magyarország Európa része és nem csak az unióé, hanem egy ennél sokkal fontosabb értékköré, a kereszténységé és a humanizmusé. Márpedig…..
Vastagbőr Ki Mit Tud kérdezni? 2012.06.20 09:01:00
Egy kis közszolgálatiság.* Hátha valaki még nem hallott róla, hogy a Bodoky Tamás által indított, és bő 1,5 hónapja már Mong Attilát is sorai között tudó atlatszo.hu május 29-én elindította a KiMitTud nevű portált, ahol közérdekű adatokat lehet igényelni. Bárki kérheti…..
szabogyula 2012.06.23 18:17:40
@Peng György: Őszintén szólva részemről is örülök , és köszönöm , hogy ilyen higgadtan válaszolt ennek a gyökérnek .
Hajrá , sok sikert a működésükhöz !!
E blogon korábban többször írtunk az önvédelemről és a jogos védelemről. Mert az ugye mégiscsak abszurd, hogy ha a 80 éves Mariska néni éjszaka arra ébred, hogy a szobájában motoz egy betörő, és halálra veri a Horthy Miklós bevonulása idején nászajándékba kapott kristályvázával, akkor a szervek az…..
szabogyula 2012.06.19 10:34:00
@hattyú: " Remélem, hogy egyszer pl. egy kempingezés közben betévedsz valakinek pl. az elkerítetlen udvarába és jól gyomorba lőnek ""
.
Nyilván minden törvény próbája az hogy a lehető legrosszab variációját nézzük , de :
1. elléggé életszerütlen amit irsz , ez már eddig is birtokháboritásnak számitott
2. ez a szigoritás megfelel a választópolgárok akaratának , végre valami amit mindenki üdvözöl , persze kivéve téged .
.
Erőszakkal mindenre lehet rossz példát találni , teszem azt a metróban nem mehetsz 1 méternél közelebbre a peron széléhez .Ilyen esetben elég értelmetlen azt a kérdést feltenni , hogy " de mivan ha a gyerekem beszalad ?? "
Ne szaladjon be .
Te meg ne menj vadkempingezni más földjére , vagy ha igen , akkor add meg a cimed , tudok küldeni egy-két ártatlan vadkempingezőt éjszaka a hálódba , ostoba !
A "nyócker" kis utcáin végigkanyargó 99-es busz - nagyon csúnya nevén: a szemétszállító, esetleg fegyencjárat - önmagában egy urban legend. Az igazán durva, félelmetes, veszélyes buszjárat szimbóluma, melyen farkastörvények uralkodnak. Eddig az volt az alap, hogy ellenőr…..
szabogyula 2012.05.25 19:11:07
@borzimorzi: De mehetsz Kecskemét - Baku - Szocsi utvonalom is !
Ember , te tudod hogy miról beszélsz ???? Szerinted véletlenül van tele ????
Szombaton a Szolidaritás tartott a várakozásokhoz képest lényegesen hervadtabb demonstrációt, vasárnap pedig az LMP közölte az aláírásgyűjtés pillanatnyi állását. Bár mindkét szervezet kötelező optimizmussal kommentálta a hírt, ne áltassuk magunkat. Ez így kevés lesz.A…..
szabogyula 2012.03.11 22:50:52
@P.Guszti: gyurcsány ??
ahol "klára asszony kezeli a családi céget / Altus zrt / amivel évi százmilliót keresnek ???
A hiteles baloldali ???
Ember ! miről beszélsz ?
Gréczyblog Zelmúlt húsz év 2012.03.11 09:21:00
Lassan olyan lesz a fejünk, pontosabban Orbán feje a sok kokitól és sallertől, mint egy cipó. Persze, a mi fejünk az nem más, mint Orbán feje. Ő Magyarország, ezt többször is kinyilvánította, teljesen elborult hívei pedig el is hiszik neki.Pedig hiába jönnek a lengyel és az…..
szabogyula 2012.03.11 20:24:49
@Az igazi sztrovacsek:
"" Ha esetleg a zelmult két év eredményeiről kegyeskednének valamit elővezetni, tisztelt jobboldali hozzászólók.....
Mert a zelmulnyócévet már ki tetszettek csontozni, az már unalmas."""
.
Na , akkor eccerüsiccsünk !
'zerkettöben oszt mennyiről jött a csekk az ájemeftől hó elsején ???
oszt ' kétezertizben ????
Csak nem közel duplaannyiról ?????
asztakurva !
na itt keresgéld valahol a megoldást ...
szabogyula 2012.03.11 21:25:30
@Az igazi sztrovacsek:

A "zelmultkétév" olyan eredményt tud felmutatni , hogy elkezdtük visszafizetni a féleszü által felvett kölcsönöket , és még nem dögöltünk bele ,,, és amazok még nem a böriben csücsülnek , ami még egy pár százezer embernek nem nagyon teccik , köztük nekem se , de ez már egy másik történet ...
szabogyula 2012.03.11 21:56:21
@lajos0: Talán ebben igazad van , de erre játszani igen sanszos ,,,,,
e tekintetben nem tudok nem tudok mit mondani , bár arra már láttam példát , hogy a hangos / kissebbség/ az érdekérvényesitő képességénél / értsd: hangerejénél/ fogva ért el eredményeket ...
ha jól tudom , a görög államadósság több mint felét leirták .
