Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kurtakocsma

0 bejegyzést írt és 63 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Másodfok Hangos szomszéd? 2019.07.26 10:07:30
Biztos vagyok benne, hogy mindenkivel megesett már, hogy a szomszédja zavaróan hangos tevékenységet folytatott. Mind a kertes és társas házban élők között örökös téma a csendháborítás, mely fogalmat sokszor tévesen használjuk a hétköznapok során. Most összeszedtem mindent, amit a csendháborításról…..
kurtakocsma 2019.07.28 10:30:09
@Lana00071: Ugyanez van nálunk is. Labdázás, vinyározás, ha ráérik a kakkantás hajnali 3-kor , akkor kiabálással tarkított kiszaladgálás a parkba. Szót emeltünk, de úgy fogadta, mintha az életére törtünk volna. A hatóságok az efféle bosszúságokat nem fogják kezelni soha, elvégre együtt élési kultúrát, figyelmességet felnőtt embereknek tanítani senki nem fog. A 0:30-kor buliból, szülők által üresen hagyott, lakásba hazaérkező tinédzser 1 órás zenei és egyéb tombolását végighallgatni egyszerűbb, mint feldolgozni azt, hogy - jó esetben - nevetve teszik rám a kagylót, amikor megpróbálom jelezni a "szervnél". Természetesen a direkt megkeresésünkre elnéző mosolygás, rossz esetben visszapampogás a jutalom. Persze én lábujjhegyen közlekedjek másnap, mert alszik a buliban megfáradt polgártárs.
Az hajnali ajtóberúgás és arconcsapás marad a következő alkalommal. Ennyit elérnek az ilyen viselkedéssel. Aztán majd a bűnügyi rovat szereplői leszünk.
Pohánka, tatárka, haricska, csicsóka és tarlórépa – csupa olyan növény, amit a XX. század lesöpört az asztalainkról. A szegények egykori ételei manapság az újhullámosok szuperfoodjai.  ..
Facebook oldalunkon kaptuk ezt a jól megfogalmazott írást egy olvasónktól, aki történetesen a kormánypártra szavaz. Üzenete szerintem mindenkihez szól, s különösen az ellenzéki érzelműek számára lehet tanulságos. Személy szerint több okból is fontosnak tartom, hogy párbeszéd legyen a…..
kurtakocsma 2019.01.13 12:45:04
A mostani lezüllött politikai palettán csak rossz és rosszabb között van választás. Most lopja magát össze a következő pár évtized arisztokráciája (helyenként dilettánsok kezében adnak komplett gazdasági szektorokat - ezek káros hatása jó esetben csak több éves távlatokban érezhető, mert idő mire érezteti hatását az új "vezetői hozzáértés").
Ömlik az EU-s pénz, konjunktúra van (bár közel a korrekció). Kiröhöghetjük a mostani ellopott, elmulasztott fejlesztések miatt az annak káros hatásaival csak 5-10-20 év múlva szembesülő önmagunkat/gyermekeinket, s húzkodhatjuk az x-et amire csak akarjuk. Rakhatunk mögé ideológiát, már-már vallási elvakultsággal összemérhető rajongást, hogy azt miért tesszük. Fel lehet sorolni "perc-mutatványok" szintjén mozgó látszatintézkezdéseket, kedvezményeket. Szemet lehet hunyni a több évtizede húzódó elszámoltatás elmaradása, mutyi-bratyi berendezkedés okozta elmaradó, vagy részrehajló büntetések, vagy azok teljes elmaradása felett. Lehet legyinteni a suta, elkábított, fejvezérelt államapparátus felett, a sorra felszámolásra kerülő, vagy hatalmas erőforrás pazarlással működő intézményrendszer felett, melyhez szintén soha nem sikerül hozzányúlni....

A lényeg, hogy mindig nekünk kell majd "lábon kihordani" azokat a terheket, amiket ránk raknak, balról, jobbról (bárcsak értelmezhető lenne ez ilyen tisztán manapság). Hogy az egyik napról a másikra világossá válik számunkra, hogy szopatás, vagy cska évtizedek távlatából derül ki, az már az ügyesen adagoló politikai sumákok ügyességén múlik.
