Regisztráció Blogot indítok
Adatok
mmmmmmmmm

0 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Blikk szerint még el sem kezdődött az X-Faktor új szériája, de Alföldi Róberttől máris mindenki retteg a meghallgatáson. A Nemzeti Színház volt igazgatója ugyanis kemény bírának bizonyul, és nem riad vissza attól hogy megmondja a véleményét egy-egy produkcióról.…..
A Zugügyvéd sem érti melyik szabálysértési tényállás alapján bírságolták meg a lehúzva felejtett ablak miatt az autóst. Tisztelt Zugügyvéd blog! Több hírforrásban is megjelent, a TV2 hírei közül másolom ide: „Tízezer forintra büntettek egy férfit, mert…..
Az MTVA az idei évre jutó 78 milliárdos költségvetéséből egyetlen nagy tavaszi produkciót indított el az m1-en, a rettenetes című Ridikült Jakupcsek Gabriellával. A név azonban csak elsőre tűnik ijesztőnek, valójában pontosan illik ahhoz, amit látunk. Ezt a szót 50 év alatt…..
 Hollywood egykori üdvöskéje, az amerikai álomcsaj és Mágenheim Julcsi most a legújabb celebrobbanás. Válik, bazmeg.A vadászrepülők királya, a hapcientológia jelképe, Tom Cruise - aki állítólag az Eiffel-torony tetején kérte meg a kezét -, már nem kell neki. Túl sok volt a…..
addict Ne szopj a szállással! 2012.04.19 10:00:00
A napokban már több helyen is írtak a szállás.hu kampányáról, ami jól jelzi, hogy a filmjük nem csak nálam vágta ki a biztosítékot. Mert hogy ezúttal rendesen kivágta, az biztos. De mi is akasztott ki rajtam kívül még oly sok embert az egyik legnagyobb hazai utazási portált…..
Dr. Schmitt PálMagyarország köztársasági elnökeI. Kerület, Sándor-palota1014 Budapest, Szent György tér 1.Tisztelt Elnök Úr!Most volt alkalmam áttekinteni, hogy Ön egynapos gondolkodás után miként reagált az 1992-es doktori disszertációjának plágiumgyanújáról készített…..
mmmmmmmmm 2012.03.29 10:38:55
A rendszerváltáskor kicsit megbicsaklott a magyar humor, a humoristák csak álltak ott zavartan a a színpadon, hogy az még rendben, hogy ezentúl nem kell Cenznének és urának hívni a cenzúrát, de azzal mégis mit lehet kezdeni, hogy már nincs is cenzúra és bárki bármit kimondhat. És…..
A Magyar Televízió a közmédia új rendszerében kiemelten figyel arra, hogy minőségi, pártatlan, naprakész és az állampolgárokat mindenben kiszolgáló hírszolgáltatást nyújtson. Munkatársaink szakmai felkészültsége, elhivatottsága a garancia arra, hogy nézőink mindig…..
mmmmmmmmm 2012.02.21 18:59:04
@vladimir964: egyetértek majd' minden sorral.
sőt ezt duplázom:
"Törvényszerű, hogy a hajdani - valóban igen nívós - szakembergárda idővel felhígult, illetve kihalt. Dilettáns emberek csakis olyan embereket fognak maguk alá ültetni, akik még náluk is hülyébbek, illetve a megfelelő füttyentésre dresszírozva végrehajtják kérdés nélkül a parancsot"
mmmmmmmmm 2012.02.21 21:07:05
@vladimir964: nem,nem viccből!!!! azért citáltam, mert tetszett.sz egész iromány tetszett.
mmmmmmmmm 2012.02.21 22:29:56
@vladimir964: Igen, elkeserítő!!!!! Valamint az is, hogy a szakemberek eltávoztak, aki maradt, azok tűrnek és dilettáns kollégáiknak főnökeiknek fejet hajtva gyártják a förtelmes műsorokat.Nem mernek távozni, az ő szakmájukban is túlkínálat van, munka nincs.
Csak most akadtunk rá, de azért ami fekszik, az nyugszik alapon kimazsoláztuk a fontos infókat a Népszava tegnapi cikkéből, jól jöhet még, amikor példálózni kell az MTVA pénzszórásával. Tehát a napilap három ügyben kért adatokat a közszolgálati médiaalaptól: mennyiért…..
mmmmmmmmm 2012.02.21 21:08:51
@bioLarzen: sztem csak ismétlések :(
mmmmmmmmm 2012.02.21 21:40:49
@bioLarzen: igen, én is jobban kedveltem a beugrót! Valóban, egész ügyesek a fiatalok!