Köszönjük mszp , szdsz !
Jó nyaralást demszky gábornak !
8ker Sétatér? 2012.02.22 15:56:00
A Mátyás tér átalakításánál fontos szempont volt, hogy ne az autók legyenek túlsúlyban, hanem a játszó gyerekek, a sétáló felnőttek. Ezért aztán korlátozták is az autók behajtását, díszburkolatot raktak le, padokat tettek ki és zöldítettek. Sétálóutca lett - nevében…..
szabogyula 2012.02.24 17:49:52
@nyocker08:
"""....Azon kívül, hogy a téren parádéznak, néha a szabálytalanul az autójukra felszerelt reflektorral a szabályosan közlekedő autósoskat elvakítják van még valami?...""""
.
Azért ez igy , ebben a formában kicsit erős túlzás , mondhatnám udvariatlanság. Majd ha Neked , családodnak , szüleidnek segitenek , akkor biztos megváltozik a véleményed ....
A Budapest folyóirat egyik korábbi számából szkenneltem be ezt a képet, amely elvileg az első fotó Budapestről (pontosabban az egyesítés előtti Pestről). Valószínűleg 1840-1860 között készülhetett, és a Kecskeméti utca látható rajta a Kálvin tér felől fotózva. - írta…..
szabogyula 2012.02.19 16:37:42
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9096635
Pecsétes tégla mániások fóruma .
Helyszinről származó téglák .
Nívó Közeleg a fordulat! 2012.02.02 01:51:00
Az elmúlt hetekben szinte minden a kormány és Matolcsy ellen dolgozott. Az adósságválság újabb hullámai nagyon komolyan érintették Magyarországot is, az euró árfolyama történelmi mélypontra süllyedt, ami az államadósságot is újra történelmi rekord közelbe, GDP arányosan…..
Az önkéntes kasszáknak áll majd a zászló? A kormány nem ismertette még nyugdíjterveit, de az origo által legutóbb kiszivárogtatott ötlethalmazból azért kihámozható egyfajta irány. Főként, ha hozzá kombináljuk azokat a gondolatokat, amelyeket a kormányfő osztott meg a sajtó…..
Tavalyhoz hasonlóan idén is kitesszük az álomfő beszédét, hátha esetleg valaki véletlenül vagy netán szándékosan kihagyta éjfélkor. "Tisztelt Honfitársaim! Magyarok az országhatárokon belül és szerte a nagyvilágban! A szertartásoknak különleges, varázsos erejük…..
szabogyula 2012.01.01 21:53:42
@röhögő: Ha neked az agymosottság , hogy a FIDESZ-re szavaztam , akkor rendben .
Ma sem tenném másképp , mert a magyar palettáról , mondd kire szavazzak ??
Szanyira ? Schiferre ? Mesterházyra ?
A Jobbik más kategória , ott érzésem szerint mások a problémák ,
szabogyula 2012.01.01 22:06:43
@röhögő: Ha a "banda" lenne itt , akkor már lenne az 500 is ...
szabogyula 2012.01.01 22:10:56
@Ironfist: "" gyónok Orbán Vitya seggét ábrázoló házoltáromnál"" ..."" kétbites agyadat""...
Nézd , az ilyen komoly érveket felsoroló hozzászólással nem tudok mit kezdeni .
Boldog Új Évet !
 Nyílt levél Kocsis Máté polgármester, a jegyző, a jegyzőt helyettesítő aljegyző és a polgármester előterjesztését (kukázást tiltó és kriminalizáló) támogató önkormányzati képviselők részére! "Álláspontom szerint a probléma megoldását jelentené…..
Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata egy, az ENSZ által elfogadott nyilatkozat, mely összefoglalja a világszervezet álláspontját a minden embert megillető alapvető jogokról. A nyilatkozatot a II. világháború borzalmai ihlették és 1948. december 10-én fogadták el. Az…..
2011. december 9-én A Város Mindenkié hajléktalan érdekvédelmi csoport aktivistái megzavarták Tarlós István főpolgármester, Pintér Sándor belügyminiszter, Bácskai János ferencvárosi polgármester és Pető György, a Fővárosi Közterület-felügyelet vezetőjének a IX. kerületi Aszódi utcában létesülő…..
Vastagbőr Magyar Növekedési Terv 2011.12.06 09:01:00
Orbán londoni közgázóráján értesültünk róla, hogy újabb nagy terv elkészítésével bízta meg a jobb kezét, aki szegény lassan már gyakrabban írja őket, mint anno Gyurcsány hirdette ki az idióta programjait.Nos, van egy jó hírünk. Illetve rossz. Nem, mégiscsak jó, mert…..
A "Szolidaritás éjszakája" elnevezéssel csütörtök este demonstrációt tartottak 10 budapesti helyszínen, vidéken és külföldön további hat városban a Börtön Helyett Lakhatást hálózat tagjai, akik a hajléktalanokat sújtó novemberi törvénymódosítás ellen…..