A történelem leosztása mindig ez volt, csak másképp hívták.
kurtakocsma 2019.01.13 13:45:00
@MACISAJT1: így van, erre gondoltam! Sehol sem vagyunk saját sorsunk irányításában. Szemet hunyunk, nem is törekszünk, ilyenek vagyunk.
A teherviselés, ami nekünk jut.
A szavazás amolyan "ki tetszene nekünk a bábszínházban a következő négy évben?" kérdésre válasz csupán. S hogy a bábokat éppen ki és miért mozgatja, az megint nagy kérdés. Az sem tartozik a nagyközönségre. Nem is fog, de nem is érdekel bennünket, csak a paradicsomot dobáljuk a bábszínházi bábokra (s nem a bábosokra) - de azt is csak néha. :)
kurtakocsma 2019.01.13 15:21:54
@A kiló nem százat jelent.: így legyen, sőt lehet a Mészáros zsákjába toloncolt cégekkel így is van (bár a politikai átmeneti bizonytalanság okozta rallyzás a tőzsdén nem tisztán szakmai alapokat sejtet :) ). Én saját bőrömön tapasztaltam meg, amikor több éves múlttal rendelkező beszállítóként félre kellett álljak egy "remek kapcsolatokkal" rendelkező cég miatt, majd fél év múlva visszatapsoltak, mert annyira nem bírtak "szakmai szempontból összhangba kerülni" az új céggel . Csak amiről én tudok, az 25 milliós kárt okozott közvetve az államnak (amúgy töredéke értékű megbízás kapcsán). Mindez tisztán azért, mert hátszél volt. Szóval ezt a szemléletet mikro szinten nyomni nem mindig jó. Bár ahogy kezelik az állami szférának okozott károkat, az embernek nonstop az az érzése, hogy "nincs holnap". :)
Én próbálok maradni továbbra is szakmai alapokon, észszerű kereteken belül persze.
Aligha vitatható, hogy ma Orbán Viktor Európa egyik legunalmasabb politikusa. Nagy csinnadrattával beharangozott sajtótájékoztatója ezt az állítást csak megerősítette, hiszen bármit kérdeztek tőle a sajtómunkások, precízen működő automataként ismételgette jól ismert mantráját. Azt a látszatot…..
Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, az Indexben jól tudjuk ezt, de a pénteki Tényekbe egy egészen meglepő hiba csúszott.  Az előzményekhez annyit érdemes tudni, hogy Nagy Gábor, a Demokratikus Koalíció volt körmendi elnöke egy Facebook posztban azt írta, hogy "Sajnos ahhoz, hogy Körmend vk-ban…..
Amikor elindult a Viszlát, kétharmad! blog, majd az arra épülő mozgalom, sokan nem értették, mit akarunk a kétharmaddal. Hiszen el kell söpörni a Fideszt, egyszerű, mint az egyszeregy, nem? Szeptember óta azonban sok víz lefolyt a Dunán, és most mintha az ellenkező végletnél tartanánk: a sajtóban…..
Most hagyjuk, hogy ki mennyit lop, nézzük az elvileg publikus döntéseket, mint ez a kínai vasút most. Illetve hát ez se publikus, ahogy Paks se volt az: a mai becslés szerint legkevesebb 750 milliárdos ár 85%-át titkos kondíciókkal született kínai hitelből finanszírozzuk úgy, hogy a kivitelezés…..
Orbán alighanem a lengyel bírósági reformon bátorodott fel. ..
A zuglói polgármester a törpepártok összefogását sürgeti...
kurtakocsma 2017.06.10 19:15:04
Amíg egy sereg ember úgy dönt, hogy "kire érdemes szavaznom, ki fog nyerni?", illetve "kire szavazzak, hogy azok biztos ne nyerjenek?", s nem elvek, programok alapján, addig sok gondolkodnivaló nincs, hogy ki fog nyerni jövőre (plusz persze a választókerületek átszabása és egyfordulóssá tétele is tovább lejtette a pályát).
