Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Pacsapapa

0 bejegyzést írt és 47 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
ProgBlog Mi lesz másnap? 2014.02.17 16:02:56
Végrehajtjuk a feladatot. Nem tehetünk mást. Azután… – Nem – vágott bele Evi. – Addig. – Azután – ismételte makacsul Ope. Die értetlenül nézte őket. – Mi ez? Miről beszéltek? – Ugyanarról, Die – Mat hangja tárgyilagos volt. – Csak addig szolgálják a…..
Pacsapapa 2014.02.18 15:15:46
"a zseniális populizmussal megszerzett „több mint kétharmad” birtokában – szükségesnek és még lehetségesnek ítéltek megtenni. Kiépült a politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális maffiatúra, a gyakorlatilag tökéletes state capture – és sikerült mindezt úgy megtenni, hogy az éppen saját, „Magyarirsztánnál” sokkal nagyobb súlyú országokkal összefüggő bajaival és az antidemokrata politikákkal szembeni saját eszköztelenségével bajlódó Európai Unió tulajdonképpen megelégedett azzal, hogy Orbánékat a hűtőbe rakta: Orbán nem ment komoly nyugat-európai „udvarokba”, de „tankok se jöttek” Magyarországra."

Nem volt szükség populizmusra. A bal oldalon mind az MSZP mind az SZDSZ lenullázta magát 2002-2010 között. Mit várhatunk olyan politikusoktól, akik még a saját párttársaik ellen is csalással nyernek az SZDSZ-en belül?
Mi köze az EU-nak a mi belső politikai csatározásunkhoz? Akik megmérettek és könnyűnek találtattak, azok vitték a nemzetközi porondra a hazai konfliktust. A saját tehetetlenségüket próbálták és próbálják hazugságokkal feledtetni és az őket támogató európai és tengerentúli szövetségeseiket hadba állítani a hazai politikai csatatéren. Szerencsére Brüsszel még nem Moszkva és valóban nem tudták a tankokat küldeni. Igény pedig lett volna rá még Brüsszelben is nem csak az ebben járatos hazai progresszíveknél.
Van azért némi bája a baloldali retorikában a progresszív szó használatának, ami meglehetősen lejáratódott a 1945 utáni daliás időkben. Ugyanazt sugallja most is, mint akkor: Mi rendelkezünk az egyetlen üdvözítő és a társadalom fejlődését szolgáló modern politikai, ideológiai és gazdasági tudással. A többi csak reakciós, maradi, provinciális és még sorolhatnám az ideológiai háttércsapat által hangoztatott jelzőket.
Nézzünk már magunk mögé néhány évtizednyit, hogy hova vezetett ez a mentalitás! A demokrácia nem az egyetlen jó útról szól.
Amíg a most baloldalnak nevezett valami nem gyógyul ki ebből, addig nem igazán tud egy demokráciában partnerként labdába rúgni. Különösen nem, amint az várható, ha több cikluson keresztül nem fér hozzá a húsosfazékhoz, hogy a saját gazdasági és "értelmiségi" (elnézést a jóérzésű olvasóktól a szó használatáért) hátországát gátlástalanul tömje pénzzel formálisan jogszerű (Filozófus támogatás, Strabag, Vallis, Dataplex, filmes pénzszivattyúk stb.....) és bűnözői módszerekkel (BKV, HM, ingatlan panamák , Leader programok, Mr & Mrs K. stb...)
Az idő is ellenük dolgozik. Lassan kikopnak a közigazgatásból, bűnüldözésből, igazságszolgáltatásból a gazdasági és pénzügyi vezető pozíciókból a régi elvtársak, cinkosok és bűntársak. Szavazótáborból fogynak a régi párttagok és a múlt érdemtelen haszonélvezői. Az alvilági hátországukat is elkezdték már felszámolni a bűnüldöző szervek.

Azt nem értem, miért nincs valódi baloldal. A szegénység pedig sajnos egyre nagyobb probléma különösen vidéken. Bázisa tehát lehetne a baloldali politikának, ha a politikát nem csak a haszonszerzés terepeként használó kalandorok lennének a baloldalinak nevezett térfélen.

Mi lesz másnap?
Az önmagát demokratikusnak nevező baloldal majd választási csalást emleget. Kétségbevonja az eredményeket, amint arra több EU-s cinkos is már régóta készül.
Remélhetőleg nem a kamikázé stílusú hangadók fogják uralni a baloldalt. A reményre talán az ad okot, hogy a baloldal vezére a lista harmadik helyén már biztosan a mentelmi jog védelme alatt készülhet 2018-ra. Addigra még több potenciális bűnügye évülhet el.
A kamikázék az üres zsebű szellemi és zsurnaliszta holdudvarból kerülhetnek ki , akiknek már a négy éves kopp is hosszú volt. A gazdasági és pénzügyi hátország nagyon sokat veszíthet, ezért nem várható, hogy az anarchia támogatói lesznek.
Akik pedig a demokráciát nem csak hirdetik, hanem komolyan is gondolják, azok elfogadják az eredményeket a baloldalon is.
Az új kormány pedig teszi a dolgát:
- Kordában tartja az inflációt
- A jegybanki alapkamatot a monetáris mozgástér keretein belül a lehető legalacsonyabb szinten tartja.
- A gazdasági teljesítmény függvényében csökkenti az államadósságot. DE NEM NÖVELI AZT!!!!!!
- A gazdasági konjunktúrát a rendelkezésére álló eszközökkel segíti
- Az állampolgárok érdekeit szolgáló döntéseket hoz
„...nincs gazdasági válság, hiszen az OECD prognózisa szerint jövőre már meghaladja a 3 százalékot a növekedés, az államháztartás közeledik egy egyensúlyi helyzethez és a forint erős árfolyama sem azt mutatja, hogy bizalomvesztés tapasztalható a magyar gazdaság…..
Pacsapapa 2013.02.11 18:47:26
@Mitzimackó: Ezt azért gondold még egyszer végig. Segítek: Medgyessy Péter 2004, Gyurcsány 2009.
Mi a bukás? Elveszíteni egy demokratikus(nak látszó) választást vagy a politikai támogatás elvesztése a választási cikluson belül. Tudod az elvtársaik hátráltak ki mögülük. Na, dereng már?
A csodatévő válságmenedzser megtalálása emlékeim szerint egy meglehetősen komikus casting eredménye volt 2009-ben.

