Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kage

0 bejegyzést írt és 34 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Több hasonló cikkbe is belefutottunk mostanában, amiben kifejtik, hogy mekkora üzlet a bolti tengeri sós orrspray. Megmondom őszintén, hogy mi is használjuk a kislányunknál orrszívás előtt és most hogy jobban utána olvastam, elszégyeltem magam, mert simán vettük eddig a 2000 Ft/ 50ml orrsprayt,…..
Seattle a huszadik század elején Seattle a huszadik század fordulójához közeledve azon kapta magát, hogy az Államok északnyugati csomópontja lett. A lakosság hirtelen növekedése a város terjeszkedését hozta magával, azaz csak hozta volna, hiszen a település geológiai adottságai miatt nem igazán…..
A sárga tengeralattjáró "A neve elhallgatását kérő tulajdonos szerint, az esti órákban Akarattyán egy helyi lakos tájékoztatta egy ismerősét, miszerint egy autó beszakad a jégen. Az ismerős keresésre indult az egyik Hummerrel, de nem találta meg a beszakadt gépjárművet,…..
Fél hatos állás szerint az egész országban a legalacsonyabb részvételi arány Budapesten van. Ez leginkább azért érdekes, mert szinte mindig itt szoktak a legtöbben szavazni, úgyhogy valamit nagyon jelent ez a borzalmasan alacsony részvétel. És nem, nem azt, hogy a budapestiek hatvan…..
Most, ma reggel, a rendőrség nyomozást megszüntető határozatát olvasva rendült meg végleg bármiféle hitem és bizalmam a magyar rendőrségben. Ugye mindenki emlékszik a magyar internetes kereskedelem az átvertek számát tekintve legnagyobb csalására? (Itt olvasható mind a tizenegy…..
Míg a nagy európai városok karácsonyi díszkivilágítói már két éve a kékes, éteri színek és a csurgó fények divatjának hódolnak, Budapest egyelőre nem döntötte el, hogy hiperkonzervatív vagy inkább goatrance-es stílusban borítsa fénybe a köztereket. Ajándékvásárlás…..
A tehetségkutató műsorok, és azok közül is az énekes fajták, legendásan nagy sikerek mindenfelé, a nálunk Megasztár címen elhíresült Pop Idol/American Idol az USA-ban például megkapta a televíziózás Halálcsillaga becenevet, mert amikor januárban adásba kerül, mindegy, mit…..
Vasárnap az Emberibb Parkolásért Mozgalom és a Közlekedési Dolgozók Országos Egyesülete csapata autókkal tüntetett a kerékpárutak ellen. Az aktivisták elfoglalták a Kiskörúton nemrég kialakított bicikliutat, és a parkolósáv visszaállítását követelték a városvezetéstől.…..
Kage 2009.12.14 22:02:12
@nedudáljparaszt:
Kedves tőled, hogy ezt így összeszedted :) az erzsébet híd akkor lehet h rossz példa volt (viszont rengetegen lekanyarodnak jobbra a rakpart felé a híd végénél, azokat a hegyaljától még lehetne engedni, magyarul elég lenne a híd pesti oldalától a busz sáv) viszont van még millió másik példa, mondjuk fő utca, szilágyi erzsébet, stb.. SZerintem sok helyen indokolatlan a busz sáv.
