Regisztráció Blogot indítok
Adatok
janos900

602 bejegyzést írt és 804 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
2024-ben elolvastam tíz olyan történelmi kalandregényt ami a XIV. században játszódik. Többek között Bernard Cornwell Grál küldetés sorozatának négy részét, és Dan Jonestől az Essex Vérebeit. Ezek a könyvek, mind arra a sémára épülnek, hogy vesznek egy közrendű angol íjászt, mint főszereplőt és az ő…..
János felkérésére ismét egy cikkel jelentkezem, melyben leírom és képekkel illusztrálom a XX.Historikumra készült legújabb tereptárgyak elkészítését, a kezdetektől a játék napjáig...
Számomra is teljesen meglepő módon, rákaptam a 20mm-es skót XIV. századi sereg figuráinak a festésére. Így kezdődött a projekt. Persze ebben nagy szerepe van a Medbury figurák szépségének, meg annak, hogy Zirrian milyen lelkiismeretesen gyűjtögetett, egy egész kincsesládát vettem tőle át. Van…..
Az 1968-óta működő Osprey kiadót szerintem senkinek sem kell bemutatni, akit érdekel a hadtörténelem, hadijátékos, hagyomány őrző vagy éppen makettezik. A 96 oldalas formátumban megjelenő Hadjárat (Campaign) füzeteiből csaknem négyszáz jelent már meg, ebből kifolyólag változó a minőség, főleg ha…..
Egy újabb ölbe hullott projekt. Úgy látszik ez egy ilyen év, először Józsi Bácsi figuráit vettem át lásd Projekt 02. Most pedig Zirriantól kaptam egy rendhagyó projektet, 20mm XIII.-XIV. századi figurákat az első Skót Függetlenségi Háborúhoz (1296-1328)...
Sikerült újra egy rendhagyó klubnapot szervezni, három játékosnak tartottam No end in sight oktató csatát a közelgő Nagy Háborús 110 éves évforduló 1914.07.28. kapcsán. Rudi és Gergely Pozsonyból jöttek, István pedig Székesfehérvárról. A pozsonyi barátaink autójába sajnos belehajtottak, (alig egy…..
1876. június. 25.-e szikrázó reggelén, az Egyesült Államok 7. lovas ezredének 611 katonája lovagolt Montanában a Little Bighorn folyó partja felé, ahol közel 3000 indián harcos várt rájuk. A két sereg vezetőinek Őrült Lónak (beszédes név, ezért magyarul használom a szövegben) a Sziú Oglalák…..
Kezdhetném úgy is, mint a nagy klasszikus: " Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta. A gyalogos, az őrvezető és a géppuskás a padon foglaltak helyet, a hússaláta az asztalon, egy tálban." A mi…..
Ismét egy régen várt mérföldkőhöz érkezett a rendezvénysorozatunk, reményeink szerint ahogyan Székesfehérváron már negyedik éve tartjuk a rendezvényünket a Fejér Vármegyei Levéltárral együttműködésben, most elkezdünk egy hasonló együttműködést a Pest Vármegyei Levéltárral is. Ezúton is köszönjük…..
Az eredeti Amerikai Polgárháborús projektemet (Projekt 02) felszámoltam, a figurákat mind elcseréltem Zirriannal, még 2023 elején. Aztán egy érdekes dolog történt. Nem sokszor, de néha előfordul, hogy csak úgy az ölembe hullik egy projekt. Nem tervezem, nincs előkészítve, mégis projekt lesz belőle.…..
Gruber ulánus tizedes még nem tudta, hogy ő máris részese annak a nagy összecsapásnak, ami később Grenzschlacten avagy határcsaták néven kerül majd be a történelemkönyvekbe. Csak azt tudta, hogy az egyik németül is beszélő favágó azt mondta, a franciáknak egy erdei templomban van a főhadiszállása,…..
Mindig nagy elégedettség tölt el, amikor egy újabb sikeres Historikum rendezvényről írom a beszámolóimat. A rendezvény évente három alkalommal, három különböző városban (Győr, Budapest, Székesfehérvár) ad lehetőséget a hazai hobbiélet tagjainak, hogy találkozzanak és játszanak. Idén is ez a terv,…..
janos900 2024.02.18 16:16:56
@gigabursch: Hm, talán mert nem is voltak mind jelen az ostromnál, ha jól emlékszem. ;)
2022-ben egy jól sikerült játékkal zártuk az évet Mosonmagyaróváron a Hansági Múzeum Hadijátékos Klubban, így adva volt a lehetőség, hogy 2023-ban is megismételjük az évadzárót. Kezdetben tíz főről indult a szervezés, de végül három vendégünk volt, Székesfehérvárról és ketten tudtunk részt venni a…..