Más:
Nem hiszem, hogy a Bajnai amerikai felkészítése, kiképzése, pénzelése a magyar állampolgárok gondolkodó felében a szimpátiát erősíti a derék manager iránt.
Mi van, ha mégsem a mi érdekeink szerint fog válságmenedzselni? Az Orbán a következő választáson 90%-os eredményt fog elérni?

Érdekes, az LMP mögül kihátrált az USA money, a Lehet Más az SZDSZ szárny megy a Bajnai nyájba. Az LMP-t korábban támogató CIA ügynök "üzletemeber" nem mer az ország területére lépni. Vajon most milyen technikával támogatják a Bajnait és az MSZP korán kezdett kampányát.
Elvtársak a választás még nagyon messze van. Addig még nagyon sok pénzt kell belétek pumpálni a gazdáitoknak.
Kérdés, hogy lesz-e lehetőség a hálára?
Pacsapapa 2013.02.11 20:17:11
@aaron.: "Azzal egyet tudok érteni, hogy míg a Bajnai-Gyurcsány duó "csak" rosszul vezette az országot"

Igen, és "csak" olyan eszközöket használtak , amik a demokrácia építését szolgálják: erőszakszervezetek, titkosszolgálatok politikai célú felhasználása, azonosító nélküli garázdálkodó egyenruhás bűnözők rászabadítása minden akkor és ott az utcán levő emberre. Igen ezek a demokrácia alapvető ismérvei.

Ennek a csapatnak volt "csak" oszlopos tagja Bajnai 2006-2007-ben az EU-s pénzek eltapsolásáért felelős kormánybiztosként, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetőjeként, 2007-2008 Önkormányzati és Településfejlesztési miniszter, 2008-2009 Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági miniszter, 2009 április 15-től az előző kéthetes kutyakomédia eredményeként miniszterelenök.
Vajon nem látta miniszterként, hogy mi megy a saját minisztériumában (40cm kilátó, kutyavelnesz projekt, kutyafitnesz projekt, NFÜ-ben éhségsztrájkoló vállalkozó, mert Ő nem kap pénzt az értéket előállító exportra termelő vállalkozása fejlesztéséhez)? Vajon nem látta, hogy mit művel az a kormány, aminek ő is tagja?
Vagy erre, is az a válasz mint a Hajdú-Bét válságkezelésére és csődjére: Nem értettünk hozzá.
Nem tudom, hogy érdemes-e dollármilliókat beleölni egy ilyen kaliberű kétsegtelenül megnyerő modorú figurába. Mint tudjuk ez a legtöbb csaló és szélhámos jellemzője, ezért tudnak másokat becsapni. Azért az szomorú, hogy az ellenzéki oldalon csak ezt az alakot tudják kiállítani az Orbánnal szemben.
Mostanában újra tombol a rémálom, elkezdtek a megosztó politika falai, a kritikátlan gyűlölet politikai oszlopai felépülni. Kurva szuggesztív egy dolog, és mivel a politikában mindenkinek megvan a saját igazsága, egyszerű is. Azok a fogalmak amiket az elmúlt 1 évben temetni…..
Pacsapapa 2012.01.24 23:00:36
@is: "én meg egy egészen rövid, tényállítást teszek. a bankadót Gyurcsány Ferenc vezette be 2006-ban pontosan azzal a felkiáltással, hogy a bannkoknak is ki kell venniük a részüket a teherviselésből. ezen az egy icipici tényen sajnos az egyébként nagyon szépnek kinéző fotellevezetésed a liberálisokról megbukott."
Ha valakit kioktatsz, legalább legyél pontos. 2005 és 2006-ban volt bankadó. Választható volt a +8% társaságiadó többlet vagy 6% banki kölönadó a kamatkülönbözetre. 2007-től az igéretektől eltérően nem szünt meg, csak átnevezték bankjárulékra, a kamatbevétel 5%-a volt 2007 végéig.
Egyébként a gondolat és a vélemény szabad!
Pacsapapa 2012.01.24 23:40:08
@neuromanc:" Ez egy kirekesztő társadalom, sok - sok frusztrált emberrel, akiknek szükségük van arra, hogy a másikat lenézzék - azért mert "mélymagyar", mert "libsibolsi", mert "határontúli", mert...bármimás "

Ez más országokban is így van. Nézd meg Ausztriát. Hasonlóak a viták is a másikra sütött bélyegek is.
Legfeljebb ott még nem fordult elő, hogy az önjelölt demokraták kormányzati ámokfutásukkal kikűzdötték magukat a parlamentáris demokrácia keretei közül és az EU-n át Washingtonig futottak volna egy kis önzetlen " demokratikus" támogatásért. Bár már ott is éltek a proletár és liberál internacionalizmus aljas eszközeivel demokratikusan megválasztott párt ellenében.
Vagy nézd meg a békés Finnországot. A legutóbbi választáson az Igazi Finnek nevű szésőjobboldali párt a szociáldemokratákkal szinte azonos eredményt ért el.
Nem a társadalom a kirekesztő, hanem a politika, amelyik a társadalmat tematizálja. Lehet önmagát liberálisnak nevező vagy szélsőjobboldali, az eredmény ugyanaz.
Biztosan mindenkinek megvan a címbéli kisfiú: Brüsszelben pisilget folyamatosan – és tudvalévő, hogy alkalomról alkalomra átöltöztetik: más-más ruhákat adnak rá.”…De hogy jön ehhez Magyarország és miért hasonlítjátok egy pisilő gyerekhez? Hiszen ekkora…..
Pacsapapa 2011.03.08 15:48:42
@RamonSerrano:
Tisztelem a véleményedet és feltételezem a jó szándékodat. Azt próbáltam szóvá tenni, hogy a napi politika által lezüllesztett fogalmakat nem szerencsés még jó szándék esetén sem használni, mert valamilyen jelzős demokrata gondolkodást és sanda szándékot sejtet. A progresszív szót nem csak 1919, 1945 dicső hősei használták el, de Gyurcsány is ezzel próbálja magát a politikai palettán pozícionálni. A mostani demokrata acsarkodás is azért kontraproduktív itthon, mert ugyanazok a személyek, a hivatásos aggódók a leghangosabbak, hazudnak legnagyobbat a külföldi sajtónak, akik a közelmúlt demokráciát igazán veszélyeztető eseményeinél hallgattak, mert a baloldalinak nevezett politika prostituáltjai. Demokratikus vitát velük nem igazán lehet folytatni, mert ők az egyetlen jó tudásának birtokosai.
Egy idézet ennek a blognak az első bejegyzéséből:
"2010 április 25-én Magyarországon visszaállt az egypártrendszer"
No comment! Részletezzem ezek után, hogy miért tekintem ezt is a jelzős demokraták szócsövének?
Ettől persze a kommentelő még lehet valóban liberális gondolkodású és demokrata is.
Pacsapapa 2011.03.08 16:10:16
@Đđ:
Meglehetősen gyengére sikerült riposzt. Ilyeneket a Népszabadságban és a Népszavában szoktak írni. Nem vagy te véletlen MSZP-s politikus vagy valami tanácsadójuk, mert ilyen szellemi magasságokban azok mozognak.
Pacsapapa 2011.03.08 17:56:57
@martab3:
"Miért más nincs? Ki a fene akarja vissza őket? A ő teszetoszaságuk, pofátlanságuk, és, hogy nem álltak ki a nép elé bocsánatot kérni a korrupció miatt okozta ezt a 2/3-ot"

