Regisztráció Blogot indítok
Adatok
earny

0 bejegyzést írt és 53 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Warnika szabadulna erstés számlájától, de sajnos OTP-s terminálokon vásárolt, és hetek óta nem sikerül a tranzakciókat elkönyvelni.Csodás banki kapcsolatok…kár, hogy én, az ügyfél iszom a levét valaki hanyagságának vagy a rendszerhibának. Erste azt mondja, hogy márpedig…..
Naiv ügyfélnek nem sikerült ráhangolódnia a csomagja értesítőjét ki nem kézbesítő postás agyhullámaira, így továbbra sem tudunk pozitív esetről beszámolni, hogy működne a Magyar Posta az utóbbi években széles körben tesztelt, környezettudatos telepatikus kommunikációja.…..
Csabáék csapata eléggé ledöbbent, amikor a siófoki Tequila Tavernában még mozgó, zöld levéltetveket találtak a salátában. Legalább friss volt, nemigaz? A személyzet végül 10% kedvezményt adott a speciális fogásra: A történet úgy kezdődött, hogy lejöttünk Siófokra, hogy…..
Richárd és barátnője a Pannon Volánt választották utazásukhoz, a sofőr azonban nem örült a fizető utasoknak. Nyilván nehezebb kormányozni, ha plusz két fő utazik a járművön.Történt a héten, hogy egy fárasztó délelőtt után, úgy döntöttünk párommal, hogy haza indulunk.…..
earny 2011.07.25 17:49:32
@Poszt-Ol(l)ó: "Csoportba akarsz rámenni a sofőrre, mert akkor erősebbnek érzed magad. Erről ennyit..."

Erről egy népcsoport jut eszembe...
Zoltán büntetve érzi magát a T-Home táblagép akciójában. IPTV-előfizetőként a hagyományos vonalon már nem tudnak neki 15Mbites internetcsomagot nyújtani, így viszont az akcióban a büntetőkategriába került. Vagyis hiába fizet havonta egy valag pénzt, az IPTV nem számít…..
Enikőt szombat este hívta fel a Saphir Aqua hotel, hogy hiába fizette ki előre és vette meg a vonatjegyeket, mégsem mehetnek wellnesshétvégézni, mert tulajdonosváltás történt. Minthogy nemaradjle.hu-s kuponnal foglaltak, lemondási opciójuk nekik nem volt, csserébe viszont a hotel…..
Bent két óra után végül a tűzoltók szabadították ki a liftből, miután a szakbrigádnak nem sikerült:Munka vége, chill and relax. Gazdagréti panel, lift, negyedik emelet. Gomb megnyom, indulunk, gyorsulunk, megyünk, lassulunk, megállunk. Liftajtó krr. He? Megnyomom tenyérrel... Az…..
earny 2011.07.05 12:05:12
A legjobb hipermarketben is előfordulhatnak romlott termékek, pláne a Tescóban és az Auchanban: Értem én, hogy mindent el kell adni....de! Ezt a képet ma lőttem a szfvári "nagy" Tesco-ban. (Nem elég, hogy az akciós időszak már lejárt, de a termék is jóval túl van a…..
Kevés közhelyesebb baleset van, mint a hűtőben penészedő lekvár, nem túl nehéz előállítani szinte bármilyen márkával. Parkernek azonban sikerült 35 üveg Univer-lekvárt bepenészesítenie, ami területi rekord, ráadásul mindet 3-4 nappal kinyitásuk után. Az Univer már…..
Appleblog Heti Apple-csaj: Flóra 2011.06.21 16:29:00
 Voltak itt már világsztárok, amerikai hírességek, szexszimbólumok, de akkor vagytok a legboldogabbak, amikor egy hazai lányt mutatunk nektek, méghozzá az szomszédbóé: a tapasztalatok szerint imádjátok, amikor egy allűröktől mentes kedves hazai csaj fotójával tesszük…..
Ildikó csoportos dinoszaurusz-szafarira fizetett be gyermekével a KalandoZoo-nál, és talált néhány olyan rejtélyt, amit azóta sem sikerült megfejtenie. A Homár nem lepődött meg, hogy a beígért dinoszaurusz-simogató nem létezik, de a dinofogyasztó korosztálynak ajánlott…..
earny 2011.06.21 11:45:09
earny 2011.06.21 13:10:15
@P75: "A csokimanufaktúrába azóta már háromszor látogattunk el, megunhatatlan! :-) "