A Fegyver alatt című kötet egy igazán remek memoár. Hidvégi Lajos sokat fényképezett, és a történelem minden viharával dacolva meg is őrizte az emlékeit. A 306 oldalas A4 méretű kemény fedeles kiadvány, fotóival egy igazán szép hagyatéka a szerzőnek. A szerkesztők is jó munkát végeztek, hiszen…..
Hadijátékos Tervek 2024-re 2024.01.06 09:24:28
Ha valaki olyan régóta (2011 január) ír blogot mint én, annak megvan az az előnye, hogy vissza tud tekinteni. Elolvastam tehát a tíz évvel ezelőtti a 2014-es terveimet részletező blogposztomat, amiben nagy erőkkel fejlesztettem az 1914-15-ös évekre használható német 28mm-es seregemet, jó érzés…..
Jentz barátom új posztja: Mióta az „orosz-ukrán háborúra való hivatkozás” miatt összepakoltam és hazahoztam a terepasztal-kellékeket a Békés Megyei Könyvtárból, itt, Békéscsabán nem sikerült olyan helyszínt találnom, mely hosszútávon garantált és megfelelő lett volna a közösségi terepasztalos…..
2013-ban döntöttem el, hogy az 1941-45 közötti időszakot elsősorban 20mm-es vagy 1:72-es méretarányban fogom feldolgozni, valamint azt, hogy a keleti front lesz a fő témám, azon belül is a magyar vonatkozású események. Alapvetően a szakasz szintű összecsapások érdekeltek, ezért a Bolt Action…..
A Bolt Action szabálykönyv alapján játszottunk le, 1:72 léptékű seregekkel egy szakasz szintű összecsapást az 1942 augusztusi viszonyok alapján. Az új Case Blue hadjárat könyv részletes szabályokat ad arra, hogy a Magyar Királyi 2 honvéd hadsereggel is játszhassunk, itt ebben az előző posztban, már…..
Már írtam egy hasonló cikket, amiben azt boncolgattam a Road to Berlin hadjáratkönyv kapcsán, hogy az 1944-es Bagration hadműveletben milyen paraméterekkel lehet játszani a Magyar Királyi Honvédség csapataival. Természetesen a Fortress Budapest könyvet is meg kell említeni, ez teljes egészében…..
Harmadszor sikerült a Magyar Nemzeti Levéltár, Fejér Vármegyei Levéltárában megrendeznünk a sorrendben tizenhatodik rendezvényünket. Köszönjük az intézmény vezetőségének és a dolgozóinak a támogatást, ugyancsak hálásak vagyunk a Főnix csarnok csapatának akik másodszor is becsatlakoztak és a hobbi…..
Ebbe a meglehetősen hosszú (550 oldalas) naplóba úgy botlottam bele, hogy elkezdtem átnézni James Holland munkásságát, aki a brit hadtörténészek új generációjának képviselője. Magyarul még nem adtak ki tőle semmit, angolul viszont több csatornán (könyv, podcast, Youtube videók) keresztül is…..
Mivel részemről szeretem divatos kifejezéssel élve "kimaxolni" a hobbimat, valami olyan korszakról akartam olvasni és talán majd játszani is hadijátékként, ami kötődik a lakhelyemhez, szóval nem elég nekem, hogy magyar legyen, de még helyi is. Alapvetően szeretem az angolszászok által dark age-nek…..
janos900 2017.02.22 12:26:26
@Szaka: Köszi! Egyenlőre, csak olvasok a témáról, idén biztos nem lesz ebből figura vásárlás. :)
janos900 2023.07.22 06:56:22
@fesus74: Érdekes nézőpont. Köszönöm a linket.
Jentz cikkének befejező részéhez érkeztünk, amiben még több apró részlet kidolgozását ismerhetjük meg. Aki követi a munkásságát az tudja, hogy kreatív ötletek tömkelegét valósítja meg minden terepasztalán, aki nem követi, annak nagyon érdemes bepótolnia, itt a link ahol érdemes böngészni: Jentz…..
Dr. Kemény Gyula ezredorvos palesztinai naplója – 29. rész Az út hazafelé tengeri aknák között vezet. Egyéb lehetséges veszélyforrások: lázadás, tengeri rablók, antant ellenőrzés. A tengeri betegség ezekhez képest ugyan kevésbé súlyos, mégis alaposan megviseli az utasokat. Szénfelvétel…..
Ha az első világháború kapcsán szóba kerülnek az erődök, akkor a nyugati fronton Verdun, illetve talán még a belgiumi erődítések kapnak figyelmet. Ha a keleti front akkor meg Przemyśl, és annak ostromai, amik említésre kerülnek. Magyar szempontból is ez utóbbi a legjelentősebb. Nagyon kevés szó esik…..