Miért álltak volna ki? Volt "igazságbeszéd"!
Csak a sok szerény képességű nem értette meg. :)
Ha nem lettek volna teszetoszák, még nagyobb kárt okozhattak volna.
Szerinted egy bocsánatkérés elég lett volna a 8000 Milliárdos államadósság 20 000 Milliárdra való feltornászásáért? / Bocsika, eltapsoltuk, elloptuk! Ha újra ránk szavaztok, megváltozunk./ Csak, hogy egy apróságot említsek a sok közül.
Szerinted van más alternatíva? Nekem, a ki tudja hogyan, kik által támogatott, zavaros, szalonképtelen Jobbik nem az. Az LMP zöld, liberális, baloldali katyvasza egyre inkább nem az, mert egyre inkább SZDSZ arca kezd lenni. Valószínűleg a sok átzsilipelt szabadmadár szavazónak adni kell valamit. Bár belső működésük demokratikusnak látszik, ebben még nem hasonlítanak az alvilági SZDSZ-re.

Mi van még? A jelenlegi politikai palettán senki. Választási helyzet sincs, a demokrácia szabályai szerint választások 2014-ben lesznek.

Tartok tőle, hogy nem az állandó politikai kampányra van most szükségünk.
Nem hiszem, hogy az MSZP-nek a minél rosszabb annál jobb politikával célszerű tovább etetni az egyszerű embereket. Az államba, a demokratikus intézményekbe vetett hitet lehet tovább rombolni. Hatalmat, vagy annak egy a jelenleginél nagyobb részét meg lehet szerezni a baloldalnak, de nagyon nagy áron. Tőlük persze minden kitelik.
Lásd: zavaros történelmi helyzet pl.1919 -> hatalmi vákuum -> őszirózsás forradalom, demokratikus felhatalmazás hiánya, buta politikusok, tehetetlenség -> hordószónok, kalandor politikai szélhámos -> tanácsköztársaság, vörösterror -> fehérterror stb. -> mai napig ható súlyos következmények.
Először azt hittem, ez Hírcsárda, de nem ... ilyen ország nincs még egy, induljon nektek is jól a nap :) A HVG tetten érte a fideszes Kerényi Jánost a Parlament félemeletén, tiltott helyen dohányozva. Az év interjúja: hvg.hu: Megszavazza a Fidesz által…..
Moszkvai ingatlanmutyi: klasszikus sötét privatizációs történet, oroszok, Veres, Gyurcsány. Óriási lehetőség, de nagy veszély a Fidesznek. A moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség ügyében minden megvan ahhoz, hogy a kétezres évek legnagyobb politikai korrupciós sztorijává…..
Pacsapapa 2011.02.11 11:39:11
@Zenovitz2:
A vétójóggal indokolni a pofátlan lenyúlást és a szabálytalanságok sorozatát nem egy magasröptű gondolat.