Az infrastruktúra fejlesztésen elmondjam mit értek? Sorolom: Tömegközlekedés fejlesztés, végre befejezett 4-es, majd 5-ös metró, körvillamosok, 4-6 érjen össze, 1-es menjen át a lágymányosin, stb. természetesen az eszközpark cseréje. Majd autós közlekedés: hidak, hidak és HIDAK. Még legalább 2 dunai híd hiányzik (Aquincum és Csepel). Ezen kívül forgalmasabb csomópontok alul/felüljáróval megoldása. Pl. a Hungária körúton kb. az összesenek ilyennek kéne lennie, de főleg a Kerepesi-s csomópont. A dunai rakpartokat ki kellett volna szélesíteni az átépítésnél, budai oldalon pl. az egyetlen viszonylag gyors alternatíva az észak-déli közlekedésre a rakpart, de ha beáll akkor vége. Ezen kívül PARKOLÓK minden mennyiségben. A felszíni parkolást akkor lehet megtiltani, és ezzel egy újabb forgalmi sávot vagy épp egy bringasávot kialakítani ha adnak alternatívát. Lehessen a körúton is végig közel parkolni parkolóházkabn vagy mélygarázsokban, ne az utcán, mindezt természetesen emberi áron. Lehetne sorolni, de az elmúlt 20 évben nem sok minden valósult meg..
Kage 2009.12.14 22:06:54
@MacChicken: Jól beszélsz!
Kage 2009.12.14 22:12:17
@nedudáljparaszt: És még több ezer ember szeretne autóval bejutni hűvösvölgy irányából. 1 sávon. Amikor ott van mellette a kötött pálya..
Na mind1.. nem csak tömegközlekedést említettem, de arra is szükség van, belátom. Ma BP-n a BKV egyszerűen nem alternatíva! 10 embert megkérdezel, abból 11 azt fogja mondani, hogy csak kényszerből jár BKV-val. A tömegközlekedésnek olcsónak, megbízhatónak és tisztának kell lennie, hogy az emberek örömmel válasszák. Amíg csak egy megbízhatatlan, koszos és drága "szolgáltatásról" beszélünk, addig aki csak teheti, azonnal beül az autójába, és inkább szív a dugóban.. vagy épp hóban bringázik, ennyi.. :)
Mielőtt bárki azt hiszi, hogy a Nők Lapja Caféra tévedt, közlöm, hogy ez egy férfias téma, a karácsonyfával kapcsolatos problémák ugyanis alapvetően minket érintenek!Na szóval mához egy hónapra szenteste, ennek apropóján szeretnék még időben eloszlatni egy témába vágó…..
Az Abu Dhabi-ban, november 3-án átadott YAS Hotel jelenleg a világ talán legnagyobb LED techológiával kapcsolatos beruházása. (Egész pontosan a legnagyobb LED-projekt, amely RDM (Remote Device Management) vezérléssel működik.) Az épület felett/körül "lebegő" háló több…..
A cím komolyabb kérdést feszeget, mint elsőre tűnhet, tán a végére önök is elgondolkodnak rajta. A lényeg az, hogy a Dekra jóvoltából próbálhattuk ki, aki szerződéses partnere a Transzport Stúdium cégnek, amelyik viszont a Fuvaros Tanoda jogutódja. Na, csak hogy képben legyünk…..
Meglepő döntést hozott kedden a fővárosi közgyűlés. A képviselők támogatták az előterjesztést, amely a Margit híd déli oldalán is kerékpárút kialakítására tett javaslatot.A Bőhm András, Lakos Imre, Katona Kálmán és Hock Zoltán által jegyzett előterjesztés célja, hogy…..
Tulajdonképpen hiányozni fog Verebes István, ahogy két tuja mögül szuszogva kérdez valamit, hogy aztán meg is válaszolja. Vagy Lakat T Károly, ahogy gyöngyöző homlokkal szerelmet vall Szekeres Imrének egy irdatlan méretű plazmatévé árnyékában. A Napkelte a rendszerváltás…..
Több száz biciklis lepte el a Margit hidat kedden este, a déli járdán bringaláncot alkotva tiltakoztak az ellen, hogy a főváros felrúgta a civilekkel kötött megállapodást, így a híd felújításából kimarad a déli oldalra tervezett biciklisáv. Készült egy kérdőív, ami…..
Kage 2009.08.19 23:17:15
@Joe Forster/STA:
Nem kezdtem személyeskedésbe, jobban tennéd ha te sem kezdenél..

