Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Gizi06

0 bejegyzést írt és 91 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Őszintén szólva kicsit totojáztam a mai poszt kapcsán. Két okom volt rá: az egyik, hogy rémületes látni azt a megosztottságot, ami a menekültkérdés kapcsán látszik Magyarországon, a másik pedig, hogy szerettem volna (és szeretném is), ha a Határátkelő nem csak erről szólna.…..
A mai poszt valójában egy kísérlet, hiszen igencsak elüt a blogban megszokottaktól. Mégis kiteszem, vállalva a bukás kockázatát is, mert nagyon érdekesnek tartom és nagyon kíváncsi vagyok a kommentekre. A történet röviden annyi, hogy a levél írója, Rebecca több mint három…..
Határátkelő A haza az emlékeink 2015.07.29 06:48:00
Lassan a végéhez közeledik a Magyarország és én pályázatra érkezett írások sora, ám ma még egy érdekes kérdéseket és szempontokat felvető poszt következik. Szerzője, Digger törzskommentelő, azt írja, hiába élhetőbb és adott nagyobb teret Anglia, haza nem lesz. Neki nem.…..
Gizi06 2015.07.29 10:27:56
Ma van július 4-e, amely a hálaadáson kívül az év másik legnagyobb amerikai ünnepe. Mivel idén nem hétköznapra esik, a munkaadók nem nyúlják le az egyébként kevés munkaszüneti nap közül az egyiket, hanem két héten belül kivehetik a dolgozók, amikor szeretnék. Sokan az…..
Gizi06 2015.07.04 16:10:24
@diggerdriver: Nem hartyazzak. Egyszer lattam egy filmet, hogyan kerül a mandanin a konzerdobozba. Gondolom ott sem csinaljak maskepp. Valami "hipo"-fele aztatjak a gyümölcsöt , amely feloldja a hartyat , aztan megmossak es dobozoljak :)Azota kis gyanakvassal eszem a dobozos mandarint
Egészen meglepődtem, amikor Anikó pályázatának körülbelül feléig jutottam. A Határátkelő története, blogtörténelem szempontjából már egészen tetemesnek tekinthető, de Irakból még nem érkezett eddig írás. Úgyhogy most érdeklődéssel várom a véleményeteket, a…..
Dóra dolgozott már Ausztriában, most az Egyesült Államokban él, de nem tervez hosszú távra. Mint írja, akárhol tudna élni, barangolva a világban, a lényeg az, hogy jó emberek vegyék körül. Az írás a Magyarország és én pályázatra érkezett, bár ebben az esetben alighanem…..
A mai történet a Magyarország és én pályázatra érkezett, de talán kevésbé direkt szól Magyarországról, mint az eddigiek – ugyanakkor ha a teljes történetet nézzük, akkor Andrásé (akinek köszönet a fotóért) elég sokat elárul a magyar helyzetről és viszonyokról. Szavazni…..
Gizi06 2015.05.18 13:22:37
@Buchhalter: Persze, valahol igazad van.Es igen, mar nem annyira elhetö, mint volt--- DE meg mindig elhetöbb, mint otthon. Azert itt nem ehezik a nep java es több es jobb a lehetöseg a normalis eletre .Eppen azert lett Pegida es a Wutbürger, mert a pedans nemeteknek is elegeük van a amutyizasbol, hogy az adofizetök penzet kidobjak az ablakon....
Gizi06 2015.05.18 16:46:53
@Határátkelő: Nagyon köszönöm, hogy statisztikakkal tamasztottad ala velemenyemet (amelyeket en is olvastam, de mar nem tudtam,hogy hol )
@Cascabel Mar megbocsass. van neked egy nagynened, akinek joforman semmilyen nyugdija nincs, aki ehen halna, ha nem segitene a fia ? Vagy több ismeröse VIDEKEN , aki a fizeteseböl nem tud megelni, mert nevetseges , amit kap ?Vagy pedig szocialis segelyböl el harom szakmaval,de nincs munka es sajnos röghöz van kötve?A java pedig nalunk. VIDEKEN azt jelenti, hogy a nagyobb resz--- dehat en mar elfelejtettem magyarul----igen.....Ja es a megjezesedröl pedig hogy csak fogyokuraznak, szerencsetlen Maria Antonia jutott eszembe---hogyha nincs kenyer , akkor egyenek kalacsot-- elegge cinikus voltal , nem ?
A mai írás számomra tulajdonképpen annak a története, miként távolodik el valaki Magyarországtól, hogyan lesz fokozatosan (a család kivételével) egyre távolabbi minden, gond és talán öröm is. Legalábbis Don Tintoretto (akinek köszönet a képért is) így látja. Az írás…..
Gizi06 2015.05.15 12:08:05
@Ödenburger [Hu/At]: Miert foglalkoznak azzal , ami otthon van? Mert a hazank es a csaladunk ezt eli meg....
Az első napok ijesztő idegensége, és az átmeneti állapot után mára sikerült beilleszkedni Finnországban Franciskának, aki blogot is vezet ottani élményeiről. Az írás a Magyarország és én pályázatra érkezett, szóval ma is lehet szavazni a poszt végén és a Facebookon. (A…..