@EsteeSatmary:
Van fogalma a moszkvai irodai ingatlanok bérleti díjáról? Elárulom, 2009-es átlag 106 EUR/m2/hó.
17 ezer m2 iroda éves bevétele kb. 2Mrd EUR.
NOL cikk szerint maximum 2Mrd USD lett volna a felújítás. Nagyon leegyszerűsítve a számítást, egyéves bevétel bőven fedezhette volna az üzemeltetés és a felújítás költségét is.
Az épületben voltak magyar cégek, bérlőként.
Ők is jelezték, hogy hajlandóak lennének megvásárolni az épületet. Velük szóba sem álltak!
Azt sem lehet egyszerű magyarázni, hogy előbb fizetett a vevő, mint hogy az ajánlattételi felhívás közzététele megtörtént volna.
"karaktergyilkolászás"
Az a bizonyos karakter már rég elásta önmagát, csak még nem hiszi el. Persze van az a hely, ahonnan még fel lehet rá nézni. :)
Na, de azzal már a felnézők minősítik önmagukat.
 Kinek mi jut eszébe Bayer Zsolt Madách-díjáról? Nekem Az ember tragédiája...  Az ember tragédiája Színházi kritika a "Faji Tárgyilagos" egykorú számából. Irta: Faj Lehel, két változatban ELSŐ VÁLTOZAT(A szerkesztőt tévesen úgy…..
Pacsapapa 2011.02.02 12:36:10
@tozse76: "Egyébként pedig egy érdekes kiegészítés Bayer hitelességéhez a szlovák rendszámon túl. A felesége zsidó nő mint ahogyan a morvai zsidó férj mellől őrjöngött."
Legfőbb bal-liberális erény a tolerancia.:) Miért érdekes, hogy milyen vallású vagy nemzetiségű valakinek a házastársa? Nem lehet neki saját önálló véleménye?
Jó, tudom ott tudás és a bölcsek köve a vélemény diktátorok zsebében és az ő általuk kanonizált elveken kívül csak intolerancia, nacionalizmus, sovinizmus, fasizmus és diktatúra van.
A Bayer miért ne bírálhatná a társadalom kommunista vagy nemzetiszocialista salakját, azok 1919, 1944, 1956 és 1989 utáni bűneit?
Az miért számít zsidózásnak, hogy ezek között nagy számban voltak zsidók? Nem a származásuk miatt, hanem a társadalom ellen elkövetett bűneik miatt minősítette őket negatívan. Érdekes, de nekem nem fáj a nyilasok nagyon negatív társadalmi elítélése. Vajon miért? Mert nem kettős a mércém! Az ember nemzetiségtől, vallástól, politikai beállítottságtól függetlenül van ott valahol a tisztesség és a gazemberség közötti széles skálán, ahova a tettei pozícionálják. A másik ember pedig saját erkölcsi normái szerint ítéli meg a fent említett skálán elfoglalt helyét. Ne vonjuk kétségbe senkinek az önálló értékítélethez való jogát!
Miközben Strasbourgban a miniszterelnök magyarázta a bizonyítványát a médiatörvénnyel kapcsolatban, Kövér László házelnök egyértelművé tette a Fidesz szándékát: a kormányzó pártkonglomerátum a következő választások kedvező eredményét a határon túli magyarok…..
Pacsapapa 2011.01.20 12:38:40
@Weidmüller: "2004 ben volt egy elsöprő erejű népszavazás,amiben a NÉP úgy döntött ,köszi nem adnák állampolgárságot csak úgy mindenkinek."
Bátorkodom emlékezetének súlyos hiányosságára felhívni a figyelmét. A Cavintont tudom ajánlani, csodákra képes.
Ajánlom továbbá a nyitott szemet és fület, továbbá egy hasznos dolgot, a gondolkodást, a düh és a gyűlölet helyett.
Az említett sajnálatos népszavazás érvénytelen volt, mivel a részvétel az 50%-ot nem érte el (37,5%), de a résztvevők többsége a határon túli magyarok számára az állampolgárság megadását támogatta 51,4%.
Köszönjük, ébren voltunk és vagyunk.
Pacsapapa 2011.01.20 12:53:47
@borovi: "tótok, a románok meg az ukránok döntik el, hogy Magyarországon ki alakít kormányt."
Úgy látom, itt is az ilyen egyszerű gondolkodású, alpári alakok veszik át a hangot mint ez és még néhányan a nagyobb szellemi mélységekből.
Gratulálok a bloggernek is fergeteges sikerhez, a színvonalas társasághoz.
Éppen egy évvel ezelőtt szórta tele a magyar választópolgárok postaládáit a Fidesz ezzel a levéllel. Vajon érvényes még a garancia?..
Pacsapapa 2011.01.20 12:12:01
@közpolgár:
"a bebetonozott szocik helyett bebetonozott fideszesek lettek, "ejtőernyő-söket" lecserélték saját embereikkel"
Miért vitatja el azt a jogát a jelenlegi kormánynak, hogy olyan embereket alkalmazzon, akikben megbízik szakmailag, emberileg.
Nem követhetik el még egyszer azt az óriási hibát, amit Antall 1989-ben. pl. a "rókaképű"-t államtitkárként meghagyták az államigazgatásban, aki tovább lopott a bűntársaival és bűntársainak.
Bátorkodom továbbá emlékeztetni, hogy az előző nyolc év dilettantizmusa, rombolása, egetverő bűnei, állami és önkormányzati szinten is, még sokáig nagyon súlyos terheket rónak ránk aktívakra és nyugdíjasokra, sőt még gyerekeinkre is. Gazdasági, fiskális és monetáris politikában nincsenek csodák, csak az államadósság csökkentésével a pénzügyi függőség mérséklésén keresztül van kiút a jelenlegi válságból. A terheket mindenkinek viselnie kell.
Aki 2010. április 11-től a csodát várta, az vagy meglehetősen szerény szellemi képességekkel rendelkezik, vagy a bal-liberális politikai és véleménydiktátor elithez hasonlóan alacsony morális szinten, cinikusan a társadalmi feszültséget akarja szítani. Nyílván sokaknak fáj a pénzszivattyúk kikapcsolása (PPP, orcátlan állami beruházások, EU-s támogatások arcpirító osztogatása, tanácsadói szerződések stb.) a csapok folyamatos elzárása. Mekkora virnyákolás lesz még, amikor majd elfogy már a bespájzolt pénz.
Milliókért fordítottak magyarról magyarra – A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés megalapozott gyanújával nyomoz a filozófusbotrány ügyében. Olyan Platón-kötetek lefordítása és kiadása volt a Steiger Kornél nevéhez fűződő, 89 millió forintos projekt fő…..
w Caligula a lovát ugratja 2010.06.25 05:30:00
Az keveseket érdekel, hogy az Alkotmánybíróságba vagy az Állami Számvevőszék élére pártlelkű droidok kerülnek. Hogy mire jók ezek a szervek, eleve nem sokan értik, ezek csak távoli Audi-kulcsok. A köztársasági elnök, az már látványosabb szerep, annak ellenére, hogy arról…..
Pacsapapa 2010.06.25 15:14:23
@Letícia: Te hol élsz? Hol éltél az elmúlt 8 évben?
Az a sok sötét barom ITT élt ebben az országban és elszenvedte az MSZP-SZDSZ ámokfutását. Elvtársaidnak nem sikerült megvilágosítani sötét elménket. Nem tudták buta agyunkkal megértetni, hogy miért jó az, ha ennek a 10 millió baromnak egyre rosszabb.
Ha esetleg felfedeztél volna, bármi a fejlődés irányába ható gondolatot az elmúlt 8 év politikai hatalombitorlóinak politizálásában, a lopáson és a hatalom megtartásáért folytatott napi küzdelmen kívül, kérlek írd már le nekünk sötéteknek. Ja, hogy azért is a Zorbán a hibás.
Irigyellek ám benneteket, jó lehet okosnak lenni. Jó lehet az egyetlen üdvözítő tudás birtokában lenni.
Pacsapapa 2010.06.25 16:58:56
@Lófasz Hadnagy: Lehet, hogy elkerülte a figyelmedet egy nem lényegtelen tény. Ez Schmitt Pál nevű NOB elnök olimpiai bajnok. Tudod az olimpián az érmeket nem párttagkönyvre adják, mint sok mást anno. Ez a komcsizás igen bájos olyanoktól, akik maguk is azok voltak, vagy a posztkommunisták politikai alvilág szövetségesei, bűntársai, támogatói, bértolnokai, értelmiségi ideológusai, véleménydiktátorai voltak minimum 16 évig.
Varánusz Palionett 2010.06.24 08:00:00
A rendszerváltás idején volt egy vicc, hogyaszongya: milyen az orosz mikrocsip?Szása ül a dobozban, és húzogatja a madzagokat.Ez jutott eszembe, mikor tegnap Orbán Viktor Schmitt Pált jelölte államfőnek. A bejelentés minden, csaj nem váratlan. Az érintettek közül egyedül a nemzet…..
Pacsapapa 2010.06.24 16:13:20
@Magon_: "Miért validálja az egyik hülyesége a másikét? Nem arról volt szó, hogy ennek akarunk véget vetni? Mert ez így megint csak kurva messze van a rendszerváltástól, egyik gyönge minőséget lecseréltük a másik gyönge minőségre."

