Regisztráció Blogot indítok
Adatok
couscous

0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az "amikre büszkék vagyunk" kategória márciusi nyertese ez az autentikus mélymagyar mangó-barack üdítőkeverék, amit Japán szinte minden kisboltjában kapható. Sajnos László fotója alapján nem sikerült beazonosítani a gyártót, és a doboz hátoldalán látható térkép…..
couscous 2009.03.31 17:46:08
@kekeckecc: igazad van, azzal szeretném kiegészíteni,hogy alapvetően figyelmes vagyok,és mivel a megélhetésem múlik rajta,az esetek túlnyomó részében nem esik nehezemre vevőcentrikusnak lenni. a bevétel fontos motíváció, de szerintem alkati kérdés is, hogy "szaladunk-e a vevő után az ott felejtett bónjával". általában értékelik ezt a hozzáállást, de azt tapasztalom, hogy a vásárlási szokások is agresszívabbak lettek itt(hon)
az ország leggazdagabb településén vagyunk :)
Legalábbis a PETA (nemzetközi állatvédő szervezet) szerint, akik mindezt egy reklámfilmbe foglalták, majd kicsengettek hárommillió dollárt az NBC-nek, hogy azok mutassák be a szpotot a vasárnapi amerikaifutball-döntő alatt. A tévénél megnézték a filmecskét, majd úgy döntöttek,…..
couscous 2009.01.28 15:34:22
@melchi zadok:
a büdös fing lehet a hüvelyes zöldségektől (bab, borsó, miegymás), meg a szójától, de lehet úgy is főzni ezeket, hogy elmaradjon a fingás :)
vega vagyok és imádok enni
couscous 2009.01.28 15:36:28
@1478 97 277:
kösz :)
kisebbségben leszel...