Az én véleményem ez, tetszik nem tetszik..

"Az, hogy nem javulnak. De majd elolvasod az erről szóló cikkeket, és rájössz magad, miért."
A körülmények javulnak, mert most a járdán tekersz az oszlopokat kerülgetve, most lesz két irányú biciklisáv, ezzel nem tudom mi a probléma.

"A demonstráció fél 6-6 körül kezdődött. Vagy akkor te még a csavargyárban szopsz (TM)?"
Képzeld, általában 5-ig dolgoznak az emberek, van aki még tovább is.. lehet h a hajtáspajtásnál nem így van..

"Ha csak a dugóban állnak, akkor minek vannak egyáltalán ott? Mivel az autók száma csökkeni fog - mármint a biciklikhez képest -, inkább le kellett volna vágni egy autósávot a hídból a bicikliseknek."
Szerinted az emberek jó dolgukban ácsorognak a dugóban?! Talán mert nem tudnak máshogy átjutni a túloldalra, mert kevés a híd ebben a nyomorult városban. Ezt még a főváros is belátta..
Ezt a baromságot te sem gondoltad komolyan, hogy levesznek egy külön sávot az autósok kárára a bringásoknak, pff... ti tényleg így gondolkodtok, őrület.. bringázni bárhol lehet, ugyanolyan közlekedési eszköz, járdán, autó sávban, stb.. de telerakjuk a várost külön sávokkal, amikor az év 2/3-adában üresen álldogállnak.. vagy itt minden okos télen is bringával jár?!

"Minek, amikor mindkét oldalon a rávezető út csak 2x2 sávos? Vagy meg akarod szüntetni a villamospályát, hogy azon is még éveken át állhassanak dugóban az autók?"
Minek kell nektek külön sáv?!
2x2 sáv kevés, ki lehetne szélesíteni az egész nyomorult körutat..
Nyilván nem a villamos kárára, de pl. azt észrevetted, hogy egy sávot elvesz a sok parkoló autó végig a körúton? Kulturáltabb városokban ezt föld alatti garázsokkal oldják meg, Madrid belvárosában nem láttam felszinen parkoló autót, ellenben 300 méterenként mélygarázsok vannak, és így 3-4 sávos sugár és körutak jöhetnek létre. A Körúton sem lenne nagy gond 2x 3 sávot kialakítani a villamos mellett, máris nem lenne dugó.. A suhanó autók meg ugye sokkal kevsebbet pöfögnek mint az egyhelyben állók..

Na erről ennyit, nem kell h egyet értsél, csak legalább fogadjuk el egymás véleményét..
Amellett X6-al értek egyet, hogy pl. a bringások (tisztelet a kivételnek) nagy része baszik a közlekedési szabályokra, és megy amerre lát, ugyanakkor ha ő vele szemben történik valami, fel van háborodva.. El kéne gondolkodni azon, hogy miért kezdik megutálni az autósok a bringásokat, úgy ahogy történt/történik ez a motorosok esetében is..

És még mielőtt fikkantás lenne h köcsög autós vagyok, az autóm mellett motorom és bringám is van, és mindhármat rendszeresen használom is!!!

Na erről ennyit, jóéjt.. :)
Na, ez a durva, nem a Batz papucs! A Homár régi mailhaverját, Gábort és a kocsijában utazó családját igazi életveszélybe sodorta egy agresszív önkéntes seriff, aki le akarta szorítani őket az útról. Konkrétan rájuk húzta a kormányt az országúton, "rendőrség"…..
Biztonságosabb lett a budai bicikliforgalom verőere, a rakpartot a Széna térrel összekötő útvonal. A II. kerület 60 milliót költött a Budapesten még teljesen új típusú ajánlott kerékpársáv kialakítására. A festék egy héttel az átadás után már több helyen lekopott. A…..
Kage 2009.05.28 12:09:56
@PapírKutya:
Papírkutyuli, te biztos újrafelhasznált papírból készültél, hogy ilyen okos vagy.. én meg azt nem bírom ha valaki ismeretlenül lehülyézi a másikat, na mind1..
15 fok alatt, esőben, szélben, hóban és fagyban azt gondolom nem alternatíva a bicikli csak a megszállottaknak.. Mo klímájának köszönhetően ez az év több mint felét ki is zárja. Ezen kívül ha bevásárolni mész, árut szállítasz, gyereket, nagyit, akárkit viszel valahova, vagy szimplán csak a munkahelyed nem 10 percre van hanem épp a város másik végén, és még sorolhatnám, ekkor a bringa nem alternatíva.
Ezen kívül egy autós rendesen le van húzva, a kocsi után baromi sok adót fizet az ember (regadó, áfa, benzin jövedék, útalap, súlyadó, biztosítás) ezekből épülnek az utak és a bicikliutak is. Ha ezt kifizetem, azt hiszem jogom van használni is az autómat.
Bringázni én is szeretek, de a fent említettek miatt, az esetek nagy részében nekem (és elég sokaknak) ez nem alternatíva, sajnálom.
Kage 2009.05.28 13:40:56
@PapírKutya:

Papírkutya:
(MoxNox):

Én nem érzem úgy, hogy az első hozzászólásom sértő lett volna, de ha mégis akkor sorry.
Nem mondtam ilyet, hogy köcsög vagy, sőt ha télen nyáron bringázol, akkor még becsüllek is, de ezt nem várhatod el mindenkitől..
Vásárolni lehet a pékségben meg tejet és felvágottat, de azért azt megnézem ahogy egy hétvégi bevásárlást a tecsóban valaki bringával csinál meg..
Más ember szállítását, távoli munkábajárást, áruszállítást még mindig nem oldottuk meg..
ÉN IS utálom a szaros, koszos és büdös várost, ezzel egyetértek, és szerintem egy a célunk..
Csak mindezt másképp képzeljük el..
Szerinted a sok autós jókedvében ücsörög a kocsijában a dugóban és fogyasztja a drága benzint?! Mindenki inkább haladni akarna.. És ha halad egy kocsi, jóval kevesebbet is pöfög, és eleve hamarabb célba ér..
Az én véleményem az, hogy meg kéne oldani az autós közlekedést IS. Kellenek elkerülő utak a város szélén, a belvárosból pedig az átmentő forgalmat kiszorítani! Senki sem jókedvéből megy át a városon, de sokszor egyszerűen nincs más út! Az M0 még mindig nincs kész.. még min. 2 híd hiányzik a városból (Aquincum, Csepel) és még sorolhatnám.. Én Csillaghegyen lakom, amíg nem volt északi M0 híd, addig Szentendrétől délre mindenki az árpád hídon tudott csak átmenni a túloldalra, kilóméteres sorok a szentendrei úton.. de a lebegőcsoport azt a hidat is ellenezte..
Hungária körút.. Több nagyforgalmú út keresztezi, pl. kerepesi. 6-8 sávos utak + villamos szintben találkoznak.. ilyen a világon nincs.. egy aluljáró (nem olyan nagy pénz, 2 méternyi 4-es metró) és máris nincs dugó.. És még sorolhatnám az elb@szott lépéseket..
Szerintem meg kell oldani az autós közlekedést, nagyforgalmú elkerülő és főutakkal, ahol lehet is haladni, ezáltal belvárosba csak célforgalmat engedni. Valamint város széli P+R-ekkel természetesen a tömegközlekedést ajánlani mint alternatíva, ezt korszerűsíteni, gyors, tiszta, megbízható és legfőképp OLCSÓ legyen, ma egyik sem igaz rá..
Ezen kívül a bicikli úgy gondolom fontos, de csak szezonális megoldás lehet tömegek számára, az is inkább csak (bel)városon belüli közlekedésre.. a külvárosból senki sem fog azzal bejárni (pl. a Csillaghegyi lakhelyemről a Fehérvári úti munkahelyemre).
Sokat lehetne erről még beszélni, de most így hirtelen ennyi :)

PS: A55ho1e örülök h van aki egyetért..
Pár héttel - tán hónap is lehet már, nem emlékszem kristálytisztán - ezelőtt kedves olvasónk, KuKori küldött egy linket. A link egy fotógyűjteményre mutatott, a képeken felfoghatatlanul sok autó áll szó szerint hegyekben. Jelentős részük úgy, hogy hozzá sem lehet férni, mert…..
Van ez a több milliárd dolláros, mozgó reklámfelület, amit ugyebár száguldó cirkusznak hívnak azok, akik hálóőrt mondanak kapus helyett. A forma-1. Most vasárnap például csak azért nem állt le a közvetítés, mert ugye vannak az aláírt szponzori szerződések, és ha már nem a…..
Kage 2009.04.07 10:09:04
A Palik már rohadt unalmas, ráadásul mindig b@sztatja ezt a szerencsétlen Gyulát. Én már csak miatta sem nézem a Forma1-et, vagy ha igen, akkor inkább egy külföldi csatornán..
Róna Péter befektetési bankár úgy véli, hogy a válság miatt összeomlott a harminc éve uralkodó neoliberális paradigma, a piac önszabályozó mechanizmusai nem válthatják ki az állami szabályozást. A válság következtében visszafordulhat a globalizáció és újjáépülhetnek a…..
Kage 2009.03.18 08:39:10