A vakhitű és zombiként ikszelők tábora mellé emiatt besorakozik még jó pár százezer szavazó is. Mert az elvek, programok mentén gondolkodás nagyon megkopott az elmúlt 27 évben. Koalicióra léptek, elveket, programokat képtelenek konzisztensen tartani, megalkusznak, továbbá ismerünk itt ultraliberális pártból magát jobboldalinak mondó neobolsevikot, exMSZMP-sekkel, exKISZ-esekkel megtömve, MSZMP utódpártot milliárdosok által kívülről-belülről vezérelve, szélsőjobbos cukisodót, a manapság alap korrupciós lépték töredékébe belebukó elvszerű pártokat. Szóval volt és van ok miért csalódottnak lenni és nem a pártok valódi népképviseleti és elvek szerinti választás alapján dönteni. Ez már így is marad, a "nem-fidesz" oldal képtelen lesz egységesen fellépni a sok küldetéstudatos akarnok és a múltban lekaraktergyilkolt amatőrködő politikus aktívkodása miatt. Szóval így ebben a formában esélytelen. A támogatottságot olvasztó utcai és kézzel foghatóan ütős (kormányon csattanós) témák elültek, szóval az sem lesz adott egy idő után. 1-2 belengetett ígéret mindegyik főbb társadalmi csoportnak, látványosan, a propagandagépezettel jól megtámogatva, s úgy behúzza az ország a fideszt 2/3 közelébe jövőre, hogy "öröm" lesz nézni. De Boldog Karácsonyt mindenkinek.
Elképesztően lélekölő lehet a TV2-nél szórakoztató műsorokkal foglalkozni, programmingot tervezni vagy eladni a sajtónak az újabb és újabb bukást, és ezt azért mondom, mert megnéztem a tegnap esti nézettséget, és kivert tőle a víz. Ha a TV2-nél melóznék, sírnék is, mert iszonyatosan frusztrálna,…..
          Kéri László a Hír TV Egyenesen című műsorában (6.45-től) a következőket találta mondani:         "Ez a fajta későkulák mentalitás, ez a gyűjtögetés, a tulajdonszerzés öröme. "         "másként, munkacímen azt mondom kuláktempó"          Elképzeltem, ha Kéri a zsidó mentalitásról,…..
Hujber Feriről valószínűleg egy ország gondolja azt, hogy elment az esze. A minap két interjúban is előadta teóriáját arról, hogy Jézus valójában nem halt meg, mindössze egy színjáték történt. Bár ez egy politikai blog, néha muszáj foglalkozni a közélettel is. Hujber Feri ugyanis két napra az ország…..
Nálam járt az Umi Z, a sorozat zászlóshajója. Sokat vártam a telefontól, mert a beépített hardver igen erősnek ígérkezett, és nagyon reméltem, hogy a szoftveres részt sem rontották el. Kamera fronton is sok nyalánkságot tartogatott a modell, cserébe viszont magasabb, nettó 68.700 forintos árat kell…..
Hajdú Péter felesége (még mielőtt: a magánéletükhöz semmi közünk) a tulajdonképpen nem létező Life Network nevű tévé (az Origo egyik tévéje) Ez zsír! című műsorában tűnt fel műsorvezetőként, és valljuk be, nem hagyott mély nyomot senkiben. Nagy volt rá a nadrág, nem tud természetesen és hitelesen…..
Az Isten pénzét is propagandára költené a fideszes bagázs. Most 3 milliárd forintból indítanak  gyűlöletkampányt a menekültek ellen. Hogy újabb hónapokra eltereljék a szájtáti nép figyelmét az égbekiáltó belföldi problémákról, a saját bődületes korrupciójukról és kudarcos kormányzásukról. És most…..
Tegnap elzavarták Tóbiás Józsefet. Elfogyott a türelem a teljesen dilettáns pártelnökkel szemben, aki a Kétfarkú Kutya Párt szintjére juttatta az MSZP-t. A gerinctelen dunaújvárosi taktikázás után (ami a szocialisták csúnya felsülésével zárult) végleg bebizonyosodott, hogy Tóbiás „politizálása” a…..
kurtakocsma 2016.06.26 11:22:55
Én 4 év alatt gyűjtöm az infót arról, hogy ki mit akar, mit tesz. A mostani történésekkel a sablonos, vérszegény, cserébe korrupt vonalat látom továbbra is (utóbbi alapján sem versenyképes a fidesz által működtetett "országkombájn" lopógépezethez mérve).
A kormányt már most el kellene kezdeni bontogatni, de amit látni és hallani tőlük az vérszegény, erőtlen, vagy ha valamire való azt vagy fidesz elsöpri egy szokásos populista verbális finggal, vagy a háttérben a cinkos összekacsintás révén megszűnik magától/vagy nem is kap hangsúlyt.