Amint írtam, Schmitt Pált nem jó választásnak tartom.
Nem validál semmi semmit! A demokrácia az adott demokratikus keretek között (alkotmány, törvények, erkölcsi normák) az aktuális politikai felhozatalból való lehetséges választásról szól.

Tetszettek volna a közoktatást, felsőoktatást nem felhígítani, lezülleszteni, illetve hagyni, hogy azt tegyék. Tetszettek volna az értelmes emberi gondolkodást értékként a társadalom elé állítani, nem egysejtű (fizikai-, kulturális-, politikai-) fogyasztókat gyártani. Akkor lenne a társadalomban, a választópolgárokban igény a magasabb intellektuális és erkölcsi szintű politikusok iránt, lenne felhozatal is a politikai kínálatban. Most ez a kínálat!
A politikusok nem a Holdról jönnek, közülünk kerülnek ki. Mi vagyunk ilyenek!

A minőség kérdésében azért talán van különbség, nem is kicsi, legalább is az én értékrendem szerint. Miért baj az, ha a politikai gazemberek által az előző ciklusban bebetonozott "szakembereket" kipenderítik a helyükről. (Ez most nem a köztársasági elnökre, vonatkozik, mert Sólyom Lászlót önjáró, de elfogadható embernek tartottam.) Antall József nagy hibája volt, hogy ezt nem tette meg 1989-ben. Így maradhattak az államigazgatásban pl. olyan alakok, mint a Szilvásy György, akik tovább tudták űzni pártállami időkben folytatott lenyúlásaikat a cimborák és maguk javára az állam kárára, az akkori hatalom gyakorlóinak politikai kontójára.
Nevetséges, hogy most a szocialisták és liberális bűntársaik hajdani és jelenlegi támogatói féltik a demokráciát és a minőséget a demokratikusan megválasztott többségtől.
A képviseleti demokrácia arról szól, hogy a választáson győztes erők a saját elveik szerint rendezik be a következő választásokig a kormányzati oldalt. Ez lehetőség számukra a pozitív változtatásokhoz, de felelősség is.
A teljesítményükről a választók legközelebb négy év múlva mondanak véleményt.
Pacsapapa 2010.06.24 16:34:43
@néma bárány: "Mondod ez egy olyan embernek (dfcwolf) aki maga is tevékeny részese volt az MSZP zakóztatásának. Alapítottak pártot, ami parlamentbe jutott például az én szavazatommal. Tehát a maszop zakójának mi is elősegítői voltunk pont annyira, mint ti Fideszesek."

Csak még mindig a volt SZDSZ-es és MSZP-s zsigeri retorikát használjátok. Érdemes lenne elgondolkoznotok azon, hogy az hova vezetett. Az LMP vezetése okosan próbál is ettől szabadulni, a kommunikációjában elhatárolni magát a szavazóbázis egy részének múltjától. Alacsonyabb szinteken és a választóik körében viszont sajnos ugyanazt a beteges reakciókat látjuk, amit hajdani SZDSZ-es véleményformálók a fejekbe ültettek az egyetlen üdvözítő liberalizmus jegyében.
Pacsapapa 2010.06.24 19:05:19
@néma bárány: "Inkább meséld el, a Fideszes retorika az micsoda, ha ez a liberális. Csak úgy kérdem, kommereket védeni számotokra nem kínos?"

Nem egyáltalán nem kínos. Elárulom neked, hogy még az akkori MSZMP tagok között is voltak tisztességes emberek. Érdekes, hogy 1994-1998 és 2002-2008 időszakban nem voltatok ilyen finnyásak a "kommerekkel" kapcsolatban.

Idézném egy korábbi hozzászólásomat a témában:

"Hiteltelen, amikor habzó szájú véleménydiktátorok pl. Pozsgai Imrét, Szűrös Mátyást vagy esetünkben Schmitt Pált erkölcsi megfontolásból minősítik gerinctelen kommunistának. Az elvtárs-urak nem tudják megbocsátani nekik, hogy Ők még a "szocializmus építésének útján" is a lehetőségekhez képest emberek tudtak maradni, amint lehetett a diktatúra korlátait tágítani, megtették azt. Amint pedig lehetett demokratikus körülmények között vállalni a hagyományos erkölcsi értékeket, vállalták azt. Készek voltak szakítani az azt vállalni nem hajlandó posztkommunista hajdani elvtársakkal, valamint a szövetséges liberális politikai alvilággal és a mögöttük álló, véleménydiktáló, önmagát értelmiségiként pozicionáló szellemi bérmunkásokkal. A most nyafogó, demokráciáért aggódó un. értelmiségiek nélkül, a támogatásuk nélkül, a mögöttünk levő nyolc év Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai politikai és gazdasági ámokfutása sem tartott volna ilyen hosszú ideig és nem taszította volna az országot ilyen morális és gazdasági mélységekbe. Ők validálták, tették elfogadottá a nyíltan alvilági eszközöket (pl. Szász Károly megveretése), a formálisan demokratikus keretek között gyakorolt antidemokratikus (gyurcsányi) politizálást, a nyilvánvaló hazugságokat és éltek belőle igen jól az adófizetők pénzén (pl. útszéli stílusú újságíró, közel 100 mFt kormánypropaganda kampányból).
Hiteltelen, amikor olyanok fogalmaznak meg erkölcsi kifogásokat, akiknek a számonkért normák nem a sajátjuk, akiket az előző rezsim kézből etetett, ezért akkor nem voltak morális averzióik."
w Kegyelem szegény fejüknek 2010.04.26 09:30:00
Elvégeztetett. A jó kormányzásnak csak a matematika szab már határt, azt viszont mostantól érdemes komolyan venni. Sajnos ez bele fog rondítani az eddigi mesékbe, és az ügyesen felszedett, ám csekély értelmű szavazók elvárásaiba. Orbánnak sikerült, ami eddig soha, és ami mindig…..
Pacsapapa 2010.04.26 19:59:34
@Nádasi Balázs: Ez szánalmas amit itt összehordasz. Te hol éltél az elmúlt 8 évben. Ez a választás az elmúlt 8 év eredményeit díjazta.
Ami Fidesz ügyeket felsorolsz, mi a bűncselekmény bennük. Bal-liberálisok ezeket, mint tényeket említik. Jó lenne talán a bírósági ítéleteket az állítások mellé tenni.
Az Orbán apja még az előtt jutott a bányacégben tulajdonrészéhez, hogy az O.V. kormányra került.
A Medgyessy kormányban Keller elvtárs vizslatta az üvegzsebeket. Ártatlan emberek meghurcolásán kívül semmit nem tudtak felmutatni.
Gondolod, hogy ha bármi bűncselekményt találtak volna, nem hozzák nyilvánosságra?
A nevetség csúcsa a kénsavas M7 felújítás volt, amire még szakértői véleményt is gyártattak az elvtársak!
263-59-47-16-1: jelen állás szerint ez a parlamenti választás végeredménye. Ehhez hasonló adatokat utoljára 1994-ben olvashattunk, akkor 209+69=278-38-26-22-20-1-1 volt a választás estéjén elénk táruló sorrend. Mint látható, az ellenzéki oldalon most 1994-hez képest még valamivel…..
Pacsapapa 2010.04.26 11:53:25
@is: Oligarcha ügyben engedd meg, hogy segítsek: Gyurcsány, Veres, Kóka, Kapolyi, Puch, Bajnai és még lehetne sorolni kisebb kaliberű bűntársakat.
Az oligarcha, nem egyetlen jellemzője a gazdasági hatalma. Az oligarcha egy regionális, vagy országos kiskirály, nem formális hatalom (pl. Veress Szabolcs-ban). A probléma nem az, hogy valaki gazdag, hanem az amikor a gazdasági hatalom mellett a politikai hatalmat, vagy annak egy részét is megszerezve, saját és érdekköre gazdasági érdekében is használja azt a közösség érdekeivel szemben, a közösség kontójára.