A mai poszt teljesen rendhagyó a Határátkelő történetében, de legalább ennyire rendhagyó az is, amiről szól. Ma ugyanis Digger beszámolóját olvashatjátok a blogjából készült darabról, amit a napokban mutatott be az Örkény Színház. Nem is húzom tovább a szót, átadom neki,…..
A mai poszt akár születhetett volna a Magyarország és én pályázatra is (részben az is inspirálta), ám végül mégis azon kívül indul. Pedig Melinda írása nagyon érdekes kérdéseket feszeget, már a kiindulópontja is az, a kérdéssel, hogy vajon táguló világunkban mennyire…..
Nem tudom hirtelen, volt-e már olyan poszt a Határátkelő történetében, mint amilyen ma következik. Kicsit szkeptikusan kezdtem el olvasni (mint azt majd közületek is gondolom néhányan teszik), de a jelenetek gyorsan beszippantottak. Az írás szerzője, Hóvarjú meghatározása szerint…..
Aligha van ma kényesebb pont a határátkelésről folytatott beszélgetés során, mint a szülőföldhöz fűződő viszony. A hazaárulózós korszakon talán már túl vagyunk, de a kérdés még mindig komoly érzelmeket vált ki. Ki miért hagyta el Magyarországot, miért tért vissza (ha…..
Csak nevettem milyen naiv feltételezések vannak a külföldi ellátásról. A magyarországi még most is fényévekkel jobb, mint máshol. Sokan tévedésben vannak a külföldi egészségügyi ellátásokkal kapcsolatban nálunk.   Németországban tanulok és dolgozom több mint 3 éve. Itt…..
Gizi06 2015.04.08 18:56:35
@asztalosani: A leanka burkoltan arra celzott, hogy a nemet orvos hülye es nem erti a szakmajat? Ha annyira komoly lett volna a betegsege törtent volna egyamas. Ott is a beteg eletenek a vedelmere esküszik az orvos
Múlt héten nagy sikert aratott Örs posztja Alaszkából, amelynek megígértem a folytatását. Miért ne kezdjük a hetet az alaszkai kalandok folytatásával. Ha valaki nem olvasta volna az első posztot, a figyelemre méltó fotókkal, az itt megteheti.  Fairbanks, a város Fairbanks az…..
Gizi06 2015.03.30 15:50:25
A mai poszt abból a szempontból rendhagyó lesz, hogy Endréék történetével interjú formában ismerkedhettek meg. Endre és Erika évek óta Dél-Amerikában él, manapság már túrákat vezetnek a kontinensen keresztül-kasul. Ugyanakkor szoros kapcsolatot ápolnak egy indián törzzsel,…..
Most amolyan információs poszt következik, személyes élményekkel fűszerezve. Ugyanis Brünhilda és Mephisto megosztotta velünk kalandjait a magyar bürokráciával itthon és külföldön. Nekem az „akkor is kell igazolványszám, ha igazolvány nincs” rész tetszett, mert az egész…..
Igyekszem általában pozitívan beharangozni a történeteket, és tulajdonképpen most sincs okom rá, hogy másként tegyek, hiszen kiszámíthatóságra és biztonságra lelt az a házaspár Németországban, akikről a poszt szól. Ugyanakkor Andor története engem mélységesen…..
Cintia egyike azoknak, akik egészen fiatalon vágtak neki a világnak, ami az ő esetében az angliai Saint Ivest jelenti. A városka csodaszép, nem csoda, hogy az ország egyik látványossága. Ennél fontosabb szerzőnk hitvallása, amit én körülbelül úgy foglalnék össze, hogy…..
Meglehetősen távoli tájakon kalandozunk ma, hiszen ellátogatunk Új-Zélandra, hogy megismerkedjünk egy felmondás történetével (engem az a mondat ragadott meg a legjobban, hogy „Méltóság magammal szemben, alázat a munkával.”), aztán elmegyünk Alaszkába a nagyon hidegbe (vaxolunk…..
Gizi06 2015.02.15 12:33:50
@Határátkelő: En is megprobaltam bejelentkezni a masik Hataratkelönel, de sajnos en sem tudtam. Utananeznel? Köszi
Az Egyesült Királyság munkaerőpiacát a tradíciók, a látszólag erős és szervezettnek tűnő munkavállalói érdekképviseletek miatt biztonságos piacnak gondolja a külső szemlélő. A helyzet azonban nem ennyire egyértelmű, mert bár egy viszonylag nyitott, de meglepően…..
A címben leírt megállapítás szerintem sokunk szívéből szól, az enyémből biztos, így aztán Tünde és férje történetét is nagy szimpátiával olvastam, remélem, nektek is tetszik majd. A helyszín Németország, azon belül is Baden-Württemberg. „Éppen édesanyám…..
Gizi06 2015.01.27 15:05:14
@fhdgy: Ez az amit en is mindig papolok, a nemetek, ha latjak, hogy igyekszel. akkor ök is ugy allnak hozzad.A magyarok nem nagyon hiszik el :)