A kampányhajrában nyomott ígéretcunami semmire nem lesz jó. Mindegy hányan fújják, s mennyire egységesen. 2018-ra kár nagyon gyúrni, feltéve, ha ősszel el nem kezdik a teljes és kitartó kampányhadjáratot már, kivéreztetve és következetesen melegen tartva azt a rengeteg korrupciós témát, önellentmondást, szélkakas viselkedést, amit az elmúlt 6-26 évben összehozott a mostani siserehad.
Az igazán nagy gond ezzel, hogy rengeteg témában majdnem az egész politikai massza érintett a cinkos összekacsintás (politikai - gazdasági holdudvar "vetésforgó módszere" ) miatt, amely az elhazudott rendszerváltástól a mai állapotokig kb. minden okozójaként jelölhető meg. "A nép adózzon, mi meg toljuk nekik a politikai bábszínházat".
Szimpatizánsokat szerezhetnek, de a választásokat igazán befolyásolni tudó, de azt nem akaró, csendes, passzív többség ugyanúgy tojik majd az összes húsos fazék körül sündörgő politikusi vérszívó kör produkciójára a kampányban. Teljes leszámolás a múlttal nem lesz és nem is lehet, főleg, hogy ex-KISZ-es pártvezér lesz mindkét oldalon a mezőnyben. Jövő az kb. a gazdatestből táplálkozó gazdaság szívmasszázsából áll, meg sem próbálnak stratégiai döntéseket és változtatásokat előkészíteni. Hivatkoznak az EU-ra, a beszűkült mozgástérre, de magát a támogatást és a közvagyont pazarlóan, részlehajlóan, esetenként köztörvényes lopás formájában herdálják, jövőlopás és nemzetrontás határát súrolva. Nem látom, hogy az mszp belső mocorgása egy leheletnyit is változtatna ezen. Ebbe maradunk még hosszú évekig. A 2020-as EU pénz csökkenés talán hoz egy kis ébresztő hidegvizet.....
A játszma egy kommunikációs játék, aminek azonban a fele sem tréfa! Ha Ön már elmúlt 10 éves, akkor biztos lehet benne, hogy már számtalan játszmában vett részt, akarva-akaratlan.  A játszmákkal nem csupán saját magunkat tehetjük boldogtalanná, de egyes játszmáinkkal embertársainkat is az őrületbe…..
kurtakocsma 2016.06.19 10:04:46
@user friendly: Abszolút igazad van, sőt az utolsó mondatod hiányzott az én hozzászólásomból. :) Nyílt kommunikációt én sokkal többre tartom a "játszmáknál", mert nekem akkor mindig van sumákolás érzésem van, ha bármi ilyet megpróbálok. Nem is megy, de nem is akarom, hogy úgy sikerüljön bármit elérnem. De egyértelmű, hogy az élethez, a boldoguláshoz valamit be kell vetni, az nem működik, hogy mindenki a neki megfelelő környezetbe, emberek közé és élethelyzetekbe kerüljön mindig. Amire érdemes törekedni, hogy a cikkben írt játszmákat helyén kell kezelni és mértékkel használni, mert akkor az lesz, amit írtál, hogy csak tovább erősítik az okot. Ismertem olyan embereket, akik a manipulációkból éltek (pénzügyi és érzelmi szempontból). Sajnos a legboldogtalanabb emberek voltak a magánéletben (azt pedig, hogy a tükörbe hogy tudtak belenézni reggelente, nem is sejtem). Rossz példaként mindig ők lebegnek a szemem előtt.
Néhány évtizede próbálom megértetni családtagjaimmal, hogy vagy mi leszünk milliomosok vagy a boltos, ezért próbáljanak észszerűen vásárolni. A szám kihűl, eredmény csekély. Így aztán amikor valamelyik Stop Shop udvarba érünk, a család kettéválik. A boltosokat milliomossá tevők a Müller felé…..
Durva jelenet játszódott le egy borfesztiválon. Még a biztonsági szolgálat is lefagyott a döbbenettől!. Részletek a és videó a tovább mögött!..
kurtakocsma 2016.05.14 09:44:39