Demján tett ilyet? Eddig sem , pedig a baloldalt támogatta. Miért baj az, ha pragmatikusan megfogalmazza a magyar vállalkozók gondjait, elvárásait a politikai hatalmat gyakorlókkal szemben.

Csányi tett ilyet, mitől oligarcha? Nehogy az önmaga paródiájává vált az MDF cirkuszt szolgáló UD Zrt. ügyet említsd. Attól talán, hogy felvásárol csőd szélén álló, vagy csődben levő élelmiszeripari cégeket (Mizo, Pick, Délhús stb.) és azokat átszervezi, próbálja gazdaságosan működtetni és munkát adni több ezer embernek. A Pick-el kapcsolatban had emlékeztesselek arra, hogy egy (MSZP-SZDSZ kötődésű) oligarcha által kirámolt cég részvényeit vásárolta fel, talpraállította és működteti ma is.

"érti ezt valaki, hogy egy ilyen, 5 éves gyereknek is nyilvánvaló ellentmondást, hogy képes még büszkén hangoztatni is?"

Bátorkodnám a figyelmedbe ajánlani, hogy van egy leheletnyi különbség a között, hogy egy politikus a társadalom nyilvánossága előtt egyeztet a gazdasági élet szereplőivel, annak érdekképviseleti vezetőivel, vagy háttéralkuk, urambocsá korrupciós ügyek keretében osztogat állami javakat (cégvásárlás, irodaház bérlés, villamosenergia üzlet stb.) magának és baráti gazdasági társaságoknak. De ennek belátása az 5 éves gyerek ismereteinél többet feltételez.

"ezt hittük 2002 után is, hogy vége a látszatpolitizálásnak. de még ellenzékből is megcsinálta."
A látszatpolitizálás ennyire megosztó lenne? Miért is támadják akkor az elvtársak, a "független" értelmiségiek, és "baráti sajtó"-s munkatársak "azorbán"-t?
Nézzük, 1998-2002 között hogyan is kormányzott? Gazdaság? Adózás? Oktatás? Munkanélküliség? Szociálpolitika? Államadósság?
Ha nem megy a válasz, segítek számokkal is, hogy ne üres lózungokat pufogtassunk.

Az volt a látszatpolitizálás, hogy nem lehetett nagyokat kaszálni a közösből? Aki mégis megpróbálta az ment a levesbe, pl. FKGP és prominensei Hogy nem tömték a zsebét a véleményformáló független értelmiségnek? Nem használták jó pénzért a bérközgzdászok, "szakértők" gazdag szürkeállományát?
Nekik tényleg szörnyű lehetett azt a négy évet kihúzni.

Mi a valódi politizálás, a nem látszatpolitizálás?
Példákkal, ha lehet!
„Ebben az esztendőben nem fog menni, ez teljesen nyilvánvaló, de az az eltökélt szándékunk, elképzelésünk, hogy négy esztendő múltán, a ciklus végére a magyar vállalkozók átlagos adóterhelése a közép-európai versenytársak átlagához igazodjon” –…..
Pacsapapa 2010.04.22 02:22:21
@ó jaj: Semmi kétség, Te vagy itt a legokosabb ember. Jól helyreteszed ezt a sok hülyét. Te aztán tudod a tutit. Te aztán tudod az egyetlen jót, osztani az igazságot. Ne ugráljon itt a sok bugris. Kincs egy ilyen ember a hozzászólók között.
Jó lehet az a küldetéstudat, amit sugárzol.