Én most jöttem onnan... tényleg jó volt így ebéd után :DDD
BB kicsit több mint három hónapja írt egy levelet elveszett csomagjáról és a ki nem adott csomagjegyekről. Azóta állítólag néha már adnak csomagjegyet, némelyik söfőrt viszont továbbra sem érdekli, ki milyen csomagot visz haza a csomagtérből:Múltkori levelemben addig jutottunk…..
Volt egy történetünk 2 éve, ahol naiv ügyfél szerint rosszul gyártotta le neki az RS Bútor a konyhaszekrényét. Azt hitte 60 centiméter lesz a belső mélység, de kiderült, hogy az csak 47,5 cm. Az elsőfokú után most a másodfokú bíróság is elutasította panaszát, miután nem…..
Lorettának sikerült tavaly az év 13. hónapjában csomagot váltani a Telekomnál, amivel technikai problémák akadtak (nyilván a másik idősík kicsit megzavarta az rendszert), ezért naiv ügyfél telefonon próbált segítséget kérni. Hogy mégse aggathassuk rá a naiv jelzőt,…..
Hepiendre ébredt tegnap Sándor, ugyanis a DHL megtalálta a raktárban eltűnt, véletlenül Ausztriába küldött fényképezőjét:Örömömre szolgál elmondani hogy meglett az elveszett gyermek, kit Nikonnak hívtak. Ebben vitathatatlan és elévülhetetlen érdeme van a Tékozló Homárnak.…..
Igazából Bence sem csodálkozik, hogy a tintagyártókat is elérte a válság. Szegényeknek amúgy is elég bajuk van, ha már az alaptörvénykotmányt is iPaden skiccelik, a jelek szerint már arra sincs pénzük, hogy kisebb patronba csomagolják a kevesebb tintát:Helló, Bence vagyok a…..
Karirobi furcsálta, hogy az összeszereléskor atomjaira robbant, amúgy törhetetlennek hirdetett üveglapot 11 ezer forintért pótolhatna, bár az egész zuhanykabin került 20 rugóba, mert arra pont nem vonatkozott a garancia. Polikarbonát nem jó? Az biztos kevésbé törik.Április 22-n a…..
Éva szerencsétlenségére egy térgörbületbe költöztette a cégét, ezért a Posta immár fél éve szinte csak az eltűnt levelek utáni panaszokra reagáló sajnálkozó válaszleveleket kézbesíti:Azt eddig is tudtam, hogy ha az ember postán ad fel valamit az nem biztos hogy megérkezik a…..
Csoda, hogy még létezik magyar felsőoktatás, amikor a felvi.hu-n digitálisan jelentkezőknek kínkeserves nehézségekkel kell szembenézniük:felvi 2011: ha elbasztad a jelentkezesed es mar nem lehetett modositani akkor az kb hello is iden. es akkor a tortenet bovebben:2011-ben beadtam a…..
Sándor szerencsétlenségére pontek 13.-án adta fel kalibrálásra Nikon D7000-es fényképezőgépét, amit azóta sem találnak a DHL raktárában:Amit most leírok az nem vicc, tényleg megtörtént péntek 13.-án, pedig egyáltalán nem vagyok babonás. A történet azzal kezdődik hogy van…..
Gabi történetéből kiderül, miért nem adunk fel romlandó terméket postán. Pedig még ünnepnap sem volt, csak egy hétvége csusszant a logisztikai központba érkezés és a kiszállítás között, de ennyi idő alatt a fagyasztott dög rothadásnak indult:Az én édes jó anyám egy…..
Ígértem nektek, hogy felpakolom az Andrássy úti iStyle-ban felvett videót az iPad 2 launch-ról. A videó nagyjából 19:00-kor indul, ez történik a boltban, amíg kint az emberek csak annyit érzékelnek, hogy beindul a zene, és lehullanak a paravánok:..
earny 2011.03.28 18:31:40
Hát nem sokat, de most megpróbáljuk összeszedni ezeket az információkat. Az egyik, ami biztos, hogy pénteken, azaz április március 25-én kezdik el árulni a tableteket, egészen pontosan este hét, azaz 19 órakor. Az eredeti meghívóban még 17:00 szerepelt, de ezt az időpontot gyorsan…..
Szabolcs nem sokáig örülhetett új iPhone-jának – hamar kiderült ugyanis, hogy készüléke telefonálásra nem alkalmas, viszont annál több lesz vele a gond, hogy a T-Mobile valami működőre cserélje ki. És bár fogyasztóvédelemből is jól felkészült, a T-seket egyelőre nem…..