Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kamela

19 bejegyzést írt és 91 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A hamarosan kezdődő harmadik évad elé egy minis websorozatot készített az AMC, aminek négy epizódját máris megmutatjuk. A történetben a tévésorozat szereplői nem tűnnek fel, a sztori azzal pérhuzamosan zajlik, olyan színészek közreműködésével, mint Josh Stewart (Dirt, A…..
Kamela 2012.10.03 12:45:57
Bár őszintén szólva a grid téma kapcsán arra számítottam, hogy a hazai webdizájnerek, sitebuilderek közül 3-nál többen elmondják szakmai véleményüket, és ezzel egy elég fontos alapkérdésben láthatunk tisztábban, végül ez mégsem következett be. Igaz ugyan, hogy páran…..
Ha valakinek csak és kizárólag a hangvezérlésen múlna a választás, hogy az új iPhone-t vagy a legnagyobb Android gyártó legújabb zászlóshajóját vegye, akkor az semmiképpen ne agyalja túl a döntést. A két készülék nagyjából fej-fej mellett halad, és továbbra sem beszél…..
Egészen eddig fel sem tűnt, hogy semelyik androidos eszközünkön sincs optikai meghajtó, sőt soha meg sem fordult a fejünkben, hogy valamelyikre kellene. Egészen a Samsung legújabb külső DVD-írójának bejelentéséig, ami nem csak hogy 14 milliméteres vastagságával a világ…..
A TBS nevű amerikai kábeladón látható Conan című talkshow (a műsorvezető Conan O'Brien egykoron az NBC-n vezetett műsort) főcímét úgy lopta le egy kínai műsor, mint ahogy általában minden nyugati terméket szoktak. Conannak persze a fülébe jutott a pofátlanság, és műsorában…..
Vannak monomániás ismerőseim, akik egy témáról az istennek nem képesek leszakadni, ilyen lehet JJ Abrams is, aki a Lost után ismét egy szigetre helyezte új sorozata történetét és persze emberek is tűnnek el benne titokzatos körülmények között, jóhogy. Az Alcatraz ettől…..
Így ünnepelték a sitcom szereplői és készítői a 100. epizódot. ..
Megérkezett az Indafotó - és egyben az Inda - első mobil appja! Az androidos Indafotó appal pillanatok alatt feltöltheted a mobiloddal készített képeidet az Indára az általad választott albumba - ha szeretnéd, címkézheted is azokat, de ez nem kötelező. Ez az első kiadás, csak…..
A TNT idei nyarának egyik legérdekesebb újoncának tűnt a partizános-inváziós Falling Skies, a történet az ebben a műfajban megszokott menetrendtől eltérően nem ott veszi fel a fonalat, hogy megjönnek az idegenek, és elkezdik lezúzni a bolygót, hanem ott, hogy ezen már túl…..
A Saturday Night Live két egykori nagyasszonya beugrott Jimmy Fallonhoz, és nyomtak egy király Jersey Shore-paródiák, bijaccsiz. ..
comment:com Hírek kávé mellé 2011.03.21 09:30:00
Visszatértünk a Trónok harca londoni sajtópremierjéről, a sorozatot MUSZÁJ nézni, még azoknak is, akik eddig nem hallottak a regényfolyamról és/vagy ne érdekli őket a fantasy. Ha már Trónok harca, az LA Times lehozott egy kiváló összeállítást a karakterről, avagy ki…..
Sajnos rossz hírrel kell befejeznünk a hetet: a SyFy szűkszavú közleményben jelentette be, hogy oké, akkor ennyi volt a Stargate Universe-nek, nem kérnek többet a franchise harmadik darabjából. A meglevő tíz epizódot tavasszal még levetítik, és belátható időn belül nem is lesz…..
irodairabszolga Baszni rá! 2010.12.02 23:57:00
Mindenki szeretne kitűnni a tömegből, különleges lenni és fontosnak érezni magát. Aztán az emberek nagy része csak sodródik és eljár felette az idő és arra döbben rá, hogy nem lett se sorozatszereplő sztár, se gazdag, de még csak szimplán boldog se. Mit lehet ilyenkor csinálni?…..
Amikor tegnap kiírtam a facebookos oldalunkra, hogy ma havazni fog, még én sem gondoltam volna, hogy reggelre fehér lesz a város. Apró kis hószemekre számítottam, jelentéktelen pihékre, láthatatlan golyókra, amik azonnal elolvadnak, amint az úttestre érnek.Ehhez képest amikor…..