Felvilágosítanál engem is, bizonyára szintén "fidesz-hályogos", mucsai, primitív alakot, hogy az elmúlt 8 évben miért nem tudta ez a jólképzett, intelligens, a reformoknak elkötelezett XXI. századi bal-liberális politikai elit megvalósítani azt a sok jót amit az ország érdekében tenni akartak, vagy tenniük kellett volna parlamenti többségük birtokában? Vagy miért nem tudták elhitetni, hogy az jó az állampolgároknak, amit meg akarnak valósítani. Kevés volt az idő rá? Azorbán zsebében volt a szócső, a baráti sajtó?
Kapaszkodók a válaszadáshoz, hogy az elfoglalt, szorgos két kezedet egy kicsit segítsem:
-Jóléti rendszerváltás 2002. Van pénz mint pelyva.
-Kormányváltás 2004 szeptember (Miért kellet azt a jóságos, okos, szakember, a nép jótevője Medgyessy elvtárs-urat leváltani?)
-Jött a nemzet megmentője, az üstökös, a dinamikus menedzser, a Magyarország Nyrt felvirágoztatója.
- Trükkök százai, amikről nekünk nem kell tudni.
- 2006 január, ÁFA csökkentés 25%-ról 20%-ra
- 2006 május a II Gyurcsány kormány
- az EU-t nem lehet tovább kreatívan tájékoztatni, a trükkökből nem működik már mind
- 2006 nyara ÁFA növelés 15%-ról 20%-ra (A kedvezményes ÁFA körben, pl. élelmiszerek, ami a csak fizikai létfenntartásra képes tömegek életét nehezíti!)
- öszödi "igazságbeszéd" a műveletlen tömegek tudomására jut, akik nem képesek azt megérteni
-konvergencia program
-EÜ reform, vizitdíj, kórház bezárások, kórház privatizáció
- Többiztosítós model
-Nyugdíjreform tervek
-Kormányzati negyed, papíron, xx Mrd Ft kiadás
-4-es metró, komédia
-2007 Malév privatizáció 200mFt-ért/ majd 95% visszavásárlása 25Mrd Ft-ért 2010-ben. Nem akármilyen üzletemberek ezek, valamit nagyon tudnak.
- Új tulajdonosi program, új tulajdonosok nélkül
- Minden privatizált kórház csődje, vissza az állami/önkormányzati fenntartóhoz
-EU-s pénzek felhasználásának szerény mértéke (10-15%), még jó, hogy vannak pozitív projekt példák is: Kutya-wellness, 40 cm-es kilátó 32 mFt-ért, kutyafitnesz. Ugye milyen zseniális értékteremtő termelő beruházások.
- 2008 jön a világválság, IMF és EU segítséggel mentőövet kapunk
- Az ország "legtehetségesebb" (vannak akik itt más, közel sem hízelgő jelzőt használnak szintén felsőfokkal) politikusának felcsillan a remény, a válságban összefogja nemzetét, csak hát ez a derék ember követők nélkül magára marad. Még a pártelnökséget is elveszti, párttársai is nélküle remélnek kisebb bukást a választásokon.
-Hosszas szánalmas keresgélés után megtalálják méltó utódját, akinek már nincs túl sok ideje sok jótéteményre, de legalább nagy hibák elkövetésére sem.
-Államadósság:
Horn kormány
1997 december 31. 5 370 Mrd Ft GDP 62,9%
Orbán kormány
2001 december 31. 7 719 Mrd Ft GDP 51,5 %
Medgyessy, Gyurcsány I. II., Bajnai kormányok
2010 március 31. 19 411 Mrd Ft GDP 83% (2010 évi GDP MNB becslés)
Adatforrás: akk.hu/ktgvetesadossag.ivy
2009 őszétől végjáték, napi gyakorisággal hírek letartóztatásokról, korrupciós ügyekről, gyanús ügyekről Mind kormánypárti, főként MSZP, a többi SZDSZ.
Biztosan "azorbán" találja ki őket.

Most akkor, a választópolgárokkal van a baj, mert olyan buták, hogy nem a már bizonyítottan jót választják (MSZP), nem látják azt a hatalmas fejlődést, amit a fenti felsorolásból a vak is láthat?
Vagy annak van igaza, aki azt mondja, hogy még mindig olyan sok megtévesztett ember van az országban, hogy összejön ilyen sok szavazat, 19% az MSZP-nek? A bűntársak már kimúltak, kinyírták egymást, pedig nekik még kevesebb botrányuk került napvilágra eddig (SZDSZ, MDF).

Már csak benned bízom, hogy meg tudod világítani sötét elmémet. Remélem nem pofonnal küldesz el engem is, mint sokakat, mert akkor örökké buta maradok.
A Stop.hu információi szerint Orosz József napokon belül abbahagyja rádióműsorát, és gyorsan Kanadába távozik. A lap információi szerint a Kontra már csak április végéig marad műsoron, azután a rádiós műsorvezető állítólag a tengerentúlon fog tanítani. De hogy mit, arról…..
Pacsapapa 2010.04.21 15:06:54
@gtc376: Te biztosan nem ebben az országban éltél az elmúlt 8 évben.

"Bűnözők,korrupt tolvajok mindenhol vannak."
De ennyi? Ne mondd azt, hogy az MSZP és az SZDSZ vezetése nem tudott semmit a cuslágolásokról, a Mrs. Kocsisokról, a Kapolyikról, a Hagyókról, a Demszkykről, a nokiás dobozokról, a bűzlő közbeszerzésekről, és a naponta nyilvánosságra kerülő megszámlálhatatlan újabb esetekről.
Ne mond azt, hogy az ilyen Orosz kaliberű újságírók számára nem volt ez nyilvánvaló. Ennek ellenére tovább nyomatta az agymosó, primitív népbutító szövegeit. Ugyanis ő is a közvetett haszonélvezője volt a korrupt rendszernek. Az állami pénzeket közvetett és közvetlen csatornákon bőven folyatták a lakáj médiába (pl. Hócipő-s milliók folyamatosan, Tóta W. 100 millió stb.).
Ne csodálkozz a gyűlöleten!
Ne csodálkozz a jobbikon!
Ne csodálkozz majd azon se, ha a Fidesz nem ér el gyors sikereket a gazdaság, az elszámoltatás terén, ahol a legnagyobbak a választópolgárok elvárásai, akkor a jobbik tovább erősödik! Akkor aztán lehet siránkozni, hogy ez milyen szörnyű.
Itt meglehetősen egyszerű, a tyúk vagy a tojás volt előbb kérdésre, a válasz.
Én egy alapos tükörbenézést javasolnék a hatalmat 8 évig bitorlók közül a magukban még némi tisztességet érzőknek, a médiamunkásoknak, a hatalmat koszolgáló "szakemberek"-nek.
Bár a kormány tagadta, burkolt privatizációs előkészület volt az MNV Zrt.-nek a regionális vízműtársaságok átszervezésére tett kísérlete tavaly. Az Index megszerezte az ezt bizonyító, az állami vagyonkezelőnél készült előterjesztést, amelyet az ügyben kirobbant politikai…..
Pacsapapa 2010.02.10 08:48:10
@Rókakígyó: "Szerintem addig nincs különösebb probléma, amíg a vizet nem viszik ki a határokon kívülre."

A vizet nem is akarják kivinni. Itt egy természetes monopólium birtokában nagyobb haszonnal lehet eladni neked. Gondolom felétek is csak egy vízszolgáltató hálózatára lehet rákötni a lakásod/házad.
Elég csak a pénzt kivinni, a tiedet is.
Pacsapapa 2010.02.10 10:10:01
@akira2: "Nagy butaságot állítasz, ha azt hiszed, hogy szabad piac drágábbá teszi az árukat. Épp fordítva, olcsóbb lesz."

Lehet, hogy az első mondat a te állításodra igaz. Hol itt a szabad piac?
Itt nem szabad piaci versenybe lép be egy szolgáltató, hanem egy szolgáltatási monopóliumot vesz meg. Nem lesz olcsóbb!
>= 25 évre köt szerződést. Kissebségi tulajdonosként is megkapja menedzsment jogokat. Onnantól kezdve szinte azt tesz, amit csak akar (pl. Pécs 1995-2009). Az önkormányzat nem tud évente szolgáltatót váltani.
Azt se nevezzük már versenynek, ha a két nagy multinacionális szolgáltató állami segédlettel felosztja egymás között a teljes hazai piacot. Voltak ám csodás méretgazdaságossági közgazdasági indoklások a vízmű összevonások tervezésekor. Ha nincs valakiben vagy valakikben (pl. politikusok, állami intézményvezetők) etikai korlát, az a közgazdasági elméleteket is tudja indokként rossz célra használni, bemutatva azt a leggjobb elmélettel alátámasztott megoldásként.
 Az időjárás-előrejelzéssel foglalkozó magáncégek szerint az állami radarkép közérdekű adat, az OMSZ októbertől mégis sok pénzt kér érte a konkurenciától...
Egyszerűen nem találok szavakat, ilyen nincs tőlünk keletre, délre, nyugatra, északra, ilyen nincs Kirgizisztánban, Mongóliában, Botswanában, Indiában, sehol a Földön. Ilyen csak Magyarországon van: 40 centiméteres kilátót építettek Bodrogkeresztúron. Az alpolgármester azért…..
Pacsapapa 2009.10.05 17:09:21
@altimus: "meglehetosen beteg pszicheju az itt anyazo emberek tobbsege, aki ha odakerulne a husosfazek melle hasonlo vehemenciaval lopna ki a cupakot a zavarosbol"

Mindenki magából indul ki.
Képzeld el nem csak hozzád hasonló eberek élnek ebben az országban!
Stílusod és kommunikációs eszközeid nagyon hasonlítanak a legaljasabb magyar politikusra, aki 2004-től formális bukásáig a miniszterelnök volt, de ma is tovább mérgezi a magyar közéletet a háttérből. A módszer: bedobni egy zsidózó, cigányozó, buzizó szöveget (internet anonimitása, tömegdemonstrációk kontrolálhatatlansága ezt lehetővé teszi). Biztosan van egy-két idióta aki ugrik rá és elviszi a hangnemet abba az irányba, ha véletlenül mégsem, akkor belép a saját stáb (pl itt az EMU és társai) Ezzel komolytalanná is válik tisztességes emberek jogos felháborodása is. Ezek meglehetősen tisztességtelen és ördögi eszközök! Rövid távon ezzel lehetsz(tek) sikeres, de ennek még megihatjátok a levét. Egy társadalomban ezzel hamar fel lehet szítani az ellentéteket, indulatokat, gyűlölködést, de lecsillapítani már hihetetlenűl nehéz, akár évtizedek sora is kevés lehet!
Pacsapapa 2009.10.05 20:11:44
@A Nép - Te vagy!:
"De Szerintem EMUt nem helyes ezzel összekapcsolni. Végülis ő ugyanazok ellen az ördögi eszközök ellen lép föl, mint te."
Nem olvastam minden hozzászólását, lehetséges, hogy valamelyik önmagában félreérthető volt. Elnézést, ha rossz oldalra soroltam.
Pacsapapa 2009.10.06 02:19:48
@A Nép - Te vagy!:
"Semmi hiba és éljen a nemzeti egység!"
Hol vagyunk mi attól? Még azonos nyelven sem tudunk már beszélni, pedig ugyanazokat a szavakat használjuk. Gondolj csak két egyszerű szóra: igazság és hazugság. Vannak, akik már a szavakat is lezüllesztették. Itt nem csak a politikusokra gondolok, hanem a politikusok gaztetteit validáló, saját elveit az abszolút, a megfellebbezhetetlen társadalmi normaként hirdető véleménydiktátorokra.
  Nem az a baj, ha valaki jobbról előz. Szabálytalan, de nem vagyok én rendőr. A gond akkor van, ha ezt úgy teszik, hogy tudják: a végén le kell majd szorítani a belső sávban autózót. Vélemények az azonos című írásunkról...
Pacsapapa 2009.09.03 02:39:10
@aurelius: "azoknak köszönhetően, akiket leírtál, sokszor a belső sávban "féktávon" halad a "sor", miközben a külső sáv üres, mondjuk egy kilóméter hosszan... ha mindenki betartaná a jobbra tarts/engedd el a mögötted haladó gyorsabb járművet, ilyen nem fordulhatna elő."
Igazad van. Általában hosszan lehet haladni a külső sávban nagyobb sebességgel is a féktávon belül haladó sor mellett!
Még a pittbull képű politikai szolga volt a bp-i rendőrfőkapitány, amikor fokozott hétvégi ellenőrzés volt az M7-en. Három kihajtónál/felhajtónál a fakabátok előtt kerültem ki a belső illetve középső sávban haladó alvajárókat (nem sor féktávon!!!!) a külső sávon. Természetesen nem állítottak meg. Beérve Budapestre a fokozott ellenőrzés keretében 5-6 fős rendőr csapat állított meg. Miután papirok rendben voltak kérték a kötelező tartozékok bemutatását, ami természetesen szintén megvolt. Komolyan nagyon elrettentő volt a fellépésük :).
Ha az adónkból autón, motoron furikázó egyenruhás naplopók végeznék a dolgukat és kiterelnék a belső sávokban szendergőket, akkor a magamfajta "bunkó paraszt" sem kerülgetné őket a külső sávban, márcsak azért sem, mert engem is megmogyoróznának a szabálytalanságomért. Franciaországban pl. a 2x3 sávos autópályán a motoros rendőr integeti ki a belső vagy középső sávon andalgókat, nem büntet, csak tudatosítja a fafejüekkel a szabályokat.