Ha nő lennék, akit geek- és nerdhordák lengnek körül, és ugyan hozzám nem mernek érni, csak nagyon óvatosan (lásd képek), de fotózni azért beállnának mellém, naszóval ha én lennék Summer Glau, NEM bírtam volna ki sírvaröhögés nélkül az itt dokumentált délutánt, az…..
Új trailerünk van a Walking Dead-hez, állat ez is, mint a két korábban bemutatott. Az év sorozata lehet, ha nem finomkodnak. ..
Kamela 2010.10.11 15:34:47
Budapest, 1992. Tizennyolc éves vagyok. Leszálltam a Déli pályaudvaron és leültem a jegypénztárak mellé egy padra. Mivel húsz perc után sem történt semmi amiből rájöttem volna, mihez is kéne fogjak most, metrózni kezdtem. A Deák téren átszálltam a hármasra, mert annak a…..
Kamela 2010.09.26 22:59:13
+1
Kamela EOF 2010.09.26 12:36:25
Ennek a blognak vége. ..
Úrvezető Egy kis magyarázat 2010.08.22 08:09:20
Sziasztok!Elnézéseteket kell kérnem, de több oka is van annak, amiért az utóbbi időben nem tudtam blogolni. Egyrészt begyűrűzött a válság a cégemhez is, ezért amint lett egy kis munka, azt kellett csinálnom - gyakorlatilag éjel-nappal -, hogy ne csődöljünk be. Ez az állapot…..
Kamela 2010.08.22 12:06:46
Egy dolgot nagyon rühellek: ha teljesen hülyének néznek egy sorozat írói. Jó, egy ideig elviselem a dolgot, sőt, ha vannak a történetnek olyan elemei vagy karakterei, melyekért érdemes odafigyelni (Lost), akkor még hagyom is, de ha azt érzem a produktumon, hogy a készítők se igazán…..
Kamela 2010.07.15 17:24:41
Egy hét nyaralás után játékkal térünk vissza. Nyerhettek egy 320 GB-os külső merevlemezt, amit az iOmega ajánlott fel. Mivel még tart a focivébé, a játék is ezzel kapcsolatos. Kommenteld ide, mi volt szerinted a legviccesebb pillanat, esemény, beszólás, mez, sapka, szurkoló,…..
Úrvezető Pizzafutár pirosban 2010.06.02 16:00:00
Nem azért, mert Pizza Hut-os, hanem mert ... csak! Régebben sokat beszéltünk a robogósok által elkövetett szabályszegésekről. Aztán eljött a tél, a kismotorok egy időre kifagytak a forgalomból. Azonban lassan újra előkerülnek - s velük együtt az ilyen, és ehhez hasonló…..
Úrvezető Ő bejön, mert ... csak 2010.05.28 08:00:00
Szóval elsőre ez nem olyan vészes dolog, sőt: a videón látható viselkedés a megszokott gyakorlat itt. Csakhogy: van két jobbra forduló sáv egy olyan útra, ahol három sáv fogad. Melyikbe kell kanyarodni? A két külsőbe. Ezért nekem most eléggé meg kellett küzdenem. Annyira, hogy…..
Az egyik legkarakteresebb túlvilági sorozat a CW műsora, ami már öt éve követi Winchesterék kalandjait. A papás-mamás mizéria után a negyedik évad végre a Mennyel foglalkozott. Láthattuk, milyen szemetek az angyalok is, persze Castiel személye és a prófétás téma sokat dobott a…..
Kamela 2010.05.17 16:53:57
@desmondwallace: ha két "srác" összecsap az ördöggel, és visszaküldik a ketrecébe, akkor igenis legyen posztapokaliktikus harc. Tűzeső, mennydörgés, áradás, de legalább borult ég. Amikor a lovasokat megidézte Luci, akkor sötétebb hangulat volt, mint a temetős bunyónál. Sam rápillant a beszorult legóra és egyből átveszi a hatalmat Luci felett. Az arkangyalok meg már csak olyanok, hogy lassítva szaladnak, és beleesnek lendületből egy gödörbe. Kéremszépen, ez nem hiteles az előző részekhez képest (mow részekben keményebb csatákat lenyomtak). (pro: Dean még sosem volt ilyen jól kisimkelve, kansas dallam visszahozása, mindent feladunk hangulat Bobby és Cas előadásában)
Ja, amit még nem láttam kommentek közt: akkor most a próféta srác lenne Isten?